(Ésa. 60,1–2)
„Isten félreismerése burkolja sötétségbe a földet. Az ember elfelejtette, hogy milyen Isten jelleme. Félreértik és félremagyarázzák kijelentéseit. Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amelynek a fénye megvilágosít, ereje megment. Az irgalmat hordozó utolsó fénysugár, a kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten szeretetteljes jellemének a bemutatása legyen...
Senki nem lehet Isten fényhordozója a saját erőfeszítéséből... Az ember csak az állandóan felé áradó isteni szeretet által tud fényt árasztani. A szeretet aranyolaja azonban bőven ömlik mindazok szívébe, akik hitben Istennel egyesülnek, hogy jó cselekedetekkel, igaz és őszinte szolgálattal továbbítsák a fényt... Nem Istenen múlik, hogy nem áradhat ki a föld lakóira az Ő kegyelmének gazdagsága... Minden léleknek az a kiváltsága, hogy élő, közvetítő eszközként továbbítsa a világnak Isten kegyelmének kincseit, Krisztus kimeríthetetlen gazdagságát.
Krisztus semmire sem vágyakozik jobban, mint az olyan emberi eszközökre, akik által megismertetheti a világgal az Ő Lelkét és jellemét. A világnak pedig semmire sincs nagyobb szüksége, mint hogy lássa a Megváltó szeretetét, amint emberek közvetítésével megnyilatkozik. Az egész menny olyan emberi közvetítőkre vár, akik által kiáradhat a »szent olaj« az emberek örömére, áldására."
(Krisztus példázatai, Találkozás a vőlegénnyel c. fejezetből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése