104. Harc és győzelem
Élmények 1867. április 26-tól 1867. október 20-ig
...
Szeptember 14-én és 15-én eredményes gyülekezést tartottunk Battle Creek-ben. Itt férjem felszabadultan merész csapást mért azok bűneire, akik magas tisztséget töltöttek be a műben, s tíz hónapja első ízben részt vett az esti összejövetelen, és esténként igét hirdetett. Áldásos állapot vette kezdetét, s a gyülekezet, amint a Szemle is megírta, megfogadta, hogy mellettünk fog állni, hogyha nyugatról visszatérve velük fogok fáradozni.
A Maynard házaspár, Smith s Olmstead testvérek társaságában részt vettünk a fontos nyugati gyűléseken, amelyek fő győzelméről a Szemlében olvashattunk részletesen. A wisconsini gyülekezésen elég gyönge voltam. Battle Creek-ben messze erőmön felül fáradoztam, s a vonaton csaknem elájultam az utazás alatt.
Négy hétig sokat szenvedtem a tüdőmmel, s csak nehezen tudtam szólni a néphez. Szombat este vizes ruhát tettünk a torkomra és tüdőmre, de a sapkáról elfeledkeztünk, s a tüdő baja az agyra húzódott. Reggel felébredve egyedülálló érzet volt az agyamban. A hangok visszhangot vertek, s minden úszni látszott előttem. Megtántorodtam, csaknem a padlóra zuhantam. Megreggeliztem, remélve hogy jobban leszek tőle, de sajnos, csak növelte a bajt. Nagyon rosszul voltam, fel sem tudtam ülni.
A délelőtti gyülekezés után férjem bejött a házba, s azt mondta: Kihirdettem, hogy délután te szólod az igét. Lehetetlennek tűnt, hogy a nép elé álljak. Mikor férjem megkérdezte, hogy miről fogok szólni, egy mondatot sem tudtam összeszedni vagy megtartani agyamban. Ha Isten akarja, hogy szóljak, bizonyosan meg fog erősíteni; hit által kimerészkedek; legfeljebb nem fog menni. Zavart gondolatokkal elvánszorogtam a sátorhoz, s megmondtam a szószéken a testvéreknek, hogyha imáikkal támogatnak, szólni fogok. Hit által a nép elé álltam. Öt perc alatt fejem, tüdőm megéledt, s nehézség nélkül szóltam ezerötszáz figyelmes hallgatóhoz. Befejezve Isten jóságának és irgalmának érzete töltött el, s nem bírtam ki, hogy fel ne álljak, s ne szóljak betegségemről és Isten áldásáról, mely megtartott, míg beszéltem. Az összejövetel óta tüdőm nagyon megkönnyebbült; egészségem egyre javul.
Nyugaton olyan hírekkel találkoztunk, melyek csaknem rágalmazások voltak férjem ellen. Ezek körbejártak az általános értekezlet alatt; ahonnan elvitték őket a mező összes részébe. Egyet elmondok példának. Azt mondták, hogy férjem olyan bolond volt, öreg üvegek árusításával foglalkozott. A tényállás az, hogy költözés előtt megkérdeztem őt, mit tegyek a sok üres üveggel. Azt felelte, hogy dobjam ki. Épp akkor Willie fiunk bejött, s felajánlotta, hogy kimossa és eladja az üvegeket. Mondtam tegye, amit akar. Mikor férjem a postára hajtott, Willie-t is felvette a kocsiba az üvegekkel. Nem tehetett kevesebbet hűséges kis fiáért. Willie eladta az üvegeket, és eltette a pénzt. A postára hajtva férjem felvett egy testvért, aki a Szemlénél dolgozott. Kellemesen elbeszélgetett vele a városba és visszamenet, s mivel a testvér látta Willie-t a kocsihoz jönni, s kérdezni valamit az üvegekről az apjától, majd látta, hogy a gyógyszerész beszélget férjemmel arról, ami akkor nagyon lekötötte Willie-t; a testvér, szót sem szólva férjemnek az ügyről, azonnal elhíresztelte, hogy White testvér annyira süllyedt, hogy régi üvegek árusításával foglalkozik, tehát biztos, hogy megbolondult. Az üvegekről első ízben öt hónappal később hallottunk Iowa államban.
A szóbeszédeket senki sem említette előttünk, hogy helyesbítettük volna azokat, így széthordták, mintegy a szél szárnyán, hitvalló, állítólagos testvéreink között. Elképedve találtuk, kérdezősködésre, s jelen bevallásból csaknem a gyülekezet összes tagjától, hogy a hamis hírek egyikét, vagy mindegyikét csaknem mindenki hitelesnek vette, s hogy e hitvalló keresztények rosszindulatú híreket, keserűséget s könyörtelenséget melengettek ellenünk, főleg életéért és szabadságáért küzdő, gyönge férjem ellen. Némelyekben gonosz, eltipró szellem élt, s mint gazdagot állították be, aki mégis pénz után kapkod.
Battle Creek-be visszatérve férjem összehívta a testvérek tanácsát a gyülekezetbe, hogy kivizsgálják előttük az ügyeket, s szembeszálljunk a hazug híresztelésekkel. Testvérek jöttek össze az állam különböző részeiből, s férjem félelmet nem ismerve felszólított mindenkit, hogy hozzanak fel ellene, amit tudnak, hogy nyíltan megcáfolhassa, s véget vessen ennek a titkos rágalmazásnak. A helytelenségeket, melyeket nyíltan bevallott a Szemlében, most teljesen bevallotta nyilvános gyülekezésen és egyéneknek, és sok ügyet tisztázott, melyeken hazug és dőre vádak épültek, meggyőzve mindenkit a vádak hazug voltáról.
S míg tudakozódtunk tulajdonunk tényleges értéke felől, mi, s az összes jelenlévő elképedve vette tudomásul, hogy a két lovon és kocsin kívül vagyonunk értéke nem haladta meg az ezerötszáz dollárt. Könyveink eladásának összege is az elmúlt évben kevesebbre rúgott, mint a nyomdatartozásaink kamatja. Ezért nem lehet azoknak nagy értéket tulajdonítani, különösen a jelen állapotunkban.
Mikor egészséges volt, férjemnek nem volt ideje könyvet vezetni, s betegsége alatt pénzügyei mások kezében voltak. Felmerült a kérdés, mi lett a tulajdonával? Meglopták volna? Hibák csúsztak volna a számításba? Vagy a rendezetlen anyagi állapotban erre és arra a jó célra adományozott, nem tudva, hogy valójában mennyit adakozhat, s azt sem, hogy mennyit adakozott.
A kivizsgálás egyik jó eredménye, hogy az ügyeinket intézőkbe vetett bizalom megszilárdult, s nincs okunk azt hinni, hogy szegénységünk a számításokba csúszott hibák miatt köszöntött be. Ezért áttekintve férjem anyagi ügyeit az elmúlt tíz éven át, s nagylelkű adakozásait a munka összes ága javára, a legjobb és legjóindulatúbb következtetés, hogy vagyonunk a jelen igazság céljaira lett fordítva. Férjem nem vezetett feljegyzéseket, s amit adakozott, csak emlékezetből lehet követni, s amiről a Szemle elismervényt adott. Szegénységünk – akkor kiderülve, mikor mint gazdagot híresztelték, aki még mindig kap a pénzen – öröm forrása lett számunkra. Hiszen ez a legjobb megcáfolása a tekintélyünket és a keresztény jellemünket fenyegető hazug vádaknak.
Birtokunk elfogyhat, de mi örvendezünk az Úrnak, ha az ő ügyének előmenetelére használták. Vidáman fordítottuk legjobb napjainkat, erőnk legjavát, s koptunk el csaknem teljesen eme ügyben, s érezzük korai öregség gyöngeségeit, s mégis örvendezünk. De mikor állítólagos testvéreink megtámadják jellemünket és tekintélyünket, gazdagnak, világiasnak és pénz után kapónak állítanak be, az nagyon fáj. Hadd örvendezzünk a jellemnek s tekintélynek, melyet úgy érezzük, nehezen vívtunk ki az elmúlt húsz év alatt, míg szegénységgel, gyönge egészséggel, halódó élettel vívunk, mégis örvendezünk és vidáman adakozzuk az ügyre a keveset, mely megmaradt nekünk.
A kivizsgálás alapos volt, s eredményeképp mentesek lettünk az ellenünk hozott vádaktól, visszaállítva a tökéletes egység érzetét. Szívből fakadó, szívet tépő bűnvallomások hangzottak el az ellenünk irányult irgalmatlan viselkedésről, s Isten jól érezhető áldása szállt mindnyájunkra. Kimaradtak tértek vissza, bűnösök tértek meg, s negyvennégyet temettünk el a hullámsírba. Férjem tizenhatot, Andrews és Loughborough testvér huszonnyolcat keresztelt. Bátorítás, vigasz ért bennünket, noha kimerültek vagyunk. Férjemre és rám hárult a munka terhe, mely nagyon fárasztó és idegfeszítő volt. Erőtlen állapotunkban hogyan tudtuk végigvinni a kivizsgálást, mikor csaknem mindenki ellenünk volt, hogyan viseltük el az igehirdetés és dorgálás fárasztó munkáját? Férjem, velem fáradozott, másolt és nyomdára előkészített, olvasta a kefelenyomatot – csak Isten tudja hogyan bírta ki. De megtettük, s bízunk Istenben, hogy támogatni fog jövő munkánkban.
Hisszük, hogy az álmokat azért nyertük, hogy szemléltessék a Battle Creek-i bűnös állapotok miatt a megpróbáltatásainkat, törekvésünket, hogy megtisztítsuk magunkat a kegyetlen vádaktól, s fáradozásunkat, Isten áldásával, hogy helyrehoztuk a helytelenségeket. Ha az álmoknak ez az értelmezése helytálló, akkor remélhetjük a még be nem teljesedett részletek alapján, hogy jövőnk kedvezőbb lesz, mint a múlt.
Befejezéséül azt mondom, hogy nagyon komoly időket élünk. Legutóbbi látomásomban azt a megdöbbentő tényt mutatták meg nekem, hogy az igazságot vallóknak csak kis része szentelődik meg általa, s üdvözül. Sokan a munka egyszerűsége fölé emelkednek. A világhoz szabják magukat, bálványokat melengetnek, s lelkileg holttá válnak. Jézus szerény, önfeláldozó követői tovább haladnak a tökéletességre, maguk mögött hagyva a közönyösöket és a világ szerelmeseit.
Emlékeztettek az ősi Izráelre. Az Egyiptomból való kivonuló roppant seregből alig hét lélek ment be Kánaánba. Holttesteik elszóródtak a pusztában vétkeik miatt. A mai Isten népét jobban fenyegeti a veszély, hogy elfeledkeznek Istenről, s bálványimádásra hagyják vezetni magukat, mint az Úr ősi népét. Még a hitvalló szombattartók is sokféle bálványt imádnak. Isten ősi népének különösen lelkére kötötte a bálványimádástól való őrizkedést, mert ha az elvezetné őket az élő Isten szolgálatától, az Úr átka nyugodna meg rajtuk. Holott ha teljes szívből, teljes lelkükkel és minden erővel őt szeretnék, bőségesen megáldaná kosarukat és sütőteknőjüket, és eltávolítaná közülük a betegségeket.
Áldás vagy átok áll Isten népe előtt. Áldás, ha kijönnek a világból, ha különállók lesznek, az alázatos engedelmesség ösvényét járják, s átok, ha egyesülnek a bálványimádókkal, akik lábbal tapossák a menny magasztos követelményeit. Izráel bűneinek s gonoszságainak feljegyzései tanulságul állnak előttünk. Figyelmeztetésül, hogy ha követjük példájukat a törvénytaposásban, ha eltávolodunk Istentől, oly bizonyosan elbukunk, mint ők. „Mindezek példaképen estek rajtuk, megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.”
*****
September 14 and 15 we held profitable meetings at Battle Creek. Here my husband with freedom struck a bold blow at some sins of those who stand in high places in the cause, and for the first time in twenty months he attended evening meetings and preached evenings. A good work was begun, and the church, as published in the Review, gave us the pledge to stand by us, if on our return from the West we would continue our labors with them. {1T 604.2}
In company with Brother and Sister Maynard, and Brethren Smith and Olmstead, we attended the large Western meetings, the principal victories of which have been fully given in the Review. While attending the meetings in Wisconsin, I was quite feeble. I had labored far beyond my strength at Battle Creek and nearly fainted in the cars on the journey. I had for four weeks suffered much with my lungs, and it was with difficulty that I spoke to the people. Sabbath evening a fomentation was applied over my throat and lungs; but the head cap was forgotten, and the difficulty of the lungs was driven to the brain. As I arose in the morning, I felt a singular sensation upon the brain. Voices seemed to vibrate, and everything appeared to be swinging before me. As I walked, I reeled and came near falling to the floor. I took my breakfast, hoping to be relieved by so doing; but the difficulty only increased. I grew very sick and could not sit up. {1T 604.3}
My husband came to the house after the forenoon meeting, saying that he had given an appointment for me to speak in the afternoon. It seemed impossible for me to stand before the people. When my husband asked what subject I would speak upon, I could not gather or retain a sentence in my mind. But I thought: If God will have me speak, He will surely strengthen me; I will venture by faith; I can but fail. I staggered to the tent with a strangely confused brain, but told the preaching brethren on the stand that if they would sustain me by their prayers, I would speak. I stood before the people in faith, and in about five minutes my head and lungs were relieved, and without difficulty I spoke more than one hour to fifteen hundred eager listeners. After I ceased speaking, a sense of the goodness and mercy of God came over me, and I could not forbear rising again and relating my sickness and the blessing of God which had sustained me while speaking. Since that meeting my lungs have been greatly relieved, and I have been improving in health. {1T 604.4}
In the West we met reports amounting to little less than slander against my husband. These were current at the time of the General Conference, and were carried to all parts of the field. I will state one as a sample. It was said that my husband was so crazy for money that he had engaged in selling old bottles. The facts are these: When we were about to move, I asked my husband what we should do with a lot of old bottles on hand. Said he: “Throw them away.” Just then our Willie came in and offered to clean and sell them. I told him to do so, and he should have what he could get for them. And when my husband rode to the post office, he took Willie and the bottles into the carriage. He could do no less for his own faithful little son. Willie sold the bottles and took the money. On their way to the post office my husband took a brother connected with the Review office into the carriage, who conversed pleasantly with him as they rode to and from town, and because he saw Willie come out to the carriage and ask his father a question relative to the value of the bottles, and then saw the druggist in conversation with my husband relative to that which so much interested Willie, this brother, without saying one word to my husband about the matter, immediately reported that Brother White had been downtown selling old bottles and therefore must be crazy. The first we heard about the bottles was in Iowa, five months after. {1T 605.1}
These things have been kept from us so that we could not correct them, and have been carried, as on the wings of the wind, by our professed friends. And we have been astonished to find, by investigation and by recent confessions from nearly all the members of this church, that some one or more of the false reports have been fully credited by nearly all and that those professed Christians have cherished feelings of censure, bitterness, and cruelty against us, especially against my feeble husband who is struggling for life and liberty. Some have had a wicked, crushing spirit and have represented him as wealthy yet grasping for money. {1T 606.1}
Upon returning to Battle Creek, my husband called for a council of brethren to meet with the church that matters might be investigated before them and false reports met. Brethren came from different parts of the state, and my husband fearlessly called on all to bring what they could against him that he might meet it openly and thus put an end to this private slander. The wrongs which he had before confessed in the Review he now fully confessed in a public meeting and to individuals, and also explained many matters upon which false and foolish charges were based, and convinced all of the falsity of those charges. {1T 606.2}
And while looking up matters relative to the real value of our property, we found to his astonishment, and that of all present, that it amounted to only $1,500, besides his horses and carriage, and remnants of editions of books and charts, the sale of which for the past year, as stated by the secretary, has not been equal to the interest on the money he owes to the Publishing Association. These books and charts cannot at present be regarded of much value, and certainly not to us in our present condition. {1T 606.3}
When in health, my husband had no time to keep accounts, and during his sickness his matters were in the hands of others. The inquiry arose: What had become of his property? Had he been defrauded? Had mistakes been made in his accounts? Or had he, in the unsettled condition of his affairs, given to this and that good object, not knowing his real ability to give and not knowing how much he gave? {1T 607.1}
As one good result of the investigation, confidence in those who have had charge of accounts relative to our affairs is unshaken, and we have no good reason to conclude that our limited means can be attributed to errors in the accounts. Therefore in looking over my husband’s business matters for ten years, and his liberal manner of handing out means to help the work in all its branches, the best and most charitable conclusion is that our property has been used in the cause of present truth. My husband has kept no accounts, and what he has given can be traced only from memory and from what has been receipted in the Review. The fact that we are worth so little, appearing at this time when my husband has been represented as wealthy and still grasping for more, has been a matter of rejoicing to us, as it is the best refutation of the false charges which threatened our influence and Christian character. {1T 607.2}
Our property may go, and we will still rejoice in God if it be used for the advancement of His cause. We have cheerfully spent the best of our days, the best of our strength, and have nearly worn out in the same cause, and feel the infirmities of premature age, and yet we will rejoice. But when our professed brethren attack our character and influence by representing us as wealthy, worldly, and grasping for more, it is then that we feel keenly. Let us enjoy the character and influence we have dearly earned during the past twenty years, with even poverty and a slight hold on health and this mortal life, and we will rejoice and cheerfully give to the cause the little there is left of us. {1T 607.3}
The investigation was a thorough one and resulted in freeing us from the charges brought against us, and restoring feelings of perfect union. Hearty and heart-rending confessions of the cruel course pursued toward us here have been made, and the signal blessing of God has come upon us all. Backsliders have been reclaimed, sinners have been converted, and forty-four have been buried in baptism, my husband baptizing sixteen, and Brethren Andrews and Loughborough, twenty-eight. We are encouraged, yet much worn. My husband and myself have had the burden of the work, which has been very laborious and exciting. How we have, in our feeble state, gone through with the investigation, with the feelings of nearly all against us, endured the preaching, the exhortations, and the late evening meetings, and at the same time prepared this work, my husband working with me, copying and preparing it for the printers, and reading proof, God only knows. Yet we have passed through it and hope in God that He will sustain us in our future labors. {1T 608.1}
We now believe that much in the foregoing dreams was given to illustrate our trials arising from wrongs existing at Battle Creek, our labors in clearing ourselves from cruel charges, and also our labors, with the blessing of God, in setting things right. If this view of the dreams be correct, may we not hope, from other portions of them not yet fulfilled, that our future will be more favorable than the past? {1T 608.2}
In concluding this narrative, I would say that we are living in a most solemn time. In the last vision given me, I was shown the startling fact that but a small portion of those who now profess the truth will be sanctified by it and be saved. Many will get above the simplicity of the work. They will conform to the world, cherish idols, and become spiritually dead. The humble, self-sacrificing followers of Jesus will pass on to perfection, leaving behind the indifferent and lovers of the world. {1T 608.3}
I was pointed back to ancient Israel. But two of the adults of the vast army that left Egypt entered the land of Canaan. Their dead bodies were strewn in the wilderness because of their transgressions. Modern Israel are in greater danger of forgetting God and being led into idolatry than were His ancient people. Many idols are worshiped, even by professed Sabbathkeepers. God especially charged His ancient people to guard against idolatry, for if they should be led away from serving the living God, His curse would rest upon them, while if they would love Him with all their heart, with all their soul, and with all their might, He would abundantly bless them in basket and in store, and would remove sickness from the midst of them. {1T 609.1}
A blessing or a curse is now before the people of God—a blessing if they come out from the world and are separate, and walk in the path of humble obedience; and a curse if they unite with the idolatrous, who trample upon the high claims of heaven. The sins and iniquities of rebellious Israel are recorded and the picture presented before us as a warning that if we imitate their example of transgression and depart from God we shall fall as surely as did they. “Now all these things happened unto them for ensamples: and they are written for our admonition, upon whom the ends of the world are come.” {1T 609.2}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése