hétfő, augusztus 21, 2017

Érzelmeink gyógyulása

Miért fontos az érzelmeink kérdésével foglalkoznunk?

Mélyről fakadó, kiirthatatlan vágy él bennünk a szeretet, a meghittség, az elfogadottság, a békesség, egyszóval: a boldogság után. Mivel az élet minden eseményéhez kapcsolódnak bennünk érzések és érzelmek 1, teljesen természetes, hogy hatnak a gondolatainkra és a döntéseinkre is. Életünket, jövőbeni sorsunkat meghatározza, hogyan gondolkodunk, hogyan élünk döntési képességünkkel. Ezért nem mindegy az sem, hogyan viszonyulunk az érzések és érzelmek kérdéséhez.


Általában ismerjük és elfogadjuk azt az elgondolást, hogy nem szabad a hitet és az érzelmeket egymással összekeverni, és hinnünk kell akkor is, amikor az érzelmeink vagy érzéseink az ellenkezőjét diktálják. Nem engedhetjük, hogy az érzelmek vegyék át a vezetést, hiszen nemcsak az a baj, hogy az érzéseink-érzelmeink változékonyak, hanem az is, hogy az önzés következtében megjelent életünkben a bűn szeretete. Vannak, akik ehhez hozzáteszik: mindez nem jelentheti azt, hogy a hívő élet érzelmektől mentes élet.


Tudjuk-e, hogy mit kezdjünk az érzelmeinkkel? Hogyan dolgozzuk fel saját ellentmondásos érzelmeinket, hogyan állíthatjuk Isten szolgálatába ezeket is? Hiszen az érzések nemcsak akkor veszik át a vezető szerepet, ha tudatosan így döntünk, hanem akkor is, ha menekülünk a velük való szembesülés elől, és megpróbáljuk elnyomni őket, tudomást sem véve róluk.


A következő idézetek megerősítik e téma jelentőségét és időszerűségét:
Krisztus arra hív bennünket, hogy amikor elárad a gonoszság és megfogyatkozik a szeretet, akkor úgy győzzünk, ahogyan Ő győzött (Jel. 3,21). Győzelmének fontos része, hogy a kísértő nem tudta Őt elbuktatni az érzelmein keresztül: “Az emberi szívben mindig talál Sátán annyi helyet, hogy megvethesse lábát… Krisztus azonban egyetlenegyszer sem lépett Sátán területére, nem adott semmi előnyt Sátánnak… Gondolattal sem, az érzelem egy árnyalatával sem válaszolt a kísértésekre… A kísértések árja ostromolta, de nem vehette rá, hogy Isten iránti hűségét megszegje… Ő bűnt nem ismert, Ő a szeplőtelen Bárány…2


Sátánnak nincsenek gátlásai, a szeretetéhségünket is kihasználja, hogy csapdába csaljon: “Sátán sokféle módon használja fel az emberi befolyást foglyai megkötözésére. Tömegeket nyer meg magának azzal, hogy az érzések selyemszálaival Krisztus keresztjének ellenségeihez köti őket. Bármilyen kötelék legyen is ez: szülői, gyermeki, hitvesi vagy társadalmi, az eredmény ugyanaz. Az igazság ellenségei felhasználják befolyásukat a lelkiismeret irányítására, és a hatalmukban tartott lelkeknek nincs elég bátorságuk vagy önállóságuk ahhoz, hogy a saját belátásuk szerint teljesítsék kötelességüket.3


Ha engedjük, hogy a keserű érzések felnövekedjenek bennünk, akkor nem csupán a mi életünket mérgezik meg: “Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon, nehogy a keserűségnek bármely gyökere felnövekedve megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek.” (Zsid. 12,14–15)


Így összegezhetjük bevezető gondolatainkat:
Fontos, hogy erről a kérdésről gondolkodjunk, mivel

  • minden cselekedetünk mögött találunk érzelmi indítékokat,
  • a bűn feletti győzelem csak akkor lehetséges, ha “az érzelem egy árnyalatával sem válaszolunk” a bűn csábításaira,
  • Sátán kifejezetten az érzelmeket, érzéseket használja fel az ellenünk folytatott küzdelemben, érzelmi csapdákat építve,
  • a bennünk megszülető érzések és érzelmek kihatnak a környezetünkre is, nehezebbé vagy könnyebbé tehetik mások életét.


Honnan származnak az érzelmeink?
A Biblia alapvető tanítása emberi létünkről, hogy Isten a maga “képére és hasonlatosságára” teremtette az embert (I.Móz. 1,26–27). Ritkán gondoljuk át teremtettségünket az érzelmi élet szempontjából, pedig fontos következtetésekre juthatunk. Isten lényéhez hozzátartoznak az érzelmek is. Ezt jól megfigyelhetjük a következő bibliai részletekben:


Isten örül, amikor az igazság követői vagyunk, örül, amikor megáldhat bennünket: “Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Luk. 15,7) “Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni.” (Ésa. 62,5/b) Tehát örömöt szerezhetünk Istennek az engedelmességünkkel, az Őhozzá való viszonyulásunkkal, vagy bánatot is okozhatunk neki, hiszen Ő “…bánkódik a gonosz miatt” (Jóel 2,13).


Meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára” (Eféz. 4,30).


Szól az Írás Isten haragjáról, bűnnel szembeni jogos felháborodásáról is. Az utolsó ítélet a “Bárány haragja” lesz (Jel. 6,16). Isten sem érzelmektől mentesen szemléli az igazságtalanságot, a bűn pusztítását: “Ő pedig nézte őket haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt.” (Márk 3,5)


A Biblia úgy mutatja be Istent, mint aki együtt érez az emberrel, minden örömünkben és bánatunkban osztozik. “Minden szenvedésüket Ő is szenvedte, és orcájának angyala megszabadította őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozta őket a régi idők minden napjaiban.” (Ésa. 63,9)


Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy Isten döntéseit nem pusztán érzelmek, hanem az elvei vezetik. Különösen jól látható ez abból, ahogyan egyesül lényében a szeretet és az igazság. Szeretete nem pusztán érzelgősség, hanem olyan gondolkodásmód, amely mindenben az ember javát tartja szem előtt. Ezért nem hagy fenyíték nélkül, ha a pusztulás útján haladunk. De mértékkel fenyít, visszatartva haragját, mert gyógyítani, menteni akar, nem pedig elpusztítani. “Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem.” (Jel. 3,19; vö. Zsid. 12,6–10) 
Az isteni szeretet – ellentétben az emberivel (Hós. 6,4) – nem változékony, nem szűnik meg az emberi makacsság miatt. Tehetetlenné válhat az isteni szeretet (lásd Ésa 5. fej., Jer 6,29), de el nem fogyhat. Az ítélet nem a szeretet elfogyása miatt következik!


Mindezeket jól példázza Jézus Krisztus földi élete. Ha Őt pusztán az érzések vezették volna, akkor nem vállalja a megváltásunkat. Döntése azonban mégsem volt érzelemtől mentes. Az irántunk érzett szeretet volt az, ami segített meghoznia a döntést: odaadja értünk az életét!


Milyen következtetéseket vonhatunk le az előbbiek átgondolásából?
Mindenekelőtt azt, hogy az érzelmek hozzánk tartoznak, az Isten “képére és hasonlatosságára” teremtettségünkből fakadnak. (Együtt kell élnünk az érzelmekkel, nem pedig kiirtani őket.) Mivel nem lehet kikapcsolni az érzéseket, érzelmeket, csak akkor lehet tartós változás az életünkben, ha az érzelmi világunkban is változás áll be.
Fontos azonban az is, hogy ne az érzések és érzelmek uralják az életünket, hanem az Istentől elnyert, megújult gondolkodás és az ebből fakadó döntések. “Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged…” (Péld. 2,11) Meg kell tanulnunk követni Jézus Krisztust abban, ahogyan az érzelmeit alárendeli a meggondolásnak…


Mit érthetünk meg, ha megfigyeljük, hogyan fáradozik értünk Isten?
Isten, aki az Alkotónk, tudja, hogy életünk szerves részét képezik az érzelmek. Nem hagyja figyelmen kívül ezt a tényt, amikor megközelít bennünket, hogy az üdvösség útjára vezessen. Tudja, hogy nemcsak a gondolkodásunkban és döntéseinkben van szükségünk változásra, hanem az érzelmeinkben is. Figyeljük meg ezt a tényt az új szövetségről szóló alapvető bibliai szakaszban! “Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: »Ismerjétek meg az Urat«, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” (Jer. 31,33–34)


Megtérése előtt az ember nem gyönyörködik Isten beszédében, törvényében. Sőt! Gondolkodása, természete és érzelmei is ellentétben vannak Isten parancsolataival. Hogyan is tudnánk engedelmeskedni annak a törvénynek, amelyről sem nem látjuk, sem nem érezzük, hogy jó?! (A törvény átkot mond ki az engedetlenekre. Ez inkább félelmet, mint ragaszkodó szeretetet vált ki belőlünk… Ugyan milyen értéke van annak az engedelmességnek, amely félelemből származik?!) Isten ezért változást munkál mind az értékrendünkben, mind az érzelmeinkben.


Az újjászületés csodájának eredménye lesz, hogy egy ember befogadja az Igét, azonosul vele a gondolkodásában, és gyönyörködik is benne (vö. Róma 7,22). Ez a változás akkor jön létre, amikor meglátjuk az Isten által készített megoldást – Jézus Krisztus kereszthalálát. Amikor Krisztus halála meggyőzi elménket a törvényszegés következményéről és Isten irántunk való irgalma, szeretete megérinti a szívünket, akkor tudunk szeretetből engedelmeskedni. A bűnbocsánat által Isten szeretete olyan bőségesen vesz körül minket, hogy nem esik nehezünkre az Ő útját választani! Ezen az alapon köthető meg az új szövetség. Ez az alapja a megváltozásnak.


Figyeljük meg a következő bibliai idézetekben, hogy a hívő élet mozgatórugója az Isten szeretete! “Mert a Krisztus szerelme szorongat minket, úgy vélekedvén, hogy… egy meghalt mindenkiért…, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott.” (2Kor. 5,14–15) “…amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal. 2,20)


Azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővelkedjék ismeretben és minden értelmességben, hogy megítélhessétek, mi a rossz és mi a jó, hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztus napjára, teljesek lévén az igazság gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil. 1,9–11) Az Isten iránti szeretet a biztosítéka annak, hogy amikor növekedünk az Ige megértésében, és különbséget tudunk tenni a jó és a rossz között, akkor a jót fogjuk választani. A hívő életben nem hanyagolható el az ismeret, de javunkra csak az Istennel való szeretetközösségben válik.


Isten tehát nem érzelmeink ellenében vezet üdvösségre, hanem azok átformálásával, mert tartós változás csak így jöhet létre az életünkben. Az érzelmek változásának és ezzel a gyakorlati cselekedetek megváltozásának az a befogadó szeretet teremt alapot, amellyel Isten közeledik az emberhez.


Fontos tanulságot hordoz ez az emberi kapcsolatainkra nézve is. Ha szeretnénk segíteni valakit a változásban, akkor szeretnünk kell őt, és számára is érzékelhető módon kell kimutatnunk a szeretetünket!


“Némelyek a legjobb szándék és a sokat ígérő képességek ellenére is csődöt mondanak, ha próba éri a gyülekezetet, mert hiányzik belőlük a szeretet és a szánalom, ami pedig olyan bőséges Krisztus szívében. Azonnal észreveszik, ha valaki tévelyeg, de ahelyett, hogy a segítségére sietnének, távol tartják magukat tőle. Hajlanak a kínos célozgatásokra és az érzékeny pontok csipkedésére, pedig elkerülhetnék ezt. Tökéletlenségük felszínre tör, megragadja a kormánykereket, fájdalmat okoz, és felkorbácsolja az érzéseket. Bármilyen tiszta is a szándékuk, bármennyire jótettekre irányul is a törekvésük, ez legtöbbször sikertelen, olykor kifejezetten árt is, mert nem él bennük Krisztus gyengédsége és szánakozása. Nagyon jó sebészek, de rossz ápolók lennének. Nincs meg bennük a szeretetből született tapintat. Ha rendelkeznének ezzel, tudnák, hogyan szóljanak helyes szavakat, s mit cselekedjenek a megfelelő időben és helyen. Talán másokban sem él őszintébb kívánság a jótettek után, nincs mélyebb érdeklődés Isten műve iránt, lehet, hogy nem igazabb és hűségesebb lelkűek, nincs bennük több szeretet és együttérzés, de mert gyengédek és tapintatosak, eredményesebben nyerik meg tévelygő társaikat.”4


Egy ma élő grafikus, író így fogalmazta meg:
“Kérlek, fogadj el olyannak,
  amilyen vagyok,
  s akkor egyre jobb leszek!”
“A szeretet az egyetlen kulcs,
  amellyel bármely szív
  kincseskamráját kinyithatod.
  Csak rajtad áll,
  hogy mikor helyezed a kulcsot a zárba.”
“Keménységed és elvárásaid
  zorddá és undokká tesznek.
  De ha szeretsz,
  jóságod sugarában
  újra megszelídülök,
  és elfogadlak én is.
  Ha csak az eredményeim

  alapján tartasz értékesnek,
  elveszek;
  de ha pusztán önmagamért
  szeretsz,
  sikert sikerre halmozok.
  Semmit se tégy, csak szeress,
  és felnövök magamhoz.”
5



Miért fontos ellenőrzés alatt tartani és feldolgozni az érzelmeinket?
Péter apostol átkozódva és esküdözve tagadta meg Jézus Krisztust. Mi vezette idáig? Miért nem tudta kiállni a próbát? A Jézus élete c. könyvben a következőt olvashatjuk erről: “Amikor Péter azt mondta, hogy követné Urát még a börtönbe és a halálba is, ezt valóban úgy is értette. Kijelentésének minden egyes szavát komolyan gondolta, de nem ismerte eléggé önmagát. Szívében rejtett bűnök is voltak, melyeket a körülmények felélesztettek. Ezek a bűnök örök kárhozatba vitték volna, ha Krisztus nem ébreszti veszedelme tudatára. Az Üdvözítő meglátta Péterben az önszeretetet és önmagában bízást, amely még Krisztus iránt érzett szeretetét is felülmúlta. Sok gyengeség, le nem győzött bűn, lelki nemtörődömség, meg nem szentelt vérmérséklet lett nyilvánvalóvá az életében, és gondatlanság az erős kísértésekkel szemben …”6


Péter helyzete súlyos volt – hiszen nem látta, hogy kiszolgáltatott a bűnnek –, de nem reménytelen, amint ez a folytatásból kiderül: “Ha alázatosan elfogadta volna Krisztus figyelmeztetését, akkor folyamodhatott volna a nyáj Pásztorához, hogy tartsa meg őt, az Ő juhát. Amikor a Galileai-tengeren süllyedőben volt, így kiáltott fel: »Uram, tarts meg engem!« (Máté 14,30) Akkor Krisztus megragadta Péter kinyújtott kezét. Ha most is így kiált Jézushoz: »Uram, ments meg engem önmagamtól!«, akkor Krisztus megtartotta volna.”7


Tehát megmenekülhetett volna a kudarctól, ha segítséget kér Jézustól! Mi akadályozta meg ebben Pétert? “Péter azonban úgy érezte, hogy Jézus nem bízott benne, és ez nagyon fájt neki. Péter megbotránkozott, megsértődött, ezért még inkább bízott önmagában.”8


A sértődöttség volt Péter bukásának közvetlen okozója, ami megakadályozta abban, hogy bizalommal segítségül hívja Jézust! Mindannyiunk számára ismerős lehet ez a probléma. Egy érzés, érzelem, amely – úgy tűnik – lehetetlenné teszi, hogy közeledjünk Istenhez – ezzel éri el célját Sátán az életünkben.


Az érzelmeink feldolgozása, felügyelete tehát egyrészt azért fontos, mert sorsdöntő helyzetekben meghatározhatják cselekedeteinket. Másrészt azért is fontos az érzelmek helyes kezelése, mert nem csupán a mi életünkre hatnak ki a szívünkben levő érzelmek. A bennünk levő feszültség, keserűség, elégedetlenség, de a békesség, reménység, öröm is hatással van azokra, akikkel érintkezünk. Így személyes befolyásunkkal nehezebbé vagy könnyebbé tehetjük mások életét, hitharcát. Egy bibliai képpel lehetne ezt érzékeltetni: “Hála pedig az Istennek, aki… az Ő ismeretének illatát minden helyen megjelenti miáltalunk. Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között. Ezeknek halál illata halálra; amazoknak pedig élet illata életre…” (2Kor. 2,14–16)


Nem feltétlenül kell látnunk a virágot ahhoz, hogy az illatát érezzük. Vannak emberek, akiknek jobb a szaglásuk, vannak, akiknek kevésbé; ugyanígy vannak emberek, akik érzékenyebbek arra a lelki, érzelmi légkörre, amely körülvesz minket, és vannak, akik kevésbé. Arra is figyelmeztet ez a kép, hogy a látszat nem elég. Ha békességet, szeretetet, őszinteséget próbálunk mutatni, de az nem a szívünkből fakad, akkor a bennünket körülvevő lelkület nem csupán leleplezi a hiányt, hanem taszítani is fogja az embereket, mint egy olyan virág, amely szép, de a szaga rettenetes.


Hogyan kezeljük az érzelmeinket?
Az érzelmeink gazdagítják, színesítik a cselekedeteinket. A szeretetből fakadó igyekezet sok nehézségen átsegít bennünket. Éppen emiatt kerülünk azonban nehéz helyzetbe akkor, amikor az elveink és az érzelmeink ellentétben állnak egymással. Mit tegyünk, mit tehetünk ekkor?


Tudnunk kell, hogy az érzelmeink megosztottsága, felkavarodása miatt a kísértő előnyre tesz szert. Ezért kell megszívlelnünk az Ige figyelmeztetését: “Vigyázz! Ne pártolj a bűnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.” (Jób 36,21) Kiszolgáltatottak vagyunk, ezért alázatra és következetes küzdelemre van szükségünk ekkor. A küzdelem lényegét és ezzel együtt a szabadulásunk útját három pontban foglalhatjuk össze:


1. Szembesülnünk kell az érzelmi megosztottságunkkal, a megszületett érzelmeinkkel. 
Lehet, hogy túl egyszerűnek, egyértelműnek vagy magától értetődőnek tűnik számunkra ez a lépés, mégsem az. Az ember – az első bűn elkövetése óta – ösztönösen menekül az őszinte szembesülés elől. Ez az ösztönös reakció könnyen megjelenik ebben a helyzetben is. Nagyon gyakran azzal próbáljuk elkerülni a szembenézés fájdalmát, hogy arról gondolkozunk és arról beszélünk, mi lenne a helyes a helyzetünkben (pl. “A csüggedés bűn…”, vagy “Egy keresztény ember nem sértődik meg…”; “Nem kellene, hogy ez így fájjon…” stb.).


Az önmagunkkal való szembenézés fájdalmát azonban nem spórolhatjuk meg. Sok küzdelmet megtakaríthatnánk, ha egyszerűbbek és őszintébbek lennénk. Mert igaz, hogy nem jó, ha elcsüggedünk. Súlyos következményekkel jár, ha sokáig megrekedünk az elkeseredésben. De mit tegyünk akkor, ha már elcsüggedtünk, és nem csupán fenyeget a veszély, hogy el fogunk csüggedni? Miért mondjuk azt, hogy nem sértődtünk meg, ha egyszer megsértődtünk? Mit tegyünk akkor, ha egy helytelen vágy vagy érzelmi kötődés már megszületett a szívünkben? A gyógyuláshoz vezető első lépés a helyes diagnózis megállapítása. Helyes diagnózist csak a tények ismeretében lehet alkotni.


Gondolkodjunk el a következő idézeten:
Elfogadni önmagunkat – Az életben az egyik legnehezebb dolog, hogy a belenyugvás kényelme nélkül elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ez a harmonikus és természetes viselkedés alapja.
Természetesen viselkedni annyit jelent, mint tisztában lenni saját értékeinkkel és hibáinkkal, reálisan felmérni helyzetünket a környezetünkben, és nem kívánni, hogy jobbnak vagy rosszabbnak lássanak minket önmagunknál. Aki így elfogad és megszeret bennünket, azt a barátunknak vallhatjuk.
De milyen átkozottul nehéz terhet vesz magára az, aki belső fedezet nélkül jobbnak és értékesebbnek mutatja magát! Úgy jár, mint a csúnyácska bártáncosnő, aki, hogy szépséghibáit rejtse, kilónyi sminket fest magára a fellépés előtt, mert nem bízik önmagában és a közönségben sem – hogy őt még így, hibáival együtt is szeretni lehet. És a smink valóban eltünteti a hibákat, a testi és “lelki” ráncokat, az apró kis májfoltokat. Ez a kegyes kis csalás azonban csak addig működik, míg a hódító produkció hevében a test patakzó izzadsága le nem mossa a festéket, s a szétpancsolódott smink mögül elő nem tűnik a szeretet kishitű koldusa. Szánalmas látvány, s mégis kevesekben kelt együttérzést. Az emberek ugyanis nem szeretik, ha becsapják őket. Visszautasítják azt, ha valaki több tiszteletet és elismerést próbál kicsiholni maga iránt, mint amit megérdemel.


Elfogadni magunkat annyit jelent, mint megbékélni Isten ajándékozó szeretetével. Ez alázatot feltételez. Aki nem fogadja el önmagát – vagyis nem gyakorolja önmagával szemben az irgalmasság és a megbocsátás isteni erényét –, az lassan másokat is ostorozó, mindennel és mindenkivel perben álló, torz személyiséggé válik.”9


Tegyünk különbséget az őszinte szembenézés és a belenyugvás között! A belenyugvás a küzdelem feladását jelenti, míg az őszinte elfogadás a gyógyuláshoz vezető út első lépése.
Nem megoldás az, ha nem veszünk tudomást a szívünkben megszületett érzelmekről. Nem jó elmenekülni a szembesülés elől, nem vezet jóra, ha emberi erővel elnyomjuk ezeket az érzelmeket…


2. Döntést kell hoznunk. Az érzelmeink területén ugyanúgy döntéseket kell hoznunk, mint az élet más gyakorlati kérdéseiben. Az ember tudatos döntése nélkül nem történik jó irányú változás! “Ha nem akarjuk elkövetni a bűnt, kerülnünk kell annak kezdeteit is. Minden egyes érzelmet és vágyat az értelem és a lelkiismeret uralma alatt kell tartanunk. Minden egyes szentségtelen gondolatot azonnal el kell taszítanunk magunktól… Egyetlen ember sem kényszeríthető törvényszegésre. Mindenekelőtt a saját beleegyezését kell megnyerni, a lélek szándékában kell állnia a bűnös cselekedetnek, mielőtt a vágy eluralkodhat a józan értelem felett, vagy a gonoszság győzhet a lelkiismeret felett. Bármilyen erős lehet a kísértés, sohasem lehet mentség a bűnre.”10

Milyen szempont alapján hozzunk döntést?
Érzelmeink arra ösztönöznek, hogy annak alapján, mi esik nekünk jól! “Légy boldog! Érezd jól magad!” Ezek az elemi erejű késztetések jelennek meg ekkor. Azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy a boldogság csak az igazság útján, az engedelmesség útján nyerhető el! Van a bűnnek “ideig-óráig tartó gyönyörűsége” (Zsid. 11,25), de törvényszerűen követi a kiüresedés, kiégés. Igazi, tartós békességet, megelégedettséget Istentől távol nem élhetünk át. Ezért annak fényében kell megvizsgálni az érzelmeinket, a kialakult helyzetünket, hogy segíti vagy rombolja az Istenhez fűződő kapcsolatunkat. Ez az a szemlélet, amelyet az életünk minden területén el kell sajátítanunk. A hit általi győzelem kulcsa: közösség Istennel. Semmi nem közömbös, ami érinti ezt a kérdést. “Nélkülem semmit sem cselekedhettek” – mondta Jézus (Ján. 15,5).


Lehetnek olyan érzelmeink (pl. a bűn miatti szégyenérzet, fájdalom, megalázottság érzése), amelyektől szívesen szabadulnánk minél hamarabb, de mégis el kell fogadnunk ezeket, mert segítenek közeledni Istenhez. Vannak viszont olyan érzések, érzelmek, amelyek emberileg vonzók, mégis határozottan el kell utasítanunk ezeket, mert elszakítanak Istentől, az engedelmességtől. Döntésünk tehát arra irányul, hogyan fogunk viszonyulni az adott érzelemhez: elfogadjuk, ápoljuk, vagy elutasítjuk. Nem tudjuk megváltoztatni az érzelmeinket, de tudunk döntést hozni, hogy milyen irányba szeretnénk folytatni utunkat. “Nem tudod megváltoztatni a szívedet, nem tudod magadtól Istennek adni szíved szeretetét, de tudod azt választani, hogy Őt akarod szolgálni!”11


Két területre különösen fontos figyelnünk: a fájdalomra és a vágyakra. A fájdalom önmagában nem jó, mégis javunkra válik, ha elfogadjuk, mert a szenvedések nyomán olyan jellemvonások alakulnak ki, amilyenek ezek nélkül nem (vö. Péld. 20,30). A tapintat, az együttérzés, a gyöngédség, az alázat leginkább a szenvedések talaján sarjad. Van azonban egy pont, amikor a fájdalom eléri azt a mértéket, ahol már fenyeget a veszély, hogy szembefordít bennünket Istennel. A fájdalom törvényszerű folyamatot indít el. Először arra késztet, hogy foglalkozzunk önmagunkkal, magunk körül forogjunk. Ennek következményeként idővel depresszió alakul ki, amely végül lázadáshoz, Istennel szembeni keserűséghez vezet. (Megrázó események átélésekor természetes a kérdés: “Miért engedted meg, Uram?!” Ám már a kérdést is lehet bizalommal – vö. Jer. 12,1 – vagy számonkéréssel feltenni.) Ezért fontos a fájdalom (testi és lelki fájdalom) kezelése.


Krisztus minden próbában segítséget nyújt, ha kérjük. Szemeink megnyílnak, és meglátjuk az Igében feljegyzett ígéreteket: a gyógyítás ígéreteit. A Szentlélek megtanít arra, hogyan hasznosítsunk minden áldást, hogy azok a bajok ellenszerévé legyenek. Minden keserű pohárra, amely ajkunkhoz ér, találhatunk egy-egy gyógyító ágat.12


Hasonlóan fontos a vágyak területe. “A halogatott reménység beteggé teszi a szívet, de a megadatott kívánság életnek fája.” (Péld. 13,12) Figyelmeztetésül áll előttünk Bálám és Sámson életének kudarca… Közösségünkben különösen a társ utáni – természetes és érthető – emberi vágyakozás okoz sokak számára komoly küzdelmet, érzelmi és hitbeli válságot. Sátán tudatosan épít érzelmi csapdákat. A szeretet utáni vágyunkat kihasználva olyan helyzetet idéz elő, amelyben úgy érezzük: a boldogságunkról mondunk le, ha most az Isten iránti engedelmességet választjuk. (Valóban csak az tud Istennel járni, aki Őrá tudja bízni a boldogság utáni vágya beteljesedését, akinek bizalma van Istenben, hogy az Ő útját követve boldog is lesz.)


Önmagában a szeretet tapasztalata, a szerelem lelkesítő, megelevenítő, jóleső érzés. Azonban ne felejtsük el, hogy soha nem önmagában kell néznünk a dolgokat, hanem mindig Isten Igéje, Isten akarata fényében. Ezért minden olyan esetben, amikor Isten Igéje nem hagy jóvá egy érzelmi kötődést, a leghatározottabb “nem”-et kell kimondani. Erről a helyzetről mondta Jézus: “Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogysem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre. És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogysem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.” (Máté 18,8–9)


A döntés jogát és felelősségét Isten a mi kezünkbe adta. Ő tiszteletben tartja döntésünket, ezért mielőtt változás történhetne, mielőtt hatalommal megszabadíthatna, nekünk kell az engedelmesség útját választanunk. “Átadni énünket, alárendelni mindent Isten akaratának, küzdelembe kerül, de szükséges, hogy a lélek engedelmeskedjék Istennek, mielőtt szentségben megújulhatna.”13


3. Isten az, aki megszabadít. Miután döntést hoztunk, a döntésünket ki kell fejeznünk, tehát segítségül kell hívnunk Istent. A változást egyedül Isten hatalma képes megteremteni a szívünkben. Amikor bizalommal kérjük Őt, kifejezve akaratunkat (“legyen meg a Te akaratod”), elismerve gyengeségünket, akkor Isten – ígéretéhez hűen – a segítségünkre siet. “Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsoltár 50,15) Ahogyan Isten Lelkének van hatalma a szívünkbe oltani Isten szeretetét (Róma 5,5), úgy van hatalma az érzelmek lecsillapítására is. Ha az önmagunkkal való szembenézés és a döntés őszinte volt, s bizalommal segítségül hívtuk Istent, akkor Ő megszabadít, és a fájdalom helyét vigasztalással tölti be, a vágyak helyét pedig megelégedéssel.


A maradandó békének, a lélek igazi nyugalmának csak egy forrása van. Erről beszélt Krisztus, amikor így szólt: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.« (Máté 11,28) Ez a békesség nem olyasvalami, amit Krisztus önmaga nélkül ad. Ez a békesség Krisztusban rejlik, és csak akkor kaphatjuk meg, ha magát Krisztust is elfogadjuk… Ha Isten szeretetének napsugara fénnyel árasztja el a lélek homályos zugait, akkor eltűnik a nyugtalanság, kimerültség, elégedetlenség, és megelégedett öröm eleveníti meg a lelket, erősíti és gyógyítja a testet.14


Mit tegyünk, mit tehetünk addig, amíg elmúlik az érzelmi válság?Jézus Krisztus földi élete során nem mindig gyógyított egyformán, s ez ma is így van. Volt, aki azonnal meggyógyult, de volt, akinek hitben el kellett indulnia, s útközben gyógyult meg. Van olyan eset, amikor Isten azonnal feloldja az érzelmi válságot, amint őszintén döntést hozva, bizalmunkat kifejezve Őhozzá megyünk. Előfordulhat azonban, hogy az érzelmek nem csillapodnak le azonnal, csupán erőt nyerünk az engedelmességhez. Sorsdöntő a szabadulásra nézve, hogy mit teszünk ekkor.


A nagy Orvos lábnyomán c. könyvben konkrét gyakorlati tanácsokat olvashatunk: “Ha kísértések ostromolnak, ha elborít a gond, a kétség és a sötétség, tekints arrafelé, ahol utoljára láttad a fényt! Nyugtasson meg az a tudat, hogy Krisztus szeret és megoltalmaz! Amikor a bűn erőt akar venni a szíveden, amikor gyötör a bűntudat és furdal a lelkiismeret, amikor kétely üli meg a lelked, gondolj arra, hogy Krisztus kegyelme elég a bűn legyőzéséhez, a sötétség eloszlatásához! Ha a Megváltóval vagyunk közösségben, a béke birodalmába lépünk… Sokszor a fájdalom felhője borul a lelkedre. Ilyenkor ne tépelődj! Tudod, hogy Jézus szeret. Megérti gyengeségedet. Akaratát cselekedheted már azzal is, ha csupán megpihensz karjában.15


Segítséget jelenthet számunkra a viharba került hajós képe: “Mint a hajós, akinek hajója nagy viharba jutott, s egyszerre látja, hogy a vitorlák kötelei megfeszülnek, a nagy vitorlaszárnyak vészesen megdagadnak az orkán tébolyodott leheletétől, a huzalok recsegnek és ropognak, s a düledező és táncoló hajófedélzeten, a bőgő és átcsapó hullámok között imbolyogva, utolsó erejével is a vitorlákhoz és kötelekhez siet, hogy lazítson mindezen… Lazíts és várjál. Reggelre eláll a vihar.16


A hajós megteszi, amit tehet: bevonja a vitorlát, hogy a szél ne ragadja el olyan helyre, amely végzetes lehet. Miután ezt megtette, várja a vihar elmúlását, tudva, hogy reggelre eláll a szélvész. Így mi is tegyük meg, amit megtehetünk: egyetlen lépéssel se induljunk a rossz felé, ne engedjünk a bűnnek, bármennyire nehezünkre esik is. Ne adjuk át a vezetés jogát az indulatok, érzelmek viharának! Majd várjuk türelemmel az érzelmi vihar csendesedését, elviselve közben a szélvész okozta szenvedést, a saját gyengeségünkkel való megalázó szembesülést is.


Hogyan állíthatjuk Isten szolgálatába az érzelmeinket?
Isten azért adott érzelmeket, hogy gazdagítsák az életünket, élettelivé tegyék szolgálatunkat, emberi kapcsolatainkat. Az, hogy az evangélium hirdetése milyen hatást gyakorol az emberekre, ezzel a kérdéssel is összefüggésben van. “Mert az Isten országa… igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm… Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (Róma 14,17; 1Kor. 4,20) Az Igével és a Szentlélekkel való közösség által olyan kapcsolat jöhet létre Krisztussal, amelyről elmondható: “Akit, noha nem láttatok, szerettek; akiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek.” (I.Pét. 1,8)

Simon András Szeretetközelben című könyvében olvassuk:
“Az örömről – Fájdalmas élmény, hogy gyakran találkozhatunk örömtelen keresztényekkel. (Ehhez néha elég csak a tükörbe néznünk.) Pedig az örömtelen, egykedvű »hívők« olyanok, mint a rossz kereskedelmi ügynökök, akik lakásról lakásra járva mindenkit lebeszélnek az általuk kínált portékáról.
Ha van valami, amivel felkelthetjük mások érdeklődését a hitünk iránt, az éppen a belülről sugárzó öröm, amely az átadottság gyermeki bizalmából fakad.


A világban talán éppen azért olyan sok a boldogtalanság, mert mi emberek hajlamosak vagyunk túlértékelni féltve őrzött »énünket«, és életünket – mint a boldogság »egyszeri és megismételhetetlen« lehetőségét – nem szívesen adjuk át semmilyen hatalomnak.
A magunk urai akarunk lenni.
Éppen úgy, mint azok az önszeretetükbe belekeseredett milliók, akik önmaguk uraiként, s mégis a gazdátlan kutya riadt tekintetével élik le életük legjavát. Pedig őket Isten éppen rajtunk, a mi örömünkön keresztül szeretné magához vonzani.
De hogy lehetnénk mi Isten örömének ügynökei, amikor elborult tekintettel, kimerültségtől és át nem adott gondoktól megkeseredett szívvel magunk is elveszett bárányoknak számítunk? Nem tehetünk mást, mint hogy újra és újra Reá hagyatkozunk. Felsokasodott gondjainkat gyermeki bizalommal adjuk át ismét Neki, hogy felszabadulhasson bennünk az öröm, mely hitünk védjegye!”17


Mit tehetünk azért, hogy egészséges érzelmi világunk legyen?Bár az érzelmeink változékonyak lehetnek, mégis tudatosan is tehetünk azért, hogy érzelmi világunk minél kiegyensúlyozottabb legyen. Ismét három pontban foglalhatjuk össze azt, amire figyelnünk kell:


1. Engedelmesség életünk minden területén. Az emberi élet problémáinak gyökere abban található, hogy “Istent nem mint Istent tiszteljük” (vö. Róma 1,21), azaz nem engedelmeskedünk neki következetesen. Az engedelmességnek is és a bűnnek is van azonnali következménye, pontosan az érzések és érzelmek területén (vö. Róma 2,9–10). Az engedetlenség és az ebből fakadó bűntudat feszültséget okoz és felemészti az életerőt, míg az engedelmesség gyümölcse a békesség. Ezt tanítja a Biblia, ezt figyelhetjük meg a bibliai történetekben és a saját életünkben is. “Az a tudat, hogy jól végeztük el a feladatunkat és örömet szereztünk másoknak, felszabadulttá és boldoggá teszi lelkünket, és új életre kelti egész lényünket.”18


Ahhoz, hogy helyreálljon a békességünk és a reménységünk, rendeznünk kell Istennel és egymással a bűneinket, hanyagságainkat. “Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen. Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: »Bevallom hamisságomat az Úrnak« – és Te elvetted rólam bűneimnek terhét.” (Zsoltár 32,1–5)


2. A hála és szeretet kifejezése. Az engedetlenség mellett a másik alapvető problémánk a hálátlanságunk (vö. Róma 1,21). Talán gyakorta imádkozunk azért, hogy Isten adjon nekünk hálás szívet. Azonban lehet, hogy több eredménnyel járna, ha egyszerűen hálát adnánk mindazokért az áldásokért, amelyeknek részesei vagyunk. A hit, az alázat, a hála és a szeretet azáltal növekszik életünkben, hogy kifejezzük, gyakoroljuk. Nem arra kell tekintenünk, amink nincs, hanem azt a bizalmat kell Jézusba vetnünk, amink van… “Test és lélek gyógyítására a hálás és dicsőítő lelkületnél nincs jobb orvosság… Lényünk törvénye az, hogy gondolataink és érzéseink elmélyülnek és nagyobb súlyt kapnak, ha kifejezzük őket. Míg a szavak gondolatokat fejeznek ki, a gondolatokat szavak követik. Ha többet beszélnénk a hitünkről, ha jobban örvendeznénk a nyilvánvalóan minket érintő áldásoknak – Isten nagy kegyelmének és szeretetének –, akkor mélyebben hinnénk és boldogabbak lennénk… Már itt a Földön is soha ki nem apadó forráshoz hasonlíthatna örömünk, mert az a folyam táplálja, amely Isten trónjáról árad. Akkor hát neveljük szívünket és nyelvünket Isten páratlan szeretetének dicsőítésére! Szoktassuk lelkünket bizakodásra, és maradjunk mindig a Golgota keresztjéről sugárzó fényben! Sohase feledkezzünk meg arról, hogy a mennyei Király gyermekei vagyunk, a seregek Urának fiai és leányai! Nála mindig megpihenhetünk.19


3. Másokért végzett szolgálat. A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül.” (Péld. 11,25) Egyszerű törvénye ez az életünknek. Szeretetre vagyunk alkotva. Arra, hogy szeretetet adjunk és kapjunk. Ha ez nem működik az életünkben, akkor zavarok mutatkoznak az érzelmi világunkban is. Isten úgy tervezte el az életünket, hogy a másokért való fáradozás, szeretetszolgálat közben fejlődjenek képességeink, igaz örömöt ismerjünk meg, ráadásul alkalmassá váljunk az Ő országára.


Nem bölcs dolog önmagunkat figyelni és érzéseinket elemezgetni. Ha ezt tesszük, az ellenség olyan nehézségeket és kísértéseket támaszt, amelyek gyengítik hitünket, és elbátortalanítanak bennünket. Érzelmeink vizsgálgatásával és szabadjára engedésével kaput tárunk a kétely előtt, és elveszítjük tisztánlátásunkat! Ne önmagunkra tekintsünk, hanem Jézusra!20


A beteg gyógyulásának egyik legbiztosabb akadálya az énközpontúság. Sok megrokkant ember tart igényt mások sajnálkozására és segítségére, pedig az segítené őket igazán, ha nem önmagukkal, hanem másokkal törődnének… A jótétemény kettős áldás. Segít azon, aki gyakorolja, és azon is, aki részesül benne… Az együttérzés állandó igénylése helyett igyekezzék a beteg együttérzést tanúsítani. Saját gyengeséged, bánatod és fájdalmad terhét vesd a könyörülő Megváltóra! Tárd ki szívedet szeretete előtt, és áradjon ez a szeretet másokra is.


Ne felejtsd el, hogy mindenkinek vannak nehezen elviselhető próbái és nehezen leküzdhető kísértései. Talán tehetsz valamit e terhek könnyítésére. Fejezd ki háládat a kapott áldásokért, és méltányold, ha figyelmességet tapasztalsz. Legyen szíved állandóan telve Isten drága ígéreteivel, hogy ebből a kincstárból vigaszt és erőt nyújtó szavakat hozhass elő másoknak. Ez olyan légkörrel vesz körül téged, amely segít és felemel. Tűzd ki célul, hogy áldás leszel a körülötted levőknek, és módot találsz arra, hogy megsegítsd saját családod tagjait és másokat is.21


Hites Gábor

1 Érzés és érzelem rokon fogalom, de megkülönböztethető egymástól: “Az érzések és az érzelmek minden tevékenységünk kísérői, és nagyon fontosak a maguk helyén. Megkülönböztethetjük egymástól az érzéseket és az érzelmeket. Az érzések vagy fizikai állapotunkkal kapcsolatosak (pl. fájdalom-, éhség-, szomjúságérzés), vagy pedig lelki jellegű, homályos eredetű, ösztönös érzések (pl. rosszkedv, ingerültség, szorongás, vagy éppen felajzott jókedv, fellobbanó gyengédség, szeretetéhség). Az utóbbiak rendszerint meglepetésszerűen bukkannak fel. Testi állapotunkból is eredhetnek, és külső környezeti hatásokból is származhatnak, legyen az az időjárás, bizonyos történések, vagy a körülöttünk lévők viselkedése, hozzánk való viszonyulása. Az érzések akaratunktól függetlenül lepnek meg minket, az érzelmek viszont tudatos lelki tevékenységeinkhez kapcsolódnak.” (Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye – Bibliai etika és antropológia, Spalding Alapítvány, Bp., 2003, 165. o.)
2 Ellen G. White: Bizonyságtételek II., 508. o., idézi: Vankó Zsuzsa: Az alapvető bibliai tanítások kátéja, 79. o.
3 Ellen G. White: Korszakok nyomában, 531. o.
4 Ellen G. White: Bizonyságtételek V., 255. o.
5 Simon András: Életed üzenet, 136., 138., 140. o.
6 Ellen G. White: Jézus élete, 580–581. o.
7 Uo., 581. o.
8 Uo.
9 Simon András: Szeretetközelben, Hangtalan Jelek, Bp., 2004, 26–27. o.
10 Ellen G. White: Bizonyságtételek V., Testvéri szeretet c. fejezet – idézi: Robert J. Wieland: Az 1888-as üzenet, 108. o.
11 Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, 43. o.
12 Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 172. o.
13 Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, 39. o.
14 Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 172. o.
15 I. m., 174–175. o.
16 Márai Sándor: Füveskönyv, 99. o.
17 Simon András: Szeretetközelben, 38–39. o.
18 Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 180. o.
19 Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 175. o.
20 Uo., 173. o.
21 Uo., 180. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése