Bizonyságtételek I. kötet - 13. Bt. - 105. A battle creek-i gyülekezet válasza

105. A Battle Creek-i gyülekezet válasza

'Előjogomnak s kötelességemnek érzem felelni White testvérnő fenti megállapításaira. Hosszú évek óta kiváltságunk örvendezni a két testvér (White) szolgálata ismeretének. Tudtunk valamit áldozataikról a múltban, és tanúi voltunk az áldásoknak, mely egyenes, vesékig ható és hű bizonyságtevésükhöz járulnak. Régóta meggyőződésünk, hogy a Szentlélek látomásokban nyújtott tanításai nélkülözhetetlenek Isten népe jólétéhez, akik elváltozásra készülnek Isten országába. Nincs más út a titkos bűnök megrovására. S az aljas embereket is, akik észrevétlenül belopóznak Isten nyájába, le kell leplezni, ördögi számításaikat keresztülhúzni. Hosszú évek tapasztalata megtanított minket, hogy ily csodás ajándék mérhetetlenül értékes Isten népe számára. Azt is hisszük, hogy Isten hívta el White testvért, hogy világos bizonyságot tegyen a gonoszságok megrovásául és nyilvánvalóvá tételéül, s hogy e feladatában azok támogatását kell élveznie, akik igazán félik Istent. Fájdalmas tapasztalattal tanultuk meg azt is, hogy mikor a bizonyságok elhallgatnak, vagy könnyen vesszük intéseit, hidegség, visszaesés, világi gondolkodás és lelki sötétség ejti rabul a gyülekezetei. Nem akarunk embert magasztalni, de kötelességünket hanyagolnánk el, ha nem szólnánk erős és határozott hangon nézetünkről eme bizonyságtételek fontosságáról. Azok félelmetes hitehagyása, akik könnyen vették és megvetették ezeket, sok szomorú bizonyítékot szolgáltatott, hogy mely igen veszélyes megvetni a Lélek kegyességét.

Tanúi voltunk a nagy lesújtottságnak, melyen a testvér életveszélyes betegségével White testvérnő átment. Isten keze a legvilágosabban látható előttünk felgyógyulásában. Az ilyen súlyos csapásból valószínűleg senki sem épült fel. Mégis, a bénulás súlyos megrázkódtatását, mely az agyra is erősen kihatott, Isten áldó keze eltávolította szolgájáról, és testileg, szellemileg új erőt adott neki.

Úgy véljük, hogy White testvérnő lépését, hogy beteg férjét a múlt decemberben elvitte északi körútra, a Szentlélek sugallta. Mi, ellenezve lépését, nem Isten tanácsa szerint jártunk. Hiányzott belőlünk itt a mennyei bölcsesség, ezért letévedtünk a helyes ösvényről. Elismerjük, hogy ekkoriban hiányzott belőlünk a keresztény szeretet, és túl lassan ismertük fel Isten kezét White testvér felépülésében. Munkássága, értünk elviselt szenvedései feljogosították őt legmelegebb szeretetünkre és támogatásunkra. De Sátán megvakított bennünket lelki állapotunk felől.

A múlt télen előítélet szelleme szállt meg bennünket az anyagiak felől, arra az érzésre vezetve, hogy White testvér anyagiakat kér, holott nincs rá szüksége. Megbizonyosodtunk, hogy ez időben valóban ínségben volt, s rosszul tettük, hogy nem vizsgáltuk meg a kérdést, mint kellett volna. Elismerjük, hogy érzésünk alaptalan s kegyetlen volt, még ha félreértés volt is az oka.

Most mélyen gyászoló szívvel elfogadjuk a dorgálást a fenti bizonyságtételben, s kérjük Istent és az Úr népét, bocsássa meg azt, amiben lelki vakságunkban letértünk a helyes ösvényről.

Az elmúlt napokban White testvér és testvérnő köztünk való fáradozását Isten szemmel látható áldása kísérte. Nem csupán mély és szívből jövő visszaesés és helytelenségek bevallásai hangzottak el, hanem ünnepélyes fogadalmak a megtérésre, és Istenhez visszatérésre kísérték az illetőket. Isten Lelke oly mértékben rányomta pecsétjét erre a tisztogatásra, hogy nem kételkedhetünk. Sok fiatalt vezetett Krisztushoz, és a gyülekezet csaknem minden tagja, a barátkozókkal együtt, mennyei áldásban részesült.

Szerteszét élő testvéreink vegyék tudomásul, hogy együttérzünk White testvérnővel, és hisszük, hogy Isten hívta el őket a felelősségteljes szolgálatra, melyet végeznek. Megígérjük, hogy mellettük fogunk állni igyekezetükben. 

A gyülekezet nevében: 

J. N. Andrews, J. N. Loughborough, Josef Bates, D. T. Bourdeau, 

A. S. Hutchins, John Byington – bizottság.

Az október 21-i testvérgyűlésen ezt a jelentést egyöntetűen elfogadtuk: Uriah Smith, G. W. Amadon - vének.'

    

   

  

*****

Chapter 105—Response From Battle Creek Church

We esteem it a privilege as well as a duty to respond to the foregoing statements of Sister White. We have been favored with an acquaintance of many years with the labors of these servants of the Lord [Brother and Sister White]. We have known something of their sacrifices in the past, and have been witnesses of the blessing of God that has attended their plain, searching, faithful testimony. We have long been convinced that the teachings of the Holy Spirit in these visions were indispensable to the welfare of the people who are preparing for translation into the kingdom of God. In no other way can secret sins be rebuked and base men who creep “in unawares” into the flock of God be exposed and baffled in their evil designs. Long experience has taught us that such a gift is of inestimable value to the people of God. We believe also that God has called Brother White to bear a plain testimony in reproving wrongs thus made manifest, and that in this work he should have the support of those who truly fear God.  {1T 609.3}

We have learned by painful experience, also, that when these testimonies are silent, or their warning lightly regarded, coldness, backsliding, worldly-mindedness, and spiritual darkness take possession of the church. We would not give glory to man, but we should be recreant to our sense of duty not to speak in strong and pointed language our views of the importance of these testimonies. The fearful apostasy of those who have slighted and despised them has furnished many sad proofs of the dangerous business of doing despite to the Spirit of grace. {1T 610.1}

We have been witnesses of the great affliction through which Brother and Sister White have passed in the severe and dangerous sickness of Brother White. The hand of God in his restoration is to us most apparent. Probably no other one upon whom such a blow has fallen ever recovered. Yet a severe shock of paralysis, seriously affecting the brain, has, by the good hand of God, been removed from his servant, and new strength granted him both in body and mind. {1T 610.2}

We think that the action of Sister White in taking her sick husband on her northern tour, in December last, was dictated by the Spirit of God; and that we, in standing opposed to such action, did not move in the counsel of God. We lacked heavenly wisdom in this matter and thus erred from the right path. We acknowledge ourselves to have been, at this time, lacking in that deep Christian sympathy that was called for by such great affliction, and that we have been too slow to see the hand of God in the recovery of Brother White. His labors and sufferings in our behalf entitled him to our warmest sympathy and support. But we have been blinded by Satan in respect to our own spiritual condition. {1T 610.3}

A spirit of prejudice respecting means came over us during the past winter, causing us to feel that Brother W. was asking for means when he did not need it. We now ascertain that at this very time he was really in want, and we were wrong in that we did not inquire into the case as we should. We acknowledge that this feeling was unfounded and cruel, though it was caused by misapprehension of the facts in the case. {1T 611.1}

We now accept with deep sorrow of heart the reproof given us in this testimony, and we ask that wherein we have erred from the right, through our lack of spiritual discernment, we may find forgiveness of God and of His people. {1T 611.2}

The labors of Brother and Sister White with us for a few days past have been attended with the signal blessing of God. Not only have deep and heartfelt confessions of backsliding and wrong been made, but solemn vows of repentance and of returning to God have accompanied them. The Spirit of God has set its seal to this work in such a manner that we cannot doubt. Many of the young have been brought to Christ, and nearly every person connected with this church has received a share of this heavenly blessing. {1T 611.3}

Let our brethren abroad understand that our hearts are in sympathy with Brother and Sister White, and that we believe them called of God to the responsible work in which they are engaged, and that we pledge ourselves to stand by them in this work. {1T 611.4}

In behalf of the church, {1T 612.1}

J.N. Andrews,

J.N. Loughborough,

Joseph Bates,

D.T. Bourdeau,

A.S. Hutchins,

John Byington,

Committee.

At a meeting of the church, Monday evening, October 21, the foregoing report was unanimously adopted. {1T 612.2}

Uriah Smith,

G.W. Amadon,

Elders.