hétfő, november 13, 2017

ÓVAKODJ ATTÓL, HOGY ELLENÁLLJ NEKI!

ÓVAKODJ ATTÓL, HOGY ELLENÁLLJ NEKI!

Engedének azért néki; és miután előszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták őket. Ők annakokáért örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek."
(ApCsel 5:40-41) 

Amikor Isten indítja a szíveket, hogy Jézushoz vonja, úgy tűnik, mintha egy átalakító erő szállna rájuk, és hisznek és átadják magukat Isten Lelke befolyásának. De ha nem ápolják az Istentől adott drága győzelmet, ha engedik, hogy a régi szokások és cselekedetek újraéledjenek, ha szórakozást vagy világi fényűzést engednek meg maguknak, ha elhanyagolják az imádkozást és abbahagyják a gonosszal szembeni ellenállást, akkor engedni fognak Sátán kísértéseinek, aki rá fogja bírni őket arra, hogy kezdjenek kételkedni előző tapasztalatuk valódiságában. 
Rájönnek arra, hogy erkölcsi erejük csekély, és Sátán azt sugallja, hogy számukra haszontalan próbálkozni a keresztényi élettel. Ezt mondja: „Az a tapasztalat, amiről azt gondoltad, hogy Istentől van, nem volt más egy futó érzelemnél és benyomásnál." 

Azonnal, amint az ember foglalkozni kezd a gonosznak ezekkel a gondolataival, kezdenek azok hihetőknek tűnni. Még azok közül is egyesek, akiknek ezt jobban kellene tudni - akik az Isten munkájában hosszabb tapasztalattal bírnak - Sátán sugalmazásai mellé állnak és kiűzik lelkükből a Szentlelket. Némelyek észrevétlenül kerülnek ebbe a helyzetbe, de rögtön magukhoz térnek, mihelyt felismerik állapotukat; de vannak olyanok is, akik továbbra is ellenállnak a Szentléleknek egészen addig, míg az ellenállás erényként tűnik fel előttük. 

Veszélyes dolog a Szentlélek megnyilatkozásában kételkedni; mert ha Ő a kétely tárgya, nincs más erő, Aki a szívet alakítsa. Akik a Szentlélek munkáját emberi ténykedésként fogják fel, és azt mondják, hogy egy meghatározhatatlan befolyás eredményével állnak szemben, azok elvágják az összeköttetést az áldás forrása felé. 
(Review and Herald, 1894. február 13.)

Napi ige - Élethivatás

„Mert az ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” 
(Ef. 2:10)

„Adjátok meg minden gyermeknek a legjobb felkészítést a szolgálatra... Isten nem várja el az izsóptól, hogy elérje a cédrus termetét, vagy az olajfától, hogy elérje a fenséges pálma nagyságát. Mindenki olyan magasra törekedjék, amennyire az emberi és mennyei erők egyesülése ezt lehetővé teszi.

Sokan nem használják fel a bennük lévő erőket, és nem veszik igénybe azokat az isteni erőket sem, amelyek pedig mindannyiunknak a rendelkezésére állnak. Kellemesebb foglalkozásra, nagyobb rangra törekszenek, és eközben olyasmit vállalnak, amihez nincs kellő adottságuk.

Sok olyan ember van, akit a képességei más élethivatásra tennének alkalmassá. A becsvágya mégis arra ösztönzi, hogy a tudományos pályát válassza, holott földművesként, kézművesként vagy betegápolóként boldog lehetett volna hivatása betöltésében, míg a prédikátori, az orvosi vagy az ügyvédi pályán csak elégtelenül tölti be helyét. Vannak ezzel szemben mások, akik felelősségteljes hivatást tudnának betölteni, de az erő, szorgalom és kitartás hiányában megelégszenek a könnyebb hellyel is.
Jobban kell követnünk Isten tervét. A tőlünk telhető legtöbbet kell tennünk azon a területen, amelyre hivatást érzünk és azután útjainkat Isten kegyelmébe ajánlani, az ő végzéseinek jeleire figyelni. Ezek azok a szabályok, amelyek a helyes pályaválasztás legbiztosabb vezetőinek bizonyulnak.”

(Nevelés, Az élethivatás c. fejezetből)

vasárnap, november 12, 2017

GYAKRAN VISSZAUTASÍTVA

GYAKRAN VISSZAUTASÍTVA


Azért beszólítván őket, megparancsolák nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk."
(ApCsel 4:18-20)

A Szentlélek ígérete volt a legfényesebb reménység, legerősebb vigasztalás, amit Jézus mennybe való felemeltetésekor tanítványaira hagyhatott. Isten Szavának igazságait eltemették a félremagyarázások szeméthalmazai; az emberi mondásokat, a halandó emberi kijelentéseket az Élő Isten szava fölé helyezték. A tanítványok a Szentlélek megvilágító ereje által elválasztották az igazságot a hamis tanításoktól, és átnyújtották az embereknek az élet igéit.

Gyakran azért utasítják vissza a Szentlelket, mert váratlan módon érkezik. A zsidó papok és elöljárók előtt bizonyítékra bizonyítékot halmozva állt, hogy az apostolok isteni ihletés alatt szóltak és tevékenykedtek, mégis határozottan ellenálltak az igazság üzenetének. Krisztus nem úgy jött el, amint azt várták, és bár időnként meg voltak győződve arról is, hogy Ő az Istennek Fia, mégis elnyomták ezt a meggyőződést, és még elvakultabbak és megátalkodottabbak lettek, mint azelőtt voltak. 
Megfeszítették Krisztust, ám ő kegyelmének mégis újabb bizonyítékát adta a tanítványok munkája által. Elküldte szolgáit, hogy megmondja nekik, mit tettek, és még a félelmetes vád ellenére is - miszerint ők megölték az élet fejedelmét - újabb felhívást adott nekik a megtérésre. Ám a zsidó tanítók biztonságban érezték magukat saját igazságukban, és nem voltak arra felkészülve, hogy elismerjék azt, hogy azok az emberek, akik elmarasztalták őket Krisztus keresztre feszítéséért, a Szentlélek irányítása alatt szólnak.

Isten haragja véletlenül sem azért ér valakit, mert valamilyen bűnt követett el, hanem azért, mert önkéntes választása alapján azt szándékosan tovább is folytatja, megismétli a múlt bűneit a kapott világosság és bizonyítékok ellenére is. Ha a zsidó vezetők elismerték volna ezt, megbocsátást nyertek volna, ám ők határozottan ellenálltak. Hasonlóképpen a bűnös is állandó ellenkezésével eljuthat odáig, ahol csak az ellenállást ismeri és semmi mást. 
(Signs of the Times, 1899. szeptember 27.)

Napi ige - Dolgozzunk a szenvedőkért!

„Minden szenvedésüket ő is szenvedte, szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket, felvette és hordozta őket a régi idők minden napjaiban.”

(Ésa. 63:9)

„Millió és millió ember él a földön, akik még nem hallottak Istenről. Ezeknek is joguk van ahhoz, hogy megismerjék őt. Ugyanolyan joguk van Krisztushoz, mint nekünk. A mi kötelességünk akik megismertük őt, hogy megismertessük az ő nevét, és a segélykiáltásokra feleljünk.

Amikor az evangéliumhirdetés meggyorsításának vagy feltartóztatásának a következményeit mérlegeljük, leginkább csak önmagunk és a világ szempontjából beszélünk erről. Keveset gyondolunk arra a fájdalomra, amit a bűn Istennek, mint teremtőnknek okozott, és okoz máig is. Az egész menny együtt szenvedett Krisztussal az ő haláltusájában. Ez a szenvedés azonban nem akkor kezdődött, amikor Krisztus emberré lett, és nem fejeződött be az ő mennybemenetelével. A kereszt csak nyilvánvalóvá teszi tompa érzékeink számára azt a szenvedést, amit a bűn megfoganásától kezdve okozott Istennek.

Földünk egy nagy kórház, a nyomorúság színhelye. Segítsük Isten művét a mielőbbi befejezéséhez azáltal, hogy munkatársaivá leszünk. »Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik bizonyságul, minden népnek, és akkor jön el a vég« (Mt. 24:14).”

(Nevelés, Az élethivatás c. fejezetből)

szombat, november 11, 2017

Keresztség

A keresztség a megtérés vagy újjászületés látható megpecsételése, ezért neveztetik a „megtérés keresztségé"-nek és az „újjászületés fürdőjé"-nek (Mk. 1:4; Tit. 3.5). A Szentírás a tanítványság alapvető kívánalmainak a hitbeli elfogadása alapján hozott, önkéntes választáson alapuló, alámerítéssel történő felnőttkeresztséget hitelesíti.
Ez a keresztség - Jézus kijelentése és példaadása szerint - „igazság", amelyet „illik nékünk betöltenünk" (Mt. 3:15; Mt. 28:19).



A keresztség cselekedetének belső, lelki tartalma: a régi élet összes bűnének a jelképes „lemosása", vagyis a bűnbocsánat igénylése és elnyerése ezekre nézve. Ezzel együtt a múlt „eltemetése", gyökeres, végleges szakítás vele. A másik döntő eleme a jelképes „feltámadás" egy új, igaz életre, „Isten segítségül hívásával". Az új életben járás mindenkor csak a halálból megelevenítő, hatalmas isteni Lélek által lehetséges (Rm. 6:4-8; Ap. csel. 22:16).


Jézus keresztsége:

„Leszállt Őreá a Szentlélek testi ábrázatban, mint egy galamb és szózat lett a mennyből, amely ezt mondta: Te vagy amaz én szeretett Fiam, Tebenned gyönyörködöm!"
(Lukács 3,22)

„Ezek a szavak, amelyek a Jordán partján Jézushoz szóltak, az egész emberiséget magukba zárják. Isten úgy beszélt Jézushoz, mint az emberiség képviselőjéhez. A mennyből hangzó szózat tanúsítja, hogy bűneink és gyengeségeink ellenére sem vet el minket magától... 
Az a dicsőség, amely Krisztuson megnyugodott, Isten szeretetének záloga a mi számunkra is. Egyben az ima erejére is utal. Arra tanít, hogy miként juthat el szavunk Isten trónjához, és hogyan találhatnak meghallgatásra kéréseink. A bűn megszakította az összeköttetést a menny és a föld között, az emberek elidegenedtek Istentől. Jézus azonban ismét összeköti földünket a dicsőség országával... 

Az a fény, amely a megnyílt egekből Jézus fejére áradt, reánk is árad, ha komolyan kérjük a segítséget, hogy a kísértéseknek ellenállhassunk. Ugyanaz a mennyei hang szól minden hívő lélekhez is: »Az én szeretett fiam vagy te, akiben én gyönyörködöm!«...

Az Úr utat készített számunkra, hogy akár a legbűnösebb megvetett és elnyomott ember is az Atyához járulhasson... Mindannyiunknak szól ez az ígéret: »Íme, adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat.«"
(Ellen White: Jézus élete, A keresztség c. fejezetből)



A keresztség
Hol találjuk meg a Szentírásban a keresztség egyértelmű elrendelését Jézus minden hívő tanítványa számára, aki hitre jutott, avagy újjászületett?

Mt. 3:15 Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede néki.

Mt. 28:19 Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.


Igen fontos tény, hogy Jézus nemcsak a szavával rendelte el a keresztséget, hanem saját példaadásával is megerősítette és igazságnak nevezte, amelyet nemcsak neki, hanem nekünk is „illik betöltenünk”. Neki önmagáért nem kellett volna megkeresztelkednie, mert sohasem vétkezett és sohasem szakadt el vagy idegenedett el az Atyától.


Milyen célból rendelte Jézus a keresztséget?

Jn. 3:5 vö.: Tit. 3:5 Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. vö. Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által.

Mk. 1:4 vö.: Ap.csel. 2:38/a Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára. vö. Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében


A keresztség megpecsételi és megerősíti a hívő tanítványban az újjászületés vagy megtérés nagy lelki eseményét. A keresztség jelképe által Isten életre szólóan az emlékezetbe akarja vésni az átélt nagy tapasztalat lelki lényegét. Krisztus egyértelmű rendelésének és példaadásának a követésén, az iránta és parancsolatai iránt való elkötelezettség ünnepélyes megerősítésén, valamint az Isten és emberek előtti megvallás fontosságán túl, ezért is szükséges a keresztség külső cselekedete. Isten azt akarja, hogy a megtérő ember egész életében lelki útmutatást, bátorítást és ihletést merítsen keresztsége eseményéből. Ezt az igazságot láthatjuk Pál apostol Rómabeliekhez írt levelének 6. fejezetében is. „Avagy nem tudjátok-e, hogy akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?” (Rm. 6:3) – írja a gyülekezetnek. A levél további részében arra építi fel gondolatmenetét, hogy a keresztség egész életre kiható tanításait fejtegeti a gyülekezetnek.


Hogyan ábrázolja a keresztség jelképes cselekedete az újjászületés lényegét és azt, hogy ez a tapasztalat mindenkor Krisztus áldozatára épül, annak a gyümölcse?

Rm. 6:1–11 vö.: Lk. 15:24 Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban? Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hiszszük, hogy élünk is ő vele. Tudván, hogy Krisztus, a ki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik, mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. vö. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.

II.Kor. 5:17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.


A keresztvízben való alámerítés és az abból való kiemelés tehát azt a belső, átvitt értelemben vett meghalást és feltámadást ábrázolja, ami az újjászületés vagy megtérés időszakában az ember lelkében végbemegy a Szentlélek munkája által. Egyben utal ez a jelképes cselekedet Krisztus halálára és feltámadására is, aminek a gyümölcse a megkeresztelkedő ember mély megváltozása.


Az alábbi idézet arra mutat rá, hogy milyen fontos, hogy valódi én-nek való meghalás és feltámadás legyen a keresztség jelképes cselekedete mögött.
„Az újjászületés ritka tapasztalat az emberi történelemnek ebben a szakaszában. Ez az oka annak, hogy oly sok nyomorúság van a gyülekezetekben. Sokan, túl sokan, akik Krisztus nevét vallják, megszenteletlenek és szentségtelenek. Megkeresztelkedtek, de élve temettettek el. Az ’én’ nem halt meg, ezért nem is támadtak fel új életre a Krisztusban.” (E.G. White: 148. sz. kézirat, 1897.)


Hogyan tesz bizonyságot a Szentírás arról, hogy a keresztség által bűnbocsánatot is nyerünk, a „bűnök lemosásában” is részesülünk? Mit értsünk ezen és mire tanít ez bennünket egész további életünkre nézve?

Ap.csel. 22:16 Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.

Mk. 1:4–5 Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára. És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén.

Ap.csel. 2:38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.


Isten az addigi élet összes törvényszegésének „egy összegbeni” bocsánatát ígéri annak, aki a keresztség által bűnbánattal megvallja, elítéli és eltemetni kívánja bűneit. Erre a hitre válaszul – amit a keresztség igénylése átfogóan kifejez az egész múltra nézve – Isten igaznak, tisztának nyilvánítja az embert, lemossa róla a múlt minden bűnét. A keresztség jelképes cselekménye által azt jelenti ki Isten ünnepélyesen a megtérő embernek, hogy lemossa, megbocsátja addigi élete összes bűneit.


Hogyan tanúskodik a Szentírás arról, hogy a keresztség „kérés, segítségül hívás” is tehát annak a lelki magatartásnak a kifejezése, hogy a keresztelendő nem a maga erejére, hanem Krisztus kegyelmére kíván támaszkodni egész jövendő életében?

I.Pt. 3:21 (a „keresés”-nek fordított szó az eredeti szövegben: „kérés”) A mi minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, a mi nem a test szenyjének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által;

Rm. 6:4 Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.

Mt. 28:19 Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.


Isten szolgája végzi el az alámerítést, „az Atya, Fiú és Szentlélek nevében”, tehát mintegy Isten megbízásából és hatalmával. Azt tanítja ez a jelképes cselekedet, hogy a három isteni személy munkálkodásának eredménye az emberben, hogy szíve, majd pedig a jelleme is átalakul, olyan mélységben, hogy meghal a régi életnek és teljesen új életben jár. Az ember része az, hogy igényelje és elfogadja ezt a segítséget. Később is mindig emlékeznie kell erre az igazságra, hogy azok tartatnak meg, „akik az Úr nevét segítségül hívják”. (Rm. 10:13) A keresztség jelképes cselekedete életre szólóan az ember lelkébe akarja vésni, hogy mindenkor hatalmas isteni szövetségesére, a Megváltóra kell támaszkodnia, az ő nevét kell segítségül hívnia minden szükségben, nem pedig a maga erőfeszítéseiben bíznia.


Milyen legnagyobb kiváltságban részesül az ember a keresztség nyomán? Mire kíván ez tanítani?

Mt. 3:16 És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani.

Ap.csel. 2:38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

Mt. 3:11 Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.


A keresztség nyomán úgy adja Isten a Szentlelket, mint a „fiúság Lelkét”, mint annak a roppant kiváltságnak a megpecsételését, hogy a keresztség által vele szövetséget kötő embert fiává fogadta. Ezáltal valósul meg a tényleges belső szövetség Jézus és tanítványa között. A Szentlélek úgy fog munkálkodni a továbbiakban a megkeresztelt tanítványokban, mint Isten fiaiban, mint akik saját szabad választásukkal kérték Istentől, hogy tisztítsa meg jellemüket minden bűntől és a maga képmására formálja át őket. Krisztus keresztsége előkép, a Szentlélek megnyugszik mindenkin, aki őszinte megtéréssel keresztelkedik meg.

Fontos mindenkor tudatosítani, hogy a keresztségkor vállalt életprogramot – a régi élettel való szakítást és az új életben járást – csak a Szentlélek szívben lakozása által lehet megvalósítani. És azt is, hogy a Szentlélek állandó jelenlétét és munkálkodását, csak a „bűnök rendezése” és az ember saját kérése, igénylése alapján lehet elnyerni. Ezért ha megbotlik, elesik valaki a későbbiekben, akkor minden esetben el kell rendeznie bűneit Krisztus közbenjárása által és igényelni, kérni a Szentlélek „visszaköltözését” lelkébe és további munkálkodását érette.


Milyen fontos ígéretet szükséges még megismerni a keresztséggel kapcsolatban?

Mt. 18:18 Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.

Zsid. 12:24–26 És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére. Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, a ki szól; mert ha azok meg nem menekültek, a kik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha elfordulunk attól, a ki a mennyekből vagyon, kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is.


A keresztség láthatóan hozzákapcsol Krisztus egyházához, amely Isten megbízásából valósítja meg a keresztséget. A keresztség nem üres szertartás, hanem Isten nevében történik, a menny jóváhagyásával. A keresztelendő hitvallására Krisztus is megvallással, a szövetségkötésre Krisztus is szövetségkötéssel válaszol. Amit a földi gyülekezet Krisztus rendelése szerint, az ő akaratával összhangban, tehát ténylegesen az ő nevében tesz, az „a mennyben is kötve van”. Nem csupán a földi egyházi közösséghez csatlakozik tehát valaki keresztsége által, hanem „neve felíratik” a mennyben is.


Mit mondhatunk a felnőtt-, vagy gyermekkeresztség kérdéséről a Biblia alapján?

Mt. 28:18–20 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

Lk. 3:23 Maga Jézus pedig mintegy harmincz esztendős volt, mikor tanítani kezdett, ki, a mint állítják vala, a József fia vala, ez pedig a Hélié

Jn. 3:3–5 Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.

Tit. 3:5 Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által.

Mk. 1:4 Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára.


A keresztség az újjászületés vagy megtérés megpecsételése, nem pedig a testi születésé. Nem kapcsolhatjuk a testi születéshez azt, amit Jézus a „Lélektől születéshez” kapcsolt. Csak az alámerítés fejezi ki a szertartás értelmét az újjászületés lényegének a kiábrázolásával.

Jézus misszióparancsa felnőttkeresztségről beszél, ami kitűnik abból, hogy a keresztség előtt mindenkit tanítvánnyá kell tenni. Isten mindig tiszteletben tartja az ember szabad választását. A gyermekkeresztségnél erről nem lehet szó. Jézus „mintegy harminc esztendős volt”, amikor megkeresztelkedett – példaadásul a mi számunkra. Az apostolok is csak felnőtteket kereszteltek. Az egész Szentírásban egyetlen példát sem találunk a gyermekkeresztségre. A keresztény egyház történetének első századaiban csak felnőtteket kereszteltek. A gyermekkeresztség a IV. századtól lett szokásossá és végül egyeduralkodóvá, mivel a kereszténység államegyházzá lett és kötelező lett minden római állampolgár számára a kereszténység felvétele.
A keresztség helyes, értelmes és Isten előtt elfogadható formája azonban ma is a szabad választású, újjászületést megpecsételő, alámerítéssel történő felnőttkeresztség.

EMBERI MESTERKEDÉSEK

EMBERI MESTERKEDÉSEK

Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala, meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak vala.

(ApCsel 4:13)

Ha megnyitjuk az ajtót Jézus előtt, ő bejön és velünk marad. Erőnk újra és újra feltöltődik jelenkori képviselője, a Szentlélek által.
Az igazság egy élő elv, mely szent tisztasággal világítja meg az értelmet, és azután jön el az idő az élő Krisztusról beszélni. „Mert Isten munkatársai vagyunk..." (1Kor 3:9)

A késői eső zápora alatt az emberi kitalálások, az emberi tervek elmosódnak, az emberi hatalom által felállított korlátok törött nádszálakként széthullanak, és a Szentlélek meggyőző erővel szól emberi eszközök által. Senki sem figyel majd a mondatok szép kerekségére, a nyelvtan hibátlanságára. Az élő víz Isten saját csatornáin keresztül fog áradni. Biztos vagyok benne, hogy van mennyország, telve a legdrágább és örök értékű kincsekkel, melyeket ingyen megkapnak mindazok, akik előkészítették szívüket ezek befogadására, és akik így meggazdagodva másokkal is megosztják azokat. Én tudom, hogy ez az igazság.

Szükségünk van naponkénti imatapasztalatra; hasonlóaknak kell lennünk ahhoz az özvegyasszonyhoz, aki a hamis bírót meggyőzte csupán az ő szükségét felismerő és állhatatos kérésének erejével. Istent arra kérjük, hogy adja meg nekünk ezt, mert általa elmélyülnek és megszilárdulnak tapasztalataink. Az Istent kereső léleknek kitartónak kell lennie, és Ő megjutalmazza mindazokat, akik Őt őszintén keresik.
Azt akarjuk, hogy az igazságot az emberi szívek felé olyan emberek közvetítsék, akik Krisztus szent szeretetével kereszteltettek meg, az Ő vére árán lettek megváltva, és maguk is teljesen átitatódtak azokkal az igazságokkal, melyekről másoknak beszélnek, és saját életükben gyakorolják is azokat.
(General Conference Bulletin, 1895. február 15.)

Napi ige - Öltözködésünk

„...Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mimódon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak. De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.”

(Mt. 6:28–29)
„Egyetlen nevelés sem lehet tökéletes, ha nem tanítja meg a helyes alapelveket a ruházkodás tekintetében... A tetszeni vágyás és a divatőrület a tanító munkájának legádázabb ellenségei... Vezessétek rá az ifjúságot arra a felismerésre, hogy a ruházatban és az életmódban követett egyszerűség a gondolatok magasabbra szárnyalásának elengedhetetlen követelménye... Meg kell értetni az ifjúsággal, hogy mire tanít a természet. Isten »mindent szépen alkotott az ő idejében« (Préd. 3:11). Előjogunk, hogy a ruházatban is éppúgy, mint minden egyéb dolgunkban, Istenünket dicsőítsük.

Öltözködésük milyenségéből következtethetünk az emberek jellemére. A mindig egyszerű és az alkalomnak megfelelő ruházat elárulja a kifinomult ízlést és a kiművelt lelket.
Helyes dolog a szépet szeretni és arra törekedni. Isten azonban azt óhajtja, hogy elsősorban a legmagasabb rendű szépség felé törekedjünk és azt szeressük... 

Tanítsátok meg az ifjakat és a gyermekeket, hogy szerezzék meg a királyi öltözetet, a »tiszta, ragyogó fehér gyolcsruhát«, amelynek anyagát a mennyben szőtték (Jel. 19:8). Ez a ruha Krisztus tiszta és szent jelleme... Mint drága ékszer fogja ékesíteni őket itt e földön és belépőként fog szolgálni számunkra az ígéret földjére való bevonuláskor is.”

(Nevelés, A ruházkodás viszonya a neveléshez c. fejezetből)


péntek, november 10, 2017

AHOGY ISTENNEK TETSZIK

AHOGY ISTENNEK TETSZIK



Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek? Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket? Bizony, bizony mondom néked, amit tudunk, azt mondjuk, és amit látunk, arról teszünk bizonyságot; és ami bizonyságtételünket el nem fogadjátok. Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?"
(Jn 3:9-12) 

Végtelen ára van annak a lehetőségnek, hogy az emberek a tökéletes keresztényi jellemet elérhessék. Azoknak, akiket hív a Szentírás, mint Isten hangja, és tanításait követni szeretnék, naponként kell tanulniuk, naponként kell lelki tüzet és erőt kapniuk, ami minden igazi hívő rendelkezésére áll a Szentlélek ajándékában.
A Szentlélek szabadon munkálkodó, független hatalom. A mennyek Istene úgy irányítja Lelkét, amint Neki tetszik. Emberi gondolatok, emberi ítélkezés és emberi módszerek nem szabhatnak határokat tevékenységének, se nem szabják meg a csatornákat, melyen keresztül hatását kifejtheti. Ahogyan a szélnek sem mondhatják: „Azt ajánlom, hogy ebbe az irányba fújj, és így meg így viseld magad." 
Amiként a szél hat erejével, meghajlítja és kitöri az útjába kerülő hatalmas fákat, akképpen hat a Szentlélek az emberek szívére, és nincs olyan halandó ember, aki munkáját korlátozhatná...

Nikodémus nem volt hajlandó elismerni az igazságot, mert nem értette mindazt, ami Isten erejével és működésével állt kapcsolatban; mégis elfogadta a természetes tényeket, habár azokat sem megmagyarázni, sem felfogni nem volt képes. Minden korok emberéhez hasonlóan, a vallásban a formaságokat és a pontos ceremóniákat fontosabbaknak tartotta, mint Isten Lelkének mély indításait...

Előbb a szív forrását kell megtisztítani, és csak azután válnak tisztává a belőle kiáradó folyóvizek. Nincs biztonsága senkinek, aki csak alkalmi, törvényeskedő vallással és a kegyesség látszatával rendelkezik. A keresztény élet nem a régi élet megváltoztatása, javítgatása, hanem a természet átalakulása. A bűn és önzés halála ez, és egy minden vonatkozásban új élet kezdete. Ezt a változást egyedül csak a Szentlélek valóságos munkája hozhatja létre. 
(Signs of the Times, 1910. március 8.) 

Napi ige - Udvariasság

„Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzőek legyetek.”

(Rm. 12:10)

„Az udvariasság értékét általában kevésre becsülik. Pedig nagyon sok ember, aki a szívében igazán barátságos, nem találja a barátságos érintkezési formát. Sok emberből, aki a hűsége és őszintesége folytán – kiérdemli embertársai megbecsülését, sajnálatos módon hiányzik a vidám alaptermészet. Ez zavarja a saját boldogságukat és károsan befolyásolja embertársaikért való szolgálatukat is... A barátságosság és az udvariasság kifejlesztése figyelmet igényel a szülők és tanítók részéről. Mindenki rendelkezhet megnyerő modorral, barátságos ábrázattal, kellemes, csengő hanggal és udvarias viselkedésmóddal...
Az igazi udvariasságot nem lehet elsajátítani a jellemszabályok puszta betanulásával... Az igazi udvariasság nem követeli azt, hogy adjuk fel alapelveinket a rang előtt. Nem ismer kasztrendszert. Megtanít arra, hogy önmagunkat is megbecsüljük, de arra is, hogy tartsuk tiszteletben az emberi méltóságot más emberek esetében, legyünk tekintettel a társadalom minden tagjára. Fennáll a veszély, hogy túlságosan nagy súlyt fektetünk a külső megjelenésre és a fellépés formáira, és túlzottan sok időt fordítunk ez irányú fejlődésünkre. Az a sokszor túlfeszített tevékenység és élet, amelyben ifjaink élnek, nagyon kevés teret hagy az udvarias és illedelmes viselkedésnek.
 Az igazi udvariasság lényege, hogy tekintettel vagyunk másokra. A jó nevelésnek az a leglényegesebb eleme, hogy kiszélesítse az együttérzést és előmozdítsa a mindenki iránt való szívélyességet... A Biblia megköveteli az udvarias magatartást. Sok példát tár elénk az önzetlen lelket, a szelíd jóságot és a vidám lelkületet illetően, amelyek az igazi udvariasság ismertetőjelei maradnak minden időben. Az ilyen tulajdonságok Krisztus jellemének visszatükröződései. Minden igazi együttérzés és udvariasság, amellyel a világban találkozunk – azok között is, akik az ő nevét nem ismerik –, tőle származik.”

(Nevelés, Viselkedés c. fejezetből)

csütörtök, november 09, 2017

Látogató Jézus hazájában - Reisinger János Izraelből

LÁTOGATÓ JÉZUS HAZÁJÁBAN

2015. decemberében készült felvételek, Jeruzsálemben, Betlehemben és környékén
Kb. 20 perces videók

Vendég: 
Dr. Reisinger János irodalomtörténész, teológus

Lejátszási lista a 11 fájllal


Jézus él

Különös varázsa van a tájaknak. Pontosabban: A tájakban történt eseményeknek, ha nyomukba szegődünk megtörténtük helyén. Alaposabban, mélyebben értjük meg, ami itt történt.
Az időnek más a kisugárzása. Az igazán jelentőségteljes dolgok az időben szintén elmélyülnek, egyre nagyobb teherbírásuk bizonyítja, hogy évszázadok próbáját képesek kiállni.
Jézus tanításainak helyszínét kerestük fel 2015 legvégén, vagyis közel kétezer évvel később, mint Ő Izráel földjén járt. Tel-Aviv-i megérkezésünk után rögtön kocsiba szálltunk, és az északi országrész felé vettük az irányt. A Genezáret tavának mai nagyvárosában, Tiberiásban béreltünk szállást, hogy onnan aztán Názáretbe, Kapernaumba, a Boldog-mondások hegyére, Bethsaidába utazzunk. Fölkerestük a helyeket, ahol Jézus is járt.
Megálltunk a helyszíneken, ahol tanított, gyógyított. Jó megjegyezni, hogy sokkal többet adott segítséget, mint ahogyan szólásra emelkedett. Jóval több párbeszédet folytatott egyesekkel, mint ahogyan egyetlen egy nagy beszédet mondott el, ez a Hegyi beszéd. Beszéde is cselekedet volt azonban: teljesedett Ésaiás próféta 800 évvel ezelőtti jövendölése: „tudta erősíteni a megfáradtat beszéddel” (Ésa. 50:4).
Jézus nyomában jártunk és meg-megálltunk. Emlékidézésünket kamerák rögzítették. 12 részből álló sorozatunk egyes előadásai a procred.ro internetes portálon ingyenesen hozzáférhetők. A következő lapokon megtoldjuk őket itt szerzett benyomásainkkal.


1. Jézus születése, Betlehem
Ha Jézussal kapcsolatban településeket említünk, mindenkinek Betlehem és Jeruzsálem jut az eszébe. Születésének és halálának helyszínei.
Hogy Betlehemben kell hogy meglássa a napvilágot, arról az esemény előtt mintegy 800 évvel korábban Mikeás próféta adott jövendölést. Méghozzá nem is akármilyen módon. Nem csupán megjelölte a kicsiny júdeai települést, mint az emberiség Megváltójának szülőhelyét, hanem azt is közölte, hogy „származása” „eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5:2). Vagyis azt az – első hallásra talán ellentmondásosnak tetsző kijelentést – tette, hogy Aki itt meg fog születni, Az annak előtte is létezett már, vagyis egyszerre lesz ember, s marad meg Istennek, aki csupán folytatja életét a megváltozott körülmények között.
Maga ez a prófécia is kutatásra, végiggondolásra kellett volna, hogy késztesse a választott népet. Egyszerre ember és Isten? Egyszerre születik, és mégis „öröktől fogva van”? Hogyan lehetséges ez? Ha emellett a többi jövendölést is vizsgálták volna, kevésbé rökönyödtek volna meg, hogy Keresztelő János „Isten báránya”-ként (Jn. 1:29) mutatja be Jézust. Azaz földi halandóként Istennek mennyből küldött követét. A kettős természet titka ez esetben sem csupán jóval később tárult volna fel előttük, az apostolok utólagos bizonyságtevése alapján.
A próféciákat ma sem veszi komolyan a választott nép. Ahogy kétezer éve is csak kevesekben élt a messiásvárás reménye, ma, a második eljövetel küszöbén is alig-alig van Őt komolyan váró keresztény. Akkor Betlehemen mint helyszínen kívül – nem a születés, hanem – a fellépés pontos idejét is tudhatták, Dániel könyve próféciája alapján (9:24-27). A 21. század elején is van idői támpontunk: az első eljövetel idői próféciájához csatolt jövendölés, mely nem a második eljövetelnek az előbbiekhez hasonlóan megadott időpontját jelenti meg, hanem a második eljövetelt közvetlenül megelőző időszak kezdőpontját, mely több, mint 170 éve a hátunk mögött van már. De hogyan is készülünk a betlehemit jóval felülmúló eseményre, ha ennyi idő alatt még mindig nem sikerült készen lenni rá?!
Betlehemben nagy csoda történt: „Az Ige testté lett” (Jn. 1:14). A rövid mondat magyarázatra szorul. Az „Igé”-nek fordított görög kifejezés, a Logosz, ugyanolyan messiási szimbólum, mint a bárány, a csemete, a kőszikla. Csupán nem képzés, hanem szójelkép. Ilyen az Immánuel, a Mikáel is. Mindig Jézus Krisztust jelölik. – A „test” kifejezésnek is átvitt értelmével találkozunk itt ebben a mondatban. A görög nyelv a tökéletes, romlatlan testre a „σῶμα / szóma” kifejezést használja. Itt azonban egy másik szó, a „σάρξ / szarx” szerepel. Ez a bűntől meggyengített, erőtelenné vált emberi természet bibliai megjelölése (vö. még: Jn. 3:6, 1Kor 15:50, stb.) Jézus azért született Máriától, egy földi édesanyától, hogy örökölje, teljesen magára vegye emberi természetünket. Azt, amire oly gyakran szoktunk hivatkozni, ha mentegetjük hibáinkat. Jézus után az ilyen magyarázkodás végleg lelepleződik. Ő is ilyen természetet kapott, és mégis, ebben volt képes kivívni a győzelmet. Ezért lehet példánk és nem elérhetetlen eszményünk. Győzelme a bűn fölött a mi győzelmünket foglalja magába.
Hatalmas erő rejlik a testtélétel tanításának elfogadásában (1Tim. 3:16, Rm. 8:1-3, Zsid. 2:14-16). Fogalomból élő személlyé válik számunkra Jézus Krisztus. Több lesz tantételek sokaságánál is. Minden nap, minden órában tapasztalhatjuk közellétének erejét, aminél nincs nagyobb közelség: bennünk, szívünkben él! „Ő él” (Ap. csel. 1:3). Ez nem a mi önszuggesztiónk, ez az Ő ígérete: „Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt. 28:20).
Ezért nem fájlaljuk annyira, hogy Betlehembe nem jutottunk el. Veszélyes, kockázatos vállalkozás lett volna. Nem csak az Iszlám Állam Szíriára zúduló háborús csapásainak közelsége, hanem a palesztin-zsidó konfliktus kiéleződése miatt is. Jézus betlehemi születését az európai vallási hagyomány is az érzelmes mesevilág felé tolta. Ebből sem meríthetünk sokat. János evangéliumának prológusa azonban – az események után száz évvel – olyan magasan állítja elénk Istenfia világba jövetelét, hogy a megrendülés hullámai járják át egész lényünket: „Az igazi világosság eljött már a világba, amely megvilágosít minden embert. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadták be őt. Valakik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” (Jn. 1:9-14).

2. Jézus fellépése Messiásként, Názéret


3. A csodálatos halfogás és az emberhalászat, Genezáret


4. Vihar a tengeren, Genezáreti-tó


5. Jézus keresztsége, Jordán folyó


6. A vérfolyásos asszony gyógyulása, Kapernaum


7. Jairus lányának feltámasztása, Kapernaum


8. A gadarai megszállottak meggyógyítása



9. Hegyibeszéd 1. rész, Galileai tenger mellett


10. Hegyibeszéd 2. rész, Galilea


11. Jézus küzdelme a Gecsemánéban, Jeruzsálem















OLYANOKHOZ, AKIKET NEM VÁRNÁNK

OLYANOKHOZ, AKIKET NEM VÁRNÁNK

Péter azonban előállván a tizeneggyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet! Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van; hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától.

(ApCsel 2:14-16) 

A Szentlélekkel való keresztség - ahogy ez pünkösd napján is történt - az igazi vallásosság újraéledéséhez és sok csodálatos esemény megtörténéséhez fog vezetni. Mennyei értelem fog közénk jönni, és az emberek úgy szólnak majd, ahogy Isten Szentlelke indítja őket. De bár működjék az Úr úgy, ahogy ezt a pünkösd napjai után tette, akkor majd sokan azok közül, akik ma azt állítják magukról, hogy hiszik az igazságot, oly keveset fognak tudni a Szentlélek munkájáról, hogy így tudnak majd kiáltani: „Óvakodjatok a fanatizmustól!" Azokról, akiket a Szentlélek betöltött, azt mondják, hogy "édes bortól részegedtek meg". (ApCsel 2:13) 

Nincs messze az idő, amikor az emberek sokkal bensőségesebb kapcsolatba akarnak jutni Krisztussal, szorosabb egységre jutni Szentlelkével, mint ezelőtt bármikor, és ez így is lesz, ha feladják saját akaratukat és útjaikat, és alárendelik magukat Isten akaratának és Isten útjainak. A magukat keresztényeknek vallók legnagyobb bűne az, hogy nem nyitják meg szívüket a Szentlélek befogadására. Amikor a lelkek vágyakoznak Krisztus után, és keresik a vele való egységet, akkor azok, akik csupán a kegyesség látszatával bírnak, felkiáltanak: „Legyetek elővigyázatosak, ne essetek végletekbe!" Amikor a mennyei angyalok közénk jönnek, és emberi eszközök által munkálkodnak, igazi és jelentős megtérések lesznek, ahogyan ez pünkösd napján történt. 

Testvéreim, vigyázzatok és ne próbáljatok emberi lelkesedést kezdeményezni! Miközben elővigyázatosak vagyunk az emberi elgondolások szerinti lelkesedésekkel kapcsolatban, nem kellene azokhoz csatlakoznunk, akik bizalmatlanok és kétségeket támasztanak a Szentlélek munkájával szemben: Amikor a Szentlélek birtokába vesz férfiakat és nőket, akkor lesznek, akik megkérdőjelezik és kritizálják ezt, mert az ő saját szívük hideg, a szent tűz nem érintette őket. 
(Selected Messages, 2. kötet, 57. oldal

Napi ige - Az Úr jótéteményei

„Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek. Nem úgy adom néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”

(Jn. 14:27)

„Tekintsünk úgy az Úr jótéteményeinek bizonyítékaira – amelyeket velünk cselekedett, hogy megvigasztaljon és kimentsen a pusztító kezéből –, mint hatalmas emlékoszlopokra. Kegyelmének megannyi tanújele legyen állandóan, élénken az emlékezetünkben. A könnyek, melyeket felszárított, a fájdalmak, melyeket lecsillapított, az akadályok, melyeket eltávolított, a veszedelmek, melyeket elhárított, a szükségletek, melyeket kielégített és az áldások, amelyeket ránk árasztott. Ezek erősítsenek meg bennünket zarándoklatunk hátralevő részén!

Az előttünk lévő küzdelemben újabb, eddig még nem sejtett akadályokra számíthatunk. De akár a múltra, akár pedig az eljövendőre tekintünk, bátran mondhatjuk: »Mindeddig megsegített minket az Úr!« A ránk váró megpróbáltatások nem fogják meghaladni az erőnket. Dolgozzunk ott, ahol alkalom kínálkozik, abban a biztos tudatban, hogy a megpróbáltatások arányában kapunk majd erőt. Azok számára, akik így cselekszenek, megnyílnak majd az egek kapui, hogy bevonulhassanak, mint Isten gyermekei. A dicsőség Királyának ajkairól hangzó szavak úgy érintik majd a fülüket, mint a legszebb zene: »Jertek én Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, amely számotokra készíttetett« (Mt. 25:34).”

(Jézushoz vezető út, Öröm az Úrban c. fejezetből)

szerda, november 08, 2017

Napi ige - Mindnyájan lélekmentők vagyunk

„Hallottam az Úr szavát, amint ezt mondta: Kit küldjek el? Ki megy el nékünk? Én pedig mondtam: Ímhol vagyok én, küldj el engem!”

(Ésa. 6:8)

„Az etióp férfi* [jegyzet: A történetet lásd: Ap.csel. 8. fejezet] az emberiség nagy csoportját képviseli, akiket olyan misszionáriusoknak kell tanítaniuk, mint amilyen Fülöp is volt, aki hallgat Isten szavára és oda megy, ahová ő küldi. Sokan olvassák a Szentírást, de nem fogják fel az igazi értelmét. Mindenütt vannak férfiak és nők, akik vágyakozva tekintenek az ég felé. Imák, könnyek és kérdések fakadnak fel lelkükből, mert világosság, kegyelem után áhítoznak és a Szentlélek jelenléte után. Sokan állnak az Isten országa küszöbén, csak arra várnak, hogy oda begyűjtessenek...

Végzetes tévedés azt hinni, hogy a lélekmentés munkája egyedül csak a hivatásos prédikátorokra hárul. Minden egyes lélek, aki elfogadta Krisztust mint Megváltóját, arra hivatott, hogy felebarátai érdekében munkálkodjék. »A Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jöjj! És aki hallja, mondja: Jöjj!« (Jel. 22:17 – pontosított fordításban) Ez a felhívás az egész gyülekezetnek szól. Aki meghallotta az Úr üzenetét, visszhangozza azt hegyen és völgyön, mondja ő is másoknak: »Jöjj!«

Azok közül, akik hallották az evangéliumot, százak, sőt ezrek állnak még mindig tétlenül a piacokon,** [jegyzet: Utalás Krisztus példázatára Mt. 20. fejezetében] holott tevékeny részt vehetnének Krisztus munkájában valamilyen formában. Ezekhez szól Krisztus: »Miért álltok itt egész napon át hivalkodva?«*** [jegyzet: Megfelelőbb fordításban: „tétlenül”] Felszólítja őket: »Menjetek el ti is a szőlőbe!« (Mt. 20:6–7) Miért nem követi több keresztény ezt a felhívást?... Isten már régóta várja, hogy mindenki munkálkodjék a maga tehetségéhez képest, hogy így az egész gyülekezetet a szolgálat lelkülete hassa át. Ha Isten gyülekezetének tagjai teljesítenék küldetésüket az ínséget szenvedő belés külföldi területeken, ha így elvégeznék az evangéliumi megbízatásukat, akkor csakhamar az egész világ meghallaná az intő figyelmeztetést, az Úr Jézus pedig mielőbb visszajöhetne e földre »hatalommal és nagy dicsőséggel«.”

(Apostolok története, Az evangélium Samáriában c. fejezetből)

VÁRATLAN UTAKON

VÁRATLAN UTAKON

Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lenni?

(ApCsel 2:12) 

Imádkoznunk kell a bűnbeteg lelkeket meggyógyító Szentlélek kiárasztásáért. A gyülekezetnek meg kell térnie. Miért is nem borulunk a kegyelem trónusa elé, mint a gyülekezet képviselői, és megtört szívvel, töredelmes lélekkel őszinte könyörgéssel miért nem kérjük, hogy a magasból kiáradjon ránk a Szentlélek? Imádkozzunk azért, hogy amikor Ő kegyelmesen óhajtja, a mi hideg szívünk új életre keljen, és tisztán látva felismerhessük, hogy Ő Istentől jött, és örömmel fogadhassuk be. 

Egyesek a Szentlelket nemkívánatos vendégnek tekintették. Ezt a gazdag ajándékot elutasították, sőt még azt is, hogy elismerjék Őt. Elfordultak Tőle és fanatizmusként ítélték el. Amikor a Szentlélek az ember szívében munkálkodik, nem kérdezi milyen úton-módon tevékenykedjék. Tevékenysége gyakran váratlan módon nyilvánul meg. Krisztus sem úgy jött el, ahogy a zsidók várták. Nem azért jött, hogy őket mint nemzetet felemelje. Előfutárai az utat úgy készítették számára, hogy az embereket bűneik megbánására, megtérésre és keresztségre szólították fel. Krisztus üzenete a következő volt: „Elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban." (Mk 1:15) 

A zsidók azért nem fogadták el, és azért utasították vissza Jézust, mert nem az ő elvárásaik szerint jött el. Évszázadokon keresztül dédelgetett véges emberi elképzeléseiket csalhatatlanoknak tartották. Most is ez a veszély fenyegeti az egyházat - mert a korlátolt ember szeretné meghatározni a Szentlélek eljövetelének pontos módját. Még ha nem is akarják beismerni, sokan ezt már meg is tették. Mivel a Szentléleknek el kell jönnie, de nem azért, hogy megdicsérje az embereket, vagy téves elméleteiket megerősítse, hanem, hogy megfeddje a világot a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében. Így sokan elfordulnak tőle. ... A Szentlélek nem hízelkedik senkinek, és nem is cselekszik senkinek az elképzelése szerint. 

Véges és bűnös emberek nem irányíthatják a Szentlélek munkáját. Amikor mint feddő hatalom jön el - bármely emberi eszköz által, akit Isten kiválaszt -, akkor a gyülekezet teendője az, hogy hallgasson Rá és kövesse szavát. 
(The Ellen G. White 1888 Materials, 4. kötet, 1540-1541. oldal)

kedd, november 07, 2017

Bódás János: Krisztus "szamarai"

Uram, mi, kiket hálás
szolgáddá tett a hit,
hadd legyünk alázatos,
szelíd "szamaraid".

Vonulj be a világba
mirajtunk végre már,
vigyen szét minden tájra
sok millió "szamár":

sok millió hívő szív,
sok millió ajak,
sok kéz, betű vigyen, hogy
mindenütt lássanak,

s a világ minden népe
szórja kincsét eléd:
virágot és hozsánnát,
s szegény, beteg szívét.

Használj föl erre minket,
eljött a pillanat,
e túl okos világban
még sok "szamár" akad,

ki vállalja a szürkék
kockázatos sorát,
nem kér fényes palástot,
sem rangot, koronát,

de bölcsebb, mint a fényes
álkrisztus-paripák,
kik azt hiszek: nekik szól
hozsánna és virág.
Bódás János
1967

IZGATOTTSÁG NÉLKÜL

IZGATOTTSÁG NÉLKÜL

Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.

(ApCsel 1:6-7) 

A tanítványok kíváncsiak voltak Isten országa megjelenésének pontos idejére; de Jézus azt válaszolta nekik, hogy nem kell tudniuk az időket vagy az alkalmakat; mivel azt az Atya nem jelentette ki nekik. Nem annak megismerése volt a legfontosabb számukra, hogy mikor állíttatik helyre Isten országa. Az ő dolguk az volt, hogy Mesterük munkájában imádkozva, várakozva, vigyázva és dolgozva találtassanak. Krisztus jellemét kellett képviselniük ebben a világban. 

Ami egy sikeres keresztényi élethez fontos volt a tanítványok idejében, ugyanaz lényeges ma is. „Monda pedig nékik: nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok." Mit kellett tenniük, miután a Szentlélek eljött hozzájuk? „...és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig." (ApCsel 1:7-8) 

Ez az a munka, amelyben nekünk is részt kell vennünk. Ahelyett hogy valami különleges izgalmi állapot alkalmára várakozva élnénk, okosan kell kihasználnunk a jelen lehetőségeit, és meg kell tennünk mindazt, amit tennünk kell a lelkek megmentése érdekében. Ahelyett hogy elménk erejét kimerítenék az idők és alkalmak felőli spekulációk, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett és az emberek elől visszatartott, át kellene adnunk magunkat a Szentlélek irányításának, hogy elvégezzük a jelen kötelességeit, emberi vélemények szennyétől mentesen az élet kenyerét osztogassuk azoknak a lelkeknek, akik az igazság nélkül elvesznek. 

Sátán mindenkor kész megtölteni agyunkat oly elméletekkel és számítgatásokkal, melyek eltérítenek a jelenvaló igazságtól, és amelyek képtelenné tesznek arra, hogy a világnak átadhassuk a harmadik angyal üzenetét. 
(Review and Herald, 1892. március 22.)