péntek, szeptember 22, 2017

JÉZUS URUNK

JÉZUS URUNK

„Az Úrnak lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét." 
(Lk 4:18-19)

Jézus szavai nem az Ő fontosságát vagy felsőbbrendűségét hangsúlyozták; Ő nem hagyta figyelmen kívül sorstársait. Nem igényelt magának tekintélyt Istenhez fűződő kapcsolata miatt. Nem vette fel az Istennel való kapcsolatában gyakorolt hatalmát, de szavai és tettei megmutatták, hogy tudatában volt küldetésének és jellemének. Úgy beszélt, mint akinek minden mennyei dolog ismerős, megszokott. Úgy szólt az Ő Atyjával való meghitt kapcsolatáról és egységéről, ahogy a gyermek beszél a szüleivel való kapcsolatáról. Úgy szólt, mint aki az Ő dicsőségével hozott világosságot a földre. Sohasem látogatta a rabbik iskoláit, mert Ő az emberiség tanítójaként küldetett el. Krisztus úgy beszél, mint akinek hatalma van minden embert Istenhez vonzani és örök életet adni. Neki hatalma van minden fizikai és lelki betegséget meggyógyítani.

Krisztus minden emberi nagyságnál nagyobb feladattal jött a világra, hogy elvégezze azt a munkát, amelynek felmérhetetlen eredménye van. Hol találod, amikor szolgálatát végzi? Péternek, a halásznak a házában. Jákób kútjánál pihenve, ahol a samaritánus asszonynak az élő vízről beszél. Általában a szabadban tanított, de néha a templomban is, mert időnként meglátogatta a zsidó nép összejöveteleit, leggyakrabban viszont a hegyoldalban vagy egy halászhajóban ülve tanított. Belépett ezeknek az alázatos halászoknak az életébe. Együttérzése a szűkölködők, szenvedők, megvetettek társává tette és közülük sokakat vonzott magához.

Amikor a megváltás terve le lett fektetve, Isten úgy határozott, hogy Krisztus nem isteni létformájában jelenik meg, mert akkor nem lehetne a szűkölködők és szenvedők társa. Szegény emberként kellett eljönnie. Megjelenhetett volna a mennyei udvarban betöltött tisztségében is; de nem, le kellett süllyednie az emberi szenvedés és nyomor legmélyére, hogy hangját meghallják a nehéz terhet hordozók és csalódottak.
(Signs of the Times, 1897. június 24.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése