(Ap.csel. 20:35)
„Az az Úr kívánsága, hogy követői körültekintően bánjanak egymással. Emeljék fel, állítsák talpra és gyógyítsák egymást!... Gyakran találkoztok majd lelkekkel, akik kísértés nyomása alatt állnak. Nem tudhatjátok milyen vadul küzd velünk Sátán. Vigyázzatok, nehogy elcsüggesszétek őket, mert ez csak a Kísértőt segíti... Mindig megalázó, ha valaki rámutat a hibáinkra. Ne tedd ezt még keserűbbé, felesleges, elítélő bírálattal. A rideg kritika elcsüggeszt, sötétté és boldogtalanná teszi az életet.
Testvéreim, jobb, ha szeretettel, mint szigorúsággal próbáltok meggyőzni valakit. Amikor a tévelygő rádöbben hibájára, vigyázz el ne pusztítsd az önbecsülését! Ne sérteni, sebezni igyekezz, hanem bekötözni és gyógyítani. Senkinek sem annyira érzékeny, kifinomult a természete, mint az Üdvözítőé. És milyen türelmet nyilvánít irántunk! Hordoz minket, gyengeségeinkkel, tudatlanságunkkal, hálátlanságunkkal és csökönyösségünkkel együtt. Minden tévelygésünk, keményszívűségünk ellenére is, még mindig felénk nyújtja kezét. Hozzánk intézett felhívása így hangzik: »szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket...« (Jn. 13:34)
A lobbanékony természetet és az akaratosságot könnyebben megszelídíti a szeretet és a bátorítás szava, mint a hibakeresés és kárhoztató bírálat, amit a tévelygő fejére olvastok.
A Mester üzenetét a Mester lelkületével kell átadnunk.”
(Bizonyságtételek VII. kötet, A gyülekezeti fegyelem c. fejezetből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése