A tanulmányfüzet mellé ajánljuk még E. Whitenak a témához kapcsolódó idézeteit tartalmazó kiadványt, amely erről a linkről tölthető le. Az egyoldalas változat (pl. mobiltelefonok esetén előnyösebb) innen.
Egy a tanítók felkészülését támogató melléklet is letölthető innen.
Akik pedig on-line tanulmányoznák az anyagot, ezen a linken is megtalálják.
Reisinger János irodalomtörténész előadása Dsida Jenő költészetéről letölthető INNEN. Elhangzott Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban, 2015. március 05-én.
A sorozat április 02-án folytatódik, négyhetente, még három előadással a nyári szünetig. (meghívót töltünk fel az előadásokról)
Dsida Jenő / A gyöngék imája Jó Uram, aki egyként letekintesz bogárra, hegyre, völgyre, virágra, főre, szétmáló göröngyre, – Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz csak nagyon-nagyon gyönge. Mert pókháló és köd a szív, selyemszőttes az álom, pehelykönnyű és szinte-szinte semmi s én erőtlen kezem még azt sem tudja Hozzádig emelni. De azért vágyaim ne dobáld a sárba, ami az Óceánnak legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz csak gyönge, nagyon gyönge. 1924 Dsida Jenő / Nagycsütörtök Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors elől szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek, a sűrű füst, mint roppant denevérszárny, legyintett arcul. Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. Körülnéztem: szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtak... Kövér csöppek indultak homlokomról s végigcsurogtak gyűrött arcomon. 1933 Dsida Jenő / Krisztus Krisztusom, én leveszem képedet falamról. Torz hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy. Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa. Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló. Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai. Hangod fájó hullámokat kavart, mikor a sok beszéd után rekedten újra szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott ruhádon vastagon ült a nagy út pora, sovány, széltől-naptól cserzett arcodon bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két parázsló szemedből sisteregve hullottak borzas szakálladra az Isten könnyei – 1933 Dsida Jenő / Egyszerű vers a kegyelemről Csodákat próbáltam: arannyal, ezüsttel hivtam a népeket, jöjjenek énhozzám! Hiába, hiába, az arany nem kellett, az ezüst nem kellett, nem jöttek énhozzám. Elmondtam naponta tíz hegyibeszédet, gyönyörü szavakat, igéző szavakat, hiába, hiába: egy fül sem fülelte, egy szív sem szívelte a hegyibeszédet. Tüzet is akartam rakni az erdőben: nyulacska ne fázzék, őzike ne fázzék, - hiába, hiába! Gyujtófám kilobbant és a tűz nem akart gyúlni az erdőben. ...S egyszer csak maguktól gyűlnek az emberek, együgyű szavamtól sírásra fakadnak, ránéznem alig kell s a tűz is felszökken, - az Úr áll mögöttem. 1934
Dsida Jenő / Sírfelirat Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló földi mását. 1935. július 9.
Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.
Spalding tanulmány: http://www.kurtszo.hu/pdf/spalding2015-2.Lukacs.pdf
