A Biblia: Isten szava 1. rész

Létezik-e hiteles Isten-ismeret, hiteles vallásosság?

Sok kereső embert foglalkoztat ez a kérdés. Többnyire még azok is belebotlanak életük során, akiket egyébként közömbösen hagy ez a téma. A kérdés valójában egyenértékű egy másik kérdéssel: Létezik-e hiteles, egyértelmű, mindenki számára megismerhető isteni kinyilatkoztatás?

Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha létezik ilyen kinyilatkoztatás, akkor létezik hiteles istenismeret és vallás, ha pedig ilyen kinyilatkoztatás nincs, akkor hiteles Isten-ismeret és vallás sem létezhet. Bővebben kifejtjük ezt a továbbiakban.

1. Alapkérdés bárminemű vallásosságot illetően

Az istenhívő, vallásgyakorló vagy Isten-kereső emberek számára - amennyiben értelmes Isten ismeretre törekszenek - alapkérdés az, hogy milyen megbízható forrásból származnak vallási ismereteik. Valójában azonban minden embernek is jó oka lenne arra, hogy feltegye a kérdést: létezik-e ténylegesen valamilyen isteni önkinyilatkoztatás? B. Pascal találó hasonlatot alkalmazva szól arról, hogy miért:
„Ha látom az ember vakságát és nyomorúságát, és elnézem ezt az egész néma világmindenséget s a mindenség e zugában magára hagyott, sötétben tévelygő embert, akinek sejtelme sincsen róla, ki tette ide, miért van itt, mivé lesz halálában, és képtelen bármit is tudni, olyan rémület vesz rajtam erőt, mint akit álmában félelmetes, puszta szigetre tettek ki, s aztán, mikor felébred, fogalma sincsen róla, hol van, de nincs módja többé onnan elmenekülnie. És mindezt látva elcsodálkozom, hogyan lehetséges, hogy mégsem esik kétségbe e nyomorúságos helyzete miatt. Mellettem másokat, hozzám hasonlókat látok: megkérdem tőlük, vajon ők többet tudnak-e nálam, de azt felelik, hogy nem; és lám, mégis e tévelygő szerencsétleneknek elég volt megpillantaniuk maguk körül egy-két szemgyönyörködtető dolgot, s máris szívvel-lélekkel átadták magukat nekik. Én azonban nem tudtam rabjukká válni, hanem arra gondoltam, mennyivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy nemcsak az van, amit látok, és kutatni kezdtem, vajon Isten nem hagyott-e magáról valami jelet a világban."

A fenti gondolatsor utolsó mondata ugyanarra utal arra, amit kézenfekvő megállapításként fogalmaztunk meg az előzőkben: csakis akkor tudhatunk meg valami igazat, bizonyosat Isten létezéséről és gondolatairól, ha Ő keresett kapcsolatot velünk emberekkel, és kinyilatkoztatást adott önmagáról. Ha ugyanis létezik egy világmindenséget és a mi világunkat is teremtő-fenntartó Isten, akkor Ő szükségszerűen sokkal magasabbrendű lény, mint mi emberek. Ennélfogva, mi nem építhetünk kommunikációs hidat Őhozzá, hanem csakis Ő teheti meg ezt. Ő egyszerűsítheti és fordíthatja le a mi nyelvünkre azt, amit velünk közölni kíván.

Fizikai értelemben sem tudunk utat találni hozzá. Nem áll ugyanis rendelkezésünkre olyan energiakészlet e földön, meg akkora életkorunk sincs, hogy bejárhatnánk a világmindenséget, és tapasztalati meggyőződést szerezhetnénk Isten létezéséről vagy nem létezéséről, illetve kilétéről és szándékairól. Az ateizmus atyjaként ismert Voltaire is kristálytiszta logikával mutatott rá - a lisszaboni földrengés utáni megrendülésében - hogy csakis Isten saját megszólalása esetén tudhatunk meg Őróla valami bizonyosat, illetve kaphatunk választ, úgynevezett végső kérdéseinkre:

„A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,
S olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs.
És a természetet kár is kérdezni, néma,
Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.
Saját műve, csak ő magyarázhatja azt,
Tőle vár érveket a bölcs, s bús vigaszt,
Nélküle kétely és tévelygések hínárja
húz, és a fulladó nem lelhet szalmaszálra."

(folytatás következik)