kedd, október 03, 2017

Luther Márton: Heidelbergi disputáció

A HEIDELBERGI DISPUTÁCIÓ TÉTELEI JÉZUS KRISZTUS VÁLTSÁGÁRÓL

  1. tétel
    Istennek a törvénye, amely az életről szóló legüdvösebb tanítás, nem tudja az embert igazságra jutásában támogatni, hanem inkább akadályozza őt.
  2. tétel
    Még kevésbé képesek az embereket előbbre vinni azok a cselekedetek, amelyeket a természetes jóindulat segítségével – ahogyan mondják – sűrűn gyakorolnak.
  3. tétel
    Az emberek cselekedeti, még ha mutatósoknak és jóknak tűnnek is, megvizsgálva mégis halálos bűnök.
  4. tétel
    Az Isten cselekedetei, még ha képtelennek és bajt hozóaknak is tűnnek is, a valóságban halhatatlan érdemek.
  5. tétel
    Az emberek cselekedeti (azokról szólunk, amelyek jócselekedeteknek látszanak) nem úgy halálos bűnök, hogy mind köztörvényes bűnök lennének.
  6. tétel
    Az Istentől származó cselekedetek (azokról szólunk, amelyek emberek által történnek) nem úgy érdemek, hogy egyszersmind nem bűnök.
  7. tétel
    Az igazak cselekedetei halálos bűnök lennének, ha maguk az igazak kegyes istenfélelemmel nem félnének attól, hogy cselekedeteik halálos bűnök.
  8. tétel
    Az emberek cselekedetei méginkább halálos bűnök, amikor azok istenfélelem nélkül, teljes és gonosz elbizakodottsággal történnek.
  9. tétel
    Az a beszéd, hogy a Krisztus nélküli cselekedetek bár holtak, de nem halálosak az istenfélelem veszedelmes mellőzésének látszik.
  10. tétel
    Sőt megérteni is igen nehéz, miképpen lehet a cselekedete holt, ám mégsem halált okozóan ártalmas bűn.
  11. tétel
    Csak úgy kerülhető el az önelégültség, és csak úgy lehet igaz reménységünk, ha minden cselekedetünknél félünk a kárhozatra jutattó végítélettől. 
  12. tétel
    Amikor az emberek attól félnek, hogy bűneik halálosak, akkor igazán bocsánatosak azok Istennél.
  13. tétel
    A szabad akarat a bűnbeesés után csak üres titulus, és míg azt teszi, ami tőle telik, halálosan vétkezik.
  14. tétel
    A szabad akarat a bűnbeesés után a jóra csak külső hatásra képes, a rosszra azonban mindig magától is kész.
  15. tétel
    Még az ártatlanság állapotában sem volt képes megállni saját, hanem csak csak az Istentől származó erővel, még kevésbé volt képes a jó irányában előrehaladni.
  16. tétel
    Amikor az ember azt gondolja, hogy kegyelemre jutásának szándékát ő maga megvalósíthatja azzal, ha megteszi azt, ami tőle telik, akkor a bűnt bűnnel tetézi, úgyhogy kétszeresen bűnössé válik.
  17. tétel
    Nem azért szólunk így, hogy kétségbeesésre adjunk okot, hanem hogy megalázkodásra, és hogy felébresszük a buzgóságot a Krisztus kegyelmének a keresésére.
  18. tétel
    Bizonyos, hogy az embernek teljesen kétségbe kell esnie önmaga miatt, hogy alkalmassá legyen a Krisztus kegyelmének az elfogadására.
  19. tétel
    Nem az nevezhető méltán teológusnak, aki Isten láthatatlan dolgait az ő teremtett műveiben felfogva szemléli.
  20. tétel
    Hanem az nevezhető méltán teológusnak, aki Istennek látható műveit, azaz a „hátát" a szenvedésekben és a keresztben szemlélve fogja fel.
  21. tétel
    A dicsőség teológusa a rosszat jónak, a jót rossznak mondja, a kereszt teológusa azt mondja, ami a valóság.
  22. tétel
    Az a bölcsesség, amely Isten láthatatlan dolgait az Ő teremtett műveiből következtetések segítségével próbálja meglátni teljesen felfuvalkodottá tesz, megvakít és megkeményít.
  23. tétel
    A törvény is csak Isten haragját munkálja: megöl, elátkoz, vádol, elítél, mindenkit kárhoztat, aki nincsen Krisztusban.
  24. tétel
    Mégsem maga a bölcsesség a rossz és nem a törvény kerülendő, hanem a kereszt teológiája nélküli ember az, aki a legjobb dolgokkal is a legrosszabbul visszaél. 
  25. tétel
    Nem az az igaz, aki nagyon sokat munkálkodik, hanem az, aki – cselekedeitől függetlenül – nagyon bízik Krisztusban.
  26. tétel
    A törvény ezt mondja: „Tedd ezt!" és soha nem teljesül. A kegyelem így szól: „Higgy ebben!" és már minden el van végezve.
  27. tétel
    Igazság szerint azt kellene mondanunk, hogy Krisztus cselekedete cselekvő (popus operans), és a mi cselekedetünk által ment végbe (opus operatum), és így az elvégzett cselekedet a cselekvő kedvéért tetszik Istennek.
  28. tétel
    Isten szeretete nem megtalálja, hanem megteremti azt, ami számára szeretetre méltó, az ember szeretete viszont abból fakad, hogy valamit szeretetre méltónak talált.
(1518)

Nagybocskai Vilmos fordítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése