(Kol. 1:10)
„Sokan csak igen keveset haladnak előre a lelki életben, mivel sokkal többet tartanak magukról, semmint hogy belátnák mennyit kell még tanulniuk. Megelégszenek Isten Igéjének a felszínes ismeretével. Mivel nem akarnak változtatni sem hitükön, sem a szokásaikon, nem is fáradoznak azért, hogy nagyobb világosságot nyerjenek.
Ha Krisztus követői komolyan törekednének a bölcsességre, akkor az igazság olyan kincséhez jutnának, amelyről mindezideig még csak sejtelmük sem volt. Aki teljesen átadja magát Istennek, azt az isteni kéz vezeti. Még ha képzetlen és látszólag szerény képességű is valaki, azt fogja tapasztalni, hogy szellemi erői megtisztulnak, megnemesednek, felelevenednek, tehetsége pedig fokozódik, ha szeretetteljes és bizakodó szívvel engedelmeskedik az Isten Lelke intéseinek. Ha értékeli az isteni bölcsesség tanításait, akkor az Úr szent feladatot bíz rá. Képességeket nyer arra, hogy életét Isten dicsőségére és a világ áldására szentelje. »A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket« (Zsolt. 119:130).
A Lélek működése azonban mindenkor összhangban van a kinyilatkoztatott Igével. A szellemi világ törvényei azonosak a természet világának törvényeivel. A természetes életet pillanatról pillanatra isteni erő tartja fenn, annak megőrzése azonban mégsem szemmel látható csoda által történik, hanem azoknak az áldásoknak a hasznosításával, amelyek a rendelkezésünkre állnak. Hasonlóképpen a lelki életet is azok az erők tartják fenn, amelyeket a gondviselés biztosít számunkra. Ha Krisztus követője el akar jutni »az érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére« (Ef. 4:13), akkor az élet kenyeréből kell ennie és az üdvösség vizéből innia. Növekednie kell, munkálkodnia, imádkoznia és minden dologban követni a tanításokat, amelyeket Isten adott igéiben.”
(Apostolok története, Efézus c. fejezetből)
