szerda, május 31, 2017

A LÉLEK VÉGLEGES VISSZAVONÁSA

A LÉLEK VÉGLEGES VISSZAVONÁSA

„Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is."

(Jel 22:11) 

Amikor a harmadik angyal üzenetének hirdetése lezárul, Isten visszavonja kegyelmét a föld törvényszegő lakóitól. Isten népe ekkorra befejezi munkáját. Az Úr rájuk árasztotta a „késői eső"-t, elküldte nekik a „felüdülés"-t, és ők felkészültek a próbákra. A mennyben angyalok sietnek ide s oda. A földről visszatérő angyal jelenti, hogy munkáját elvégezte. A végső próba ráköszöntött a világra, és akik a menny törvényeinek híven engedelmeskedtek, megkapták „az élő Isten pecsétjét".

Jézus ekkor befejezi közbenjárását a mennyei szentek szentjében. Felemeli kezét, és ezt kiáltja: „Elvégeztetett!" És amikor ünnepélyesen kihirdeti, hogy „aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is", minden angyali sereg a lábaihoz helyezi koronáját. 
Mindenkinek a sorsa eldőlt – életre vagy halálra. Krisztus elvégezte népéért az engesztelést, és eltörölte bűneiket. Alattvalóinak száma betelt; „az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága" az üdvösség örököseinek tulajdona lesz, és Jézus királyok Királyaként és uraknak Uraként fog uralkodni. 

Amikor Jézus kilép a szentek szentjéből, sötétség borul a föld lakóira. E félelmetes időszakban az igazaknak közbenjáró nélkül kell a szent Isten színe előtt élniük. A gonoszokat nem korlátozza már semmi. Sátán teljesen hatalmában tartja azokat, akik megmásíthatatlanul megkeményítették szívüket. Isten türelme véget ért. A világ elutasította irgalmát, megvetette szeretetét, és lábbal tiporta törvényét. A gonoszok túllépték a határt. Próbaidejük lejárt. Isten Lelke, akinek makacsul ellenálltak, végül eltávozott tőlük. 
(The Great Controversy, 613-614. oldal)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése