115. Egészséges főzés
Első rész
Minden keresztény lány és asszony vallásos kötelessége azonnal megtanulni jó, édes, könnyű kenyeret sütni teljes őrlésű lisztből. Az anyák vigyék magukkal a konyhába lányaikat, mikor még nagyon fiatalok, s tanítsák meg őket a főzés művészetére. Az anya nem várhatja el, hogy lányai tanítás nélkül megértsék a házvezetés titkait. Tanítsa őket türelmesen, szeretettel, s vidám orcával. Helyeslő, bátorító szavával tegye a munkát oly kellemessé, amilyenné tudja. Ha nem sikerül nekik egyszer, kétszer, háromszor, ne szidja őket, hisz a csüggedés máris végzi munkáját, kísérti őket, hogy azt mondják: „Hiába, nem tudom elkészíteni.” Ez nem a bírálat ideje, mert gyöngíti az akaratot. Bátorításra, derűs, reményteli szavakra van szükség, mint például: „Ne aggódj a sikertelenségen, hisz még csak tanulod. Elvárhatjuk a melléfogásokat. Próbáld meg újra. Figyelmesen készítsd, s akkor sikerülni fog.”
Sok anya nem tartja fontosnak az ismeretnek ezt az ágát. Ahelyett, hogy bajlódjék vele, gondot okozva magának a gyermekek tanításával; ahelyett, hogy elviselje sikertelenségeiket, fél a további nehézségektől, s inkább maga végzi el a tennivalókat. S mikor lányaik hibákat követnek el, elküldik őket: ‘Nincs értelme, hogy folytassuk, nem tudod megcsinálni. Csak útban vagy.’
Így a tanulók első kísérleteit elutasítják, s az első sikertelenségtől elmegy a kedvük a további próbálkozástól, s inkább varrnak, kötnek, takarítanak – bármit a főzésen kívül. Itt az anya követett el súlyos hibát. Türelmesen tanítania kellett volna őket, hogy gyakorlattal tapasztalatra tegyenek szert, ami eltávolítaná az ügyetlenkedést, simává tenné a tapasztalatlan, suta mozdulatokat. Idézek ide a tízes számú bizonyságtételből (74. fejezet).
„A kényeztetett és kiszolgált gyermekek mindig is elvárják azt. Ha nem részesülnek benne, csalódottak és csüggedtek. Ugyanezt a beállítottságot látjuk életük további részén. Tehetetlenek, segítségért másokra támaszkodók. Elvárják, hogy törődjenek velük, és engedjenek nekik. Mikor felnőtt férfivá és nővé cseperednek, és valaki nem helyesli életüket, megsértődnek. Így élik le aggodalmak közt életüket. Alig tudják elviselni a rájuk eső terhet. Gyakran morognak és mérgelődnek, mert nem minden megy kedvükre.
Az elnéző, engedékeny szülők olyan leckékre tanítják gyermekeiket, melyek romlásukat okozzák, és saját lábuk elé is töviseket ültetnek. Azt képzelik, hogy ha teljesítik gyermekeik kívánságait, s hagyják, hadd kövessék hajlamaikat, azzal kivívják szeretetüket. Mekkora tévedés! Az így kényeztetett gyerekek zabolátlan kívánságokkal nőnek fel, viselkedésük hajthatatlan, ők maguk önzők, követelődzők és igényesek lesznek, maguk és környezetük átkai. A szülők nagymértékben kezükben tartják gyermekeik későbbi boldogságát. Rájuk hárul a gyermekek jellemalakításának fontos feladata. Gyermekkori nevelésük egész életükre elkíséri őket. A szülők vetik a magot, amely felnő és gyümölcsöt terem, vagy a jóra, vagy a rosszra. Boldogságra vagy a boldogtalanságra készíthetik elő fiaikat és lányaikat.
Még mikor nagyon fiatalok, tanítsuk meg a gyermekeket a hasznosságra, hogy segítsenek magukon és másokon is. Korunk sok lánya lelkiismeret furdalás nélkül tudja nézni, hogy anyja dolgozik, főz, mos vagy vasal, míg ők a szobában ülnek, regényeket olvasnak, kötnek, horgolnak vagy hímeznek. Szívük érzéketlen, akár a kő. De honnan veszi magát ez a helytelenség? Rendszerint kit kárhoztathatunk emiatt? A szegény, megtévedt szülőket. Nem tartják szem előtt gyermekeik jövő javát, és rosszul alkalmazott szerető elfogultságukban, hagyják őket tétlenül ücsörögni, vagy jelentéktelen dolgokkal foglalkozni. Majd azzal mentegetik tunya lányaikat, hogy gyöngélkedők. Miért lettek gyöngélkedők? Gyakran a szülők hibájából. A kellő mozgás a ház körül hasznos lenne testüknek is, gondolkodásuknak is. Mégis, helytelen elképzelések miatt megfosztják ettől gyermekeiket, míg csak idegenkedni nem fognak a munkától. A munka kellemetlen nekik, és nem egyezik az előkelőségről alkotott nézeteikkel. Azt gondolják, hogy jól nevelt nőkhöz nem illik a mosogatás, vasalás vagy a mosóteknő; sőt, rangon alulinak tartják ezeket. A mai szerencsétlen korban a gyermekek ebben a divatos nevelésben részesülnek.
Isten népét vezessék magasabb elvek, mint a világiakat, akik valamennyi tettüket a divathoz szabják. Az istenfélő szülőknek hasznos életre kell nevelniük gyermekeiket. Nem szabad megengedniük, hogy a kor uralkodó, szertelen felfogása szennyezze nevelésük elveit; nem szabad a világ divatjaihoz igazodniuk, nem szabad a világiak véleményének kormányozni őket. Nem szabad megengedni gyermekeiknek, hogy ők válasszanak maguknak barátokat. Tanítsák meg őket arra, hogy a szülők kötelessége a választás. Szoktassátok őket a terhek viselésére, míg fiatalok. Ha nem szokták a munkát, hamarosan panaszkodni fognak, hát- és derékfájásról, fáradt tagokról. Titeket pedig az a veszély fenyeget, hogy – szeretetből – ti végezzétek a munkát, ahelyett, hogy kissé szenvedni hagynátok őket. A gyerekek terhe eleinte legyen könnyű. Majd növeljétek a terhet napról-napra, míg eleget nem tudnak dolgozni belefáradás nélkül. A tétlenség a nyilallás és a hátfájás fő okozója a gyermekeknél.
Manapság a fiatal nők semmire sem jó csoportja létezik. Csak arra jók, hogy lézengjenek, egyenek, öltözködjenek, csevegjenek, s zöldségeket beszéljenek, míg ujjuk között tartanak valami hímzést vagy horgolást. Csak kevés fiatalon látszik az igazán egészséges okosság és józan ész. Pillangó-életet élnek, és semmi céljuk sincs. Mikor világi barátok csoportja összejön, jóformán mást se hallani tőlük, mint néhány buta megjegyzést ruháról vagy léha ügyről. Aztán jót nevetnek ragyogónak képzelt megjegyzéseiken. Gyakran teszik ezt idősebbek jelenlétében, akik csak szomorkodni tudnak a kor iránti ekkora tiszteletlenség láttán. Úgy látszik, a fiatalok elvesztették a szerénység s jó modor ékességét. Iskoláik miatt mégis azt képzelik, hogy ők az előkelőség netovábbjai.
Ez a lelkület olyan, mint a ragályos betegség. Isten népe válassza meg gyermekeik barátait, és tanítsák meg őket, hogy kerüljék a hiú világiak társaságát. Az anyák vigyék lányaikat a konyhába, és türelmesen tanítsák őket. Az ilyen munkától egészségük csak megerősödik. Izmaik nem lesznek petyhüdtek, hanem megedződnek, s alkonyat idejére gondolkodásuk józanabb és emelkedettebb lesz. Lehet, hogy elfáradnak, ámde mily édes a pihenés a kellő mennyiségű munka után. Az alvás, a természet újjáépítője, élénkíti fáradt testüket, és elkészíti a holnap kötelességeire. Ne sugalljátok gyermekeiteknek, hogy mindegy, ha dolgoznak, ha nem.”
*****
... It is a religious duty for every Christian girl and woman to learn at once to make good, sweet, light bread from unbolted wheat flour. Mothers should take their daughters into the kitchen with them when very young and teach them the art of cooking. The mother cannot expect her daughters to understand the mysteries of housekeeping without education. She should instruct them patiently, lovingly, and make the work as agreeable as she can by her cheerful countenance and encouraging words of approval. If they fail once, twice, or thrice, censure not. Already discouragement is doing its work and tempting them to say: “It is of no use; I can’t do it.” This is not the time for censure. The will is becoming weakened. It needs the spur of encouraging, cheerful, hopeful words, as: “Never mind the mistakes you have made. You are but a learner and must expect to make blunders. Try again. Put your mind on what you are doing. Be very careful, and you will certainly succeed.” {1T 684.1}
Many mothers do not realize the importance of this branch of knowledge, and rather than have the trouble and care of instructing their children and bearing with their failings and errors while learning, they prefer to do all themselves. And when their daughters make a failure in their efforts, they send them away with: “It is no use; you can’t do this or that. You perplex and trouble me more than you help me.” {1T 685.1}
Thus the first efforts of the learners are repulsed, and the first failure so cools their interest and ardor to learn that they dread another trial, and will propose to sew, knit, clean house—anything but cook. Here the mother was greatly at fault. She should have patiently instructed them that they might by practice obtain an experience which would remove the awkwardness and remedy the unskillful movements of the inexperienced worker. Here I will add extracts from Testimony for the church vol. 1, No. 10, page 392, published in 1864: {1T 685.2}
“Children who have been petted and waited upon, always expect it; and if their expectations are not met, they are disappointed and discouraged. This same disposition will be seen through their whole lives; they will be helpless, leaning upon others for aid, expecting others to favor them and yield to them. And if they are opposed, even after they have grown to manhood and womanhood, they think themselves abused; and thus they worry their way through the world, hardly able to bear their own weight, often murmuring and fretting because everything does not suit them. {1T 685.3}
“Mistaken parents are teaching their children lessons which will prove ruinous to them, and are also planting thorns for their own feet. They think that by gratifying the wishes of their children, and letting them follow their own inclinations, they can gain their love. What an error! Children thus indulged grow up unrestrained in their desires, unyielding in their dispositions, selfish, exacting, and overbearing, a curse to themselves and to all around them. To a great extent, parents hold in their own hands the future happiness of their children. Upon them rests the important work of forming the character of these children. The instructions given in childhood will follow them all through life. Parents sow the seed which will spring up and bear fruit either for good or evil. They can fit their sons and daughters for happiness or for misery. {1T 685.4}
“Children should be taught very young to be useful, to help themselves, and to help others. Many daughters of this age can, without remorse of conscience, see their mothers toiling, cooking, washing, or ironing, while they sit in the parlor and read stories, knit edging, crochet, or embroider. Their hearts are as unfeeling as a stone. But where does this wrong originate? Who are the ones usually most to blame in this matter? The poor, deceived parents. They overlook the future good of their children, and in their mistaken fondness, let them sit in idleness, or do that which is of but little account, which requires no exercise of the mind or muscles, and then excuse their indolent daughters because they are weakly. What has made them weakly? In many cases it has been the wrong course of the parents. A proper amount of exercise about the house would improve both mind and body. But children are deprived of this through false ideas, until they are averse to work. It is disagreeable and does not accord with their ideas of gentility. It is thought to be unladylike and even coarse to wash dishes, iron, or stand over the washtub. This is the fashionable instruction which is given children in this unfortunate age. {1T 686.1}
“God’s people should be governed by higher principles than worldlings, who seek to gauge all their course of action according to fashion. God-fearing parents should train their children for a life of usefulness.... Prepare them to bear burdens while young. If your children have been unaccustomed to labor, they will soon become weary. They will complain of side ache, pain in the shoulders, and tired limbs; and you will be in danger, through sympathy, of doing the work yourselves, rather than have them suffer a little. Let the burden upon the children be very light at first, and then increase it a little every day, until they can do a proper amount of labor without becoming so weary. Inactivity is the greatest cause of side ache and shoulder ache among children.... {1T 686.2}
“Mothers should take their daughters with them into the kitchen and patiently educate them. Their constitution will be better for such labor, their muscles will gain tone and strength, and their meditations will be more healthy and elevated at the close of the day. They may be weary, but how sweet is rest after a proper amount of labor. Sleep, nature’s sweet restorer, invigorates the weary body, and prepares it for the next day’s duties. Do not intimate to your children that it is no matter whether they labor or not. Teach them that their help is needed, that their time is of value, and that you depend on their labor.” {1T 687.1}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése