hétfő, június 17, 2013

Toleranciatáborok sérülteknek

Kedves Barátaink!

Minden évben élményekkel gazdagon megrakodva térhettünk haza a Toleranciatáborból. Ezek az egyhetes együttlétek számunkra a túlélést, a töltekezést, a barátságot, a nevetést, a reményt biztosították. Nagyon várjuk, és lélekben készülünk az idei együttlétre. Annál is inkább, mert Törökkoppány a szívünkhöz nőtt, szeretnénk még kihasználni, hogy ezen a  helyszínen utoljára együtt élvezzük a hely szépségét és a mindig barátságos fogadtatást. 
A mi örömünk minden évben a Ti szeretetteljes, baráti segítségetektől függött. Soha nem éreztük, hogy ennek valami híja lett volna. Köszönet érte! Ebben a reményben várjuk a Veletek való találkozást! Mi is hozzuk szeretetünket, nyitottságunkat, barátságunkat és magunkat, úgy, ahogy vagyunk. Azzal, hogy fogadtok, úgy érezzük, el is fogadtok bennünket! S erre van a legnagyobb szükségünk! 
A közeli viszontlátás reményében: 
                                                        I. B.

Kedves Testvérek, kedves Barátaink!
 A fenti levél egy mozgássérült barátunktól való. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem ezt a bizalmat látva elszorul a szívem. Egyrészt az örömtől, hogy mit jelent egy-egy embernek a mozgássérült táborban való együtt töltött hét; másrészt az aggodalomtól, hogy leszünk-e az idén segítők annyian, hogy megrendezhessük ezt a tábort, s szolgáló szeretettel válaszoljunk erre a bizalomra. 
Kellenek a segítő kezek, a szerető szívek!
A törökkoppányi Toleranciatábor 2013. jún. 30- júl. 07-ig tart. 
Ha a Lélek indít, ne állj ellen Neki! 
Jelentkezésedet várja a tábor szervezője, Aradiné Kadlicskó Edina
Tel: 0620 569 7610


KIEGÉSZÍTŐ Levél a TOLERANCIA-tábori kéréshez...

Az előző levélhez szeretnék még pár lemaradt információt elküldeni:
A törökkoppányi TOLERANCIA-TÁBORI segítők  a részvételi díjnak az 50 %-át, 12.000,- Ft-ot adják hozzá a táborozási költségekhez. Ha valakinek gondot jelent ezt az összeget kifizetni, akkor is jelentkezzen, keresünk megoldást a részvételi díj előteremtéséhez. 
A tábor fenntartás költségéhez hiányzik még 300.000,- Ft, reméljük ahogy eddig még minden évben tapasztaltuk, hogy Isten most is kirendeli a  segítőket is, meg a hiányzó összeget is. 

Ha bármilyen kis összeggel tudnád támogatni a táborozást, akkor az alábbi számlaszámon megteheted!
Illetve ha úgy gondolod akkor a gyülekezetekben gyűjtést kezdeményezhetsz és szintén erre a számlaszámra lehet utalni.

Számlaszám: OTP Bank: 11743040-20065087-00000000

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése