szerda, december 21, 2016

Napi ige - A szegényekről gondoskodás

„Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért parancsolom én néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden.”

(V.Móz. 15:11)

„Isten az egész emberiségnek szánta a megváltás lelki és testi áldásait. Sokan zúgolódnak Isten ellen azért, mert a világ tele van ínséggel és szenvedéssel. Azonban az sohasem volt az ő terve, hogy ezek a szomorú állapotok uralkodjanak. Nem ő tervezte úgy, hogy az egyik ember bővelkdejék az élet fényűzésében, miközben a másik embernek a gyermekei kenyérért sírnak. Ő a jóindulatú adományozás Istene. Javakkal látta el e földet, mindenki számára elégséges és bőséges mértékben. 


Az a terve, hogy valamennyi teremtményének a szükségletét betöltse az ő megbízottain keresztül, akikre e javak kezelését bízta.
Sok hitvalló keresztény azonban, ahelyett, hogy szétosztaná az Úr ajándékait, a maga rövidlátó érdekeibe burkolózik és önző módon visszatartja embertársaitól ezeket az áldásokat. Miközben Isten elárasztja a földet az ő adományaival és megtölti a föld raktárait az élethez szükséges javakkal, mégis ínség és nyomor ütközik a szemünkbe mindenfelé... 
Az állítólagosan keresztény világban annyit költenek a pazarló hivalkodásra, hogy abból el lehetne látni az összes éhezőt, sőt mi több, fel lehetne ruházni minden mezítelent. Sokan vallják Krisztus nevét, miközben önző élvezetekre, erős italokra, költséges csemegékre, pazar házakra, bútorokra és ruhákra költik az ő pénzét. Ugyanakkor a szenvedők alig kapnak egy-egy sajnálkozó pillantást, együttérző szót...
Micsoda nyomorúság él az úgynevezett keresztény országok szívében! Gondoljatok a szegények életkörülményeire nagyvárosainkban... Van aki azt gondolja, elég ha pénzt ad erre a célra. Ez azonban tévedés. A pénzadományok nem tölthetik be a személyes szolgálat szerepét. Helyes, ha adunk a javainkból és adhatnánk még sokkal többet is. Az Úr azonban erőnkhöz és lehetőségeinkhez mért személyes szolgálatot vár el valamennyiünktől.”
(Válogatott Bizonyságtételek II. kötet, 557, 580. l.)