hétfő, március 06, 2017

BÉKETŰRÉS

BÉKETŰRÉS

„Öltözzétek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést.”

(Kol. 3:12)

Üdvösségünk királya rang, cím, tekintély helyett szolgai formát vett fel annak érdekében, hogy az emberiség és az istenség között szövetséget kössön. A hívőnek Krisztust kell bemutatnia. Hosszútűrést kell gyakorolnia embertársai iránt. Türelmesnek, megbocsátónak kell lennie, telve krisztusi szeretettel. Aki igazán megtért, az tiszteletet fog tanúsítani testvérei iránt; azt fogja tenni, amit Krisztus parancsolt.

Jézus ezt mondta: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13:34-35) Amely lélekben megmarad Krisztus szeretete, az olyan szeretetet fog tanúsítani, amit a világ is megért.

Nincs mindenki egységben Krisztussal, aki az ő nevét viseli. Akikben nincs meg a Lélek és Krisztus kegyelme, az nem az Övé, tekintet nélkül arra, hogy mit vall magáról. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. A világ rendje szerinti szokások és gyakorlatok, ha nem valósítják meg Isten törvényének követelményeit, nem a Lélektől származnak és nem az Ő jellemét fejezik ki. Csak azok lesznek Krisztushoz hasonlóak, akik hasonulnak az isteni képmáshoz. Csak azok engedelmeskednek Isten Igéjének, és nyilvánítják ki Isten gondolatait és akaratát, akik átalakultak a Szentlélek munkája által.

A világban van egy ál- és egy igazi kereszténység. Az ember igazi jelleme abban nyilvánul meg, hogyan bánik embertársaival. Feltehetjük a kérdést: vajon lelkületével és tetteivel Krisztus jellemét mutatja-e be, vagy egyszerűen jellemének természetes, önző vonásait, mint a világ gyermekei? A hitvallás semmit sem ér Istennél. Mielőtt örökre késő lenne ahhoz, hogy jóvá tegyük a rosszat, kérdezze meg mindenki önmagától: „Mi vagyok én?” Saját magunktól függ, hogy jellemünk eljut-e olyan pontra, mely alkalmassá tesz arra, hogy Isten mennyei családjának tagjaivá legyünk.

(Review and Herald, 1895. április 9.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése