péntek, június 19, 2020

A LÉLEK ADJA A MEGFELELŐ SZAVAKAT

A LÉLEK ADJA A MEGFELELŐ SZAVAKAT

„Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, aki szól tibennetek."

(Mt 10:20) 

Isten összes adománya közül semmi sem értékesebb a Szentlélek által megszentelt beszédnél. Ajkunkkal győzünk meg és kérlelünk valakit, ezek által küldjük fel kéréseinket és hálánkat Istennek, s ezzel közlünk gazdag gondolatokat az Üdvözítő szeretetéről. Akik alkalmasak arra, hogy meggyőzzenek másokat, azoknak gyakran lesz alkalmuk arra, hogy a Bibliából, vagy más, az igazságról szóló könyvből olvassanak, s az így tett bizonyságuk megvilágosítsa a lelkeket.

Amikor az Úr hangja hív:
„Kit küldjek el és ki megyen el nékünk?" Isten Lelke erre a válaszra indítja szívünket: "Ímhol vagyok én, küldj el engemet!" (Ésa 6:8) Tartsátok azonban emlékezetetekben, hogy az oltárról származó szénnek először ajkatokat kell érintenie; szavaitok akkor lesznek bölcsek és szentek. Akkor majd tudjátok, mit kell mondanotok és miről kell hallgatnotok. Ne próbáljátok eszességeteket úgy beállítani, ahogy azt a teológusok teszik. Vigyáznotok kell, hogy ne keltsetek háborúságot, vagy ne fokozzátok az előítéleteket azáltal, hogy válogatás nélkül minden hitpontot bemutattok. Talán az lesz a helyes, ha olyasmiről beszéltek, ami nem vált ki ellenállást, hanem megnyitja a szívet, hogy vágyakozzék Isten Igéjének mélyebb megismerése után. 

Az Úr azt szeretné, hogy lélekmentők legyetek, ezért – bár nem kell ráerőltetni az emberekre a hitelvi pontokat –, de „mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel". (1Pt 3:15) Miért félelemmel? Féljetek attól, nehogy szavaitok önelégültség-ízűek legyenek, nehogy rosszul átgondolt szavakat ejtsetek ki, nehogy szavaitok vagy beszédmódotok ne legyenek krisztusiak. Járjatok szorosan Krisztussal és úgy mutassátok be az igazságot, ahogy az Őbenne van. A szíveket nem hagyhatja érintetlenül az engesztelés története. 

Miközben tanulod Krisztus szelídségét és alázatosságát, tudni fogod, hogy mit mondj az embereknek, mert a Szentlélek közli veled azokat a szavakat, melyeket szólnod kell. Akik ráébrednek annak szükségességére, hogy szívüket a Szentlélek irányítása alatt kell tartaniuk, azok képesek lesznek olyan magot vetni, mely az örök életre fog felnövekedni. Az evangélium munkásának ez a feladata. 
(Australian Union Conference Record, 1902. július 1.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése