(II.Sám. 12:13)
„Sokan zúgolódnak és igazságtalannak tartják, hogy Isten megkímélte Dávidot, akinek oly nagy volt a bűne, Sault pedig, akinek sokkal kisebb volt a vétke, elvetette. Dávid azonban megalázkodott és megvallotta bűnét, Saul viszont megvetette a feddést és a bűnbánat elutasításával megkeményítette a szívét.
Dávid történetének ez a szakasza nagy jelentőségű a bűnbánó bűnös számára. Évszázadokon át bátorításul szolgált a bűnbe esett és vétkük terhe alatt küzdő lelkek számára. Isten gyermekeinek ezrei, akik bűnbe estek és kétségbeesésükben már-már feladták a küzdelmet, megemlékeztek arról, hogy Isten miként fogadta el Dávid őszinte bűnbánatát és beismerését, noha törvényszegéséért is megszenvedett. Így bátorságot merítettek ahhoz, hogy bűnbánattal Istenhez forduljanak és ismét erőt kapjanak ahhoz, hogy Isten parancsolatainak útján járjanak.
Mindenki, aki bűnbánattal megalázza lelkét Isten fenyítéke alatt, bizonyos lehet abban, hogy van remény a számára. Aki hittel elfogadja Isten ígéreteit, bocsánatot nyer. Az Úr egyetlen őszinte lelket sem vet el. Ezt az ígéretet adta: »Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, jöjjön a mi Istenünkhöz, mert ő bővelkedik a megbocsátásban« (Ésa. 55:7).”
(Pátriárkák és próféták, Dávid bűne és bűnbánata c. fejezetből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése