csütörtök, május 24, 2018

Crna Bara-i Léböjttábor és Élőétel tábor 2018.

Élő étel tábor 2018. július 2-8. (7 nap) 90 ill. 135 euro
Léböjt tábor 2018. július 23 – augusztus 2. (hétfő-csütörtök 10 nap) 240 euro
Jelentkezés Német Antal címén, telefon: +3620 3796133
Feketetó, Crna Bara (Црна Бара) Szegedtől 60 km-re van Szerbiában.



Zichy tárlatvezetés Reisinger Jánossal 2018. május 27.

Meghívó

Az Oltalom Alapítvány a 2018-as évben is megrendezi a szokásos, május utolsó vasárnapjára eső, 20 év óta meghirdetett Zichy Mihály tárlatlátogatását. A helyszín a Somogy megyei Zala falu, Zichy Mihály Emlékmúzeum (8660 Zala, Zichy Mihály utca 20.), a Siófoktól délre fekvő Tab várostól 3 km-nyire.
A tárlatvezetés kezdő időpontja 2018. május 27. vasárnap 10.00, ezután folyamatosan fogadjuk az odaérkezőket egészen 14 óráig. 15-20 percnél több várakozásra a legrosszabb esetben sincs szükség, addig is megválthatók a belépőjegyek, vásárolni lehet a kiadványok közül, az utazás után az épületben toalettre is van lehetőség.
Az odautazást mindenkinek magának kell megoldania, vasúton, autóbusszal, illetve személygépkocsival vagy bérelt buszokkal. Erre a rendezvényre általában több százan látogatnak el határon belülről és kívülről. 
Tárlatvezető ebben az évben is Reisinger János irodalomtörténész lesz, akinek a múzeumról készült 2003-as televíziós előadása az interneten hozzáférhető. A helyszínen különböző, Zichyvel kapcsolatos kiadványok megvásárlására is lehetőség nyílik.
Ebben az évben vendégfogadást nem tudunk rendezni, így mindenki úticsomagról gondoskodni szíveskedjék.
A belépődíj felnőtteknek 700, nyugdíjasoknak és diákoknak 350 forintba kerül, pedagógus igazolvánnyal pedig ingyenes a belépés.
Megtörténhet, hogy Zichy Mihály szépunokája, Zichy Attila is családjával együtt megjelenik a múzeumlátogatáson
Minden érdeklődőt szeretettel hívok és várok:

Reisinger János
A rombolás géniuszának diadala

péntek, május 04, 2018

Mit mond a Biblia a bűn hatalmából kiszabadító Megváltóról, Jézus Krisztusról



Mit mond a Biblia a bűn hatalmából kiszabadító Megváltóról, Jézus Krisztusról?


A kereszténység alapítója és hitének középpontja: Jézus Krisztus, a Megváltó. De kicsoda Ő? Miből és hogyan váltja meg az embert? Alapvető kérdések ezek.



VALÓSÁGOS TÖRTÉNELMI SZEMÉLY

Amit általában helyesen tud a közvélemény: Jézus nem mitikus alak, hanem valóságos történelmi személy, aki kb. 2000 évvel ezelőtt élt. A Biblia alapján születésének ideje: valószínűleg i. e. 4, halálának ideje: i. sz. 31 tavasza.1
A mai történettudomány nem kételkedik abban, hogy Jézus, akiről a Biblia mint a világ Megváltójáról beszél, valóságos történelmi személy volt, aki az i. sz. I. század első felében élt Palesztina földjén.
A Biblián kívüli ókori irodalomban is találunk említéseket és adatokat Jézusról. Ezek közül Josephus Flavius zsidó történetíró (i. sz. 37–100) feljegyzése a legfontosabb. Korábban csak keresztény kézen megőrzött kéziratból volt ismeretes. A szöveg annyira keresztény szempontú volt, hogy jogosan keltette azt a gyanút, hogy Josephus eredeti tudósítását átírták. Századunkban azonban ismertté lett egy régi kézirat, Agapiosz arab nyelvű világtörténelme, az i. sz. X. századból. Ez a mű idézi Josephus Flavius A zsidók története c. művéből a Jézusra vonatkozó részt – minden valószínűség szerint az eredeti, hiteles szöveggel:

„Élt abban az időben egy bölcs ember, akit Jézusnak hívtak. Egész élete kifogástalan volt, erényes cselekedeteiről volt híres, és a zsidók, valamint más népek közül sok ember a tanítványa lett. Pilátus keresztre feszítésre és halálra ítélte. De akik tanítványai lettek, nem tagadták meg tanításait. Azt mesélték, hogy mesterük keresztre feszítése után három nappal megjelent nekik. Ők úgy vélik, hogy ő volt a Messiás, akiről a próféták csodás dolgokat jövendöltek.” (XVIII. 3., 1980-as kiadás, 503. l.)

A következő kérdés, amit Jézus személyéről kérdezhetünk: nevének eredete, jelentése.