(Jn. 15:18, 20)
„Röviddel megfeszítése előtt, a békesség ígéretét adta Jézus tanítványainak: »Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek, nem úgy adom néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek és ne féljen!« (Jn. 14:27) Ez a béke nem a világhoz való alkalmazkodás eredménye. A Krisztus sohasem szerzett békét a gonosszal való kiegyezéssel. A tanítványaira hagyományozott béke inkább belső, mint külső béke, ami az eljövendő harcokban, küzdelmekben is megmarad számukra.
Ezt vallotta Krisztus önmaga felől: »Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre. Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.« (Mt. 10:34) Jézus a Békesség Fejedelme, mégis szakadás okozója lett. Ő, aki azért jött, hogy üdvösséget, reménységet hirdessen és örömet ébresszen az emberek szívében, olyan küzdelmet nyitott meg, amely mély sebeket ejt és erős szenvedélyeket gyújt fel... Az evangélium hirdetése mindig ellenállás, veszély, veszteség és szenvedés közepette haladt előre e világon.
Mi adott erőt a múltban Krisztus követőinek a szenvedések között? Istennel, a Szentlélekkel és Krisztussal való közösségük! A gyalázat és az üldöztetés sokakat elválasztott ugyan a földi barátaiktól, de sohasem választotta el őket Krisztus szeretetétől. Az Üdvözítő szeretete akkor nyilatkozik meg a leginkább, a vihartól korbácsolt lelkek iránt, amikor az igazságért szenvednek.”
(Apostolok története, A Magas Tanács előtt c. fejezetből)
