szombat, május 13, 2017

... ISTEN CSALÁDJÁNAK FIATALABB TAGJAIT IS

...ISTEN CSALÁDJÁNAK FIATALABB TAGJAIT IS

„És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!" (Préd 12:3)

Az Atya a gyermekeknek és a fiataloknak is biztosítja Jézus Krisztus által ugyanazokat az áldásokat, melyeket a több tapasztalattal rendelkezők kaptak meg. Amikor az Úr látja, hogy a fiatalok Jézus életét és tanításait tanulmányozzák, elküldi angyalait, hogy vigyázzanak rájuk, őrizzék őket minden útjukban, ahogy Jézushoz, szeretett Fiához is elküldte angyalait, hogy őrködjenek felette. Angyalok kísérték Jézust, amikor Isten Szentlelkének irányításával a földön járt, hogy mennyei Atyja akaratát cselekedhesse és megfelelő, példaértékű jelleme legyen, melyet a gyermekek és fiatalok is követhetnek. Ő arra vágyott, hogy életében mindig azt tudná tenni, amit Isten jóváhagy. Jézus tudta, hogy a mennyei könyvekbe feljegyeznek minden egyes jótettet, minden kedves cselekedetet és a gyermekek részéről is minden engedelmes tettet az édesapa és az édesanya irányában. 

Akik tisztelik szüleiket, azok learatják jutalmukat akkor, amikor beteljesedik rajtuk az ígéret, hogy hosszú ideig élnek a földön, amit az Úr, az ő Istenük ad nekik. A gyermekeknek mindig jót kell tenniük és imádkozniuk kell azért, hogy Jézus érdemei által az Úr adja nekik kegyelmét, értelmét és jellemének szépségét. Isten egyetlen áldást sem tart vissza, mely ahhoz szükséges, hogy a gyermekek és ifjak jellemét a mennyei mintára csiszolja, melyet Jézus mutatott be fiatal korában. A gyermekek kérjék Jézus jellemének szépségét egyszerű, bízó hittel az Ő nevében, ahogy a fiú kér szívességet földi szülőjétől.

Drága gyermekek és ifjak! Nektek új szívre van szükségetek! Kérjétek azt Istentől. Ő így szól: „És adok néktek új szívet..." (Ez 36:26) 

Ha akarata szerint kértétek, ne kételkedjetek abban, hogy megkapjátok, mert amit Isten megígért, azt be is fogja tartani. Ha őszinte, töredelmes szívvel jöttök hozzá, nem kell félnetek attól, hogy túl merészek vagytok, ha olyat kértek, amit Isten megígért. Akkor vagytok merészek, ha olyan dolgokat kértek, melyek önző hajlamaitok kielégítésére valók; s földi dolgokat, melyeket az emberek élveznek. Ha azonban lelki áldásokat kértek, melyekre oly nagy szükségetek van ahhoz, hogy Krisztus hasonlatosságára alakítsátok jellemeteket; akkor az Úr biztosít afelől, hogy olyan ígéretre hivatkoztok, melyet teljesíteni fog. 
(Youth's Instructor, 1894. augusztus 23.) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése