104. Harc és győzelem
Élmények 1867. április 26-tól 1867. október 20-ig
Visszatértünk északra, az úton összejövetelt tartva Nyugat Windsorban, s hazatérve Fairplainsben és Orleansban is, majd figyelmet szenteltünk az építkezésre, bevetettük kertünket, felkötöttük szőlőnket, megkapáltuk málnánkat, fekete ribizlinket, egresünket. Majd jó küldöttség társaságában visszatértünk az általános értekezletre Battle Creek-be.
Utunk első szombatját Orleansban töltöttük, ahol a böjtöt is megtartottuk. Komoly ünnepélyesség napja volt ez számunkra. Igyekeztünk megalázkodni Isten előtt, s megtört lélekkel és sok sírással mindnyájan buzgón esedeztünk, hogy Isten áldjon és erősítsen meg, hogy az ő akaratát végezzük ezen az értekezleten. Volt valamelyes hitünk és reményünk, hogy fogságunk itt véget ér.
Battle Creek-be érve azt találtuk, hogy előző erőfeszítéseink nem végezték el, amit reméltünk. A féltékenykedés hírei még mindig szállingóztak. Lelkemet éles kín töltötte be, órákon át hangosan sírtam; nem tudtam megfékezni keserűségemet. Egyik huszonkét éve ismert barátommal beszélgetve elmondta a szájról-szájra járó híreket, hogy pazaron költekezünk. Költséges karosszék vásárlását említette. Elmondtam neki a körülményeket. Férjem nagyon lesoványodott, s nagyon fárasztó, sőt fájdalmas volt számára közönséges hintaszékben ülni, ezért az idő javarészét fekve töltötte. Tudtam, hogy ez nem vezethet ereje visszanyeréséhez, s kérleltem, hogy több időt töltsön ülve, de a szék miatt nem bírt.
Keletre utazásomkor, hogy haldokló apám betegágyánál szolgáljak, Brookfieldben hagytam férjemet s míg Uticában voltam, rugós párnásszéket kerestem. A kereskedőnél semmi sem volt kész annyiért, amennyit fizetni kívántam, tizenöt dollárért, de ajánlottak egy nagyon kitűnő széket, görgőset, nem hintaszéket, melynek ára harminc dollár volt, de tizenhétért ideadták volna. Tudtam, hogy minden szempontból az volt megfelelő. De a velem levő testvér unszolt, hogy várjak, míg egyet elkészítenek, mely három dollárral kevesebbe kerülne. A tizenhétért ajánlott magában véve is jó értéket jelentett, de engedtem a testvér ítéletének, megvártam, míg elkészül az olcsóbb. Kifizettem és férjemnek vittem. A fényűző szék vásárlásának hírét Wisconsin és Iowa államban hallottam. De ki kárhoztathat? Ha ismét abban a helyzetben lennék, ugyanazt tenném, azzal a kivétellel, hogy a magam belátását követném, s a drágább széket venném meg, mely kétszer annyit ér, mint amit vettem. Sátán olykor úgy hat az értelmekre, hogy kiirtja az irgalom minden érzetét, a szánakozással együtt. A vas átjárja a szívet, s mind az emberiesség, mind az isteni eltűnik.
Mielőtt visszatértünk az értekezletről, Andrews, Pierce és Bourdeau testvér rendkívüli imaórát tartott házunkban, s mindnyájan nagy áldásban részesültünk, különösen férjem. Ez bátorságot adott neki, visszatérni új otthonunkba. Akkor kezdődött kínos fogfájása, s akkor jelent meg a cikk szolgálatunkról a Szemlében. Fogatlan állapotában csak egy hétig nem hirdetett igét, ehelyett Orange-ban és Wrightban fáradozott a gyülekezettel, majd Greenbush-ban és Bushnell-ben hirdetett igét, és keresztelt, mint azelőtt. Az értekezletről visszatérve nagy bizonytalanság szállt rám Isten ügyének virágzása felől. Kétségek forogtak fejemben, ahol nem forogtak hat hónappal azelőtt. Úgy láttam a gyülekezetet, hogy a világ szellemében vesz részt, követi divatjait, s hitünk egyszerűsége, őszinte odaadása fölé emelkedett. Úgy tűnt, hogy a Battle Creek-i gyülekezet eltávolodik Istentől, s lehetetlen fölrázni fogékonyságukat. Az Isten által rám bízott bizonyságtételnek legkisebb hatása sem volt. A mező egész területén a legkevésbé sem hallgattak rájuk. Reszkettem Isten ügye miatt. Tudtam, hogy az Úr nem hagyta el népét, hanem bűneik és gonoszságaik választották el őket Istentől. Battle Creek-ben van a mű szíve. Minden dobbanás a mű egész területén érezhető. Ha ez a szív egészséges, az éltető körforgás a szombattartók egész testületén érezhető lesz. Ha a szív beteg, az összes ágazat pangó állapota bizonyítja a tényt.
Teljes érdeklődésem erre a munkára összpontosul; életem összefonódott vele. Mikor Sion virágzik, boldog vagyok, mikor senyved, szomorú és csüggedt a lelkem. Láttam, hogy Isten népe riasztó állapotban van, s Isten kedvezése eltávozóban van tőle. Bánkódtam ezen a szomorú képen éjjel és nappal, s kínos keservvel esedeztem: „Ó Uram, ne add népedet gyalázatra. Ne mondják a pogányok, hol az Istenük.” Láttam, hogy elvágtak mindenkitől a mű fejénél, s lényegében magamban állok. Senkiben sem merek megbízni. Éjszaka felkeltettem férjemet, s így szóltam: „Attól tartok, hogy hitetlenné válok.” Majd az Úrhoz kiáltottam, hogy mentsen meg hatalmas karjával. Nem láttam, hogy figyelembe vennék bizonyságtételeimet, s azt a gondolatot forgattam fejemben, hogy feladatom a műben véget ért. Bushnell-ben volt megbeszélésünk, de azt mondtam férjemnek, hogy nem tudok elmenni. Nemsokára Matteson testvértől érkezett levéllel tért vissza a postahivatalból, mely a következő álmot tartalmazta:
 |
| Matteson |
„Kedves White testvér. Isten áldása legyen veletek. Soraim találjanak jólétben és javuló egészségben, lelki erőben. Hálákat adok az Úrnak irántatok tanúsított jóságáért, s remélem még majd tökéletes egészségnek örvendhettek, s felszabadultan hirdethetitek az utolsó üzenetet.
Jelentős álmot láttam felőletek, melyet kötelességemnek tartok közölni, amennyire emlékszem rá. Azt álmodtam, hogy elmondom White testvérnőnek, s az értelmét is, melyet az álom szintén közölt. Mikor felébredtem, valami késztetett, hogy felkeljek, és pontosan leírjam, nehogy elfeledjem, mégsem tettem meg, részben mert fáradt voltam, részben azt gondoltam, hogy álom volt csupán. De látva, hogy azelőtt sohasem álmodtam felőletek, s az álom oly értelmes volt, s olyan szorosan összefüggött veletek, arra a meggyőződésre jutottam, hogy közölnöm kell veletek. A következőkre emlékszem:
Nagy épületben voltam, ahol szószék állt, mint imaházainkban; rajta több égő lámpa. A lámpáknak állandó olajellátásra volt szükségük, s jó néhányan hordták az olajat töltögetésre. White testvér és felesége szorgosan foglalatoskodtak, s láttam, hogy White testvérnő több olajat töltött, mint bárki más. Mikor White testvér a raktárba nyíló ajtóhoz lépett, hol hordószám állt olaj, nagy embercsoport érkezeit rakománnyi korommal, s mindet White testvérre és testvérnőre szórta, teljesen betemetve őket. Nagyon elszomorodtam, s szorongva figyeltem, mi lesz ennek a vége. Láttam, hogy White testvérék keményen fáradoztak, hogy kijöjjenek a korom alól, s hosszú tusa után oly ragyogóan jöttek elő, mint valaha. A gonosz emberek és a korom eltűnt. Akkor White testvér és testvérnő még lelkesebben fogott a lámpások olajjal ellátásához, de White testvérnő most is többet töltött, mint mások.
Azt álmodtam, hogy a magyarázat a következő. A lámpák a maradék népet jelképezik. Az olaj az igazság és a mennyei szeretetet jelképezte, melyből Isten népének állandó ellátásra van szüksége. A lámpák feltöltésével foglalkozók Isten aratásban fáradozó szolgáit jelentették. Nem tudom, pontosan ki volt a gonosz csoport, mely kimondottan White testvérék ellen vetették be tekintélyüket. White testvérnő egy ideig nagyon gyötrődött, de Isten kegyelme, s a maga igyekezete megszabadította őt. Végül Isten hatalma nyugodott meg rajtuk, s jelentős helyet töltöttek be a kegyelem utolsó üzenetének hirdetésében. De White testvérnőnek gazdagabb volt az ellátása a mennyei bölcsességből és szeretetből. mint a többieknek.
Az álom megerősítette bizodalmamat, hogy az Úr kivezet benneteket befejezni a helyreállítás elkezdett munkáját, s újra örvendezni fogtok Isten Lelkének, mint annak előtte, sőt még bőségesebben. Ne feledjétek, hogy alázat az ajtó, mely Isten kegyelmének gazdag bőségéhez vezet. Áldjon meg téged az Úr; feleségedet és gyermekeidet is áldja meg, hogy találkozhassunk mennyei országában. Maradok keresztény szeretettel:
Oakland, 1867. július 15.
John Matteson.”
Az álom felbátorított. Bíztam Matteson testvérben. Mielőtt testi szemmel láttam volna, látomásban láttam esetét, F.-el ellentétben, Wisconsinban. Az utóbbi teljesen méltatlan volt a keresztény névre, s még inkább a hírnök névre. Viszont Mattesont mint alázatos embert láttam, aki ha megtartja megszentelődését, minősített lesz, hogy lelkeket irányítson Isten bárányához. Matteson testvérnek nem volt fogalma lelki gyötrelmemről. Sohasem váltottunk levelet, s az álom, mely akkor érkezett, amikor érkezett, Isten kezének látszott, amint segítségemre nyúl ki.
Chapter 104—Conflicts and Victory
Experiences from April 26, 1867 to October 20, 1867
We returned north, and on our way held a good meeting at West Windsor, and after reaching home held meetings at Fairplains and Orleans, and also gave some attention to the matter of building, planted our garden, and set out grapes, blackberries, raspberries, and strawberries. Then in company with a good delegation we returned to the General Conference at Battle Creek. {1T 592.4}
The first Sabbath on our way we spent at Orleans and observed the fast. It was a day of great solemnity with us; we sought to humble ourselves before God, and with brokenness of spirit and much weeping we all prayed fervently that God would bless and strengthen us to do His will at the Conference. We had some faith and hope that our captivity would be turned at that meeting. {1T 593.1}
When we came to Battle Creek we found that our previous efforts had not accomplished what we had hoped. Reports and jealousy still existed. My soul was filled with intense anguish, and I wept aloud for some hours, unable to restrain my grief. In conversation a friend with whom I had been acquainted for twenty-two years related to me reports which he heard, that we were extravagant in expending means. I inquired wherein we had been extravagant. He mentioned the purchase of an expensive chair. I then related the circumstances. My husband was greatly emaciated, and it was exceedingly wearisome and even painful for him to sit long in a common rocking chair, and for this reason he would lie down upon the bed or lounge a great share of the time. I knew that this was no way for him to obtain strength and begged him to sit up more, but the chair was an objection. {1T 593.2}
On my way east to attend the bedside of my dying father, I left my husband at Brookfield, New York, and while at Utica looked for a spring, sofa-seat chair. The dealers had none made at the price which I wished to pay, which was about fifteen dollars, but they offered me a very excellent chair, with rollers instead of rockers, price thirty dollars, for seventeen. I knew that this was the chair in every respect. But the brother with me urged me to wait to have a chair made, which would cost only three dollars less. The chair offered for seventeen dollars possessed the real value in itself; but I yielded to the judgment of another, waited to see the cheaper chair put together, paid for it myself, and had it carried to my husband. The report concerning our extravagance in purchasing this chair I met in Wisconsin and Iowa. But who can condemn me? Had I the same to do over again, I would do as I did, with this exception: I would rely upon my own judgment, and purchase a chair costing a few dollars more, and worth double the one I got. Satan sometimes so influences minds as to destroy all feelings of mercy or compassion. The iron seems to enter the heart, and both the human and the divine disappear. {1T 593.3}
Reports also reached me that a sister had stated in Memphis and Lapeer that the Battle Creek church had not the slightest confidence in Sister White’s testimony. The question was asked if this referred to the written testimony. The answer was, No, not to her published visions, but to the testimonies borne in meeting to the church, because her life contradicts them. I again requested an interview with a few select, experienced brethren and sisters, including the persons who had circulated these things. I there requested that they would now show me wherein my life had not been in accordance with my teachings. If my life had been so inconsistent as to warrant the statement that the church at Battle Creek had not the slightest confidence in my testimony, it could not be a difficult matter to present the proofs of my unchristian course. They could produce nothing to justify the statements made, and they confessed that they were all wrong in the reports circulated, and that their suspicions and jealousies were unfounded. I freely forgave those who had injured us, and told them that all I would ask on their part was to counteract the influence they had exerted against us, and I would be satisfied. They promised to do this, but have not done it. {1T 594.1}
Many other reports against us, all either utterly false or greatly exaggerated, were freely talked over in different families at the time of the Conference, and most looked upon us, especially my husband, with suspicion. Some persons of influence manifested a disposition to crush us. We were in want, and my husband had tried to sell loose property, and he was thought to be wrong for this. He had stated his willingness to have his brethren make up the loss of our cow, and this was looked upon as a grievous sin. Supposing that our property at Battle Creek was as good as sold, we bought and began to build in Greenville. But we could not sell the Battle Creek property, and in our cramped position my husband wrote to different brethren to hire money. For this they condemned him and charged him with the sin of grasping for money. And the brother minister most active in this work was heard to say: “We do not want Brother E to buy Brother White’s place, for we want his money for the Health Institute.” What could we do? No way could we turn but we were blamed. {1T 595.1}
Only sixty-five hours before my husband was stricken down, he stood until midnight in a house of worship calling for three hundred dollars to finish paying for that house; and to give his call force he headed the subscription with ten dollars for himself and the same for me. Before midnight the sum was nearly raised. The elder of that church was an old friend, and in our extreme want and friendless condition my husband wrote to him, stating that we were in want, and if that church now wished to return the twenty dollars we would receive it. At the time of the Conference this brother called on us and made the matter a serious wrong. But before he came to our house he had taken some stock at least in the general infection. We felt these things most keenly, and if we had not been especially sustained by the Lord we could not have borne our testimony at the Conference with any degree of freedom. {1T 595.2}
Before we returned from the Conference, Brethren Andrews, Pierce, and Bourdeau had a special season of prayer at our house, in which we were all greatly blessed, especially my husband. This gave him courage to return to our new home. And then commenced his keen sufferings from his teeth, also our labors reported in the Review. He stopped preaching only one week in his toothless condition, but labored at Orange and Wright, with the church at home, at Greenbush and Bushnell, preaching and baptizing as before. {1T 596.1}
After returning from the Conference, a great uncertainty came upon me in relation to the prosperity of the cause of God. Doubts existed in my mind where none had been six months before. I viewed God’s people as partaking of the spirit of the world, imitating its fashions, and getting above the simplicity of our faith. It seemed that the church at Battle Creek were backsliding from God, and it was impossible to arouse their sensibilities. The testimonies given me of God had the least influence and were the least heeded in Battle Creek of any part of the field. I trembled for the cause of God. I knew that the Lord had not forsaken His people, but that their sins and iniquities had separated them from God. At Battle Creek is the great heart of the work. Every pulsation is felt by the members of the body all over the field. If this great heart is in health, a vital circulation will be felt all through the body of Sabbathkeepers. If the heart is diseased, the languishing condition of every branch of the work will attest the fact. {1T 596.2}
My interest is in this work; my life is interwoven with it. When Zion prospers, I am happy; if she languishes, I am sad, desponding, discouraged. I saw that God’s people were in an alarming condition, and His favor was being removed from them. I pondered upon this sad picture day and night, and pleaded in bitter anguish: “O Lord, give not Thine heritage to reproach. Let not the heathen say, Where is their God?” I felt that I was cut loose from everyone at the head of the work and was virtually standing alone. I dared not trust anyone. In the night I have awakened my husband, saying: “I am afraid that I shall become an infidel.” Then I would cry for the Lord to save me by His own powerful arm. I could not see that my testimonies were regarded, and I entertained the thought that perhaps my work in the cause was done. We had appointments at Bushnell, but I told my husband that I could not go. He soon returned from the post office with a letter from Brother Matteson, containing the following dream: {1T 596.3}
“Dear Brother White: May the blessing of God be with you, and these lines find you still prospering and improving in health and spiritual strength. I feel very thankful to the Lord for His goodness to you, and trust that you may yet enjoy perfect health and freedom in the proclamation of the last message. {1T 597.1}
“I have had a remarkable dream about you and Sister White, and feel it my duty to relate the same to you as far as I can remember. I dreamed that I related it to Sister White, as well as the interpretation thereof, which also was given me in the dream. When I awoke, something urged me to get up and write down all the particulars, lest I should forget them; but I neglected to do so, partly because I was tired, and partly because I thought it was nothing but a dream. But seeing that I never dreamed of you before, and that this dream was so intelligent, and so intimately connected with you, I have come to the conclusion that I ought to tell you. The following is all I can remember of it: {1T 597.2}
“I was in a large house where there was a pulpit somewhat like those we use in our meetinghouses. On it stood many lamps which were burning. These lamps needed a constant supply of oil, and quite a number of us were engaged in carrying oil and filling them. Brother White and his companion were busily engaged, and I noticed that Sister White poured in more oil than any other. Then Brother White went to a door which opened into a warehouse, where there were many barrels of oil. He opened the door and went in, and Sister White followed. Just then a company of men came along, with a great quantity of black stuff that looked like soot, and heaped it all upon Brother and Sister White, completely covering them with it. I felt much grieved, and looked anxiously to see the end of these things. I could see Brother and Sister W. both working hard to get out from under the soot, and after a long struggle they came out as bright as ever, and the evil men and the soot disappeared. Then Brother and Sister White engaged again more heartily than ever in supplying the lamps with oil, but Sister W. still had the precedence. {1T 597.3}
“I dreamed that the following was the interpretation: The lamps represented the remnant people. The oil was the truth and heavenly love, of which God’s people need a constant supply. The people engaged in supplying the lamps were the servants of God laboring in the harvest. Who the evil company were in particular I could not tell, but they were men moved upon by the devil, who directed their evil influence specially against Brother and Sister White. The latter were in great distress for a season, but were at last delivered by the grace of God and their own earnest efforts. Then finally the power of God rested upon them, and they acted a prominent part in the proclamation of the last message of mercy. But Sister White had a richer supply of heavenly wisdom and love than the rest. {1T 598.1}
“This dream has rather strengthened my confidence that the Lord will lead you out and finish the work of restoration that is begun, and that you will once more enjoy the spirit of God as you did in times past, yea, more abundantly. Forget not that humility is the door that leads to the rich supplies of the grace of God. may the Lord bless you and your companion and children, and grant us to meet in the heavenly kingdom. Yours in bonds of Christian love. {1T 598.2}
“John Matteson.
“Oakland, Wisconsin,
July 15, 1867.”
This dream gave me some encouragement. I had confidence in Brother Matteson. Before I saw him with my natural eyes, his case was shown me in vision, in contrast with that of F of Wisconsin. The latter was utterly unworthy to bear the name of Christian, much more to be a messenger; but Brother Matteson was shown me as one who possessed humility, and who, if he maintained his consecration, would be qualified to point souls to the Lamb of God. Brother Matteson had no knowledge of my trials of mind. Not a line had ever passed between us, and the dream coming when and from whom it did, looked to me like the hand of God reached forth to help me. {1T 599.1}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése