8. bizonyságtétel (1862)
62. Vallás a családban
Az Úr feltárta előttem a magasztos és felelős álláspontot, amelyet Isten népének el kellene foglalnia. Ők a föld sója és a világ világossága; úgy kell hát járniuk, amint Krisztus járt. Nagy nyomorúságon kell átmenniük. A jelen a hadviselés és a próba ideje. Megváltónk mondja: „A győztesnek megadom, hogy velem üljön trónomon, amint én is győztem, s Atyámmal ülök trónján.” Nem mindenki nyeri el a jutalmat, aki Krisztus követőjének vallja magát, hanem aki győz, amint Jézus győzött. Tanulmányozzuk Krisztus életét, s tanuljuk meg belőle, mit jelent megvallanunk őt a világ előtt.
Krisztus világ előtti megvallásához előbb bennünk kell éljen. Senki sem vallhatja meg igazán Krisztust, csak ha Krisztus gondolatai és lelkülete él benne. Ha az istenfélelem külsősége, az igazság igaznak tartása mindig Krisztus megvallása lenne, azt mondhatnánk, hogy széles az út, amely az életre visz, és sokan megtalálják azt. Értsük meg, mit jelent Krisztust megvallani, s mennyiben tagadjuk meg őt. Lehetséges ajkunkkal megvallanunk, tetteinkkel megtagadnunk őt. Ha a Lélek gyümölcsei láthatók életünkben, akkor Krisztust valljuk. Ha mindent elhagyunk Krisztusért, életünk alázatos, beszélgetésünk mennyei, viselkedésünk kifogástalan lesz. Ha bennünk él az igazság hatalmas, tisztító hatása, s Krisztus jelleme megtestesül életünkben, akkor megvalljuk őt. Ha az örök élet szavai vannak elhintve szívünkben, igazságosság és béke a gyümölcse. Megtagadhatjuk életünkkel Krisztust, ha megtűrjük magunkban a könnyű élet vagy a magunk szeretetét, ha bohóckodunk és tréfálkozunk, ha a világ megtisztelésére vágyunk. Megtagadhatjuk őt megjelenésünkkel, a világhoz alkalmazkodással, hivalkodó külsővel, költséges öltözékkel. Csak szakadatlan őrködéssel és kitartó, csaknem szüntelen imával tudjuk életünkben visszatükrözni Krisztus jellemét, és az igazság megszentelő hatását. Sokan türelmetlen, féktelen lelkületükkel elűzik családjukból Krisztust. Az ilyeneknek van mit legyőzniük e téren.
Megmutatták nekem az emberei család legyöngült állapotát. Az ember minden nemzedékkel gyöngébb, és mindenfajta betegség senyveszt bennünket. A szegény halandók ezrei nyomorék, beteges testtel, feldúlt idegekkel, borongó értelemmel vonszolják gyászos életüket. Sátán hatalma egyre terjed az emberi családon. Ha az Úr nem jönne el hamar, s nem semmisítené meg Sátán hatalmát, a világ rövid időn belül lakatlanná válna.
Láttam, hogy Sátán különösen Isten népén gyakorolja hatalmát. Sokakat megmutattak nekem, akik kétkedő, szorongó lelkületben élnek. A test betegségei kihatnak a gondolkodásra. Minden hájjal megkent és hatalmas ellenség követi minden lépésünket és veti latba erejét és hozzáértését, hogy letérítsen a helyes útról. Isten népe igen gyakran nem virraszt, így fogalmuk sincs félrevezetéseiről. Sátán olyan módszereket alkalmaz, melyek a legjobban álcázzák őt, és gyakran el is éri célját.
Testvéreink szabadalmi jogokba és más vállalkozásokba ruházzák javaikat, és másokat is erre biztatnak, olyanokat, akik nem bírják az efféle ügyletek bizonytalanságát és gondját. Aggódó, túlfeszített gondolataik súlyosan kihatnak különben is beteges testükre. A csüggedés föléjük kerekedik, majd kétségbeeséssé növekedik. Elveszítik összes önbizalmukat, s azt gondolják, hogy Isten elhagyta őket. Nem merik hinni, hogy kegyelmes lesz hozzájuk. Isten nem hagyja eme szegény embereket Sátán kénye-kedvére. Megtalálják a kiutat a homályból, reszketeg hitüket, újra Isten ígéreteire rögzítik. Isten ki fogja szabadítani őket, gondterheltségüket és bánatukat békére és örömre fordítja. Hanem ezeknek – láttam– meg kell tanulniuk nyugtalanságukból, hogy hagyják békén a szabadalmi jogokat és hasonló vállalkozásokat. Még testvéreiknek se hagyják rábeszélni magukat az ilyen üzletekbe gabalyodásra, mert reményeik nem válnak valóra, és az ellenség csataterére kerülnek, fegyvertelenül a küzdésre. A javak, amelyeket Isten kincstárába, ügyének fejlesztésére kellett volna fordítaniuk, rosszabb, mintha elvesztek volna, mint hogy e korszerű újításokba ruházták be. Ha az igazság vallói közül bárki megengedhetőnek tartja, s képes belevágni a szabványjog és más találmányokba, ne a testvéreket, hanem a hitetleneket tegyék működésük területévé. Adventista a neved, s hitvallásod ne vezesse félre testvéreidet, akik Istennek kívánják szentelni javaikat, hanem menj a világba, és hadd ruházzák be pénzüket, akik nem viselik szívükön Isten ügyének fejlesztését.
Rámutattak előttem, hogy meg kell nyitnunk otthonunk és szívünk ajtaját az Úrnak. Ha lelkiismeretesen kezdünk tevékenykedni magunkért és családunkért, segítséget kapunk Istentől. Láttam, hogy szombatünneplés, reggeli s esti ima magukban nem bizonyítják, hogy keresztények vagyunk. Szigorúan betarthatjuk a külsőségeket, mégis hiányozhat belőlünk az igaz istenfélelem, Krisztus „önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson magának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.”
Aki Krisztus követőjének vallja magát, uralkodjék indulatain. Nem engedheti meg magának az ingerlékeny vagy türelmetlen beszédet. A férj és apa fékezze meg a szájából már-már kirobbanó türelmetlen szót. Ügyeljen szavainak hatására, nehogy szomorúságot és sorvadást hagyjanak maguk után.
Különösen az asszonyokat érik betegségek és rosszullétek. A család boldogsága jórészt a feleségtől és anyától függ. Ha gyönge és ideges, ha hagyják, hogy agyondolgozza magát, gondolatai szomorúak lesznek, mivel azok a test fáradtságának nyomában járnak. Ilyenkor a feleség gyakorta a férj hideg tartózkodásába ütközik. Ha nem minden folyik gördülékenyen, ahogy a férj szeretné, a feleséget és anyát hibáztatja. Alig ismeri az anya gondjait és terheit, és nem mindig tudja, hogyan legyen megértő. Nem tudja, hogy a hatalmas ellenség romboló munkáját segíti elő. Neki kellene Istenbe vetett hittel zászlót emelnie Sátán ellen; de mintha vak lenne saját és felesége jóléte iránt. Közönyösen bánik vele. Nem döbben rá, hogy mit tesz. Saját boldogsága ellen cselekszik, és eltiporja családjának boldogságát is. Felesége szomorú és csüggedt lesz. A remény és jó kedély elköltözik tőlük. Az asszony gépiesen végzi napi feladatát, mert tudja, hogy annak meg kell lennie. Vidámságnak és bizakodásának a hiánya az egész családi körben érezhetővé válik. Számos ilyen szomorú család akad a szombattartók soraiban. Angyalok viszik a szégyenletes hírt a mennybe, és a jegyző angyalok mindezt felírják.
A férj viselje szívén a családját. Különösen kímélje meg a feleségét, ha beteges. Sok betegséget ki tud rekeszteni a nyájas, vidám, bátorító szó. Hathatósabb gyógyszernek bizonyulnak, mint a legtöbb orvosság.
Bizakodást ültetnek a szomorú, csüggedt feleség szívébe. A szerető tettekkel, buzdító szavakkal családba hozott boldogság és napsütés tízszeresen megfizeti a fáradtságot. A férj ne feledje, hogy a gyermeknevelés terhének oroszlánrésze az anyára hárul, hogy az anya nagyon hat a gyermekek gondolkodásának alakítására. E megfontolás keltse életre leggyöngédebb gondolatait, s könnyítsen gondoskodón felesége terhein. Buzdítsa, hogy támaszkodjék férje erős szeretetére, és irányítsa gondolatait a mennyre, mert ott az erő, a béke, és a megfáradtak végső pihenője. Nem szabad felhős homlokkal hazatérnie, hanem jelenlétével hozzon napsütést a családba. Buzdítsa a feleségét, hogy fölfelé tekintsen, és higgyen Istenben. Együtt igényelhetik Isten ígéreteit, és az ígéretek gazdag áldásait hozhatják a családba. A ridegség, panasz és harag kirekeszti Jézust a házból. Láttam, hogy Isten angyalai menekülnek onnét, ahol kíméletlen szavak, türelmetlenség és viszály uralkodik.
Az Úr megmutatta nekem, hogy gyakran a feleség követ el súlyos hibákat. Nem igyekszik minden erejével megfékezni indulatait, s boldoggá tenni a családi kört. Gyakran idegeskedik, és feleslegesen nyafog. A férj sokszor fáradtan és gondterhelten ér haza munkájából, s vidám, bátorító szavak helyett felhős homlokot talál. Ő is csak ember, így lassan elhidegül feleségétől, nem szeret otthon időzni, útja elsötétül, és bizakodása elpusztul. Elveszti önbizalmát és méltóságát, holott Isten ezt várja el tőle. A férj a család feje, mint Krisztus a gyülekezet feje. Isten szemében visszataszító bármely eljárás, mellyel a feleség csökkenteni igyekezhet a férj tekintélyét, s arra igyekezik rávenni őt, hogy leszálljon tekintélyes, felelősállásából. A feleség kötelessége lemondani kívánságairól és akaratáról férje javára. Mindkettő legyen engedékeny, de Isten szava a férj ítélőképességét tartja elsőnek. Ez az elsőbbség nem von le a feleség méltóságából, ha engedékeny azzal, kit tanácsadójául és védőjéül választott. A férjnek kell teljes szelídséggel, mégis határozottan fenntartani álláspontját a családban.
Valaki megkérdezte: állandóan őrködnöm kell, szüntelenül fékeznem magamat? Megmutatták nekem, hogy nagy munka vár ránk szívünk kutatása terén, és féltékeny őrködéssel kell vigyáznunk magunkra. Fedezzük fel, hol követünk el hibát, és őrizkedjünk azon a ponton. Uralkodjunk tökéletesen indulatainkon. „Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testet is megzabolázni.” Az ösvényünkre ragyogó fény, a lelkiismeretünknek kedves igazság vagy elítéli és pusztítja lelkünket, vagy megszenteli, s átalakítja azt. Túl közel élünk a próbaidő végéhez, hogy felületes, külső lelki élettel megelégedjünk. A megtartásunkra eddig elégnek vélt kegyesség most nem fog fenntartani minket. Hitünknek növekednie kell. Viselkedésünkben és lelkületünkkel sokkal krisztusibbá kell válnunk, hogy elviseljük, és sikeresnek, hogy ellenálljunk Sátán kísértésének. Krisztus kegyelme elégséges minden követője számára.
Sátán támadásai kivédésére kifejtett igyekezetünk legyen lelkiismeretes és kitartó. Az ördög latba veti erejét és szakértelmét, hogy letérítsen a helyes útról. Szemmel tartja kimenésünket és bejövetelünket, hogy alkalmat találjon megsebzésünkre és megsemmisítésünkre. Legsikeresebben a sötétben tevékenykedik, azokat sebezve meg, akik nem ismerik csapdáit. Ha megértenénk támadásának módszerét, nem kerekedne fölénk. Gyakran családunk tagjait használja eszközül, hogy elérje célját – belénk lője tüzes nyilait. Szeretteink meggondolatlanul szólhatnak vagy cselekedhetnek, és ez mélyen megsebezhet minket. Nem szándékosan teszik, de Sátán felfújja előttünk a szavakat és tetteket, így lőve nyilat belénk íjából. Nekigyürkőzünk, hogy ellenálljunk annak, aki szerintünk megsértett minket. így édesgetjük Sátán kísértéseit. Ahelyett, hogy Istenhez imádkoznának erőért, ellenállni Sátánnak, tűrjük, hogy azzal zavarja boldogságunkat, hogy kiálljunk azért, amit jogainknak nevezünk. Ezzel kettős előnyhöz juttatjuk. Tettekre váltjuk sértett érzéseinket, ő pedig eszközéül használ megsebezni, s kétségbe ejteni azokat, akik nem szándékoztak bántani minket. A férj kívánságai néha oktalannak tűnnek felesége szemében, holott ha nyugodtan és őszintén újra fontolóra venné a dolgot férje szemszögéből, meglátná, hogy ha lemondana elgondolásáról, s alávetné magát férje ítéletének, sok boldogtalan órát megtakarítana mindkettőjüknek, s hatalmas győzelmet aratnának Sátán kísértésein.
Láttam, hogy Sátán vagy az istenfélők hasznavehetősége vagy élete ellen tör; igyekszik megrontani boldogságukat, míg a földön élnek. Hatalma azonban korlátozott. Fűtheti a kemencét, de Jézus és angyalai őrködni fognak a bízó keresztény fölött, hogy semmi el ne égjen, csak a salak. Sátán tüzének nincs hatalma elpusztítani vagy bántani a nemes fémet. Fontos bezárnunk minden ajtót, hogy Sátán ne tehesse be lábát. Minden család előjoga úgy élni, hogy Sátán ne használhassa ki szavaikat vagy tetteiket a tagok rombolására. A családtagok legyenek tudatában, hogy csak annyira erősek, amennyire ellene állhatnak szívós ellenségüknek. Támaszkodjanak buzgó imával és töretlen hittel Krisztus vérének érdemeire, s igényeljék megmentő erejét.
A sötétség hatalmai nyüzsögnek az ember körül, eltakarva szeme elől Jézust. Olykor nem tehetünk mást, mint szomorúan és meglepetten várjuk, míg a felleg elvonul. Ezek az időszakok néha borzalmasak. Reményünk meghiúsul, és kétségbeesés kerít hatalmába. E rettenetes órákban tanuljunk meg bízni, teljesen az elfedezés érdemére hagyatkozni, s tehetetlenül, méltatlanul kizárólag a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre bízni magunkat. Míg ezt tesszük, soha el nem veszünk – soha! Mikor fény ömlik ösvényünkre, könnyű erősnek lennünk a kegyesség erejében. Hanem türelmesen, reménykedve várnunk, mikor felhő nyel el, és sötétség vesz körül, ez hitet és alázatot kíván, mely eléri, hogy akaratunk elmerüljön Isten akaratában. Gyorsan elcsüggedünk, szívből esedezünk a próba eltávolításáért, ahelyett, hogy türelemért könyörögnénk a próba elviselésére, és kegyelemért a győzelemhez.
Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Ott lehet családunkban Isten szabadítása, de hinnünk kell benne, élnünk kell érte. Szüntelenül hinnünk és bíznunk kell Istenben. Felül kell kerekednünk lobbanékony természetünkön, uralkodnunk szavainkon – így döntő győzelmeket aratunk. Ha nem uralkodunk szavainkon s indulatainkon, akkor Sátán rabszolgái, Sátán alattvalói vagyunk: fogságba hurcol bennünket. Minden üres fecsegés, sértő, türelmetlen, ideges szó Sátán felségének bemutatott áldozat. Költséges áldozat ez, költségesebb, mint bármely áldozat, melyet Istennek mutathatunk be, mert feldúlja az egész család békéjét és boldogságát, elpusztítja egészségét, s végül a boldog örök élet feladását okozza. A fegyelem, melyre Isten igéje kötelez, javunkat szolgálja. Növeli családunk és környezetünk boldogságát. Finomítja ízlésünket, megszenteli gondolkodásunkat, békességet fakaszt, végül örök életet terem. E szent fegyelem korlátjában növekedni fogunk a kegyességben s alázatban; könnyűvé válik a helyénvaló szó. Féken tartja a bűnös, indulatos természetet. A bennünk élő Üdvözítő minden órában megerősít minket. Szolgáló angyalok fognak időzni családi körünkben, s örvendezve viszik a mennybe isteni életben elért fejlődésünk hírét. Az írnok angyalok szívderítő, boldog dolgokat jegyeznek föl.
Number Eight—Testimony for the Church
Chapter 62—Family Religion
I have been shown the high and responsible position which God’s people should occupy. They are the salt of the earth and the light of the world, and they must walk even as Christ walked. They will come up through great tribulation. The present is a time of warfare and trial. Our Saviour says in Revelation 3:21: “To him that overcometh will I grant to sit with Me in My throne, even as I also overcame, and am set down with My Father in His throne.” The reward is not given to all who profess to be followers of Christ, but to those who overcome even as He overcame. We must study the life of Christ and learn what it is to confess Him before the world. {1T 303.1}
In order to confess Christ, we must have Him to confess. No one can truly confess Christ unless the mind and spirit of Christ are in him. If a form of godliness, or an acknowledgment of the truth, were always a confession of Christ, we might say: Broad is the way that leadeth unto life, and many there be that find it. We must understand what it is to confess Christ and wherein we deny Him. It is possible with our lips to confess Christ yet in our works deny Him. The fruits of the Spirit manifested in the life are a confession of Him. If we have forsaken all for Christ, our lives will be humble, our conversation heavenly, our conduct blameless. The powerful, purifying influence of truth in the soul, and the character of Christ exemplified in the life, are a confession of Him. If the words of eternal life are sown in our hearts, the fruit is righteousness and peace. We may deny Christ in our life by indulging love of ease or love of self, by jesting and joking, and by seeking the honor of the world. We may deny Him in our outward appearance by conformity to the world, by a proud look or costly apparel. Only by constant watchfulness and persevering and almost unceasing prayer shall we be able to exhibit in our life the character of Christ or the sanctifying influence of the truth. Many drive Christ from their families by an impatient, passionate spirit. Such have something to overcome in this respect. {1T 303.2}
The present enfeebled condition of the human family was presented before me. Every generation has been growing weaker, and disease of every form afflicts the race. Thousands of poor mortals with deformed, sickly bodies, shattered nerves, and gloomy minds are dragging out a miserable existence. Satan’s power upon the human family increases. If the Lord should not soon come and destroy his power, the earth would erelong be depopulated. {1T 304.1}
I was shown that Satan’s power is especially exercised upon the people of God. Many were presented before me in a doubting, despairing condition. The infirmities of the body affect the mind. A cunning and powerful enemy attends our steps and employs his strength and skill in trying to turn us out of the right way. And it is too often the case that the people of God are not on their watch, therefore are ignorant of his devices. He works by means which will best conceal himself from view, and he often gains his object. {1T 304.2}
Brethren have invested means in patent rights and other enterprises, and have induced others to interest themselves, who could not bear the perplexity and care of such business. Their anxious, overtaxed minds seriously affect their already diseased bodies, and they then yield to despondency, which increases to despair. They lose all confidence in themselves and think that God has forsaken them, and they dare not believe that He will be merciful to them. These poor souls will not be left to the control of Satan. They will make their way through the gloom and again fasten their trembling faith upon the promises of God; He will deliver them and turn their sorrow and mourning into peace and gladness. But such, I was shown, must learn by the things they suffer to let patent rights and these various enterprises alone. They should not allow even their brethren to flatter them to entangle themselves in such enterprises, for their anticipations will not be realized, and then they will be thrown upon the enemy’s battlefield unarmed for the conflict. Means which should be put into the treasury of God to advance His cause is worse than lost by being invested in some of these modern improvements. If any who profess the truth feel at liberty to engage, and capable of engaging, in these patent rights and inventions, they should not go among their brethren and make that their field of operation, but go among unbelievers. Let not your name and profession as an Adventist decoy your brethren who wish to consecrate their means to God. But go out into the world, and let that class invest their means who care not for the advancement of the cause of God. {1T 304.3}
I was shown the necessity of opening the doors of our houses and hearts to the Lord. When we begin to work in earnest for ourselves and for our families, then we shall have help from God. I was shown that merely observing the Sabbath and praying morning and evening are not positive evidences that we are Christians. These outward forms may all be strictly observed, and yet true godliness be lacking. Titus 2:14: “Who gave Himself for us, that He might redeem us from all iniquity, and purify unto Himself a peculiar people, zealous of good works.” All who profess to be Christ’s followers should have command of their own spirit, not allowing themselves to speak fretfully or impatiently. The husband and father should check that impatient word he is about to utter. He should study the effect of his words, lest they leave sadness and a blight. {1T 305.1}
Infirmities and disease especially affect women. The happiness of the family depends much upon the wife and mother. If she is weak and nervous, and is suffered to be overtaxed with labor, the mind becomes depressed, for it sympathizes with the weariness of the body; and then she too often meets with cold reserve from the husband. If everything does not move off just as pleasantly as he could wish, he blames the wife and mother. He is almost wholly unacquainted with her cares and burdens, and does not always know how to sympathize with her. He does not realize that he is aiding the great enemy in his work of tearing down. He should by faith in God lift up a standard against Satan; but he seems blinded to his own interest and hers. He treats her with indifference. He knows not what he is doing. He is working directly against his own happiness and is destroying the happiness of his family. The wife becomes desponding and discouraged. Hope and cheerfulness are gone. She goes her daily rounds mechanically because she sees that her work must be done. Her lack of cheerfulness and courage is felt throughout the family circle. There are many such miserable families all through the ranks of Sabbathkeepers. Angels bear the shameful tidings to heaven, and the recording angel makes a record of it all. {1T 306.1}
The husband should manifest great interest in his family. Especially should he be very tender of the feelings of a feeble wife. He can shut the door against much disease. Kind, cheerful, and encouraging words will prove more effective than the most healing medicines. These will bring courage to the heart of the desponding and discouraged, and the happiness and sunshine brought into the family by kind acts and encouraging words will repay the effort tenfold. The husband should remember that much of the burden of training his children rests upon the mother, that she has much to do with molding their minds. This should call into exercise his tenderest feelings, and with care should he lighten her burdens. He should encourage her to lean upon his large affections, and direct her mind to heaven, where there is strength and peace, and a final rest for the weary. He should not come to his home with a clouded brow, but should with his presence bring sunlight into the family, and should encourage his wife to look up and believe in God. Unitedly they can claim the promises of God and bring His rich blessing into the family. Unkindness, complaining, and anger shut Jesus from the dwelling. I saw that angels of God will flee from a house where there are unpleasant words, fretfulness, and strife. {1T 306.2}
I have also been shown that there is often a great failure on the part of the wife. She does not put forth strong efforts to control her own spirit and make home happy. There is often fretfulness and unnecessary complaining on her part. The husband comes home from his labor weary and perplexed, and meets a clouded brow instead of cheerful, encouraging words. He is but human, and his affections become weaned from his wife, he loses the love of his home, his pathway is darkened, and his courage destroyed. He yields his self-respect and that dignity which God requires him to maintain. The husband is the head of the family, as Christ is the head of the church; and any course which the wife may pursue to lessen his influence and lead him to come down from that dignified, responsible position is displeasing to God. It is the duty of the wife to yield her wishes and will to her husband. Both should be yielding, but the word of God gives preference to the judgment of the husband. And it will not detract from the dignity of the wife to yield to him whom she has chosen to be her counselor, adviser, and protector. The husband should maintain his position in his family with all meekness, yet with decision. Some have asked the question, Must I be on my guard and feel a restraint upon me continually? I have been shown that we have a great work before us to search our own hearts, and watch ourselves with jealous care. We should learn wherein we fail, and then guard ourselves upon that point. We must have perfect control over our own spirit. “If any man offend not in word, the same is a perfect man, and able also to bridle the whole body.” The light that shines upon our path, the truth that commends itself to our consciences, will condemn and destroy the soul, or sanctify and transform it. We are living too near the close of probation to be content with a superficial work. The same grace which we have hitherto considered sufficient will not sustain us now. Our faith must be increased, and we must become more like Christ in conduct and disposition in order to endure, and successfully resist, the temptations of Satan. The grace of God is sufficient for every follower of Christ. {1T 307.1}
Our efforts to resist the attacks of Satan must be earnest and persevering. He employs his strength and skill in trying to turn us out of the right way. He watches our going out and our coming in, that he may find opportunity to hurt or destroy us. He works most successfully in darkness, injuring those who are ignorant of his devices. He could not gain advantage if his method of attack were understood. The instruments he employs to effect his purposes, and transmit his fiery darts, are often the members of our own families. {1T 308.1}
Those we love may speak or act unguardedly, which may wound us deeply. It was not their intention to do this; but Satan magnifies their words and acts before the mind, and thus hurls a dart from his quiver to pierce us. We brace ourselves to resist the one whom we think has injured us, and by so doing we encourage Satan’s temptations. Instead of praying to God for strength to resist Satan, we suffer our happiness to be marred by trying to stand for what we term “our rights.” Thus we allow Satan a double advantage. We act out our aggrieved feelings, and Satan uses us as his agents to wound and distress those who did not intend to injure us. The requirements of the husband may sometimes seem unreasonable to the wife, when if she should calmly, candidly take the second view of the matter, in as favorable a light for him as possible, she would see that to yield her own way and submit to his judgment, even if it conflicted with her feelings, would save them both from unhappiness and would give them great victory over the temptations of Satan. {1T 308.2}
I saw that the enemy will contend either for the usefulness or the life of the godly, and will try to mar their peace as long as they live in this world. But his power is limited. He may cause the furnace to be heated, but Jesus and angels will watch the trusting Christian, that nothing may be consumed but the dross. The fire kindled by Satan can have no power to destroy or hurt the true metal. It is important to close every door possible, against the entrance of Satan. It is the privilege of every family so to live that Satan can take no advantage of anything they may say or do, to tear one another down. Every member of the family should bear in mind that all have just as much as they can do to resist our wily foe, and with earnest prayers and unyielding faith each must rely upon the merits of the blood of Christ and claim His saving strength. {1T 309.1}
The powers of darkness gather about the soul and shut Jesus from our sight, and at times we can only wait in sorrow and amazement until the cloud passes over. These seasons are sometimes terrible. Hope seems to fail, and despair seizes upon us. In these dreadful hours we must learn to trust, to depend solely upon the merits of the atonement, and in all our helpless unworthiness cast ourselves upon the merits of the crucified and risen Saviour. We shall never perish while we do this—never! When light shines on our pathway, it is no great thing to be strong in the strength of grace. But to wait patiently in hope when clouds envelop us and all is dark, requires faith and submission which causes our will to be swallowed up in the will of God. We are too quickly discouraged, and earnestly cry for the trial to be removed from us, when we should plead for patience to endure and grace to overcome. {1T 309.2}
Without faith it is impossible to please God. We can have the salvation of God in our families, but we must believe for it, live for it, and have a continual, abiding faith and trust in God. We must subdue a hasty temper and control our words, and in this we shall gain great victories. Unless we control our words and temper, we are slaves to Satan. We are in subjection to him. He leads us captive. All jangling and unpleasant, impatient, fretful words are an offering presented to his Satanic majesty. And it is a costly offering, more costly than any sacrifice we can make for God, for it destroys the peace and happiness of whole families, destroys health, and is eventually the cause of forfeiting an eternal life of happiness. The restraint which God’s word imposes upon us is for our own interest. It increases the happiness of our families and of all around us. It refines our taste, sanctifies our judgment, and brings peace of mind, and, in the end, everlasting life. Under this holy restraint we shall increase in grace and humility, and it will become easy to speak right. The natural, passionate temper will be held in subjection. An indwelling Saviour will strengthen us every hour. Ministering angels will linger in our dwellings and with joy carry heavenward the tidings of our advance in the divine life, and the recording angel will make a cheerful, happy record. {1T 310.1}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése