JÓZSEF

JÓZSEF

„Az Isten küldött el engem tielőttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással. Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a Fáraó atyjává tett, és egész házának urává, és Egyiptom egész földének fejedelmévé." 

(1Móz 45:7-8) 

Isten terve az volt, hogy a Biblia vallását Józsefen keresztül mutassa be az egyiptomiaknak. Ez a hű tanú jelenítette meg Krisztust a királyi udvarban. Józsefnek ifjúkorában álmokon keresztül üzent Isten, melyben burkolt célzást tett arra, hogy magas tisztség betöltésére hívta el. Testvérei, hogy megakadályozzák az álmok teljesedését, eladták rabszolgának, de kegyetlen tettük épp az ellenkezőjét eredményezte.
Azok, akik Isten szándékának megfordítására törekszenek és szembeszállnak az Ő akaratával, úgy tűnhet, időlegesen sikerrel járnak, de az Úr terve teljesülni fog és nyilvánvalóvá teszi, hogy ki a menny és a föld uralkodója. 

József rabszolgának való eladatását a legnagyobb csapásnak tekinthette, ami egyáltalán csak történhetett vele. De rádöbbent az Istenben való bizalom szükségességére, amit apja szeretetének védelmében sohasem érzékelt ennyire. Magával vitte Istent Egyiptomba és ez nyilvánvalóvá vált nehéz sorsa közepette tanúsított derűjén keresztül. Ahogy a frigyláda a nyugalmat és a jólétet jelentette Izrael számára, úgy ez az Urat szerető, istenfélő ifjú áldást hozott Egyiptomra. Ez volt látható abban is, ahogyan Potifár - akinek a házában szolgált - az áldásokat e rabszolgának tulajdonította és inkább fiaként kezelte. Isten akarata az, hogy akik szeretik és tisztelik az Ő nevét, azok megbecsülést szerezzenek maguknak és általuk az Úr dicsőíttessék meg, ahogy az ő dicsősége rajtuk visszatükröződik. 

József jelleme akkor sem változott, amikor bizalmi tisztségbe emelkedett. Erénye tündöklően ragyogott munkájában, Isten áldása nyugodott rajta és környezetén. Potifár házának minden felelősségét ráruházták. Mindezekben nyilvánvaló volt rendíthetetlen becsületessége, mert szerette és félte Istent. 

(Youth's Instructor, 1897. március 11.) 

Napi ige - Az igekutatás áldása

„Ha a bölcsességért kiáltasz, ha felemeled a te szavadat az értelemért, ha keresed azt, mint az ezüstöt és mint a kincseket kutatod, akkor megérted az Úrnak félelmét, és Istennek ismeretére jutsz."

(Péld. 2,3–5)

„A Biblia tanulmányozása komoly erőfeszítést és kitartást kíván tőlünk. Amiképpen a bányász leás a földbe az arany kincsekért, olyan komolyan és állhatatosan kell keresnünk Isten Igéjének drága kincseit nekünk is.

A versről versre való, naponkénti tanulmányozás a legáldásosabb. Olvassunk el egy Biblia-szöveget, összpontosítsuk értelmünket arra, hogy megértsük, amit Isten mondani akar számunkra abban a kijelentésben. Azután időzzünk annál a gondolatnál mindaddig, amíg csak megértjük. Ha mindaddig tanulmányozunk egy-egy szakaszt, ameddig értelme és jelentősége világossá nem válik számunkra, akkor ez többet fog érni, mintha sok fejezetet olvasnánk el úgy, hogy nem tartunk egy határozott célt a szemünk előtt. A szellemi erőtlenség és az erkölcsi gyengeség egyik fő oka abban rejlik, hogy nem összpontosítjuk figyelmünket értékes célokra...
Mivel a nyomdák ontják a nyomtatványok óriási áradatát, fiatalok és idősek egyaránt megszokják a gyors, felületes olvasást. Ennek következtében elveszítik az összpontosított, intenzív gondolkodás képességét. Az értéktelen folyóiratok és könyvek – amelyek Egyiptom békáihoz hasonlóan árasztanak el minden országot – nemcsak közönségesek és hiábavalók, hanem tisztátalanok és lealacsonyítóak is. Hatásuk az elmét megmérgezi, megrontja és megsemmisíti a lelket. A tétlen és céltalan elme könnyen a Gonosz prédájává válhat...

Irányítsuk gondolatainkat magasztos és szent eszmékre, legyen nemes célja életünknek! Akkor a gonosz csak kevés helyet talál bennünk, ahol megvetheti a lábát! Tanítsuk meg az ifjúságot arra, hogy komolyan tanulmányozzák Isten Igéjét... A Biblia magyarázza önmagát olymódon, hogy egy-egy kijelentését megvilágítja a másik. Tanuljuk meg egységnek tekinteni az Igét, lássuk meg az egyes részek belső összefüggését!"

(Nevelés, Bibliatanítás és tanulmányozás c. fejezetből)

A biblia idői próféciái

A biblia idői próféciái táblázatban (2300 év, 490 év - „hetven hét szabatott a te népedre" Dániel könyvéből):

ÁBRAHÁM

ÁBRAHÁM

„E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; és monda néki: Így lesz a te magod. És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul."

(1Móz 15:1, 5-6) 

Isten eltervezte, hogy Ábrahám a világosság és áldás csatornája lesz, és általa az Úrnak egy népe lesz a földön. Ábrahám azért élt a világon, hogy élete Jézus jellemét tükrözze vissza. Amikor megkapta az isteni hívást, nem volt híres, nem volt sem törvényalkotó, sem hódító. Egyszerű pásztor volt, aki sátrakban lakott, de sok munkást alkalmazott, hogy az ő szerény munkáját végezzék. A megbecsülés, amit kapott, az Istenhez való hűségéből, tisztességéből és becsületes viselkedéséből fakadt. 

Az Úr ezt mondta róla: „Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, amit tenni akarok? Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle." (1Móz 18:17-19) 

Ábrahám önzetlen élete által valóban „látványossága" lett „a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek". (1Kor 4:9) Az Úr pedig kijelentette, hogy megáldja azt, aki áldja Ábrahámot és megbünteti, aki megsérti vagy bántalmazza őt. Ábrahám vallásos életében átélt tapasztalatán keresztül ezrek számára vált ismertté Isten igaz ismerete és világossága fényt vet mindvégig azoknak az útjára, akik gyakorolják a kegyességet, a hitet, az imádságot és Ábrahám engedelmességét.
Ábrahám ismerte Krisztust, mert Isten megismertette vele a világ Megváltóját. Ő pedig ezt az ismeretet megosztotta házanépével és gyermekeivel, hogy a szent áldozatok Krisztusnak, Isten Bárányának előképei, aki megöletik a világ bűnéért. Így az egyetlen igazságra és az élő Istenbe vetett hitre tért meg. 

(Youth's Instructor, 1897. március 4.)

Napi ige - „... dicsősége rajtad megláttatik"

„Kelj fel, világosodjál, mert eljött világításod ideje, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."

(Ésa. 60,1–2)

„Isten félreismerése burkolja sötétségbe a földet. Az ember elfelejtette, hogy milyen Isten jelleme. Félreértik és félremagyarázzák kijelentéseit. Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amelynek a fénye megvilágosít, ereje megment. Az irgalmat hordozó utolsó fénysugár, a kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten szeretetteljes jellemének a bemutatása legyen...

Senki nem lehet Isten fényhordozója a saját erőfeszítéséből... Az ember csak az állandóan felé áradó isteni szeretet által tud fényt árasztani. A szeretet aranyolaja azonban bőven ömlik mindazok szívébe, akik hitben Istennel egyesülnek, hogy jó cselekedetekkel, igaz és őszinte szolgálattal továbbítsák a fényt... Nem Istenen múlik, hogy nem áradhat ki a föld lakóira az Ő kegyelmének gazdagsága... Minden léleknek az a kiváltsága, hogy élő, közvetítő eszközként továbbítsa a világnak Isten kegyelmének kincseit, Krisztus kimeríthetetlen gazdagságát. 

Krisztus semmire sem vágyakozik jobban, mint az olyan emberi eszközökre, akik által megismertetheti a világgal az Ő Lelkét és jellemét. A világnak pedig semmire sincs nagyobb szüksége, mint hogy lássa a Megváltó szeretetét, amint emberek közvetítésével megnyilatkozik. Az egész menny olyan emberi közvetítőkre vár, akik által kiáradhat a »szent olaj« az emberek örömére, áldására."

(Krisztus példázatai, Találkozás a vőlegénnyel c. fejezetből)

Kicsoda Jézus - ács vagy Isten?

Ki Jézus – ács vagy Isten?

   Először tegyük fel a kérdést hogy szükséges-e, hogy foglalkozzunk egyáltalán Jézus személyével? Sokan születtek abban az időben a Római Birodalmon belül, sok millióan, vagy milliárdan születtek és haltak meg azóta is. Kétezer év a történelemben igen nagy idő. Voltak más vallásalapítók, más emberek is, akiknek a neve fennmaradt. Ez igaz, azonban Jézus kivételes személy volt minden más emberhez képest. A személye miatt is, de az életének utóhatásai miatt is. Ma sok millióan fogadják el őt mint Istent, és sok millióan vannak rajtuk kívül, akik jelentős vallási tanítónak vagy bölcs embernek tekintik. Ma körülbelül kétmilliárd ember valamilyen keresztény egyház, tagja, akik mindannyian Őrá hivatkoznak. Jézus az a személy, akiről a legtöbb könyvet, értekezést írták a világon. 

Természetesen a számok nem jelentik azt, hogy el kell fogadni valakit vagy valamit, mert sokan hisznek benne, de mindenképpen érdemes megvizsgálni azt a kérdést, hogy ki volt Jézus Krisztus valójában.

Ma először azt vizsgáljuk meg, hogy kinek mondták ők az emberek. Ez elég fontos, habár önmagában nem perdöntő dolog. Vegyünk egy példát a hétköznapi életből: ha valaki végigkérdezné a szomszédainkat, hogy mi milyen emberek vagyunk, meglehet, hogy elég változatos válaszokat kapna, és ezek nem biztos, hogy teljes mértékben fednék a valóságot. Megvizsgáljuk ezután, hogy Jézus mit mondott önmagáról. 

A tanulásról - főiskolásoknak, egyetemistáknak ajánlva:

A Nyitott Szemmel Magazin alábbi cikkét ajánljuk évkezdésre elolvasásra (rákattintva nagyobb kép nyílik meg):

  

NOÉ

NOÉ

„Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben." (1Móz 7:1) 

Noé napjaiban a világ gonoszsága annyira megnövekedett, hogy Isten nem nézhette el tovább, és azt mondta: „Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről." (1Móz 6:7) De az emberi nemet megszánta és szeretetében gondoskodott menedékről azok számára, akik azt elfogadják. Egy üzenetet küldött a kortársaknak Noé által: „Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben." (1Móz 6:3) 

Noé utasítást kapott, hogy építsen egy bárkát, és ugyanakkor annak hirdetésére, hogy Isten vízözönt bocsát a földre, hogy elpusztítsa a gonoszokat. Azok, akik elhiszik az üzenetet és bűnbánattal, megtéréssel készülnek az eseményre, bocsánatot nyernek és megtartatnak; ám Isten szolgája, Noé általi könyörgésnek és figyelmeztetésnek való ellenszegülés következménye az Úrtól való elszakadás, a végtelen kegyelem és szeretet közbenjárásának megszűnése. 

Isten Lelke folytatta a küzdelmet a lázadó emberrel, mígnem a meghatározott idő be nem telt, amikor is Noé és családja bementek a bárkába és Isten keze bezárta az ajtót. A kegyelem elhagyta az arany trónt, a bűnösökért nem folyt tovább a közbenjárás. 

E generáció nem minden tagjára áll a „pogány bálványimádó" meghatározás. Sokan ismerték Istent és az Ő törvényét. Ezek nemcsak maguk utasították el az igazság hirdetőjét, hanem minden befolyásukkal akadályoztak másokat is, hogy az Úrnak engedelmeskedjenek. Mindenki számára eljön a próba és a hitvallás napja. Azon nemzedék számára is megadatott a lehetőség és a kiváltság, amikor Noé a közelgő pusztulás figyelmeztető üzenetét hirdette. Értelmüket azonban Isten helyett Sátán vezetésére bízták, aki becsapta őket. Elfogadták álokoskodásait és hazugságait, mert azok összhangban voltak romlott életükkel, miközben az igazságot − mely megmenthette volna őket − mint csalást visszautasították. 

(Signs of the Times, 1886. április 1.) 

Napi ige - Titkos harcaink

„Ezékiás arccal a falnak fordulva, könyörgött az Úrnak: Ó Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam igazságban és teljes szívvel, hogy ami jó Te előtted, azt műveltem! Sírt Ezékiás keservesen. És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván: Menj el, és mondd meg Ezékiásnak: ... Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet..."

(Ésa. 38,2–5)

„Isten egészen más normákhoz méri a jellemet, mint az ember. Látja a legyőzött kísértéseket, amelyekről a világ nem tud, sőt még a legközelebbi barátok sem. Látja a családi életünkben vagy a lelkünk mélyén támadt kísértéseket is. Látja, amikor megaláz bennünket saját gyengeségünk tudata. Látja a gondolatban elkövetett vétkeink miatti őszinte bűnbánatot. Látja, amikor valaki teljes szívével neki szolgál. Tud az énünkkel vívott keserves küzdelmekről, és tud a győzelmeinkről. 

Isten mindenről tud, és tudnak az angyalok is. »Egy emlékkönyv iraték Őelőtte azoknak, akik félik az Urat, és becsülik az Ő nevét...« (Malakiás 3,16) 

Bármilyen rövid ideje szolgálunk is, bármilyen egyszerű feladatot látunk is el, ha gyermeki hittel követjük Krisztust, áldott jutalmat nyerünk az ő kegyelméből."

(Krisztus példázatai, Jutalom c. fejezetből)

Napi ige - Szeretetteljes szolgálat öröme

„Tudom a te dolgaidat, szeretetedet, szolgálatodat, hitedet, tűrésedet..."

(Jel. 2,19)

„Nem a szolgálatban eltöltött idő, hanem a szolgálatkészség és a megbízhatóság teszi kedvessé munkánkat Isten előtt... A legapróbb feladat is, ha őszinte szívvel és önzetlenül végezzük, kedvesebb Isten előtt, mint akár a legnagyobb munka, amit megront a haszonlesés és a becsvágy. 

Isten azt nézi, hogy mennyi van bennünk Krisztus lelkületéből, van-e krisztusi vonás a cselekedeteinkben. Isten többre értékeli a szeretetet és a hűséget, amellyel a munkánkat végezzük, mint a teljesítmény nagyságát...
A hűséges munkások nem tartják terhesnek munkájukat, bármilyen fárasztó is. Készek áldozatot hozni és áldozatként elégni. Vidám szívvel teszik mindezt... Az szerez örömet nekik is, ami Krisztusnak örömet szerzett: 

»Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az Ő dolgát elvégezzem.« (János 4,34) Az a gondolat, hogy a dicsőség Urának munkatársaiként dolgoznak, megédesíti minden fáradozásukat, megacélozza akaratukat, bátorságot önt a lelkükbe bármi történjék is... 

Sokan, akik elsőknek látszanak, az utolsók lesznek, mert nincs meg bennük ez a lelkület. Azok pedig, akiket ez a lelkület ural, jóllehet az utolsók közé számítanak, mégis az elsők lesznek."

(Krisztus példázatai, Jutalom c. fejezetből)

ÉNÓKH

ÉNÓKH

„Hit által vitetett fel Énókh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek."

(Zsid 11:5) 

Énókh a maga korában az igazság ismert tanítója volt. Nemcsak tanította, hanem élte is az igazságot. Istennel járva jelleme összhangban volt küldetése nagyságával és szentségével. Énókh a Szentlélektől indítva prófétaként szólt. Fény volt az erkölcsi sötétség közepette. Példás életű ember, aki Istennel járt, engedelmeskedve törvényének, annak a törvénynek, amelyet Sátán elutasított, Ádám áthágott, amelynek engedelmeskedve Ábelt megölték.

Énókh által az Úr bemutatta a világegyetemnek, hogy Sátán vádja - az ember nem képes megtartani Isten törvényét - hamis. Bemutatta, hogy az ember, bár vétkezett, mégis olyan kapcsolata lehet Istennel, hogy övé lehet értelme és lelke és kiábrázolódhat benne Krisztus. Ezt a szent embert Isten választotta ki, hogy leleplezze a világ gonoszságát és nyilvánvalóvá tegye, hogy az ember meg tudja tartani az Úr minden törvényét. Énókh nem csupán elmélkedett, imádkozott és éberen figyelt, hanem Istennél való közbenjárásból kilépve felemelte szavát embertársainál. Nem leplezte az igazságot, hogy elnyerje a hitetlenek jóindulatát és így hagyja elveszni ezeket a lelkeket. Istennel való szoros kapcsolata bátorságot adott neki, hogy az Úr munkáját végezze. Énókh Istennel járt és „bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek". (Zsid 11:5) 

Ez ma is minden hívő előjoga. Ez az, amikor az ember Istennel él és Isten az ember szívébe költözik. „Én ő bennök, és te énbennem" (Jn 17:23) - mondja Jézus. Istennel járni, tanúbizonyságaként a Neki tetsző úton haladni nem csupán Énókhnak, Illésnek, a pátriárkáknak, a prófétáknak, az apostoloknak és a mártíroknak lehetett. Ez nem csak előjoga, hanem kötelessége is minden Krisztust követőnek, hogy Jézust a szívében őrizze, és hogy magukkal vigyék hordozva Őt teljes életükben, hogy így valóban gyümölcstermő fává növekedjék. 

(The Upward Look, 228. oldal)

Napi ige - Igaz istentisztelet: a szolgálat

„A tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten, az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól."

(Jakab 1,27)

„Sokan a feladataikat két csoportra osztják. Az egyik a nagy dolgokból áll, amelyeket Isten törvénye szabályoz. A másik az úgynevezett apróságokból, amelyekben nem érvényesítik a »szeresd felebarátodat, mint magadat« parancsot. A hangulatuk dönti el, hogy mit tegyenek. Ezért jellemük eltorzul, és Krisztus vallását hamis színben tüntetik fel.

 Sokan méltóságon alulinak tartják, hogy segítsenek a szenvedő emberen... Úgy vélik, hogy ők valamilyen jelentős vállalkozás támogatásával viszik előre Isten ügyét. Úgy érzik, hogy olyan nagyszerű feladatot teljesítenek, amelyet nem lehet abbahagyni a szűkölködők és lesújtottak miatt. Állítólagos nagy feladatuk végzése közben esetleg még sanyargatják is a szegényeket. Nehéz körülményeket teremtenek nekik, megfosztva őket jogaiktól, vagy semmibevéve a problémáikat. Mindezt jogosnak érzik, hiszen véleményük szerint ők Krisztus ügyét viszik előbbre.

Sokan elnézik testvéreik vagy felebarátaik mostoha körülményeit anélkül, hogy segítenének rajtuk. Azt gondolják, hogy ha a kereszténységüket megvallják, akkor képviselhetik Krisztust ridegen és önzően is. Krisztus e névleges szolgái a valóságban nem az Ő munkatársai... 

Isten igazságának alig van hatása a világra, pedig nagy befolyást kellene árasztania a Krisztust követők által. Mondhatjuk, hogy mi követjük Krisztust, állíthatjuk, hogy hiszünk az Ige minden igazságában, de mindez nem sokat használ felebarátainknak, ha a mindennapi életünk nem tükrözi vallásos meggyőződésünket. Hitvallásunkkal, ha mégúgy hangoztatjuk is, nem mentünk meg senkit, sem magunkat, sem embertársainkat... Önző élettel nem lehet Isten ügyét szolgálni. Isten ügye az elnyomottak és a szegények ügye...

Az istenfélelem alapja a szeretet... Ez a lelkület pedig nem alakul ki bennünk pusztán azzal, hogy megpróbálunk szeretni másokat. Krisztus szeretetének a szívünkben kell élnie. Amikor az énünk feloldódik Krisztusban, a szeretet akaratlanul is kiárad belőlünk. A keresztény jelleme akkor jut el a tökéletességre, amikor benső énje állandóan arra készteti, hogy másokon segítsen."

(Krisztus példázatai, „Ki az én felebarátom?" c. fejezetből)