Bizonytalanságok kora? Beszélgetés dr. Vankó Zsuzsával

Bizonytalanságok kora? Új világrend vagy még nagyobb káosz van-e kialakulóban?

Beszélgetés dr. Vankó Zsuzsa teológussal, a Sola Scriptura Teológia Főiskola rektorával

– Tizenkét évvel ezelőtt jelentette meg könyvét Sötétedik vagy világosodik? Ezredforduló, vagy korszakforduló? címmel,. Régen is kérdés volt, de ma különösen sokakat aggaszt, hogy vajon merre halad a világ? A közelmúltban számos újabb krízist élt át az emberiség. A világ nagy részén mindenki a bőrén érezi a gazdasági válságot, valamint az ebből következő társadalmi és egyéb problémákat. A történelem számos szakaszában tapasztaltakhoz képest nagyobb válság köszönt reánk a Biblia megközelítése szerint, vagy pedig mindig volt válság, csak most fokozottabban érezzük válságosnak ezt a korszakot? A bibliai jövendölések szerint mit hozhat a jövő? A válság nyomán új világrend vagy még nagyobb káosz van kialakulóban?

– Valóban 2000-ben írtam ezt a kis könyvet, és azóta nekem is sokszor kellett arról gondolkodnom, hogy mindaz, amit akkor papírra vetettem, ma is megállja-e a helyét. Gyakran találkozom én is kérdéssel, hogy a jelenlegi válság vajon csak egy szokásos jelenség a válságok sorában, amiből valami azután valahogy kiemel bennünket? Aurelio Peccei Kezünkben a jövő című könyve jut eszembe. Ő a Római Klub elnevezésű tudós társaság elnöke volt, ők kongatták meg először a vészharangot a hetvenes évek elején A növekedés határai című tanulmányukkal. Ebből idéznék egy szakaszt: „a Föld elnevezésű űrhajón helyre kell állítani a rendet, mielőtt a dolgok teljesen kicsúsznának a kezünk közül. Nagyszabású feladataink teljesítéséhez nincs sok időnk. De hát mégis mennyi? Talán a század végéig van haladékunk?” – írta ezt 1981-ben. „Nézetem szerint ez a két évtized sem áll már a rendelkezésünkre. Sorsdöntőnek a nyolcvanas évtized ígérkezik. Nagyon valószínű, hogy a nyolcvanas évek első felében jórészt el is dől az emberiség jövője, hosszú-hosszú időre. Egy sajátos türelmi időt kaptunk, néhány olyan évet, amikor fajtánk maga határozhatja meg, hogy veszedelmes helyzetéből kitör-e, vagy sem. Szinte egyszeri, soha vissza nem térő alkalom ez számunkra, hogy a spirál leszálló ágában megálljt parancsolhassunk és visszafordulhassunk a bukás végzetes útjáról.”

– Meglehetősen vészjósló, félelmetes prognózist tár elénk, de ez a nyolcvanas években íródott. Azóta eltelt harminc év, és még mindig itt vagyunk és élünk.
– Szeretnék néhány gondolat erejéig visszatérni a válság természetére. Miért írta ezt Aurelio Peccei? Mert úgy látta, hogy ha bizonyos tendenciák nem változnak meg alapvetően, akkor az irány mindenképpen meghatározó. Úgy gondolom, a mostani nem egy szokványos válság.
„Ó, hát az emberek okosak, mindig kitalálnak valamit” – sokan így tekintenek a válság elé, mások pedig történelemfilozófiát csinálnak belőle, mondván, a válságokból mindig születik valami egészen új és végül mindig talpra esik az emberiség. Ez a válság szerintem abban különbözi a korábbiaktól, hogy sokszoros, egymásra halmozódó természetű. A Biblia oldalról nézve van egy rendkívüli megállapítás Jakab apostol levelében: „a bűn pedig teljességre jutva halált nemz” (1,15). Az ebből fakadó gondolkodásmód és cselekvési törvény szüli a konkrét bűnöket.

– Először azt kell tisztáznunk, mit értsünk bűnön.
– Leginkább a drasztikus, szembetűnő dolgokra gondolunk a szó hallatán. A Biblia világában azonban a bűn az én-középpontúság. Fontos az a megfogalmazás, hogy „teljességre jutva” szül halált. Tehát nem azonnal, hanem akkor, amikor kiteljesedik. Klasszikus ez a megállapítás: „az én-szolgálat törvénye az önmegsemmisítés törvénye”. A Bibliában találunk olyan kijelentést, mely szerint az emberi történelem végén különösen jellemző tulajdonságuk lesz az embereknek az elszabadult önzés. Szó szerint idézem Pál apostol szavait: „Az utolsó napokban nehéz idők állnak be, mert az emberek lesznek magukat szeretők” (2Tim 3,1–5). Döbbenetes jellemzés következik ez után. Az ember szinte nem akarja elhinni, hogy mintegy kétezer éve íratott le mindez. És ebből következik korunk válságnak a sokrétegűsége: az ökológiai válság, a gazdasági válság, a társadalmi válság, nevelési válság stb...

– Ez a felfokozott önzés nem jellemezte mindig az emberiséget? Vagy ez csak a harmadik évezredre vált ennyire nyomasztóvá, szinte elviselhetetlenné?
– Mindig is önző volt az ember. Ezért is olyan rettenetes arcú a történelem. Sokszor kérdezzük: lehet-e még valami annál is rosszabb, mint ami már megtörtént? Most valóban egyfajta mélypontra jutásról van szó. Az utóbbi két-három évszázadban például mintha felgyorsultan kísérletezett volna az emberiség valami élhetőbb társadalmi formával. De mi lett ennek az eredménye? Szoktam mondani, a szocializmus akármilyen szép eszme, azért nem működött, mert ellentétes az ember természetével. Ezért fordult személyi kultuszba és kegyetlenségekbe. A kapitalizmus egy darabig azért működött jól, mert az én-középpontúság, a profitorientáltság, a versenyszellem egyezik az ember természetével. De csak egy darabig működik. Utána felemészti önmagát. Közgazdászok megállapítása, hogy a jóléti kapitalizmus mára már átváltott szuperkapitalizmusba, mások kifejezésével élve, ragadozó kapitalizmusba. Az önzés koncentrálódását és felgyorsulását érzékeljük, amiből következik az erőszak elhatalmasodása is. Nem csak a terrorcsoportok akciói nyugtalanítanak elsősorban, hanem megdöbbent, hogy az emberek a hétköznapi konfliktusaikat is milyen nyers erőszakkal kezelik.

–Paul Starobin, 2009-ben megjelent könyvében öt forgatókönyvet vázol fel a jövőnkről. Az első, legsötétebb alternatíva szerint az Amerika által dominált világ hanyatlása után teljes káosz és összeomlás vár a világra. A második alternatíva az lenne, hogy az USA helyét Kína venné át globális szuperhatalomként. Ha Kína világuralma nem jön el, úgy Starobin egy multipoláris világot is lehetségesnek tart, ahol néhány nagy játékos – Kína, India, Japán, az USA és esetleg az EU, illetve Oroszország – egyenrangú félként jelenik meg. A negyedik alternatíva egy erős kezű világkormányról, az ötödik pedig a nagy szövetségi államok széthullásáról és városállamok felemelkedéséről szól. Az öt közül vajon melyik áll legközelebb a bibliai próféciák, azaz a Jelenések könyve által bemutatott jövőképhez? Netán létezik egy hatodik forgatókönyv?
– Sok évvel ezelőtt hallottam az MTI akkori külpolitikai főszerkesztő helyettesétől egy előadáson: „ne gondolják, hogy létezik egyetlen államférfi – akármilyen tapasztalattal rendelkezik is –, aki nem hogy irányítani, de áttekinteni tudná azt, ami minden pillanatban a világon történik.” A bibliai próféciák valóban egy hatodik forgatókönyvet vázolnak fel. Tudom, hogy a bibliai történelmi próféciák elfelejtődtek, és nincs irántuk igazi bizalom. Éppen ez buzdított engem arra, hogy megírjam a Jézus Krisztus Apokalipszise négy kötetét (Jelenések könyve írásmagyarázatát.) Fiatalon hallgattam előadásokat erről. Akkor nagy okosan mondtam: egzotikus mese, amit az emberek magyaráznak róla, soha nem fog beteljesedni a mai világ körülményei között. Azóta nagyon sokszor eszembe jut ez a magabiztos kijelentésem, és megtanultam nagyon csodálni és nagyon tisztelni azt a mély történelemfilozófiát és azokat a hallatlan mély összefüggéseket, melyeket a bibliai történelemszemlélet alapját képező próféciák feltárnak.
E próféciák értelmében az előbb felvázolt jövőmodellek közül kettőnek a kombinációja várható: a széthullás és a zűrzavar, valamint az erős világkormány együtt fog megvalósulni. Kérdezhetnénk, hogy fér ez össze? A próféciákból az derül ki, hogy a zűrzavarból egy erős világkormány emelkedik ki, és a globalizált világ erős központi vezetés alá helyezése várható. De ez sem fogja tudni megoldani a problémát, ezért ismét teljes zűrzavar következik.

– Hol olvashatunk a Bibliában egy központi irányítás alá helyezett globalizált világról?
– Jelenések könyve 13–18. fejezeteiben, ahol részletezve szól a prófécia az emberi történelem végkifejleteiről. Ezekben a fejezetekben visszatérő kifejezések „a föld összes népe, a föld összes királya, a föld minden népe…” A modern globalizáció szó természetesen nincs benne ebben a mintegy kétezer éves iratban, a fenti megfogalmazás által azonban mégis találkozunk vele. Jelenések 17–18. fejezetében az a kép bontakozik ki, hogy három nagy erő alakítja az emberi történelemnek a végső idejét, amit így mond: a „föld királyai” (ez jelenti a világi hatalmat), egy globális vallási szövetség (ezt jelképesen „Babilonnak” nevezi), és a „föld kalmárai”, ez bizonyára a gazdasági erőkre utal. Ezt azzal a képpel fejezi ki, hogy a Babilon nevű asszony (egy globális vallási szövetség) felül a fenevad, a világi hatalom hátára és irányítóvá válik. (A Bibliában fenevadak, vadállatok jelképezik a világi hatalmakat, az asszony pedig vallási-egyházi hatalmat szimbolizál.)

– Egy Istentől eltávolodott, úgynevezett szekularizált világban nehéz elhinni, hogy egy vallási hatalomnak ekkora szerep jutna a történelem végső szakaszában. Különösen, ahol valóságos földi érdekek és értékek, a fogyasztás áll az emberi élet középpontjában. Hogyan juthat egy posztmodern korban a vallás ilyen jelentős szerephez?
– Ez egy nagyon fontos felvetés. Hadd hivatkozzam először egy érdekes bibliai kifejezésre, ami a Timótheushoz írt második levél 3. fejezetében található. Így jellemzi Pál apostol korunk emberiségét: „inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, akiknél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét.” Rengeteget gondolkoztam azon, hogy miként kerül egymás mellé a gyönyör szeretete és a kegyesség látszata. Hogyan lehetséges az, hogy azok az emberek, akiknek a gyönyör a mindenük, egyszer csak felveszik a kegyesség látszatát? Ez is egy döbbenetesen pontos kifejezés: a kegyesség, a vallásosság látszata, de megtagadják annak erejét. Magától nem jön létre efféle változás, hogy a gyönyört szerető tömegek egyszer csak önként felvegyék a kegyesség látszatát. Azt a magyarázatot találom csak rá, hogy vallási erők olyan hatalmi pozícióba kerülnek, hogy el tudják érni azt, hogy embertömegek felveszik magukra a kegyesség, vagyis a vallásosság látszatát. Egyrészt ez egyfajta hatalmi pozícióból fog következni, másrészt Jelenések könyvében van egy nagyon érdekes kifejezés, amikor ezt mondja erről a bizonyos Babilonról: „a te bűvöléseidtől eltévelyegtek a népek mind”. Szó szerinti fordításban így olvashatjuk: „a te varázsgyógyszereidtől eltévedtek a népek mind” (Jel, 18,23, az eredeti görög szó: farmakeia). Úgy gondolom, hogy az ökológiai válság, a gazdasági válság, a társadalmi válság és az emberi gondolkodás kultúrájának a hanyatlása következtében az emberek könnyen manipulálhatók lesznek, illetve máris lettek. Mivel a politikai és a gazdasági élet szereplői egyszerűen nem találnak megoldást, ebben a pszichikai helyzetben egyfajta kétségbeesés, reménytelenség fog eluralkodni. Az emberek keresni fogják a magyarázatokat, és ebben a szituációban megy végbe a vallások felemelkedése. Ez a folyamat már elindult, de még inkább fel fog gyorsulni, mivel a vallások megoldást, orvosságot kínálnak.

– Hogyan lenne képes egy vallási hatalom ennyire globális és racionális kérdésekre, mint a gazdasági- társadalmi- és ökológiai válság, megoldást találni és ehhez a tudós társadalom és vallástalan tömegek bizalmát megnyerni? Hihetetlennek tűnik.

– Abszurdnak tűnik, de mégis annyira igaz, hogy ennek a forgatókönyve már készen is van. Elolvasható XVI. Benedek pápa Caritas in veritate (Szeretet az igazságban) kezdetű 2009-ben kihirdetett enciklikájában. Ez a dokumentum hallatlan optimizmust sugároz. Azt írja, hogy igenis megvalósítható egy olyan társadalmi rend, ahol a szeretet érvényesül az igazságban. Azt írja, hogy nem kell lebecsülni az embernek azt a képességét, amely a fejlődés torzulásait kiküszöböli. Néhány sort szeretnék szó szerint is idézni belőle: „Nem valóságos humanizmus az, ami nem nyílik meg az Abszolút (értsd: Isten) felé. Az ember nem vallhat kudarcot, ha kitárulkozik az isteni hívás felé, hogy megvalósítsa a maga fejlődését.” Azt mondja tehát itt, hogy a fejlett nyugati civilizáció arra a kiigazításra szorul, hogy ebbe a felvilágosodás utáni új humanizmusba – ahol a „mindennek mértéke az ember” (Protagorasz) –,elv érvényesül – belevigye az Istent. „Transzcendens humanizmus”: ez a szakkifejezés jelent meg az enciklikában. Olyan humanizmus, amely a természetfelettit is belevonja a fejlődés folyamatába. A valóságban azonban ez úgy fog festeni, hogy mégis csak emberi tanács, emberi forgatókönyv fog megvalósulni, ami azonban isteni tekintélyre hivatkozik, isteni tekintélyt igényel a maga számára.

– Érdekesek ezek a gondolatok, de az eredmény oldaláról nehéz elképzelni a realitásukat, hiszen a válságok legyőzését eszmei oldalról közelítik meg. Hogyan lesz ebből gazdasági fellendülés, ökológiai problémák megoldása? Hogyan fogja például az efféle új társadalom megszüntetni a terrorizmust?
– Nem tudni, hogy átmenetileg nem hoz-e egy bizonyos sikert az új társadalmi modell. Annak érzékeltetésére, hogy az említett forgatókönyv mennyire konkrét, megint csak idézek az enciklikából: „A világméretű kölcsönös függőség feltartóztathatatlan növekedését egy globális rendszerben kell megoldani. Sürgetően szükséges, hogy létezzen valódi politikai világtekintély. Az ilyen tekintélynek mindenki által elfogadottnak kell lennie, valóságos hatalommal kell rendelkeznie. Létesüljön nemzetközi rend a globalizáció irányítására, és az legyen képes megvalósítani az erkölcsi rendnek megfelelő társadalmi rendet.” Ebből kiderül, hogy ez a bizonyos világkormány, vagyis nemzetközi rend a globalizáció irányítására, egy konkrét forgatókönyv alapján már elő van készítve. Az enciklika egyébként a sokrétű válsággal teljesen szakszerűen foglalkozik, mindent felvázol, tehát önmagában egy elég monumentális mű.

– Úgy fél éve jelent meg az egyik internetes hírportálon, hogy a Vatikán egy új világbank felállítását javasolja. Mintha ez is beilleszkedne ebbe a törekvésbe…
– Nem lehet tudni biztosan, de nem zárható ki, hogy ha a világgazdasági válság tovább mélyül, éppen a Vatikán fogja a hatalmas pénzügyi potenciáljával kihúzni a világot a bajból, és beindíthatja a Caritas in Veritate enciklikában felvázolt forgatókönyvet.

– Akkor ez egy nagyszerű hír! Elképzelhető, hogy lesz megoldás a válság kezelésére és a világbékére.
– A Bibliában azt olvashatjuk: „Amikor azt mondják: békesség és biztonság, akkor hirtelen jön a veszedelem” (1Thessz 5,3). Eszerint mondani fogják azt, hogy békesség és biztonság, és lehet, hogy egy rövid időre ez meg is lesz. Úgy tűnik esetleg, hogy tényleg megoldás született, de az alapprobléma – az önzés – megoldása nélkül ez csak látszat lehet. A korszellem változásával hatalmi pozícióba kerülhet a vallás, az egyház, de mivel széles tömegek csak a kegyesség, a vallásosság látszatát veszik fel, ezért az emberek valójában maradnak „inkább a gyönyörnek, semmint Istennek szeretői”, és az egoizmus tovább virágzik. Így semmiképpen nem lehet ezeket a súlyos problémákat megoldani. A bibliai próféciák azt vázolják, hogy egy hatalmas összeomlás lesz ennek a vége. Jézus Olajfák hegyén mondott szavai – amit az úgynevezett nagy apokaliptikus beszédében mondott arra kérdésre, hogy „micsoda jelei lesznek a te eljövetelednek és a világ végének?” – nagyon megrázóak: „Olyan nyomorúság lesz, amilyen nem volt, mióta nép kezdett lenni. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg.” Megjelenik azonban itt mindjárt a vigasztalás is, amely az isteni közbelépésről szól. A Biblia szerint Jézus isteni hatalommal való megjelenése, beavatkozása hozza a megoldást az összeomlás kritikus pontján.
Röviden összegezve tehát ez a kép bontakozik ki: a válságok halmozódása eljut egy igen kritikus pontig, ami különleges pszichikai állapotot idéz elő és hihetetlen fogékonyságot a vallásosság iránt. Ekkor kialakul egy olyan globális hatalom, amely békét, biztonságot ígér. Nem lehet azonban ez hosszú kifutású, mivel valódi megoldás helyett egyfajta „varázsgyógyszert” kínál, ami végül egy mindennél megrázóbb összeomlásba torkollik. Ebből már csak egy isteni beavatkozás tudja az emberiséget kimenteni. Persze tudom, az utóbbi tűnik a leghihetetlenebbnek és a legképtelenebbnek, de ez egy nagyon hangsúlyos bibliai tanítás.

– Akkor mi a reménység a ma embere számára, mert eddig inkább a negatív dolgokat említettük: álvallásosság, álbiztonságot ígérő törekevés, amiben a politikai és gazdasági hatalmak is szövetségessé válnak. Minek örüljünk akkor? Mit tehet a ma embere? Mire kellene figyelnie, hogy ne sodródjon a hamis ígéretek világába? 
– Elhangzott, hogy sok jövőkutató van és sokféle jóslat. Ezek szinte versenyeznek egymással, kié a pesszimistább jövőkép. A Biblia viszont a negatívumokra való rámutatás mellett valódi reménységet kínál. Tudom, egy szekularizált ember számára ez inkább mesebeszédnek tűnik, mintsem valódi megoldásnak. De emlékeztetnék arra, hogy Heidegger,az ateista filozófus poszthumusz üzenete ez a mondat volt: „Már csak egy Isten segíthet rajtunk.”

Soós Attila