(Lk. 12:35–37)
„Egyes emberek ahelyett, hogy bölcsen kihasználnák a jelenben kínálkozó alkalmakat, ölbe tett kézzel várják a lelki felüdülés rendkívüli idejét, amelytől azt remélik, hogy felfokozza majd bennük a bizonyságtevésre való képességet. Elhanyagolják jelenbeli kötelességeiket és kiváltságaikat, épphogy csak pislákol a fényük, miközben olyan időkre várnak, amikor majd fáradság nélkül nyerhetnek rendkívüli áldást, amely átformálja őket és alkalmassá teszi a szolgálatra...Ha Isten egyháza tagjainak nincs élő összeköttetése a lelki növekedés Forrásával a jelenben, akkor nem lesznek felkészülve az aratás idejére sem. Ha nem tartják égve a lámpásukat, akkor a rendkívüli szükség idején sem részesülnek majd a kegyelem nagyobb kiárasztásában. Csak azok tudják majd a szükségletükhöz és tehetségükhöz mérten felhasználni ezt az áldást, akik naponta részesülnek az isteni kegyelem újabb és újabb adományaiban. Ahelyett, hogy azokra az eljövendő időkre várakoznának, amely csoda által ruházza fel őket a lelki erő rendkívüli mértékével, inkább ma adják át magukat a lélekmentés munkájának, hogy Isten formálhassa és hasznos edényekké tehesse őket. Ragadjanak meg minden alkalmat a szolgálatra, bárhol legyenek is, akár az otthon szerény körében, akár a nyilvánosság előtt...
Isten előkészít minden munkást, aki Krisztus példáját követi, aki befogadja és felhasználja azt az erőt, amelyet Isten megígért egyházának a föld aratásának beérlelésére. Ha az evangélium hírnökei megújítják az odaszentelődési fogadalmukat, akkor az Úr napról napra megajándékozza őket Lelke megelevenítő és megszentelő jelenlétével. Azzal a biztos tudattal kezdhetik meg mindennapi kötelességeik teljesítését, hogy a Szentlélek láthatatlan jelenléte Isten munkatársaivá avatja őket.”
(Apostolok története, A Lélek adománya c. fejezetből)
