hétfő, szeptember 30, 2019

JÁNOS, A KINYILATKOZTATÓ

JÁNOS, A KINYILATKOZTATÓ

„Én János, aki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten valék, amely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért." 
(Jel. 1:9) 

Az igazság ellenségei látszólag győztek, de Isten keze a sötétben láthatatlanul munkálkodott. Az Úr megengedte, hogy szolgája olyan helyre kerüljön, ahol Krisztus olyan csodálatos kinyilatkoztatást adhat neki, amilyent még soha senki sem kapott, s ahonnan a legelső útmutatást adhatta a gyülekezeteknek. Megengedte a magányt életében, hogy szíve és füle sokkal érzékenyebb legyen felfogni a neki küldött kinyilatkoztatást. Az, aki száműzte Jánost, nem kapott felmentést tettének felelőssége alól, de eszköz volt Isten kezében, hogy véghez vigye az ő végtelen akaratát és a fény kioltására tett erőfeszítése az igazság felragyogását segítette elő. 

János meg volt fosztva hittestvéreinek társaságától, de senki sem foszthatta meg Krisztusétól. Krisztusról nagy világosság áradt az Ő szolgájára. Az Úr figyelemmel kísérte száműzött tanítványát és csodálatos kinyilatkoztatásokat adott neki. Gazdag jutalom volt ez a szeretett tanítványnak. Együtt járt és beszélt Jézussal, akár a többi tanítvány, tanulva Tőle és gyönyörködve szavaiban. Feje gyakran nyugodott Megmentője keblén. De most látnia kellett Őt Pátmoszon is. 

Isten, Krisztus és a mennyei vezető volt János társasága a néptelen szigeten és óriási jelentőségű dolgokról kapott kijelentéseket Tőlük. Leírta az Istentől kapott látomásokat és kinyilatkoztatásokat, elmondta azokat a dolgokat, amelyek a Föld történelmének közeli képeiben megjelentek neki. Amikor a hangja már nem tanúskodhatott tovább az igazságról, a Pátmoszon kapott üzenetek világító lámpásként mutattak előre az Isten akaratát tanulmányozó férfiak és nők számára, nemcsak a zsidó nép, hanem a világ minden nemzetének vonatkozásában. 
(Signs of the Times, 1905. március 22.)

Napi ige - Mustármagnyi hit

„Jézus pedig mondta nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek, hogy ha csak akkora hitetek is volna, mint a mustármag, akkor ha azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda, elmenne. Akkor semmi sem volna lehetetlen néktek.” 
(Mt. 17:20)

„Csak a kitartó, hívő ima esetén jön segítségünkre a Szentlélek, hogy győzelemre segítsen bennünket harcainkban, amelyeket meg kell vívnunk a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói, a gonoszság lelkei ellen, akik a magasságban vannak.

»
Ha csak akkora hitetek volna is, mint a mustármag, akkor, ha azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda – elmenne.« Noha a mustármag igen piciny, mégis ugyanazt a csodálatos, titokzatos életerőt rejti, mint ami akár a legsudárabb, leglombosabb fák növekedését is munkálja. Ha a mustármag a földbe kerül, a parányi csíra vegyül azokkal az életelemekkel, amelyeket Isten a táplálására rendelt, és gyorsan erős növekedésnek indul. Ha ehhez hasonló a hitünk, akkor megragadjuk Isten igéjét és mindazokat a segélyforrásokat, amelyeket számunkra rendelt. Így erősödik a hitünk. A menny minden hatalma a segítségünkre siet. A hit szavára leomlanak azok az akadályok, amelyeket Sátán épít, még akkor is, ha olyan áthághatatlannak tűnnek ezek, mint az örökké magasodó hegyek. »Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek«.”
(Jézus élete, Szolgálatra készen c. fejezetből)

vasárnap, szeptember 29, 2019

PRISCILLA ÉS AKVILA: ÖNFENNTARTÓ EVANGÉLIUMI MUNKÁSOK

PRISCILLA ÉS AKVILA: ÖNFENNTARTÓ EVANGÉLIUMI MUNKÁSOK

„Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban. Akik az én életemért a saját nyakukat tették le; akiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is." 
(Róm 16:3-4) 

Példaadásával Pál megcáfolta azt a felfogást - mely akkor terjedt el a gyülekezetben -, hogy csak azok hirdethetik eredményesen az evangéliumot, akik teljesen függetlenek, akik nem kényszerülnek testi munkára. Cselekedete gyakorlatilag szemléltette előttük, hogy az emberek még nem ismerik az evangéliumi igazságokat. Példaadása sok egyszerű munkást lelkesített, hogy Isten művének fejlesztésére minden tőlük telhetőt megtegyenek, s egyszersmind munkájukkal megkeressék mindennapi kenyerüket. Így Akvila és Priscilla sem szentelték minden idejüket az evangélium szolgálatára, de Isten mégis felhasználta ezeket az alázatos munkásokat, hogy Apollósnak megmutassák a teljes igazság útját. Az Úr különböző eszközöket használ fel szándékának kivitelére; és míg néhány különleges adottsággal rendelkező személyt is kiválaszt, hogy minden erejüket az evangélium tanítására és prédikálására szenteljék, sokan mások is, akiket bár kézrátétellel nem avattak fel, fontos munkát végezhetnek a lélekmentés terén.

Az önfenntartó evangéliumi munkások előtt igen nagy terület áll nyitva. Igen sokan, mialatt mesterségüket folytatják, értékes tapasztalatokat szerezhetnek a lélekmentés munkájában. Ily módon használható munkásokká képezik ki magukat, fontos feladatok elvégzésére az ínséges területeken.

Isten önfeláldozó szolgája, aki fáradhatatlanul hirdeti és tanítja az Igét, súlyos terhet hordoz szívén. Munkáját nem órák szerint méri. Bére nem befolyásolja munkásságát, kötelessége teljesítését fel nem hagyja, noha körülményei kedvezőtlenek. Megbízatását a mennyből nyerte, és onnan várja jutalmát is, miután bevégezte munkáját. 
(The Acts of the Apostles, 355-356. oldal)

Napi ige - Hit és Krisztus

„Jézus pedig mondta néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. A gyermek atyja pedig azonnal kiáltva, könnyhullatással mondta: Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!”

(Mk. 9:23–24)

„»Ha tehetsz valamit, légy segítségül nekünk, könyörülvén rajtunk!« Milyen sok bűnterhelt lélekben visszhangzott ez az ima azóta is. Valamennyinek szól a szánakozó Üdvözítő válasza: »Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.« 

A hit kapcsol össze bennünket a mennyel és áraszt erőt, hogy megküzdjünk a sötétség hatalmaival. Krisztusban olyan segítőről gondoskodott számunkra az Atya, aki által legyőzhetjük minden bűnös hajlamunkat, ellenállhatunk minden kísértésnek, bármily erős legyen is az. Sokan úgy érzik, hogy nincs hitük, és ezért távol maradnak Krisztustól. Bárcsak azt tennénk, hogy tehetetlenségük tudatában belekapaszkodnak az irgalmas Üdvözítőbe! Ne önmagukra, hanem Krisztusra tekintsenek! 
Ő, aki a betegeket meggyógyította, a démonokat kiűzte, ma is ugyanaz a hatalmas megmentő, aki itt, ezen a földön járt. 
A hit Isten Igéje által van. Ezért, ragadd meg Jézus ígéretét: »Azt, aki énhozzám jön, én semmiképpen ki nem vetem« (Jn. 6:37). Vesd hát magad a lábához ezzel a kiáltással: »Hiszek, Uram! légy segítségül az én hitetlenségemnek!« El nem veszhetsz, míg így teszel, soha, soha!”

(Jézus élete, Szolgálatra készen c. fejezetből)

szombat, szeptember 28, 2019

TIMÓTEUS

TIMÓTHEUS

„Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással." 
(2Tim 4:1-2) 

Ez az ünnepélyes megbízatás, egy olyan embernek, aki olyan buzgó és hűséges, mint Timótheus volt, élő bizonyítéka az evangélium prédikátora fontos és felelősségteljes munkájának. Pál Isten ítélőszéke elé idézi Timótheust és meghagyja neki, hogy az Igét - nem emberek szavát és rendeletét - hirdesse; legyen felkészülve bizonyságot tenni Istenről, bárhol kínálkozik alkalom: akár nagygyűléseken, akár kicsiny körben; úton, vagy családi tűzhelynél; barátok vagy ellenségek előtt; biztonságban vagy nehézségek, veszélyek, gyalázat és veszteség közepette.

Miután Pál attól félt, hogy Timótheust szelíd és engedékeny lelkülete visszatartja munkájának egyik lényeges részétől, ezért külön felszólítja, hogy legyen hű a bűn megrovásában is, sőt élesen feddje meg azokat, akik durva bűnöket követnek el. Mindazáltal „teljes béketűréssel és tanítással" tegye. Krisztus türelmét, szeretetét nyilatkoztassa ki, amikor intelmeit megmagyarázza és érvényre juttatja az ige igazsága által.

A bűnt gyűlölni és megfeddni, de a bűnös iránt részvétet és gyengédséget tanúsítani - igen nehéz feladat. Minél komolyabban igyekszünk szívünk és életünk megszentelésére, annál élesebben, kifejezettebben ismerjük fel a bűnt, annál határozottabban helytelenítünk minden eltérést az igaz útról. Tartózkodjunk a túlságos szigortól a gonosztevővel szemben; másrészt természetesen vigyázzunk, nehogy szem elől tévesszük a bűnös rendkívüli bűnösségét. Szükséges, hogy a tévelygő iránt keresztényi türelmet és szeretetet tanúsítsunk, azonban fennáll az a veszély is, ha túlságosan elnézőek vagyunk hibáival szemben, hogy arra a következtetésre jut: talán nem is érdemelte meg a feddést, és visszautasítja, mert úgymond szükségtelen és igazságtalan volt. 
(The Acts of the Apostles, 503-504. oldal)

Napi ige - Krisztus a vezetőnk

„Akik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus.”

(Ef. 2:20)

„Ahelyett, hogy valamelyiküket vezetőül nevezte volna ki, Krisztus így szólt a tanítványokhoz: »Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek a Krisztus« (Mt. 23:8). »Minden férfiúnak feje a Krisztus« (I.Kor. 11:3). Isten mindent az Üdvözítő »lábai alá vetett«, »őt tette mindenek fölé az anyaszentegyház fejévé, mely az ő teste, teljessége őnéki, aki mindeneket betölt mindennel« (Ef. 1:22–23).
A gyülekezet Krisztuson épült fel mint alapkövön, Krisztusnak kell tehát engedelmeskedni, mint az egyház fejének. Ne bízza magát emberekre és ne uralják emberek. Sokan azt állítják, hogy gyülekezeti tisztségük feljogosítja őket, hogy másoknak előírják, mit tegyenek. Ezt az állítást Isten nem szentesíti. Az Üdvözítő kijelenti: »Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.« Mindannyian kísértéseknek, tévedéseknek vagyunk kitéve. Nem bízhatjuk magunkat halandó ember vezetésére. A hit kősziklája Krisztus, az ő élő jelenléte a gyülekezetben.
 Erre a kősziklára a leggyengébb hívő is rábízhatja magát. Akik pedig a legerősebbeknek érzik magukat, azok a leggyengébbeknek fognak bizonyulni, ha nem Krisztus az erősségük. »Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi az ő erejét.« Az Úr »kőszikla, cselekedete tökéletes.« »Boldogok azok, akik őbenne bíznak!« (V.Móz. 32:4; Zsolt. 84:13)”

(Jézus élete, A kereszt árnyékában c. fejezetből)

péntek, szeptember 27, 2019

PÁL

PÁL

„De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni." (ApCsel 26:16) 

A komoly megbízatás, amit az Ananiással folytatott beszélgetés alkalmával kapott Pál, növekvő súllyal nehezedett szívére. Amikor a hívásra: „Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát!", Pál először ennek a jámbor férfiúnak az arcát látta meg: Ananiásét, aki a Szentlélektől indítva így szólt hozzá: „A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd ama Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál. Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét." (ApCsel 22:14-16)

Ezek a szavak összhangban voltak azzal, amit Jézus maga mondott Saulnak, amikor feltartóztatta a damaszkuszi úton, kijelentve: „Azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni; megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek, hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az énbennem való hit által." (ApCsel 26:16-18)

Ahogy szívében mérlegelte ezeket a dolgokat, Pál egyre inkább megértette elhívását, hogy ő „Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából." (Ef 1:1) Pál elhívása „nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által" (Gal 1:1) történt. Az előtte álló munka nagysága arra indította, hogy jobban tanulmányozza a Szent Iratokat, azért hogy hirdethesse az evangéliumot, „de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen" (1Kor 1:17), „hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék." (1Kor 2:4-5) 
(Review and Herald, 1911. március 30.)

Napi ige - Krisztus, a kőszikla

„(Így szólt Jézus tanítványaihoz:) Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter felelvén, mondta: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia."

(Mt. 16:15–16)

„Az igazság, amelyet Péter így megvallott, minden hívő hitének az alapja. Krisztus szava szerint ez az örök élet (Jn. 17:3). Ez a felismerés azonban senkit se tegyen önteltté. Péter sem a saját bölcsessége vagy kiválósága által jutott erre a meggyőződésre. Az ember sohasem juthat el az isteni, a felsőbbrendű ismeretére önmagától... Az, hogy Péter felismerte Krisztus dicsőségét, azt igazolta, hogy Isten tanította őt. „Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg neked" – mondta neki Jézus.
 Majd így folytatta: „De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.

A Péter név jelentése: kő, guruló kő.* [jegyzet: E bibliavers eredeti görög szövegében két rokonértelmű, de nem azonos szó szerepel: "Te „petros" vagy és én ezen a „petra"-n építem fel az én anyaszentegyházamat." A petros jelentése: kő, kődarab. A petra jelentése: nagy szikladarab, kőtömb (Gyökössy–Kapitánfy–Tegyey: Ógörög-Magyar Nagyszótár] 

 
  
Péter nem volt az a szikla, amelyre az egyház épül. A poklok kapui győztek Péter felett, amikor átkozódva és esküdözve tagadta meg Urát. Az egyház arra a kőszikla alapra épült, akin a poklok kapui nem vehettek diadalmat. Évszázadokkal az Üdvözítő eljövetele előtt, Mózes tett tanúságot Izráel üdvösségének Kősziklájáról (V.Móz. 32:3–4). A zsoltáros is énekelt róla, mint „az én erős Kősziklám"-ról (Zsolt. 62:8). Ésaiás így írt felőle: „Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet erős alappal" (Ésa. 28:16). Péter, Isten Lelke ihletésére, Jézusra vonatkoztatta ezt a próféciát: „Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr. Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá" (I.Pt. 2:3–5).
Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, aki a Jézus Krisztus" (I.Kor. 3:11). Ezen a „kősziklán" mondta Jézus „építem fel az én anyaszentegyházamat". Isten és minden mennyei lény, valamint a pokol láthatatlan seregeinek jelenlétében alapozta Krisztus anyaszentegyházát az élő Kősziklára. Ez a kőszikla: ő maga, az ő teste, amely érettünk megtöretett és megsebesíttetett. A poklok kapui sem dönthetik meg azt az egyházat, amely erre az alapra épült. Mily gyengének látszott az egyház, amikor Krisztus ezeket mondta! Csupán egy maroknyi hívőből állt, akik ellen felvonult a démonok és a gonosz emberek minden ereje. Krisztus követőinek azonban nincs mitől félniük, mert az ő erősségük kősziklájára épült egyház le nem győzhető."

(Jézus élete, A kereszt árnyékában c. fejezetből)

csütörtök, szeptember 26, 2019

DORKÁS

DORKÁS

„Joppéban pedig vala egy nőtanítvány, névszerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, azaz zergének mondatik: ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott.
(ApCsel 9:36) 

A Lidda melletti Joppéban élt egy Dorkás nevű asszony, akit jó cselekedetei nagyon közkedveltté tettek. Élete tele volt a kedvesség cselekedeteivel. Gyakorlott ujjai sokkal aktívabbak voltak nyelvénél. Tudta, kinek van szüksége kényelmes ruhára és kinek együttérzésre, szabadon szolgált a szegényeknek és a bánatosoknak.

„Lőn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták őt, kiteríték a felházban." (ApCsel 9:37) A joppéi gyülekezet tudatában volt a veszteségnek. Nem csoda, hogy amikor látták, felidézték Dorkás szolgáló életét, gyászoltak és forró könnycseppeket hullattak élettelen testére.

Hallva, hogy Péter Liddában tartózkodik, a joppéi hívők követeket küldtek hozzá, „kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk." (38. vers)

„Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték őt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt." (39. vers)

Péter kiküldte a szobából a síró asszonyokat, és térdre borulva buzgón imádkozott Istenhez, hogy adja vissza Dorkás életét és egészségét. Azután a testhez fordult, ezt mondva: „Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle." (40. vers)

Dorkás nagy szolgálatot tett a gyülekezetnek és Isten jónak látta visszahozni őt az ellenség földéről, hogy képességei és energiája továbbra is áldás legyen másoknak, és hogy Krisztus műve erősödjék hatalmának megnyilatkozása által. 
(Review and Herald, 1911. április 6.)

Napi ige - Jelek

„Hozzá menvén a farizeusok és a sadduceusok, hogy kísértsék őt, kérték tőle, hogy mutasson nékik mennyei jelet.”

(Mt. 16:1)

„Napjainkban is sokan kiáltanak fel így, amikor feltárul Isten igazsága: »Mutassatok jeleket! Lássunk csodákat!« Jézus nem művelt csodát a farizeusok kívánságára. Sátán sugalmazására sem tett csodát a pusztában. Nekünk sem azért adott erőt, hogy magunkat igazoljuk, vagy azért, hogy kielégítsük a gőgös hitetlenség kívánságát. Az evangélium önmagában isteni kinyilatkoztatás. Nem nagy csoda-e vajon az, hogy a kegyelem erejével kiszabadulhatunk Sátán béklyóiból? Az emberi szív természet szerint nem ellensége a Sátánnak. Csakis Isten kegyelme által lehet azzá. Azzal az emberrel, akit szeszély, dac és akaratosság uralt, vagy akit téves eszmék vezettek, de eljutott az igazság ismeretére és szabaddá vált, valóságos csoda történt. Minden megtérés ennek az isteni ígéretnek a valóra válásáról tanúskodik: »Adok néktek új szívet és új lelket adok belétek« (Ezék. 36:26).

Az emberi szív és jellem átalakulása olyan csoda, mely az élő, örökkévaló Üdvözítőt, a lelkekért kegyelemteljesen munkálkodó Megváltót nyilatkoztatja ki. A Krisztusban elrejtett, kitartó hitélet nagy csoda. Az a jel, amelynek most és mindenkor láthatóvá kell lennie, ha Isten Igéje hangzik: a Szent Lélek jelenléte, aki újjászülő erővé teszi az igét a hallgatók szívében. Ez Isten bizonyságtevése a világ számára, amellyel az ő Fiának küldetését hitelesíti. Azok szívét, akik jelet kívántak Jézustól, olyannyira megkeményítette a hitetlenség, hogy nem vették észre jellemének isteni voltát.”

(Jézus élete, Az igaz jel c. fejezetből)

szerda, szeptember 25, 2019

FÜLÖP, A DIAKÓNUS

FÜLÖP, A DIAKÓNUS

„Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez! Filep azért odafutamodván, hallá, amint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajon érted-é, a mit olvasol?" (ApCsel 8:29-30) 

Isten figyel trónjáról és elküldi angyalait a földre, hogy együttműködjenek azokkal, akik az igazságot tanítják. Olvassuk el Fülöp és a szerecsen főember tapasztalatát. „Az Úrnak angyala pedig szóla Filepnek, mondván: Kelj fel és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálemből Gázába megy alá. Járatlan ez. És felkelvén elméne. És ímé egy szerecsen férfiú, Kandakénak, a szerecsenek királyasszonyának hatalmas komornyikja, ki az ő egész kincstárának felügyelője vala, ki feljött imádkozni Jeruzsálembe; és visszatérőben volt és az ő szekerén ül vala, és olvasá Ésaiás prófétát." (ApCsel 8:26-28)

Ez a különös eset megmutatja az Úr gondoskodását, amit kiterjeszt mindenkire, akinek értelme fogékony az igazságra. Láthatjuk, hogy milyen szoros a kapcsolat a mennyei angyalok és Isten földi szolgáinak szolgálata között.

Fülöpre nehezedett az a teher, hogy új helyekre menjen, bejáratlan területeket keressen fel. Az irányt egy angyal szabta meg számára, aki figyelt minden lehetőséget, hogy hívőket hozzon kapcsolatba embertársaikkal. Fülöp elküldetett „dél felé, arra az útra, amely Jeruzsálemből Gázába megy alá. Járatlan ez." Így találkozott azzal a nagy hatalmú férfival, aki megtérve továbbadhatta másoknak az igazságot. Az Úr Fülöpön keresztül végzett munkája által ez az ember meggyőződött az igazságról, megtért és megkeresztelkedett. Egy utazó hallgató volt, jó állásban lévő személy, aki nagy befolyással fáradozhatott az igazságért.

Ma, csakúgy mint akkor, a mennyei angyalok arra várnak, hogy hívőket vezethessenek embertársaikhoz. Egy angyal mutatta meg Fülöpnek, hol találja azt, aki kész elfogadni az igazságot. Ma is Isten angyalai vezetik és irányítják azok lépéseit, akik engedik, hogy a Szentlélek szentelje meg nyelvüket, finomítsa és nemesítse szívüket. 
(Review and Herald, 1905. április 20.)

Napi ige - Krisztust megvallani

„Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek őróla az én mennyei Atyám előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt az én mennyei Atyám előtt.”

(Mt. 10:32–33)

„Aki vallást akar tenni Krisztusról, annak a szívében ő kell, hogy lakozzék... Tanítványai hirdethetik tanításait fényes ékesszólással, elismételhetik a kijelentéseit, de vallást csak akkor tesznek róla, ha az ő szelídsége és szeretete él bennük. A Krisztus lelkületével ellenkező lelkület megtagadja őt... Megtagadhatjuk Krisztust gonosz, balga beszéddel, hazug, szívtelen szavakkal. Megtagadhatjuk őt azzal is, ha kerüljük az élet terheinek hordozását, ha bűnös élvezeteket keresünk. Megtagadhatjuk őt azzal, ha alkalmazkodunk a világhoz, ha udvariatlanul viselkedünk, ha a saját véleményünket túlbecsüljük, ha önigazultak vagyunk, ha kételyeket ápolunk, ha vélt bajoktól félünk, ha a sötétségben járunk. Mindebből nyilvánvaló, hogy Krisztus nem él bennünk.

Az Üdvözítő óva intette tanítványait az olyan hiú reménytől, hogy az evangélium valaha is legyőzné a világ gyűlöletét, hogy idővel megszűnnék a világ ellenkezése... De nem az evangélium hatása vagy munkája szítja fel ezt a viszályt, hanem az ellene irányuló gyűlölet az ok. Minden üldöztetés közül a család viszálya, a jóbarátok elidegenedése viselhető el a legnehezebben. Az Üdvözítő azonban kijelenti: »Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám. Aki fel nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, az nem méltó énhozzám«.”

(Jézus élete, Az első evangélisták c. fejezetből)