A szacharin (E 954) a mesterséges édesítőszerek legrégebbi és legközismertebb képviselője. 1879-ben Fahlberg fedezte fel, majd állította elő. A felfedezésben rejlő üzleti lehetőséget megsejtve megindította a tömeggyártást; Németországban 1894-ben évi 33 tonna, 1901-ben már 175 tonna szacharint állítottak elő. Ez idő tájt az élelmiszeripar korlátozás nélkül használta az új édesítőszert gyümölcsszirupok, sütemények, csokoládé, sör és likőrök készítéséhez.
A cukorgyárak érdekelt képviselői azonban nem nézhették tétlenül a szacharin diadalmenetét, és ellenkampányt indítottak különböző orvosi és élelmiszerkémiai érvekkel a tarsolyukban.
A kialakult nehéz helyzet 1898-ban kezdett stabilizálódni, amikor is kiadták az 1. számú édesítőanyag-törvényt. E jogszabály már korlátozta a szacharin felhasználási területeit.
A szacharin (kémiai nevén: orto-oxi-benzoesav-szulfimid) egy nagyon édes ízű, fehér kristályos por. Édesítőképessége kb. 550-szer nagyobb, mint a répacukoré. Hideg vízben rosszul, forró vízben és alkoholban jobban oldódik. Rendkívüli édesítő hatását mutatja, hogy még egymilliószoros hígításban is édes. Ipari előállításakor toluolból vagy ftálsav-anhidridből indulnak ki. A forgalomba kerülő édesítőszerben a szacharin mellett 80 % ún. töltőanyag (NaHCO3) található, így a késztermék kb. 100-szoros édesítőerővel rendelkezik.
A szacharin alkalmazásának hátránya, hogy a fémeket megtámadja, így csak ónozott, zománcozott, porcelán- vagy üvegedényekben szabad tárolni és feldolgozni. Másrészt hő hatására hamar elbomlik, és savas jellegű anyagokkal főzve keserű ízű termékek képződnek (a hőhatásra képződő o-szulfo-benzoesav kellemetlen fenolos ízt eredményez.).
A kesernyés íz elfedése érdekében szívesen kombinálják ciklamátokkal és fruktózzal. Bár a szacharinnal készített diabetikus élelmiszerek élvezeti értéke érezhetően elmarad a szacharózzal (cukorral) gyártott élelmiszerétől, mégis – a szakemberek véleménye szerint – nagy jelentőségű a cukorbetegek étrendjét illetően.
A mesterséges adalékanyagok azonban – a múltbeli tapasztalatok alapján – sohasem jelenthetnek hosszú távú megoldást, és ez sajnos a szacharinnal kapcsolatban is igazolódni látszik, bár a vizsgálati eredmények egyelőre meglehetősen ellentmondásosak. Egyes tanulmányok szerint veszélytelenségét többszörösen bizonyították és egészségkárosító hatást a gyakorlatban nem észleltek.
Más szakemberek szerint a szacharin biológiailag nem teljesen hatástalan anyag, de a nem kívánatos hatás olyan csekély, hogy édesítőszerként veszélytelennek minősül.
1969-ben az Egyesült Államokban „gyanúba keveredett” mint rákkeltő anyag, a többszörös utánvizsgálatok azonban kizárták e feltételezést. A kétely fennmaradását mutatja az a tény, hogy végül 1973-ben betiltották az USA-ban.
Bár a cukorbetegek boncolásos adatai alapján nem találtak összefüggést a szacharinbevitel és bizonyos daganatos betegségek között, mégis vannak olyan kísérleti eredmények is, amelyek károsító hatásokról számoltak be. Több esetben sikerült igazolni, hogy a szacharin szerepet kap a kísérleti állatok hólyagrákos megbetegedéseinek kiváltásában. Szacharin szemcsék beoltása a hólyag nyálkahártyájába a kísérletek során hólyagrákot okozott.
A legtöbb betiltást sürgető szakmai cikk hitelességét kétségbe vonták, mégis betiltásra került 1977 július 1-től Kanadában is. Németországban szintén tiltó listára helyezték, később azonban ismét engedélyezték. 2000. május 15-én az Egyesült Államok kormánya hivatalosan levette a szacharint a rákkeltő anyagok listájáról, helyette felkerült például az alkohol és a passzívan belélegzett dohányfüst. Az amerikai szakemberek szerint a patkányokon észlelt hólyagrák ember esetében nem kimutatható, így nincs ok az alkalmazás betiltására.
Sokak szerint csak a nagy mennyiségben adagolt szacharin eredményez az állatkísérletek során megbetegedéseket. A kérdéskörrel foglalkozó szkeptikusok – mindezek ellenére – a szacharin iránti távolságtartó magatartást javasolják.
Úgy tűnik, hogy a szacharin sem elsősorban önmagában, hanem bizonyos gyógyszerekkel és környezetszennyező anyagokkal együtt okozhat károsodásokat. Emellett feltételezhető az is, hogy az állatkísérletekben tapasztalt elváltozásokért a szacharint kísérő idegen vegyületek is felelősek voltak, és nem elsősorban a túlzott mennyiség adása.
A szacharin-kérdéskör tehát napjainkban sem tekinthető lezártnak. A kérdés megoldatlanságát erősíti, hogy a háttérben üzleti érdekek is egymásnak feszülnek, és sokszor nehezen kikutatható, hogy egy betiltás vagy újraengedélyezés mögött milyen mértékben húzódnak meg ipari és nemzetgazdasági érdekek. Egy azonban biztos: a szacharin hazánkban engedélyezett, és általánosan elterjedt édesítőszer.
Felhasználható a csökkentett energiatartalmú vagy hozzáadott cukor nélkül előállított alkoholmentes italokhoz (gyümölcs- és tejalapú italok), desszertekhez, snackekhez, dzsemekhez, zselékhez, konzervekhez, mártásokhoz, szószokhoz, fogyókúrás élelmiszerekhez, étrendi kiegészítőkhöz, fagylaltokhoz, jégkrémekhez, cukormentes rágógumikhoz stb.
A széleskörű alkalmazásból kitűnik, hogy a hazai szabályozók az ártalmatlanság mellett foglalnak állást. A fogyasztó pedig ez esetben is csak remélni tudja, hogy évek múltán nem lesz szükség utólagos korrekcióra…
Forrás: Tudomány és Életmód ügyfélszolgálat heti hírlevele
Feliratkozás a http://www.tudomanyeseletmod.hu/ oldalon, de a bejegyzések itt is meg fognak jelenni rendszeresen
