Bizonyságtételek I. kötet - 14. bt. - 113. További munkásságunk - 1. rész

113. További munkásságunk
1867. december 23-tól 1868. február 1-ig

Folytatom az események vázolását, s talán nem nyújthatok munkánkról jobb fogalmat a vermonti gyülekezésig, mintha idézem fiunknak írt levelemet.

„Drága Edson fiam, Bordeau testvér asztalánál ülök Enosburgh-ban. Topshami gyülekezésünk után igen fáradt voltam. Bőröndünk csomagolása közben csaknem összeestem a fáradságtól. Utolsó munkám az volt, hogy összehívtam A. testvér családját, s külön megbeszélést tartottam velük. Szóltam a kedves családhoz, intéseket és megnyugtatásokat; dorgálásokat és tanácsokat közölve egyikükkel, amit bűnvallomás, sírás és A. házaspár nagy megkönnyebbülése követett. Nagyon megvisel ez az ellenemre való kötelesség.

A vasúti kocsiban lefeküdtem és pihentem egy órát. Aznap este Westbrookban volt összejövetelünk, hogy találkozzunk portlandi és környékbeli testvérekkel. Martin testvér baráti családjánál szálltunk meg. Délután nem bírtam felülni, de unszolásra részt vettem az esti gyülekezésen. Éreztem, hogy nincs erőm állva szólni a néphez. A terem zsúfolva volt mélyen érdeklődő hallgatókkal. Andrews testvér megnyitotta az összejövetelt, s röviden beszélt. Aztán édesapád következett, mondanivalójával. Majd én következtem. Néhány szó után éreztem, hogy erőm megújul, gyöngeségem elhagyott, s felszabadultan szóltam az igét hatvan percen át. Kimondhatatlan hálát éreztem Isten iránt a segítségért, amikor oly igen szükségem volt rá. Szerda este is kipihenten szóltam az egészség és öltözködés megújulásáról két órán át. Az ily váratlanul nyújtott erő komoly bátorítást jelentett számomra, hiszen a két összejövetel előtt teljesen kimerült voltam.

Jól éreztük magunkat Martin testvéreknél, s reméljük, hogy drága gyerekei átadják szívüket Krisztusnak, megharcolják szüleikkel a keresztény harcot, s a győzelem kivívásakor viselik majd az örök életnek koronáját.

Csütörtökön ismét Portlandba utaztunk és Gowell lelkész családjánál ebédeltünk. Külön beszélgettünk velük, ami, reméljük, javukra válik. Mélyen szívünkön viseljük Gowell testvér feleségét. Anyai szívét megszaggatta, amint látta gyermekeit lesújtottan és holtan, a csöndes sírba fektetve. Az alvóknak nincs bajuk. Bárcsak az anya megkeresné a teljes igazságot, s kincset gyűjtene a mennyben, hogy mikor az életadó eljön, magával hozni a halál börtönének foglyait, az apa, anya és gyerekek találkozhassanak, s a családi kötelék széttépett része is egybeforrjon, hogy soha többé el ne szakadjon.

Gowell testvér kocsival vitt az állomásra. Éppen csak elértük a vonatot. Öt órán át utaztunk, s találkoztunk A. W. Smith testvérrel az állomáson Manchesterben, hogy elvigyen magához. Itt reméltünk nyugovóra térni estére, de sokan vártak ránk. Tizenöt kilométerről jöttek, Amberstből, hogy velünk töltsék az estét. Nagyon szép beszélgetésünk volt. Tíz körül tértünk nyugovóra. Másnap kora reggel elhagytuk Smith testvér kényelmes, vendégszerető házát, hogy folytassuk utazásunkat Washingtonba. Hosszú, fárasztó út volt ez. Hillsboroughnál leszálltunk a vonatról. Lovas kocsi várt ránk, hogy elvigyen húsz kilométerre, Washingtonba. Colby testvér szánkóval, pokrócokkal várt, így elég kényelmesen utaztunk. Az utolsó néhány mérföldön nem volt hó, szél támadt, s havas eső vágott orrunkba, szemünkbe, fájdalmat, s csaknem fagycsípést okozva. Végül menedéket találtunk Farnsworth testvéreknél, akik mindent megtettek kényelmünkre, s mindent úgy intéztek, hogy a lehető legtöbbet pihenhessünk. Ami bizony elég kevésnek bizonyult.

FOLYTATÁS

Chapter 113—Further Labors

Experiences from December 23, 1867 to February 1, 1868

I will now resume the sketch of incidents, and perhaps I cannot better give an idea of our labors up to the time of the Vermont meeting than by copying a letter which I wrote to our son at Battle Creek, December 27, 1867: {1T 653.1}

“My dear son Edson,

“I am now seated at the desk of Brother D. T. Bourdeau, at West Enosburgh, Vermont. After our meeting closed at Topsham, Maine, I was exceedingly weary. While packing my trunk, I nearly fainted from weariness. The last work I did there was to call Brother A’s family together and have a special interview with them. I spoke to this dear family, giving words of exhortation and comfort, also of correction and counsel to one connected with them. All I said was fully received and was followed by confession, weeping, and great relief to Brother and Sister A. This is crossing work for me and wears me much. {1T 653.2}

“After we were seated in the cars, I lay down and rested about one hour. We had an appointment that evening at West-brook, Maine, to meet the brethren from Portland and vicinity. We made our home with the kind family of Brother Martin. I was not able to sit up during the afternoon; but, being urged to attend the meeting in the evening, I went to the schoolhouse, feeling that I had not strength to stand and address the people. The house was filled with deeply interested listeners. Brother Andrews opened the meeting, and spoke a short time; your father followed with remarks. I then arose, and had spoken but a few words, when I felt my strength renewed; all my feebleness seemed to leave me, and I spoke about one hour with perfect freedom. I felt inexpressible gratitude for this help from God at the very time when I so much needed it. On Wednesday evening I spoke with freedom nearly two hours upon the health and dress reforms. To have my strength so unexpectedly renewed, when I had felt completely exhausted before these two meetings, has been a source of great encouragement to me. {1T 653.3}

“We enjoyed our visit with the family of Brother Martin, and hope to see their dear children give their hearts to Christ, and with their parents war the Christian warfare, and wear the crown of immortality when the victory shall be gained. {1T 654.1}

“Thursday we went into Portland again and took dinner with the family of Brother Gowell. We had a special interview with them, which we hope will result in their good. We feel a deep interest for the wife of Brother Gowell. This mother’s heart has been torn by seeing her children in affliction and in death, and laid in the silent grave. It is well with the sleepers. May the mother yet seek all the truth, and lay up a treasure in heaven, that when the Life-giver shall come to bring the captives from the great prison house of death, father, mother, and children may meet, and the broken links of the family chain be reunited, no more to be severed. {1T 654.2}

“Brother Gowell took us to the cars in his carriage. We had just time to get on the train before it started. We rode five hours, and found Brother A. W. Smith at the Manchester depot, waiting to take us to his home in that city. Here we expected to find rest one night; but, lo quite a number were waiting to receive us. They had come nine miles from Amherst to spend the evening with us. We had a very pleasant interview, profitable, we hope, to all. Retired about ten. Early next morning we left the comfortable, hospitable home of Brother Smith, to pursue our journey to Washington. It was a slow, tedious route. We left the cars at Hillsborough, and found a team waiting to take us twelve miles to Washington. Brother Colby had a sleigh and blankets, and we rode quite comfortably until we were within a few miles of our destination. There was not snow enough to make good sleighing; the wind arose, and during the last two miles blew the falling sleet into our faces and eyes, producing pain and chilling us almost to freezing. We found shelter at last at the good home of Brother C. K. Farnsworth. They did all they could for our comfort, and everything was arranged so that we could rest as much as possible. That was but little, I can assure you.  {1T 654.3}