vasárnap, június 28, 2020

MENNYEI HÍRNÖKÖK VÁRNAK RÁNK

MENNYEI HÍRNÖKÖK VÁRNAK RÁNK

„Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre." (Róm 10:9-10) 

Az Úr arra szólít fel, hogy minden talentumunkat és képességünket állítsuk szolgálatába. Amikor a tunyaság és hanyagság szégyenét eltávolítják az egyházból, az Úr Lelke kegyelmesen fog megnyilvánulni. Az isteni erő egyesül az emberi erőfeszítéssel, s az egyház tapasztalni fogja a Seregek Urának gondviselésszerű közbelépéseit. Az igazság fénye szerte fog áradni, mely Istennek és akit Ő küldött, a Jézus Krisztusnak ismerete. Ahogy az apostolok idejében, most is sok lélek fog megtérni az Úrhoz. A föld fénylik a mennyei angyal dicsőségétől.


Ha a világot - mint a törvény áthágóit - meg akarjuk győzni a bűnről, annak eszköze a Szentlélek, aki emberi eszközökön keresztül munkálkodik. Az egyházat most kell felrázni tetszhalott álmából; mert az Úr arra vár, hogy megáldhassa népét, azokat, akik felismerik a küldött áldást és tiszta, erős sugarakkal szét is árasztják azt. „És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, ... És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok." (Ez 36:25-27) 

Ha az egyház pusztasága viruló mezővé válik, a viruló mező pedig erdővé, az az Isten Szentlelkének köszönhető, mely kitöltetett népére. A mennyei hírnökök régóta várnak az emberi eszközökre, az egyház tagjaira, hogy együttműködjenek velük az elvégzendő munkában. Rád várnak. A terület oly nagy, a terv olyan átfogó, hogy minden megszentelt szívet - mint az isteni hatalom eszközét - szolgálatba kell állítani...

Mindenkinek, aki ismeri a jelenvaló igazságot, félre kell tennie a nézeteltéréseket, az irigységet, a gonosz beszédet és gondolatokat. Együtt haladjatok, együtt haladjatok! „Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek." (1Pt 1:22) 
(General Conference Bulletin, 1893. február 28.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése