péntek, szeptember 16, 2016

2016. őszi bibliasorozat: Bibliai jövendölések

Dr. Reisinger János és Kecskeméti János háromrészes sorozata


Bibliai jövendölések az iszlámról
címmel 2016. október 6-án indul, csütörtökön 18 órakor a miskolci Megyei Könyvtárban. Várunk mindenkit szeretettel!


JÓSIÁS ÉS HULDA

JÓSIÁS ÉS HULDA

"Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk." (2Kir 22:13) 

Jósiás felnőttkora kezdetétől törekedett királyi hatalmának előnyeit felhasználva felemelni Isten szent törvényének alapelveit. Most, amikor Sáfán, az írnok, felolvasott neki a Törvény könyvéből, felfigyelt az abban rejlő kincsre, és annak szoros kapcsolatát azzal, amit reformmunkájában annyira szeretett volna megvalósítani birodalmában. Elhatározta, hogy az Ige tanácsának fényében fog járni és megtesz mindent, ami hatalmában áll, hogy megismertesse azt a néppel is, és vezesse őket a menny törvénye szerinti hódolat és szeretet gyakorlásában.

De vajon lehetséges volt-e a szükséges reformok bevezetése? A füle hallatára felolvasott könyv alapján felismerhette, hogy Izrael már elérte az isteni béketűrés határát: Isten hamarosan megbünteti azokat, akik nem tisztelték az Ő nevét. Az Úr haragja már fel is gerjedt népe ellen. Jósiás, bánattal és félelemmel eltelve, megszaggatta ruháit és lelki gyötrelmében megalázkodott Isten előtt, megbocsátást keresve egy megátalkodott nemzet bűneire.

Abban az időben Jeruzsálemben, a templom közelében élt Hulda prófétanő. A király nyugtalanító balsejtelmektől indítva hozzá küldött, mert eltökélte, hogy ha lehetséges, megkérdezi az Urat e választott küldöttén keresztül, hogy módjában áll-e megmenteni a bűnös Júdát, most a pusztulás határán.

A helyzet súlyossága és a prófétanő iránti tisztelete arra indította, hogy a királyság első emberei közül válassza ki küldötteit. "Menjetek el - parancsolta nekik - kérdezzétek meg." (2Kir 22:13) 
(Review and Herald, 1915. július 22.)

Napi ige - Istenkeresés minden nap

"Kívánjátok az Urat és az Ő erejét, keressétek az Ő orcáját szüntelen."

(Zsoltár 105,4)

"Ha Mária és József buzgóbban és bensőségesebben érintkezett volna Istennel ima által, akkor nem történhetett volna meg az, hogy Jézust elveszítsék.* [jegyzet: A történetet lásd: Luk. 2,42–52.] Egyetlen nap hanyagsága miatt tévesztették szem elől a Megváltót, és háromnapi gonddal és bánattal kellett fizetniük, míg ismét megtalálták Őt. Így van ez velünk is. Haszontalan, balga fecsegés és az ima elhanyagolása arra vezet, hogy rövid idő alatt elveszítjük a Megváltó drága jelenlétét, és sok-sok napi fájdalmas vívódás után leljük csak meg ismét békénket.
Sokan részt vesznek az istentiszteleteken és Isten szava felfrissíti, megeleveníti őket. De mert keveset gondolkodnak ezeken az Igéken, és csak kevéssé »vigyáznak és imádkoznak«, hamarosan elveszítik az elnyert áldást, azután pedig még elhagyatottabbnak érzik magukat.

(Jézus élete, A húsvét ünnepén c. fejezetből)

csütörtök, szeptember 15, 2016

JEREMIÁS

JEREMIÁS

"Szóla pedig az Úr nékem, mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé." (Jer 1:4-5) 

Az Úr feddő üzenetet adott Jeremiásnak, hogy figyelmeztesse népét, amiért folyamatosan elutasították Isten tanácsát és így szólt: "Én is szóltam néktek; szóltam pedig jó reggel, de nem engedtetek nékem. És elküldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat, és pedig jó reggel küldém, mondván: Kérlek, kiki térjen meg az ő gonosz útjáról, jobbítsátok meg cselekedeteiteket, és idegen istenek után ne járjatok, hogy nékik szolgáljatok, és lakoztok a földön, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam." (Jer 35:14-15)

Isten kérte őket, hogy ne hívják ki haragját kezük munkájával és szívükkel, de ők "nem figyelmeztek". Jeremiás megjövendölte a zsidók fogságát, büntetésüket, mivelhogy nem vették figyelembe az Úr szavát. A káldeusokat eszközként használta fel Isten engedetlen népe megfenyítésére. A büntetés arányban állt tudásukkal és a figyelmeztetés megvetésével. Isten sokáig késleltette ítéletét, mert nem egyezett szándékával választott népének megalázása, de közölte velük nemtetszését, és a végsőkig igyekezett megakadályozni gonosz útjukat.

Ma az Úr nem készít új tervet népe tisztaságának megőrzésére. Ugyanúgy, mint régen, esedezik azoknak bűnéért, akik megvallják az Ő nevét, megbánást tanúsítanak és elfordulnak gonosz útjukról. Megjövendöli a veszélyt választott szolgájának szája által, amint tette azt korábban is. Hűségesen hallatja a figyelmeztető igéket és megdorgálja a bűnt csakúgy, mint Jeremiás napjaiban. Azonban korunk Izraele számára ugyanolyan nagy a kísértés, hogy megvesse a feddést, megutálja a tanácsot, mint az ókori Izraelnek. Gyakran süket fülekkel fordulnak Isten szava felé, amit pedig az Úr hasznukra adott azoknak a szolgáinak, akik vallják az igazságot. 
(Signs of the Times, 1880. február 12.)

Luther Márton: Heidelbergi disputáció

A HEIDELBERGI DISPUTÁCIÓ TÉTELEI JÉZUS KRISZTUS VÁLTSÁGÁRÓL

  1. tétel
    Istennek a törvénye, amely az életről szóló legüdvösebb tanítás, nem tudja az embert igazságra jutásában támogatni, hanem inkább akadályozza őt.
  2. tétel
    Még kevésbé képesek az embereket előbbre vinni azok a cselekedetek, amelyeket a természetes jóindulat segítségével – ahogyan mondják – sűrűn gyakorolnak.
  3. tétel
    Az emberek cselekedeti, még ha mutatósoknak és jóknak tűnnek is, megvizsgálva mégis halálos bűnök.
  4. tétel
    Az Isten cselekedetei, még ha képtelennek és bajt hozóaknak is tűnnek is, a valóságban halhatatlan érdemek.
  5. tétel
    Az emberek cselekedeti (azokról szólunk, amelyek jócselekedeteknek látszanak) nem úgy halálos bűnök, hogy mind köztörvényes bűnök lennének.
  6. tétel
    Az Istentől származó cselekedetek (azokról szólunk, amelyek emberek által történnek) nem úgy érdemek, hogy egyszersmind nem bűnök.
  7. tétel
    Az igazak cselekedetei halálos bűnök lennének, ha maguk az igazak kegyes istenfélelemmel nem félnének attól, hogy cselekedeteik halálos bűnök.
  8. tétel
    Az emberek cselekedetei méginkább halálos bűnök, amikor azok istenfélelem nélkül, teljes és gonosz elbizakodottsággal történnek.
  9. tétel
    Az a beszéd, hogy a Krisztus nélküli cselekedetek bár holtak, de nem halálosak az istenfélelem veszedelmes mellőzésének látszik.
  10. tétel
    Sőt megérteni is igen nehéz, miképpen lehet a cselekedete holt, ám mégsem halált okozóan ártalmas bűn.
  11. tétel
    Csak úgy kerülhető el az önelégültség, és csak úgy lehet igaz reménységünk, ha minden cselekedetünknél félünk a kárhozatra jutattó végítélettől. 
  12. tétel
    Amikor az emberek attól félnek, hogy bűneik halálosak, akkor igazán bocsánatosak azok Istennél.
  13. tétel
    A szabad akarat a bűnbeesés után csak üres titulus, és míg azt teszi, ami tőle telik, halálosan vétkezik.
  14. tétel
    A szabad akarat a bűnbeesés után a jóra csak külső hatásra képes, a rosszra azonban mindig magától is kész.
  15. tétel
    Még az ártatlanság állapotában sem volt képes megállni saját, hanem csak csak az Istentől származó erővel, még kevésbé volt képes a jó irányában előrehaladni.
  16. tétel
    Amikor az ember azt gondolja, hogy kegyelemre jutásának szándékát ő maga megvalósíthatja azzal, ha megteszi azt, ami tőle telik, akkor a bűnt bűnnel tetézi, úgyhogy kétszeresen bűnössé válik.
  17. tétel
    Nem azért szólunk így, hogy kétségbeesésre adjunk okot, hanem hogy megalázkodásra, és hogy felébresszük a buzgóságot a Krisztus kegyelmének a keresésére.
  18. tétel
    Bizonyos, hogy az embernek teljesen kétségbe kell esnie önmaga miatt, hogy alkalmassá legyen a Krisztus kegyelmének az elfogadására.
  19. tétel
    Nem az nevezhető méltán teológusnak, aki Isten láthatatlan dolgait az ő teremtett műveiben felfogva szemléli.
  20. tétel
    Hanem az nevezhető méltán teológusnak, aki Istennek látható műveit, azaz a „hátát" a szenvedésekben és a keresztben szemlélve fogja fel.
  21. tétel
    A dicsőség teológusa a rosszat jónak, a jót rossznak mondja, a kereszt teológusa azt mondja, ami a valóság.
  22. tétel
    Az a bölcsesség, amely Isten láthatatlan dolgait az Ő teremtett műveiből következtetések segítségével próbálja meglátni teljesen felfuvalkodottá tesz, megvakít és megkeményít.
  23. tétel
    A törvény is csak Isten haragját munkálja: megöl, elátkoz, vádol, elítél, mindenkit kárhoztat, aki nincsen Krisztusban.
  24. tétel
    Mégsem maga a bölcsesség a rossz és nem a törvény kerülendő, hanem a kereszt teológiája nélküli ember az, aki a legjobb dolgokkal is a legrosszabbul visszaél. 
  25. tétel
    Nem az az igaz, aki nagyon sokat munkálkodik, hanem az, aki – cselekedeitől függetlenül – nagyon bízik Krisztusban.
  26. tétel
    A törvény ezt mondja: „Tedd ezt!" és soha nem teljesül. A kegyelem így szól: „Higgy ebben!" és már minden el van végezve.
  27. tétel
    Igazság szerint azt kellene mondanunk, hogy Krisztus cselekedete cselekvő (popus operans), és a mi cselekedetünk által ment végbe (opus operatum), és így az elvégzett cselekedet a cselekvő kedvéért tetszik Istennek.
  28. tétel
    Isten szeretete nem megtalálja, hanem megteremti azt, ami számára szeretetre méltó, az ember szeretete viszont abból fakad, hogy valamit szeretetre méltónak talált.
(1518)

Nagybocskai Vilmos fordítása

Napi ige - Ellenségeskedés a bűnnel szemben

"Őt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát."

(Csel. 5,31)

"A Krisztus érdemébe és hatalmába vetett hit által ébred ellenségeskedés az ember szívében a bűnnel és Sátánnal szemben. Akiknek Isten megbocsát, azokat először is bűnbánóvá és töredelmessé teszi...
A bűnbánat éppen úgy Krisztus ajándéka, mint a bűnbocsánat. Abban a szívben, amelyben Jézus nem munkálkodott, nem is található. Krisztus Lelke nélkül nem bánhatjuk meg bűneinket, nem ébredhet fel a lelkiismeretünk, éppúgy, mint ahogyan bűnbocsánatban sem részesülhetünk Őnélküle.
Krisztus a forrása minden jó, helyes ösztönzésnek. Ő az egyetlen, aki a test szerint gondolkodó szívben ellenségeskedést ébreszthet a bűnnel szemben. Egyetlen lélek sem bánhatja meg a bűneit Krisztus kegyelme nélkül."
(Review and Herald, 1890. jún. 1.)

szerda, szeptember 14, 2016

ÉSAIÁS

ÉSAIÁS

"És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon." (Ésa 6:9-10) 

A próféta küldetése világos volt: fel kellett emelnie hangját, tiltakoznia a fennálló gonoszság ellen. A remény ígérete nélkül azonban félt elvállalni a feladatot. "Meddig lészen ez, Uram?" - kérdezte. Néped közül senki sincs, aki megértene, megbánást tanúsítana és meggyógyulna?

Nem hordta hiába Júda vétkének lelki terhét, küldetése nem volt teljesen gyümölcstelen. A gonoszság generációkon keresztül csak növekedett és ez nem változott Ésaiás napjaiban sem. Egész életében türelmes, becsületes tanító volt - a remény prófétája, de az ítéleté is. Az isteni szándék végül megvalósult, erőfeszítései meghozták gyümölcsüket, és Isten küldötteinek munkája láthatóvá lett. A maradék megtartathatott. A figyelmeztető, esedező üzenet volt az, ami megszabadíthatta a lázadókat. Isten kijelentette: "Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkül, s a föld is puszta lészen; és az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön." (Ésa 6:11-12)

A súlyos ítélet végbement a megátalkodottakon: háború, száműzetés, elnyomás - az erő és a népek közötti tekintély elvesztése. Mindezek bekövetkezése megbánásra vezette azokat, akik felismerték benne a megbántott Isten kezét. Az északi királyság tíz törzse hamarosan szétszóratott a népek között, városaik elhagyatottá váltak, az ellenség seregei újra és újra végigsöpörtek földjükön, végül Jeruzsálem is elesett. Júdát fogságba hurcolták, azonban az Ígéret Földje mégsem marad mindörökre puszta. 
(Review and Herald, 1915. március 11.)

Napi ige - Vigyázzunk nyelvünkre!

"Legyen a ti beszédetek: Igen, igen, nem nem, ami pedig ezeken felül van, az a gonosztól van."

(Máté 5,37)

"Irtózattal gondolunk az emberevőre... De vajon nem rettenetesebb-e a barbár szokásnál az a fajta emberevés, amelyet embertársaink indítékainak félreismerésével, jó hírnevük befeketítésével, jellemük kritizálásával követünk el? Tanulják meg a gyermekek és ifjak, mit mond Isten ezekről a dolgokról: »Élet és halál van a nyelv hatalmában...« (Péld. 18,21). A Szentírás egy osztályba sorolja a rágalmazókat és pletykálkodókat azokkal, akik »istengyűlölők... rosszban mesterkedők...« (Róma 1,29–31). 
Isten Igéje kárhoztatja azokat a kifejezéseket és szólásmódokat, amelyek a közönségesség határához közelítenek. Kárhoztatja a csalfa bókokat, a hízelgést, az igazság megkerülését, a túlzásokat és a hamis beszédet, amelyek megszokottak az üzleti világban és a társadalomban...
A pletykálkodással közeli rokon a rejtett utalás, a ravasz, burkolt célzás, amivel a tisztátalan szívű igyekszik sejtetni azt a gonoszt, amelyet nem mer nyíltan kimondani... Nincs talán még egy olyan hiba a nyelv, a beszéd használatában, ami felett fiatal és öreg könnyebben siklana el, mint az elhamarkodott, türelmetlen beszéd. Azt gondolják, hogy elegendő mentség a számukra, ha így szólnak: »Kijöttem a sodromból. Nem úgy gondoltam a valóságban, ahogyan mondtam.« 
Isten Igéje azonban nem veszi olyan könnyen ezt a hibát, mert így int bennünket: 
»Láttál-e a beszédeiben hirtelenkedő embert? A bolond felől több reménység van, hogynem afelől.« (Péld. 29,20)"
(Nevelés, Tanítási módszerek c. fejezetből)

kedd, szeptember 13, 2016

ELIZEUS

ELIZEUS

"És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a tebenned való léleknek kettős mértéke énrajtam." 
(2Kir 2:9) 

Értékes leckéket tanulhatunk meg Elizeus próféta tapasztalatából. Az Úr Illés segítőjének választotta ki, miután próbákon, kísértéseken keresztül bizonyságot szerzett hitéről. Elizeus kész volt azt tenni, amire Isten utasította, nem próbált menekülni a legalázatosabb szolgálat elől sem, hanem hűséggel vállalta a kisebb megbízatásokat, csakúgy, mint a nagyobb felelősséget. Kész volt mindig szolgálni Őt minden tekintetben, melyet az Úr kijelölt számára, még ha az természetes hajlamaival ellenkezett is. Lépésenként megtanulta az alázat és a szolgálat leckéjét...

"És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a tebenned való léleknek kettős mértéke énrajtam." (2Kir 2:9) Nem kért földi megbecsülést vagy nagy emberek közötti magas tisztséget. A Lélek kettős mértékéért könyörgött, hogy a dicsőséget Istennek adhassa. Tudta, hogy csak az Illésen megnyugodott Lélek kétszeres ereje teheti alkalmassá elődje helyének betöltésére, mert Illés koránál fogva rendelkezett azzal a bölcsességgel, amit az ifjúság semmilyen módszerrel nem pótolhat...

Amikor Isten az Ő gondviselésében jónak látja visszahívni a munkájából mindazokat, akiknek Ő adott bölcsességet, akkor megsegíti és megerősíti utódjait, ha keresik az Ő támogatását és az Ő útján járnak. Talán még bölcsebbek lesznek, mint elődjeik, mert hasznosítják azok tapasztalatait és tanulhatnak hibáikból.

Az Úr különlegesen gondoskodik egyházáról. Azok, akik keresik az Ő bölcsességét, világítani fognak a világban, mind fényesebben ragyogva a teljes délig.
(Manuscript 114, 1901.)

Napi ige - Nemes jellem

"És békés lesz a te időd, gazdag a boldogságban, a bölcsességben és a tudományban. Az Úr félelme lesz kincsed."

(Ésa. 33,6)

"Az igazi nevelés nem becsüli le a tudományos ismereteket vagy az irodalmi műveltséget, de a tájékozottságnál többre értékeli az erőt, az erőnél a jóságot, a szellemi ismeretnél a nemes jellemet... Az igazi nevelés ezt a bölcsességet közvetíti. Nem egyirányú képzést nyújt, hanem minden erőnk és képességünk helyes felhasználására tanít, és kiterjed kötelezettségeink egész körére önmagunk, a világ és Isten iránt. 
A jellem fejlesztése a legfontosabb feladat, amelyet valaha is emberre bíztak, és sohasem volt égetőbb igény, nagyobb szükség erre, mint most. Egyetlen korábbi generáció sem állt szemben ilyen nehéz feladatokkal. A fiataloknak sohasem kellett olyan nagy veszélyekkel szembenézniük, mint ma...

Az igazi nevelés ellensúlyozza az önző becsvágyat, a hatalmi törekvést, az emberiség jogainak és szükségleteinek semmibevételét, ami az emberiség átkát jelenti... Mindenkinek a lehető legmagasabb fokig kell fejlesztenie a képességeit. Ha ebben hűségesek, akkor tiszteletet érdemelnek... Értékes az a szolgálat és nevelés, amelyet ezeknek az elveknek a megvalósításával végzünk. Sok nevelési módszer, amelyet ma nyújtanak, nagyon különbözik a fentiekben bemutatott eszménytől. Sokszor már a legkoraibb gyermekkortól fogva versengésre, vetélkedésre buzdítanak és az önzést táplálják, ami minden rossz gyökere...
A jellem igazi mintája és alapja – minden nemzedékben és minden országban – Isten törvénye."

(Nevelés, Nevelés és jellem c. fejezetből)

hétfő, szeptember 12, 2016

ILLÉS

ILLÉS

"És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem." 
(1Kir 18:21) 

Akháb korában Jordántól keletre, Gileád hegyei között élt egy hívő, imádkozó ember, akinek rettenthetetlen szolgálata által akarta Isten a hitehagyás gyors terjedését megállítani Izráelben. A tisbei Illés minden neves várostól távol élt, nem töltött be semmilyen magas állást, de azzal a biztos tudattal kezdte el a reá bízott munkát, hogy Isten elkészíti előtte az utat és gazdag eredményt ad neki. Szavából hit és erő áradt. Egész életét a reformációs munkának szentelte. Beszéde kiáltó szó volt a pusztában, amellyel a bűnt akarta feddni és a gonoszság áradatát visszafordítani. A bűn ostorozójaként ment az emberekhez, de üzenete mégis Gileád balzsamát kínálta a gyógyulásra vágyó bűnbeteg lelkeknek.

Illés szomorúan és felháborodva látta, hogy Izráel egyre mélyebbre süllyed a hitehagyásban. Isten a múltban nagy dolgokat cselekedett népéért. Megszabadította őket a szolgaságból, és a "pogányok országát adta nekik, ...hogy megtartsák rendelkezéseit és megfogadják tanításait..." (Zsolt 105:44-45 - új prot. ford.) Jahve áldást hozó szándékáról azonban most majdnem elfeledkeztek. A hitetlenség acélfalként állt a választott nép és erejének Forrása közé.

Hegyi magányából Illés megrendülve figyelte a hitehagyást. Gyötrődő lélekkel könyörgött Istenhez, hogy állítsa meg gonosz útján az egykor kedvelt népet. Ha szükséges, látogassa meg ítéletével, hogy a maga valóságában ismerjék fel a mennytől való elpártolásukat. Illés megtérésüket szerette volna, még mielőtt a gonoszságban oly messzire jutnak, hogy az Urat teljes elpusztításukra ingerlik. 
(Prophets and Kings, 119-120. oldal)

Napi ige - A kétkezi munka értéke

 "Hát mindig szánt-e a szántó, hogy vessen, és mindig barázdálja és boronálja-e a földjét? Nemde, mikor elegyengette a színét, akkor hint fekete köményt és szór illatos köményt és vet sorban búzát és árpát a kijelölt földbe, a tönkölyt a szélére? Így szoktatta őt rendre és tanította Istene."
(Ésa. 28,24–26)

"Gyakran a hanyag és gondatlan munkavégzés az egyik fő oka a fizikai munka lenézésének. 
Sokan csak szükségből végzik a kétkezi munkát, nem pedig szabad választásukból. A munkás nem adja szívét a munkájához, ezáltal nem őrzi meg önbecsülését, és mások tiszteletét sem nyeri el. 
A fizikai munkára való nevelés helyesbítse ezt a tévedést! Fejlesszük ki a pontosság és alaposság szokását! A tanulók szokjanak hozzá a lendületességhez és rendszerességhez! Tanulják meg a helyes időbeosztást, minden mozdulatuk kiszámítását! Ne érjük be azzal, hogy a legjobb módszereket oktatjuk, hanem buzdítsuk őket arra is, hogy állandó fejlődést mutassanak fel munkájukban. Az így végzett feladat a munka mestereivé teszi a fiatalokat, nem pedig rabszolgáivá. Megkönnyíti a nehéz munkás sorsát, és megnemesíti a legegyszerűbb foglalkozást is. 
Aki csak robotnak tekinti munkáját, és igénytelenül fog hozzá, aki nem tesz semmilyen erőfeszítést az elvégzés érdekében, az tényleg csak tehernek fogja érezni a munkát. Azok viszont, akik a legegyszerűbb munkában is tudományt látnak, és azzá fejlesztik, azok nemesnek, szépnek fogják találni feladatukat, és élvezetet fognak találni a hűséges, eredményes munkavégzésben."
(Nevelés, A kétkezi munka c. fejezetből)