kedd, március 02, 2010

Chilei földrengés: kibillent a Föld forgástengelye?


Chilei földrengés: kibillent a Föld forgástengelye?

Szerző: Derekas Aliz | 2010. március 02., kedd
A NASA tudósainak számításai szerint a chilei földrengés kimozdíthatta a Föld forgástengelyét, így egy nap hossza is rövidült - a hatás a hétköznapi életet természetesen egyáltalán nem érinti.


Richard Gross vezetésével a NASA kutatói  számításokat végeztek, hogy hogyan hathatott a február 27-én bekövetkezett chilei földrengés a Föld forgására. Egy összetett modell felhasználásával a tudósok arra az előzetes eredményre jutottak, hogy a földrengés hatására a nap hossza mintegy 1,26 mikromásodperccel (milliomod másodperccel) megrövidülhetett.
Mindezt talán jobban szemlélteti, ha azt nézzük, hogy a rengés mekkora mértékben mozdította el a Föld tengelyét (azt a tengelyt, ami körül a Föld tömege egyenletesen oszlik el). Számításaik szerint ennek iránya mintegy 2,7 ezred ívmásodperccel változott, ami a Föld felszínén kb. 8 cm-es eltolódásnak felel meg.

Összehasonlításképpen ugyanezt a modell alkalmazták a 2004-es, hasonló erősségű szumátrai földrengésre is. Azt az eredményt kapták, hogy a nap hossza 6,8 mikromásodperccel, míg a tengely 2,32 ezred ívmásodperccel (kb. 7 cm-rel) változott.

Habár a chilei földrengés valamivel kisebb erősségű volt a szumátrainál, mégis, a tengelyre gyakorolt hatása nagyobb két okból is kifolyólag. Először is a szumátrai rengés az egyenlítő közelében volt, míg a chilei közepes szélességen, ami effektíven mozdíthat a tengelyen. Másrészt pedig a chilei rengést okozó törésvonal meredekebb szögű, mint a szumátrai, így a Föld tömege könnyebben tud mozogni függőlegesen, ezáltal mozdítva a testtengelyen.
Gross hozzátette, hogy amint finomodnak a mérési adatok a rengésről, úgy még változnak majd a becslések.

Forrás: NASA
(a cikk a Csillagászati Egyesület Hírportálján olvasható)

Chilei földrengés: kibillent a Föld forgástengelye?


És ami még a Biblia szerint csak most jön:

"Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és ímé nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér, és az ég csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza. És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik, és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték..." Jelenések 6:12-14

"És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben." Dániel 12:1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése