csütörtök, június 30, 2016

Új szombatiskolai tanulmány (2016. III.): Az egyház "élő temploma"

Új negyedéves tanulmányunk megjelent, címe: Az egyház "élő temploma"

Letölthető INNEN

Az egyház szervezetére és működésére vonatkozó bibliai alapelvek 
1. tanulmány   július 2.
A mennyei eszmény, minta szerint munkálkodó egyház
2. tanulmány   július 9.
Az egyházra vonatkozó „mennyei mércék” és az adventmozgalom
3. tanulmány   július 16.
Az első alapelv: az egyház feje Jézus Krisztus
4. tanulmány   július 23.
A legfőbb alaptörvény: Krisztus szeretetének – igazságosságának és irgalmasságának – kell érvényesülnie mindenben
5. tanulmány   július 30.
Az egyház küldetését, a folyton előrehaladó és bővülő evangelizációt egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni
6. tanulmány   augusztus 6.
Munkaerőnk növelése – Isten terve szerint      
7. tanulmány   augusztus 13.
Isten intézményei
8. tanulmány   augusztus 20.
Az Isten művének vezetőire és a bizottságok munkájára vonatkozó alapelvek
9. tanulmány   augusztus 27.
A tized és az adományok rendeltetése
10. tanulmány   szeptember 3.
A lelkészi munkára és a lelkészképzésre vonatkozó alapelvek
11. tanulmány   szeptember 10. 
Missziószolgálatunk kiemelkedő területe: a könyvkiadás és -terjesztés
12. tanulmány   szeptember 17.
A mértékletességi reform munkája, intézményei
13. tanulmány   szeptember 24.
A nevelési reform jelentősége, feladatai

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése