péntek, január 20, 2017

Imahét 2017. január 21-28.

A lutheri reformáció tanulságai és bátorításai a reformáció 500. évfordulóján és Krisztus második eljövetelének küszöbén 

Országos imahét (2017. január 21. – január 28.) 

Miért lehet különös jelentősége annak, hogy az egyháztörténelem e korszakalkotó eseményére – a reformáció indulására és Európában való elterjedésére ‒ az imahét keretében mi is megkülönböztetett figyelmet szenteljünk? Az Írásokból tudjuk – és az elmúlt években gyakran hangot is adtunk ennek –, hogy a végidőben egy rendkívüli, Istentől elhívott nép által, az „Illés lelkével és erejével” (Mal 3,5‒6) véghezvitt reformációnak és evangéliumhirdetésnek kell megvalósulnia „az egész világon bizonyságul..., és akkor jön el a vég” (Mt 24,14). De miben is áll a reformáció, mit is jelenthet ez eszmeileg és a gyakorlatban? Erre adhat nem kevés útbaigazítást és bátorítást az 500 évvel ezelőtt Istentől indított protestantizmus történelme, amit mára mintha teljesen elfelejtett, illetve „visszarendezett” volna korunk egyháztörténelme, mind a tények, mind máig ható „eredményeit” illetően. Vajon mi mennyire ismerjük, értjük és értékeljük – mint Krisztus második eljövetelét váró népe – a nagy küzdelem e záró szakaszában az Istentől indított reformáció alapelveit, annak a gyakorlati megvalósítását. 

Kívánjuk, hogy az Ellen G. White: Korszakok nyomában c. művéből vett idézetek által Isten Lelke bennünket is indítson valódi ébredésre, reformációra, buzgó imádságra – egyénileg és közösségileg is – az előttünk álló imahéten, és azután is! 
Hogy az idei alkalommal miért állítottuk középpontba Luther hitbeli példáját, arra nemcsak az 500. évforduló, hanem a következő idézet is választ adhat: 

„Luther Márton a legkiemelkedőbb azok között, akik által Isten a katolicizmus sötétségéből a tisztultabb hit világosságára vezette az egyházat. A buzgó, lánglelkű, mélyen vallásos Lutherre, aki az istenfélelmen kívül nem ismert más félelmet, és aki a vallásos hit alapjaként csak a Szentírást ismerte el, korának nagy szüksége volt. Általa Isten csodálatos munkát végzett, hogy az egyházat megreformálja és a világot felvilágosítsa.” 

(Ellen G. White: Korszakok nyomában,
a Luther elszakad Rómától c. fejezetből.) 

Imahét 2017. jan. – 1. nap

Január 21., szombat 
„Az igaz ember hitből él”
– Luther felfedezi a Szentírásból a hit általi megigazulás tanítását 

Mi miatt gyötrődött Luther a legtöbbet a Szentírás megismerése előtt? 
Mi által próbálta Isten tetszését elnyerni? Vajon ez „a törvény cselekedeteiből való megigazulás”, mint Isten végidőben élő, „parancsolatmegtartó” népét, nem kísért-e bennünket is? 
Mi, illetve ki segítette el Luthert a hit általi megigazulás megértésében? Mire indította Luthert ez a felismerés? Mi mennyiben értettük meg elméletben, és éljük a gyakorlatban is „Krisztus igazságát”? 

Luther félte az Urat. Ebből fakadt kitartó céltudatossága és Isten előtti mélységes alázata. Állandóan tudatában volt annak, hogy Isten segítsége nélkül semmit sem tehet. A napot mindig imával kezdte, és szüntelenül eligazításért, segítségért fohászkodott. „Aki jól imádkozik – mondta sokszor –, az a tanulás nagy részét elvégezte.” 
Egy napon az egyetem könyvtárában böngészgetve Luther felfedezett egy latin Bibliát. Soha azelőtt nem látta ezt a könyvet. Azt sem tudta, hogy létezik. Hallott ugyan részleteket az evangéliumokból és az apostoli levelekből a nyilvános istentiszteleten, de azt gondolta, hogy az az egész Biblia. Életében most látta először a teljes Szentírást. Áhítattal vegyes csodálkozással lapozgatta a szent iratot. Érverése meggyorsult, és szíve hevesebben dobogott, amikor saját szemével olvasta az élet igéit. Néha megállt, és felkiáltott: „Ó, bárcsak Isten adna nekem egy ilyen könyvet!” 
Mennyei angyalok álltak mellette, és az Isten trónjától áradó fénysugarak felfedték előtte az igazság kincseit. Mindig félt attól, hogy megsérti Istent, de soha nem érezte ennyire, hogy milyen bűnös. 
A bűntől való szabadulás és az Istennel való megbékélés utáni mélységes vágy végül arra késztette, hogy kolostorba vonuljon, és szerzetesi életet éljen. Itt a legmegalázóbb munkát kellett végeznie. Azt is megkövetelték tőle, hogy házról házra járva kolduljon. Abban a korban volt, amikor az ember megbecsülésre és elismerésre sóvárog. Ezek az alantas szolgálatok mélységesen sértették természetes érzéseit. De türelmesen elviselte ezt a megalázást, mert azt hitte, hogy erre bűnei miatt szükség van. 
Minden percet, amit napi feladatai megengedtek, tanulással töltött. Inkább nem aludt, és még a szűkös étel elfogyasztására is sajnálta az időt. Mindennél nagyobb örömet talált Isten Igéjének kutatásában. Rábukkant egy Bibliára, ami a kolostor falához volt láncolva, és ide sűrűn eljárt. Amikor még inkább meggyőződött a maga bűnös voltáról, arra törekedett, hogy saját cselekedetei által bűnbocsánatot szerezzen és békét találjon. Szerfölött önmegtartóztató életet élt. Böjtöléssel, virrasztással és önsanyargatással igyekezett megzabolázni bűnös természetét, amelyen a szerzetesi élet semmit sem javított. Nem riadt vissza egyetlen olyan áldozattól sem, amely által szíve megtisztulását és Isten tetszésének elnyerését várhatta. „Igazán kegyes szerzetes voltam ‒ mondta később. ‒ Szigorúbban követtem rendem szabályait, mint azt ki tudnám fejezni. Ha egy szerzetes egyáltalán elnyerheti a mennyet szerzetesi cselekedetei által, én minden bizonnyal jogot szereztem rá... Ha ez még sokáig tartott volna így, halálra sanyargattam volna magam.” E kínzó önfegyelmezés következtében legyengült, és ájulást okozó görcsöket kapott, amelyek kihatásaiból soha nem gyógyult meg. De minden igyekezete ellenére sem lett könnyebb lelkének terhe. Már a kétségbeesés határán volt. 
Amikor Luther úgy érezte, hogy minden elveszett, Isten egy barátot és segítőt adott mellé. A kegyes Staupitz megnyitotta előtte Isten Igéjét. Kérte, hogy ne önmagára nézzen, hanem bűnbocsátó Megváltójára, Jézusra, és ne foglalkozzon az Isten törvényének áthágásáért járó örök büntetéssel. „Ne gyötörd magad bűneid miatt, hanem vesd magad a Megváltó karjába! Bízzál benne, az ő igaz életében, a halála általi engesztelésben! … Hallgasd Isten Fiát! ő emberré lett, hogy biztosítson Isten pártfogásáról. Szeresd őt, aki előbb szeretett téged!” Így beszélt a kegyelem hírnöke. Szavai mély nyomot hagytak Luther szívében. Sok-sok harc után, amelyet sokáig melengetett hibáival vívott, fel tudta fogni az igazságot, és nyugtalan lelkébe béke költözött. 
Luthert pappá szentelték, és a kolostorból a wittenbergi egyetem meghívta professzorának. Wittenbergben eredeti nyelven szorgalmasan tanulmányozta, majd pedig tanította a Bibliát. A zsoltárokat, az evangéliumokat és az apostoli leveleket tömegek hallgatták nagy elragadtatással. Staupitz, Luther barátja és felettese a szószéki szolgálatra, Isten szavának prédikálására buzdította. Luther vonakodott, érdemtelennek érezve magát arra, hogy Krisztus nevében szóljon az emberekhez. Csak hosszú küzdelem után engedett barátai kérlelésének. A Szentírásban már jártas volt, és Isten kegyelme nyugodott rajta. Ékesszólása lebilincselte hallgatóit, buzgalma érintette szívüket, az igazság világos és energikus feltárása pedig meggyőzte őket. 
Luther ekkor még a pápai egyház hű fia volt, és nem is gondolt arra, hogy ez valaha másként lesz. A Gondviselés utat készített neki egy római látogatásra. Gyalog ment, és útközben kolostorokban szállt meg. Az egyik olaszországi kolostor gazdagságán, pompáján és fényűzésén mélyen elcsodálkozott. A fejedelmi jövedelmet élvező szerzetesek pompás lakosztályokban laktak, a legdíszesebb és legdrágább ruhákba öltözködtek, roskadozó asztalokról lakomáztak. Luther fájó kétségek között állította szembe e képpel saját önmegtagadását és viszontagságait, és elbizonytalanodott. 
A távolban végre megpillantotta a hét halmon épült várost. Mélyen megindulva borult a földre, és így kiáltott: „Szent Róma, köszöntelek!”, és belépett a városba. Meglátogatta a templomokat, hallgatta a papok és szerzetesek csodálatos elbeszéléseit, és elvégzett minden megkövetelt szertartást. Mindenütt olyan látvány tárult elé, ami csodálkozással és iszonyattal töltötte el. A papság minden osztályában romlottságot látott. Főpapok ajkáról illetlen vicceket hallott, és elborzadt rettenetes szentségtörésükön, ami még a mise alkalmával sem maradt el. A szerzetesek és a polgárok közé vegyülve tékozlással és kicsapongással találkozott. Amikor a szent helyek felé fordult, szentségtörést látott. „Senki el sem képzelheti ‒ írta ‒, micsoda bűnöket és becstelen cselekedeteket követnek el Rómában. Látni és hallani kell, hogy elhiggye az ember. Az a mondás járja: »Ha van pokol, Róma afölé épült.« Olyan örvény ez, ami mindenféle bűnt bocsát ki magából.” 
A pápa egyik újabb rendelete bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik térdelve megmásszák „Pilátus lépcsőjét”, amelyen a legenda szerint Megváltónk leereszkedett, miután távozott a rómaiak tárgyalóterméből, és amely csodaképpen Jeruzsálemből Rómába került. Luther egy napon áhítatosan kapaszkodott fel ezen a lépcsőn, amikor hirtelen mennydörgésszerű hangon ezt hallotta: „Az igaz ember... hitből él.” (Rm 1,17) Luther talpra ugrott, és szégyenkezéssel vegyes rémülettel sietett el onnan. Ez az ige soha nem csökkenő súllyal élt ezután lelkében. Ettől kezdve tisztábban látta, mint valaha, milyen nagy tévedés az emberi cselekedetek üdvözítő erejében bízni, és milyen nagy szükség van a Krisztus érdemeibe vetett állhatatos hitre. Szeme kinyílt, és soha többé nem volt vak a pápa megtévesztéseivel szemben. Amikor arcát elfordította Rómától, szívében is elfordult tőle, és ettől kezdve egyre jobban mélyült a szakadék, mígnem Luther megszakított minden kapcsolatot a pápai egyházzal. 
Amikor Luther Rómából visszatért, a wittenbergi egyetemen megkapta a hittudományok doktora címet. Most szabadabban szentelhette magát a szeretett Szentírás kutatásának, mint bármikor azelőtt. Ünnepélyesen megfogadta, hogy egész életében Isten Igéjét fogja figyelmesen tanulmányozni és becsületesen prédikálni, nem pedig a pápák mondásait és tanait. Most már nemcsak szerzetes és egyetemi tanár volt, hanem a Biblia hivatalos hirdetője is. Isten elhívta, hogy pásztorolja nyáját, amely éhezett és szomjazott az igazságra. Luther határozottan kimondta, hogy a keresztényeknek csak a Szentírás tekintélyével alátámasztott tanítást szabad elfogadniuk. Ezek a szavak a pápai fennhatóság alapját ingatták meg, és a reformáció létfontosságú elvét hangsúlyozták. 
Luther látta, hogy veszélyes dolog az emberi elméleteket Isten Igéje fölé emelni. Bátran támadta az okoskodó teológusok hitetlenségét, és ellenezte azt a filozófiát és teológiát, amely oly sokáig irányította és befolyásolta az embereket. Nem csupán értéktelennek bélyegezte ezeket a tanításokat, hanem ártalmasnak is tartotta őket, és igyekezett hallgatói figyelmét a filozófusok és teológusok álokoskodásairól a próféták és apostolok által ismertetett igazságra irányítani. 
Drága volt az az üzenet, amelyet tolmácsolt a szavain csüggő lelkes tömegeknek. Soha nem hallottak ilyen tanítást. A Megváltó szeretetének örvendetes híre, a Jézus engesztelő vére által ígért bocsánat és béke megörvendeztette szívüket, és az örökkévalóság reménységét ébresztette bennük. Wittenbergben fény gyúlt. Sugarainak el kellett jutniuk a föld legtávolabbi részeibe is, hogy az idők végéig egyre fényesebben ragyogjanak. 
De a fény és a sötétség nem férhet meg egymással. Az igazság és a tévelygés között kibékíthetetlen ellentét van. Az egyik fenntartása és megvédése a másik megtámadását és megdöntését jelenti. A Megváltó kijelentette: „Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.” (Mt 10,34) Néhány évvel a reformáció kezdete után Luther ezt mondta: „Isten nem vezet, hanem előretaszít. Magával ragad. Nem vagyok a magam ura. Szeretnék nyugodtan élni, de belekényszerültem a kavargások és forrongások közepébe.” A küzdelem már a küszöbön volt. Nem térhetett ki előle... 
(A Luther elszakad Rómától c. fejezetből.) 
  

Imádkozzunk azért, hogy a hit általi megigazulás mélyebb megértése a bűnök feletti valódi győzelemhez segítsen, és mind a személyes, mind a közösségi életünkben is valódi ébredést és megújulást munkáljon.

csütörtök, január 19, 2017

A LÉLEK KÖZBENJÁR ÉRTÜNK

A LÉLEK KÖZBENJÁR ÉRTÜNK



„Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért."
(Róm 8:27) 

Csupán egyetlen módon járulhatunk Istenhez. Imáink egyetlen név által juthatnak el hozzá: közbenjárónk az Úr Jézus által. Kell, hogy az ő Lelke ihlesse kéréseinket. A füstölőkben - melyeket a szentélyben lóbáltak meg Isten előtt - nem lehetett idegen tüzet használni. Tehát maga Isten szítja szívünkben az égő vágyat, hogy imáink elfogadhatók legyenek előtte. A bennünk élő Szentléleknek kell közbenjárnia értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. 

Imánkat szükségleteink mély átérzésének, és a kért dolgok utáni erős vágynak kell jellemeznie. Máskülönben nem nyernek meghallgatást imáink. Nem szabad belefáradnunk, sem felhagynunk kéréseinkkel, ha a válasz nem érkezik meg azonnal. „...erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt." (Mt 11:12) 
Az erőszak itt szent buzgóságot jelent, amit Jákob is gyakorolt. Nem arra van szükség, hogy erőteljes érzésekbe lovaljuk bele magunkat, hanem arra, hogy csendben, kitartóan tárjuk fel kéréseinket a kegyelem királyi széke előtt. A mi részünk az, hogy megalázzuk magunkat Isten előtt, megvalljuk bűneinket, és hittel közeledjünk hozzá. 
Az Úr válaszolt Dániel imájára, de nem azért, hogy Dániel önmagát dicsőíttesse, hanem azért, hogy az áldás Istent dicsőítse. Isten terve az, hogy gondviselése és kegyelme által nyilatkoztassa ki önmagát. Imáink tárgya Isten dicsősége kell hogy legyen, és nem önmagunk dicsőítése. 

Ha gyengének, tudatlannak és tehetetlennek érezzük magunkat - amilyenek valójában vagyunk is -, akkor alázatosan folyamodhatunk Istenhez. A lelket az teszi büszkévé és önigazulttá, hogy nem ismeri Istent és Krisztust. Amikor egy ember önmagát nagynak vagy jónak tartja, mindez csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy nem ismeri Istent. A szív büszkesége mindig összefügg Isten ismeretének hiányával. Az Istentől jövő fény felfedi saját sötétségünket és nyomorunkat. Amikor Isten kinyilatkoztatta dicsőségét Dánielnek, ő így írja le a hatást: „...semmi erő sem marada bennem, és orcám eltorzula, és oda lőn minden erőm." (Dán 10:8)
Abban a pillanatban, amikor az őszintén kereső ember olyannak látja meg Istent, mint amilyen valójában, önmagát is ugyanúgy fogja látni, mint Dániel. Akkor nem fogja hiú módon saját lelkét magasztalni, hanem mélységesen átérzi Isten szentségét és követelményeinek igazságos voltát. 
(Review and Herald, 1897. február 9.)

Napi ige - Az önuralom titka

„Jobb a hosszútűrő az erősnél, és aki uralkodik a maga indulatán, annál, aki várost vesz meg."
(Péld. 16,32)

„Az emberek egy része önuralom gyakorlása nélkül nőtt fel. Nem zabolázták meg sem indulataikat, sem nyelvüket. Egyesek Krisztus követőinek vallják magukat, de nem azok. Ha az Üdvözítő szelídsége és alázata lenne bennük, nem adnának szabad utat a természetes szív késztetéseinek cselekedeteikben. Némelyek idegesek, és ha szavaikban, kedélyállapotukban kezdik elveszíteni önuralmukat valamely provokáció hatására, olyan mérgezést kapnak a haragtól, mint az iszákos a szeszes italtól. Nem józanok. Sátán teljes mértékben uralkodik rajtuk ebben az időszakban. Minden haragkitörés gyengíti idegrendszerüket és erkölcsi erejüket, nehezebbé téve, hogy a következő alkalomkor megtartóztassák magukat a felháborodástól.
Ennek az embercsoportnak csak egy gyógyszere van: önuralom minden körülmények között. Az az erőfeszítés, hogy olyan kedvező helyzetet teremtsenek maguknak, amelyben énjüket nem éri bosszantás, legfeljebb egy ideig sikerülhet. 



Sátán tudja ezeknek a szegény lelkeknek az érzékeny pontjait, és ott fogja támadni őket újra és újra. Állandó nyugtalanságnak lesznek kitéve mindaddig, amíg önmagukat sokra tartják. A legnehezebb terhet viselik, amit csak halandó cipelhet, ez pedig az »én«, a megszenteletlen, az alárendeltséget nem tanult én. De mégis van reménység a számukra! Adják át önként az uralmat Krisztusnak földi életük felett, amely tele van küzdelmekkel és aggodalmakkal."

(Youth Instructor, 1886. nov. 10.)

szerda, január 18, 2017

Napi ige - Elnézni a bántásokat

„Kicsoda a vak, ha nem az én szolgám, és olyan süket, mint az én követem, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?"
(Ésa. 42,19)

„Nem illő dolog, hogy azok, akiktől Jézusnak oly sokat kell elviselnie eleséseik és torz vonásaik miatt, állandóan azokon a bántásokon, valós vagy vélt sérelmeken rágódjanak, amelyeket mások okoztak nekik. És mégis, vannak olyanok, akik állandóan gyanakvó töprengésekkel telnek el, hogy vajon mások hogyan viszonyulnak hozzájuk. Sérelmet és megbántást látnak ott is, ahol ilyen szándékról szó sincs. Mindez Sátán munkája az emberi szívben.

Ha szívünk tele lesz azzal a szeretettel, amely nem gondol gonoszt, akkor nem arra fogunk ügyelni, hogy észrevegyük mindazokat a barátságtalan és bántó megnyilatkozásokat, amelyeknek esetleg tárgyai lehetünk. 
Isten azt akarja, hogy az Ő szeretete zárja be szemünket, fülünket és szívünket mindenfajta provokációval szemben, és azokkal a sugalmazásokkal szemben is, amelyekkel Sátán kívánná betölteni elménket. Nemes fenség van a hallgatásban, amelyet valaki az őt érő gonosz feltételezésekkel vagy akár durva bántásokkal szemben tanúsít. Aki uralkodik a maga lelkén, erősebb a királyoknál és hódító vezéreknél... A keresztény előzékeny, szívélyes, türelmes és alázatos lesz, de ugyanakkor bátor és szilárd az igazsághoz való ragaszkodás tekintetében, a Jézus Krisztus nevében."
(1887. 24. sz. kézirat)

A LÉLEK A MI SEGÍTSÉGÜNK

A LÉLEK A MI SEGÍTSÉGÜNK

„Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." 
(Róm 8:26)

A Szentlélek önt szavakba minden őszinte imát. Felismertem, hogy amikor másokért imádkozom, akkor a Lélek esedezik értem és minden szentekért. Az ő közbenjárása Isten akarata szerint való, és sohasem ellenkezik azzal. „A Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek"; és a Lélek – mivel Ő is Isten – tudja Isten gondolatait; ennélfogva minden betegekért, vagy más szükségletekért mondott imánkat Isten akarata szerint veszi figyelembe. „Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke." (1Kor 2:11) 

Ha Isten tanít bennünket, akkor az ő kinyilatkoztatott akaratával összhangban fogunk imádkozni, és úgy, hogy az általunk nem ismert akaratának alávetjük magunkat. A drága Igére hagyatkozva Isten akaratával összhangban kell imádkoznunk, bízva abban, hogy Krisztus nemcsak tanítványaiért, hanem tanítványainak is adta önmagát. Az Írás kijelenti: „rájuk lehele, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket". (Jn 20:22) 

Jézus arra vár, hogy rálehelhessen tanítványaira, nekik adhassa megszentelő Lelkének ihletését, és éltető befolyását önmagából lelkükbe tölthesse. Szeretné megértetni velük, hogy nem szolgálhatnak egyszerre két úrnak. Életük nem lehet megosztott. A hírnökökben Krisztusnak kell élnie, neki kell munkálkodnia képességeiken keresztül, és neki kell cselekednie adottságaik által. Akaratukat alá kell vetniük az Ő akaratának. Lelkétől áthatottan kell cselekedniük, hogy többé ne ők éljenek, hanem éljen bennük Krisztus. Jézus szeretné elméjükbe vésni azt az ígéretét, hogy Szentlelkének adománya által az Atyától kapott dicsőséget adja nekik, hogy Ő és népe egyek legyenek Istenben. Utunkat és akaratunkat alá kell rendelnünk Isten akaratának, tudván hogy az szent, igaz és jó. 
(Signs of the Times, 1892. október 3.)

kedd, január 17, 2017

A szentély - a mennyben és a szívben - Advent hitünk központja

A könyv megtekinthető ezen a linken, ilyen formában:



Napi ige - Boldogok a szelídek

„A nyelv szelídsége életnek fája, az abban való hamisság pedig a léleknek gyötrelme."
(Péld. 15.4.)

„Jézus a szelídséget azok közé az erények közé számítja, amelyek alkalmasakká tesznek bennünket Isten országára... A romlott emberi természet mindig kész a vitatkozásra, de aki Krisztustól tanult, az megszabadult önző énjétől, a büszkeségtől és az uralomvágytól, lelkében békesség honol, mert önmagát Isten Lelkének adta át... Csak az önszeretet ronthatja meg békénket. 
Amíg önző énünk él, mindig készek vagyunk minden bántalom és sérelem ellen védekezni. Ha azonban önző lényünk már halott és életünk Krisztussal az Istenben elrejtett élet, akkor a velünk szemben éreztetett lekicsinylés nem fáj többé. Süketek és vakok leszünk a gúnnyal és bántalommal szemben."
(Gondolatok a Hegyi beszédről, Boldogok a szelídek c. fejezetből)

A KEGYELEM ESŐJE

A KEGYELEM ESŐJE



"Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn."
(Zak 10:1) 

Keleten a korai eső vetésnek idején esik. Ez az eső szükséges ahhoz, hogy a mag kicsírázzék. A termékenyítő záporok hatására a gyenge hajtások felnövekednek. A késői eső, mely nem sokkal az idény vége előtt esik, megérleli a gabonát és felkészíti az aratásra. Az Úr e természeti jelenségeket a Szentlélek munkájának ábrázolására használja. Ahogy a harmat és az eső lehull, hogy általa kicsírázzék a mag, majd később, hogy beérlelje a termést az aratásra, úgy adja a Szentlelket is, hogy lépésről lépésre előre vigye a lelki növekedés folyamatát. A gabona learatása jelképezi Isten kegyelmi munkájának befejezését a szívben. A Szentlélek ereje által az ember jellemében tökéletesen kialakul Isten képmása. Nekünk teljesen át kell alakulnunk Krisztus hasonlatosságára...
Sokan súlyosan elmulasztották elnyerni a korai esőt. Nem tartottak igényt minden lehetőségre, amit Isten biztosított számukra. Ők azt várják, hogy a hiányt majd a késői eső pótolja. A kegyelem legbőségesebb áradásakor akarják megnyitni szívüket, hogy megkapják azt. Ezzel félelmetes hibát követnek el. Folyamatosan előre kell haladnia a munkának, melyet Isten azzal kezdett, hogy fényét és az ismeretet árasztotta rá. 

Mindenkinek egyénileg kell felismernie saját szükségleteit. A szívből el kell távolítanunk minden szennyet, és meg kell tisztítanunk ahhoz, hogy a Lélek beköltözhessék.
A korai tanítványok úgy készültek a Szentlélek pünkösdnapi kitöltetésére, hogy megbánták, majd elhagyták bűneiket, és komoly imával odaszánták magukat Istennek. Ugyanezt a munkát kell nekünk is elvégeznünk, csak nagyobb mértékben. S akkor az emberi hírnöknek csak az áldást kellene kérnie, és várnia, hogy az Úr tökéletesen bevégezze az általa elkezdett munkát. Isten az, aki elkezdte a munkát, és be is fogja fejezni: teljessé teszi az embert Jézus Krisztusban. Azt a kegyelmet azonban, amit a korai eső jelképez, nem szabad nélkülöznünk. 
Csak azok fogják megkapni a nagyobb világosságot, akik a szerint a világosság szerint élnek, amit már megkaptak. Ha napról napra nem haladunk előre a keresztényi erények bemutatásában, akkor fel sem fogjuk ismerni a Szentléleknek a késői esőben történő megnyilvánulását. 
(Review and Herald, 1897. március 2.)

hétfő, január 16, 2017

Nyolc alapelv


MI A NEWSTART?
newstart.hu célja, hogy a NEWSTART alapelvek alapján az egészséges életmód infobázisa legyen.
Célja, hogy minden segítséget megadjon azok számára, akik elhatározták, hogy egészségesebben akarnak élni.
A NEWSTART egy angol mozaikszó - összetevői már régóta szolgálnak az egészséges életmód 8 alapkövének bemutatására.


TÁPLÁLKOZÁS / NUTRITION

A helyes táplálkozás az egészség egyik alapköve. Nem csoda, hiszen amit elfogyasztunk, abból táplálkozik a testünk. 


TESTMOZGÁS / EXERCISE

A mozgás az élet egyik törvénye. Kondicionáló testmozgásra van szükségünk. A cél minimum 20-30 percet mozogjunk a teherbírás határán legalább 5-ször hetente. A test kondíciója könnyen visszaeshet, ha nem rendszeres a testmozgás.


VÍZ / WATER

Testünk 60%-a víz, ezért nagyon fontos, hogy mikor, és mennyit igyunk. Emellett vízre van szüksége a belső és külső tisztításhoz. Igyunk 6-8 pohár vizet naponta! Még ennél is többet, ha verejtékezünk.


NAPFÉNY / SUN

A napfénynek több jótékony hatása is van a testre. Természetes D-vitaminnal látja el szervezetünket és kismértékben a koleszterinszintet is csökkenti. Használjuk, amennyit csak lehet, de óvakodjunk a napégéstől. Már fél arcunk legalább 10 perces napoztatása elegendő ahhoz, hogy a napi szükséges D-vitamin mennyiséget megkaphassuk. A D-vitamin heteken át tárolódik testünk zsírsejtjeiben.


MÉRTÉKLETESSÉG / TEMPERANCE

A jó dolgok mértékkel történő használata, és a rossz dolgok elkerülése magától értetődő, mégis sokszor nehéz megvalósítani. Ha valamit nagyon szeretünk, nehéz mértékletesnek lenni. A mértékletesség egy különleges képesség.


LEVEGŐ / AIR

A friss, tiszta levegő nélkülözhetetlen. Ez cigarettafüst és szmog nélküli környezetet jelent. Az erdőkben, tavaknál, tengereknél található, negatív ionizált részecskékben gazdag levegő az egyik legjobb orvosság. A mély légzés is legyen testmozgásunk része!


PIHENÉS / REST

A feltöltődéshez pihenés kell, mivel az alvás közben tudja a test megújítani saját magát. Az egészségnek sokféle pihenésre szüksége van, de a legédesebb pihenés a munka utáni pihenés. A korai lefekvés, és a korai felkelés a NEWSTART alapelvei.

BIZODALOM / TRUST

A testi és lelki egészség elválaszthatatlan."Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat." (Példabeszédek 3:5-6) Az Istenbe vetett hit vezethet el a helyes döntésekhez. 

Napi ige - Igazi, teljes szabadság

"Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket... Azért, ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek."
(Ján. 8,32. 36)

"Az a lélek, aki nem adja át magát Istennek, egy más hatalom uralma alatt áll. Nem ura önmagának. Beszélhet ugyan szabadságról, mégis a legnyomorultabb rabszolgaságban szenved. Nem ismerheti fel az igazság szépségét, mert elméjét Sátán uralja...


Krisztus azért jött, hogy letörje a lélekről a bűn rabszolgaságának bilincseit. A megváltás művében nincs semmi kényszer vagy külső erőszak. Isten Lelkének befolyása alatt szabadon választhatja meg az ember, hogy kit akar szolgálni. Az a változás, ami végbemegy akkor, amikor valaki átadja magát Krisztusnak, szabad választás eredménye. 
A bűn kizárása: a lélek ténykedése. Igaz ugyan, hogy önmagunkban nincs erőnk ahhoz, hogy kiszabaduljunk Sátán uralma alól, mégis ha kívánjuk, és nagy ínségünkben a felettünk álló mennyei erőért kiáltunk, akkor képességeinket, a lélek erőit a Szentlélek isteni ereje árasztja el, és az Úr akarata teljesül.
Az egyetlen lehetőség, amelynek alapján az ember biztosíthatja szabadságát, ha Krisztussal egyesül. »Az igazság szabaddá tesz titeket« – mondotta Jézus. Krisztus az igazság. A bűn csak akkor diadalmaskodhat, ha meggyengíti az elmét és megsemmisíti a lélek szabadságát. 
Az engedelmesség Isten iránt az ember énjének valóságos dicsőségére és méltóságára való helyreállítását jelenti. A királyi törvény, amelynek alattvalóivá válhatunk: »a szabadság tökéletes törvénye« (Jak. 2,12)."

(Jézus élete, A világ világossága c. fejezetből)

AKITŐL AZ ÚJ ÉLET SZÁRMAZIK

AKITŐL AZ ÚJ ÉLET SZÁRMAZIK



"Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába." (Jn 3:5) 

Ahhoz, hogy Isten elfogadhassa szolgálatunkat, "újjá kell születnünk". Természetes hajlamaink ellentétesek Isten Lelkével, le kell azokat vetnünk. Új férfiakká és nőkké kell válnunk Jézus Krisztusban. Régi életünket új élettel kell felváltani, olyan élettel, mely telve van szeretettel, bizalommal és készséges engedelmességgel. Gondolod, hogy egy ilyen változás nem szükséges ahhoz, hogy belépj Isten országába? Figyeld meg a mennyei Felség szavait: "Szükség néktek újonnan születnetek!" (Jn 3:7) "Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába." (Mt 18:3) 
Ha ez a változás nem megy végbe bennünk, nem szolgálhatunk Istennek tetszően. Munkánk eredménytelen lesz, földi tervekkel kezdünk foglalkozni, idegen tűz, Istennel szembeni tiszteletlenség lesz az áldozatunk. Életünk szentségtelen és boldogtalan lesz, nyugtalansággal és bajjal telik meg. 

A szív megváltozása - melyet az újjászületés jelenít meg - csak a Szentlélek hathatós munkájának eredménye lehet. Egyedül Ő tud megtisztítani minket minden tisztátalanságtól. Ha megengedjük, hogy megolvassza és átalakítsa szívünket, akkor felismerjük Isten országának jellegét, és rájövünk, hogy szükséges megváltoznunk ahhoz, hogy ebbe az országba beléphessünk. A büszkeség és az önszeretet ellenáll Isten Lelkének; a lélek minden természetes hajlama elzárkózik attól a változástól, hogy az önteltségből és büszkeségből Krisztus szelídsége és szerénysége legyen. Ha azonban az örök élet felé vezető ösvényen haladunk, akkor nem szabad hallgatnunk az "én" suttogására. Alázattal és bűnbánattal kell könyörögnünk mennyei Atyánkhoz: "Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem." (Zsolt 51:12) Ha isteni világosságot kapunk, és együttműködünk a mennyei hírnökökkel, akkor "újjászülettünk", Krisztus ereje által megszabadultunk bűneink terhétől.
Krisztus azért jött el világunkba, mert látta, hogy az emberek elveszítették Isten képmását és természetét. Látta, hogy messzire eltértek a békesség és tisztaság ösvényétől, és ha magukra maradnak, akkor sohasem találnak vissza. Tökéletes és teljes kegyelmet hozott, hogy kőszívünket hússzívvé, bűnös természetünket pedig az ő hasonlatosságára alakítsa át, hogy miközben az isteni természet részeseivé válunk, előkészülhessünk a mennyei udvarokba. 
(Youth's Instructor, 1897. szeptember 9.)