59. A példaadás ereje
Titusz 2:13-14-ben ezt olvassuk: „Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusnak dicsősége megjelenését. Aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” Ezt a nagy munkát csak azokért végzik el, akik meg akarnak tisztulni, választottal akarnak lenni, és buzgók a jótettekben. Hányan visszariadnak a tisztulás folyamatától! Nem hajlandók az igazság szerint élni, nem hajlandók különcöknek látszani a világ szemében. A világgal való keveredés, ez pusztítja el lelkiségünket, tisztaságunkat és buzgalmukat. Sátán szüntelen gyakorolja hatalmát, hogy tompítsa Isten népe lelkiismeretének érzékenységét a rossz iránt, s megsemmisítse a köztük és a világ között levő megkülönböztető jelet.
Gyakran kapok érdeklődő leveleket a ruházkodásról. Némelyek félreértették, amit írtam. Pontosan ez a csoport nagyon lassú, és rájuk hat utoljára, ők kullognak hátul a tökéletesedésben, akiket a világ divatjai követőiként mutattak be nekem. Másik csoport – a rossz ízlésűek és a rendetlenek – kihasználták, amit írtam, és az ellenkező végletbe estek. Mentesnek tartják magukat a hiúságtól, és mint kevélyekre tekintenek a takarosan és rendesen öltözőkre. Némelyek külön erénynek tartják a hóbortos és rendetlen ruházkodást. Ez az eljárásuk elpusztítja a hitetlenekre gyakorolt hatásukat. Akik javára kellene élniük – undorodva fordulnak el tőlük.
A látomások egyfelől megrótták a hiúságot és a világ divatjainak követését, másrészt megrótták azokat is, akik elhanyagolják megjelenésüket, piszkosak és szennyes ruhában járnak. Külön felhívták figyelmemet, hogy a jelen igazság vallóinak különös gondot kell fordítaniuk úgy jelenni meg szombatonként Isten előtt, hogy nyilvánvalóvá tegyék a teremtő iránti tiszteletüket, aki megszentelte e napot, és különleges tisztességet ruházott rá. A szombat tisztelői legyenek tiszták, ruházkodjanak takarosan és rendesen, mert féltőn szerető Isten előtt jelennek meg, akit sért a piszok és rendetlenség, s aki megjegyez minden tiszteletlenséget. Néhányan azt gondolják, hogy helytelen mást tenni fejükre, mint szalmakalapot. Ezek végletekbe esnek. Nem nevezhetjük hiúságnak a rendes, egyszerű szalma- vagy selyemkalapot. Hitünk, ha éljük, oly egyszerű ruházkodásra és oly buzgó jótettekre vezet, ami különleges népnek jelöl meg minket. De mikor hátat fordítunk a rendes, takaros ruházkodásnak, gyakorlatilag elhagyjuk az igazságot, mert az igazság soha le nem zülleszt, ha nem csak felemel. A hitetlenek züllötteknek tekintik a szombattartókat. Mikor elhanyagolják ruházatukat, mikor durva, közönséges a modoruk, a hitetlenek csak meggyőződnek e következtetésükben.
Akik az utolsó napok veszedelmei között vallják kereszténynek magukat, és nem követik az alázatos, önmegtagadó mintát, azok csatlakoznak az ellenség soraihoz. Az ellenség a maga alattvalóinak tekinti őket, és olyan fontos szerepet töltenek be terveiben, mint többi alattvalói. Mert élő a nevük, mégis halottak. Ha nem lettek volna hitvalló keresztények, nem követték volna őket. A megszenteletlen hitvallók nincsenek tisztában hatásuk súlyával. Sokkal nehezebbé teszik a csatát azoknak, akik Isten választott népe igyekeznek lenni. Pál írja Titusz 2:15-ben a krisztusváró népnek: „Ezeket szóljad, és ints és feddj teljes méltósággal. Senki téged meg ne vessen.”
Mikor a hiúság és a világ divatjainak követése ellen teszünk bizonyságot, kifogásokkal és önigazulással találjuk szemben magunkat. Egyesek másokra hivatkoznak. Ez és ez a testvérnő abroncs szoknyát visel. Ha helytelen, hogy én viselem, helytelen az is, ha ő hordja. A gyermekek más szombattartó szülők gyermekeikre hivatkoznak. A testvér a gyülekezet gondnoka. Lányaik krinolint hordanak. Miért nagyobb bűn, ha én hordom, mintha ők? Akik példaadásukkal érvekkel látják el a megszenteletlen életű hitvallókat azok ellen, akik választottak szeretnének lenni, botlás kövét helyezik a gyöngék elé. Példaadásukkal Istennel kell elszámolniuk. Gyakran megkérdeznek: „Mi a véleményed az abroncsos szoknyáról?” Azt felelem, hogy átadtam nektek az üzenetet, amit kaptam. Megmutatták nekem, hogy az abroncsok szégyenteljesek, s a legkevésbé se adjunk helyet az ilyen nevetségességig vitt divatnak.
Gyakran meglepetten hallom, hogy White testvérnő szerint nem helytelen kis abroncsokat viselnünk. Én ezt soha ki nem ejtettem a számon. Azok után, amit a krinolinokról láttam, semmi rá nem venne, hogy bárkit a legkevésbé is viselésükre buzdítsak. A vastag vattázás és az abroncsok ugyanolyan feleslegesek. Aki formált minket, nem tervezte, hogy szoknya abroncsok vagy hasonló dolgok torzítsanak el minket. Isten népét azonban már oly régen a világ kitalálásai és divatjai vezetik, hogy nem hajlandóak elszakadni, függetlenné válni tőlük. Mikor a Szentírást tanulmányozom, megriadok Istennek ez utolsó időben élő Izráele miatt. Serkenti őket, hogy meneküljenek a bálványimádóktól. Attól félek, hogy alszanak, s annyira hasonlók a világhoz, hogy nehéz lenne különbséget tenni, ha valaki Istent szolgálja, és ha nem. Krisztus és népe között nő a szakadék, a világ és közöttük pedig csökken. Krisztus hitvalló népe és a világ között csaknem eltűntek a megkülönböztetés jelei. Akárcsak az ősi Izráel, követik a körülöttük élő nemzetek fortéiméit.
Aszerint a világosság szerint, melyet megmutattak nekem, az abroncsos szoknyák szemérmetlenek, fertelmek. Isten népe tévútra lép, ha a legkisebb mértékben is követi vagy eltűri a divatot. Akik Isten választott, különleges népének vallják magukat, el kell vetniük az abroncsokat. Viseletük legyen az abroncsokat viselők harsogó megrovása. Van, aki kényelem miatt hordja. Sokat utazom, s eleget láttam az abroncsok okozta kényelmetlenségekből. Akik egészségükre hivatkoznak, télen is abban járnak, amikor pedig veszélyesebbek, mint a vattázott szoknyák. Ha kocsikon és postakocsikon utaztunk, gyakran felkiáltottam: Szemérem, hol a pirulásod! Nagy csoportokat láttam kocsikba zsúfolódni, és hogy beférhessenek, fel kellett emelniük, s úgy fordítani az abroncsokat, ami szemérmetlen. Az abroncsok viselői tízszer annyit mutogattak alakjukból, mint akik nem viselnek abroncsot. Ha nem ez lenne a divat, lepisszegnék azokat, akik ily szemérmetlenül mutogatják magukat, de az illendőséget és a szemérmet fel kell áldozniuk a divat istenének. Mentse meg népét az Úr ettől a súlyos vétektől! Isten nem könyörül meg azokon, akik a divat szolgái akarnak lenni. De, ha fel is tételeznénk, hogy kissé kényelmesebb az abroncs viselése, ez nem bizonyítja, hogy helyes viselni őket. Csak változzon meg a divat, nem emlegetik többé a kényelmet. Isten gyermekeinek kötelessége feltenni a kérdést: Mennyiben váltam el a világtól? Inkább viseljünk el kényelmetlenséget és maradjunk a biztos úton. Milyen kereszteket visel Isten népe? Összevegyülnek a világgal, osztoznak lelkületében, s úgy öltöznek, beszélnek és tesznek, mint a világiak.
Olvassátok el Timóteus 2:9-10. versét: „Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel. Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.” 1Péter 3:3-5 is erről ír. „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjüknek.”
Nagy a példamutatás hatalma. A. testvérnő vakmerően kisméretű abroncsot vesz fel. B. testvérnő így szól: Ha neki nem bűn, nekem sem az, és kissé nagyobbat vesz magának. C. testvérnő utánozza A. és B. példáját, még nagyobbat vesz, mint az előbbi kettő, de mindhárom elégedett, hogy abroncsuk kicsi.
Nehéz csata előtt állnak azok a szülők, akik meg szeretnék tanítani gyermekeiket a világ divatja követésének gonosz voltára. A gyermekek ezt vetik ellen: „De anyám, A., B., és C. testvérnő abroncsot hord. Ha nekem bűn. nekik is az.” Mit is mondhat a szülő? Járjanak gyermekeik előtt helyes példával. Bár Krisztus hitvalló követőinek példája arra a gondolatra készteti a gyermekeket, hogy szüleik tilalmai túl óvatosak és szigorúak, Isten mégis meg fogja áldani lelkiismeretes igyekezetüket. Ha a szülők nem határozottak és szilárdak, a gyermekeket elsodorja az ár, mert Sátán és gonosz angyalai hatnak gondolataikra, s a meg nem szentelt hitvallók példája igen megnehezíti számukra a győzelmet. A hívő szülőknek mégis Istenbe vetett hittel, és buzgó imával kell előretörniük a kötelesség göröngyös útján. A kereszt útja előre, felfelé vezet. Mikor ezen az úton haladunk, keresve a felülről származó dolgokat, hagyjuk egyre messzebb magunk mögött a világ dolgait. Míg a világ s az érzéki hitvallók lefelé rohannak az ösvényen a halálba, a felfelé haladók feszítsék meg erejüket, nehogy a többiek magukkal sodorják őket.
A világ gyermekeit a sötétség gyermekeinek nevezik. A világ istene megvakítja őket, s a sötétség fejedelmének lelkülete vezeti őket. Nem lelik örömüket a mennyei dolgokban. A világosság gyermekei a mennyeiekre rögzítik szeretetüket. Engednek a parancsnak: „Menjetek ki közülük, és szakadjatok el.” Ezt követi a feltételhez kötött ígéret: „Magamhoz fogadlak titeket.” Krisztus kezdettől fogva kiválasztotta népét a világból, és elvárta, hogy váljanak el tőlük, ne legyen közösségük a sötétség meddő cselekedeteivel.
Ha szeretik Istent és megtartják parancsait, távol maradnak a világ barátságától és élvezeteitől. Hogyan egyeznék meg Krisztus Béliállal?
Ezsdrás próféta, s a zsidó gyülekezet más hű szolgái elképedtek, mikor a fejedelmek azzal mentek hozzájuk: „Izráel népe, a papok és a léviták nem különítették el magukat e tartományok népeitől.” „Mindazok után pedig, amik ránk jövének gonosz cselekedeteinkért és nagy vétkünkért, hiszen te, ami Istenünk, jobban kedvezél nekünk, sem mint bűneink miatt érdemeltük volna, s adád nekünk e maradékot. Hát megrontjuk-é ismét parancsolataidat s összeházasodunk-é ez utálatos népekkel? Nem fogsz-é haragudni ránk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen? Óh, Uram Izráel Istene! Igaz vagy te, mert meghagytál minket maradék gyanánt, mint e mai nap bizonyítja. ímé előtted vagyunk vétkünkben, és nem állhatunk meg előtted e miatt!” Ezsdrás 9:1,13-15.
2Krónika 36:14-16. „Sőt még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt a pogányok minden undoksága szerint, és megfertőztették az Úr házát, amelyet megszentelt Jeruzsálemben. És az Úr, az ő atyáiknak Istene, elküldte hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez az Ő népének és az ő lakóhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem volt segítség.”
3Mózes 18:26-27. „Tartsátok meg azért ti az én rendeléseimet és végzéseimet, és ez utálatosságok közül semmit meg ne cselekedjetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. (Mert mindezeket az utálatosságokat megcselekedték annak a földnek lakosai, amely előttetek van; és förtelmessé lőn az a föld.)”
5Mózes 32:16-22. „Idegen istenekkel ingerelték utálatosságokkal bosszantották. Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek: újaknak, aki csak most támadtak, akiket nem rettegtek a ti atyáitok. A Kősziklát, aki szült téged, elfeledted; megfeledkeztél Istenről, aki nemzett téged. Látta ezt az Úr, és megutálta bosszúságában az ő fiait és leányait, és monda: Elrejtem orcámat előlük, hadd látom, mi lesz a végük? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, akiben nincs hűség! Azzal ingereltek ők, ami nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerelem őket, ami nem népem: bolond nemzettel bosszantom őket. Mert tűz lobban fel haragomban, és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait.”
Ez Isten ősi Izráelhez intézett figyelmeztetése. Nem Isten szeszélye miatt kellett oly soká vándorolniuk a pusztában. Isten egyenesen az ígéret földjére vezette volna őket, ha engedelmesek lettek volna, és szerették volna Isten vezetését. De mivel oly sokszor megbántották őt a pusztában, megesküdött, hogy nem teszik be lábukat nyugalmába, csak a kettő, aki teljes szívvel követte őt. Isten elvárta népétől, hogy egyedül benne bízzék. Nem akarta, hogy azoktól kapjanak segítséget, akik nem szolgálják őt.
Olvassátok el Ezsdrás 4:1-5-öt. „Mikor pedig meghallák Júda és Benjámin ellenségei, hogy akik a fogságból visszatértek, templomot építenek az Úrnak, Izráel Istenének; menének Zorobábelhez és a családfőkhöz, s mondának nekik: Hadd építsünk együtt veletek, mert miképpen ti, úgy mi is a ti Isteneteket keressük, s neki áldozunk Esárhaddon, Assíria királyának idejétől fogva, aki ide hozott fel minket! És monda néki Zorobábel és Jésua és Izráel családjainak többi fői: Nem veletek együtt kell nekünk házat építeni Istenünknek, hanem mi magunk fogunk építeni az Úrnak, Izráel Istenének, amiképpen megparancsolta nekünk a király, Czírus, Persia királya. És igyekezének e tartományok népe megkötni Júda népének kezét éselrémíteni azt az építéstől, és felbérelni ellene tanácsosokat, hogy semmivé tegyék szándékát Czírusnak, Persia királyának egész idejében, Dárius persa király uralkodásáig.”
Ezsdrás 8:21-23. „Ekkor böjtöt hirdeték ott az Aháva folyóvíz mellett, hogy megaláznók magunkat a mi Istenünk előtt, hogy kérnénk tőle szerencsés utat magunknak, családjainknak, és minden marháinknak. Mert szégyelltem kérni a királytól sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen ez útban, mert ezt mondtuk a királynak, mondván: A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik őt keresik, az ő javukra, és az ő hatalma és haragja mindazokon, akik elhagyják őt. És böjtölénk és a mi Istenünkhöz könyörgénk annakokáért, és meghallgatott minket.”
A próféta és a fejedelmek nem tekintették a föld népét az igaz Isten imádóinak, s bár a föld népe barátaiknak vallotta magát, és segíteni akart, mégsem mertek egyesülni velük semmiben, ami Isten imádásával összefügg. Mikor Jeruzsálembe vonultak, hogy templomot építsenek Istennek, visszaállítsák imádatát, nem kérték az útra a király védelmét, hanem böjttel és imával keresték az Úr segítségét. Hitték, hogy Isten megvédi és felvirágoztatja szolgáit, amikor neki akarnak szolgálni. Mindenek Alkotója, imádásának megalapításához, nem szorul ellenségei segítségére. Nem kéri a gonoszok áldozatát, s nem fogadja el azok adományát, akiknek más istenük van az Úr előtt.
Gyakran halljuk a megjegyzést: „Nagyon zártkörűek vagytok.” Népünk minden áldozatra kész, hogy embereket mentsen meg, vagy vezessen az igazsághoz. Mégsem merünk egyesülni velük, nem merjük azt szeretni, amit ők szeretnek, mert akkor Isten ellenségei lennénk.
Ha elolvassuk a következő szövegeket, látni fogjuk, hogyan tekintette Isten az ősi Izráelt: Zsoltár 135:4. „Mert kiválasztá magának az Úr Jákobot, Izráelt a saját örökségéül.” 5Mózes 14:2 „Mert szent népe vagy te az Úrnak, a te Istenednek, és az Úr választott téged, hogy légy néki tulajdon népe minden nép közül, amelyek a föld színén vannak.”
5Mózes 7:6-7. „Az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy népe légy néki, minden nép közül, e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; hisz minden népnél kevesebben vagytok.”
2Mózes 33:16. „Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e föld színén van.”
Mily gyakran fellázadt az ősi Izráel, mily gyakran érték büntetések – ezrek haltak meg, mert nem engedelmeskedtek Isten parancsainak, aki kiválasztotta őket. Az utolsó időkben Isten Izráele szüntelen abban a veszélyben forog, hogy összevegyül e világgal, és elveszíti az összes jelét annak, hogy ők Isten választott népe. Olvassátok el újra Titusz 2:13-15-öt. Ez a szöveg az utolsó napokhoz vezet el minket, amikor Isten választott népet tisztít meg magának. Ne ingereljük őt, mint az ősi Izráel tette! Ne zúdítsuk haragját magunkra – ne szakadjunk el tőle, hogy összekeveredünk a világgal, és a körülöttünk élők utálatosságait kövessük.
Az Úr elkülönítette magának a hűségeseket. Mind az Ó-, mind az Újszövetség világosan és határozottan megparancsolja az Istennek szentelést és a világtól elkülönülést. Válaszfal áll – melyet maga az Úr alapozott meg – a világ dolgai, és azok közt a dolgok közt, amelyeket kiválasztott e világból, és magának szentelt meg. Isten népének különleges a hivatása és jelleme, különlegesek a kilátásaik, és ezek a különösségek különböztetik meg őket a többi embertől. Isten valamennyi földi gyermeke egyetlen testet alkot kezdettől az idők végéig. Egy a fő, ő irányítja és igazgatja a testet. Azok az utasítások, melyek az ősi Izráelnek szóltak, Isten népének szólnak ma is – különüljetek el a világtól. Az egyház mindenható feje nem változott meg. A keresztények mai élete nagyon hasonlít az ősi Izráel pogányság követéséhez. Kérlek, olvassátok el 1Korinthus 10. fejezetét, különösen a 6-15 szakaszt.
„Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és fölkelének játszani. Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonhárom ezren. Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által. Mindezek pedig példaképpen esett rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért, aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek,sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek. Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást. Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, amit mondok.”
1János 3:1. „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg őt.”
1János 2:15-17. „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik e világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élet kérkedése, nem az Atyától van, hanem a világból. Ez a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
2Péter 2:20. „Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek. Az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett az elsőnél.”
Jakab 4:4. „Parázna férfiak és asszonyok nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.”
Jakab 1:27. „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez, meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartatni magát e világtól.”
Titus 2:12. „Arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelen világon”
Róma 12:2 „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.”
János 17:14,15,17. „Én a te igéidet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Szenteld meg őket a te igazságoddal; a te igéd igazság.”
Lukács 6:22-23. „Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek, mert íme a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképpen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.”
János 15:16-19. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket parancsolom nektek, hogy egymást szeressétek. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt ti nálatoknál.”
1János 4:4-5. „Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, mint aki e világban van. Azok e világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk.”
1János 2:5-6. „Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk: Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.”
1Péter 2:9. „Ti pedig választott nemzetiség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”
Ha Isten szavát olvassuk, igen világosan kitűnik, hogy népének különlegesnek, megkülönböztethetőnek kell lennie a körülöttük levő hitetlen világtól. Helyzetünk érdekfeszítő és félelmetes. Az utolsó időkben élünk, igen fontos tehát, hogy kövessük Krisztus példáját, úgy tegyünk, amint Ő cselekedett. „Ha valaki utánam, akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.” Nem szabad emberek véleményének és okosságának irányítani s vezetnie minket. Ez mindig távolra vezet a kereszttől. Bárcsak mindnyájan megértenénk, hogy csakis azért tudunk békében és biztonságban élni ellenségeink között, mert az Úr uralkodik. Meg kell elégednünk azzal, hogy szegények és megvetettek legyünk az emberek között, míg a harc véget nem ér, és ki nincs vívva a győzelem. Krisztus felhívja tagjait, hogy távozzanak közülük, váljanak el a világ barátságától és lelkületétől. Erejük és hatalmuk abban rejlik, hogy Isten kiválasztotta és elfogadta őket.
Isten Fia mindenek örököse volt, és neki ígérték a világ országai fölötti uralkodást és dicsőséget. Mégis, mikor megjelent a világon, gazdagság és dicsőség nélkül jelent meg. A világ nem értette meg Atyjával való egységét. Isteni jellemének kiválósága, dicsősége rejtve volt előttük. Ezért „utált és az emberektől elhagyott volt”. „Azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől.” Ahogyan Krisztus a világon élt, követőinek is úgy kell viselkedniük. Isten fiai ők, Krisztus örököstársai – övék lesz az ország. A világ nem érti meg jellemüket és szent hivatásukat. Nem érti befogadásukat Isten családjába. A világ előtt nem nyilvánvaló az Atyával és Fiúval való egységük és közösségük. Noha látják alázatukat és gyalázatukat, nem tűnik ki, kicsodák, vagy kik lesznek később. Idegenek nekik. A világ nem ismeri őket, és nem értékeli indítékaikat, amelyek cselekvésre késztetik az Úrban hívőket.
A világ megérik a pusztulásra. Isten csak rövid ideig viseli el a bűnösöket. Ki kell inniuk Isten haragjának tüzes borát, amelyet nem enyhít könyörülettel. Akik Isten örököseivé, s a halhatatlan örökségben Krisztus örököstársaivá kívánnak lenni, azok különlegesek lesznek. Igen, annyira különlegesek, hogy Isten rájuk helyezze pecsétjét, mint akik az övéi, teljesen az övéi.
Azt hiszitek, hogy Isten elfogad, megtisztel és elismer olyan népet, amely annyira elvegyül a világgal, hogy csak a nevük más? Olvassátok el újra Titus 2:15-15-öt. Rövidesen kiderül, ki áll az Úr oldalán és ki nem szégyelli Jézust. Akikben nincs meg az erkölcsi bátorság, hogy lelkiismeretesen a hitetlenekkel ellentétes álláspontot foglalják el, és maguk mögött hagyják a világ divatjait, és nem követik Krisztus igénytelen, magát megtagadó életét, azok szégyellik őt és megvetik példáját.
*****
Chapter 59—Power of Example
In the epistle of Paul to Titus, chapter 2:13, 14, we read: “Looking for that blessed hope, and the glorious appearing of the great God and our Saviour Jesus Christ; who gave Himself for us, that He might redeem us from all iniquity, and purify unto Himself a peculiar people, zealous of good works.” This great work is to be performed for those only who are willing to be purified, willing to be peculiar, and who manifest a zeal in good works. How many shrink from the purifying process! They are unwilling to live out the truth, unwilling to appear singular in the eyes of the world. It is this mingling with the world that destroys our spirituality, pureness, and zeal. Satan’s power is constantly exercised to stupefy the sensibilities of God’s people, that their consciences may not be sensitive to wrong, and that the sign of distinction between them and the world may be destroyed. {1T 274.3}
I have frequently received letters of inquiry in regard to dress, and some have not rightly understood what I have written. The very class that have been presented before me as imitating the fashions of the world have been very slow, and the last, to be affected or reformed. Another class who lacked taste and order in dress have taken advantage of what I have written and have gone to the opposite extreme; considering that they were free from pride, they have looked upon those who dress neatly and orderly as being proud. Oddity and carelessness in dress have been considered a special virtue by some. Such take a course which destroys their influence over unbelievers. They disgust those whom they might benefit. {1T 275.1}
While the visions have reproved pride and imitating the fashions of the world, they have also reproved those who were careless in regard to their apparel and lacked cleanliness of person and dress. Especially have I been shown that those who profess present truth should have a special care to appear before God upon the Sabbath in a manner which would show that we respect the Creator who has sanctified and placed special honors upon that day. All who have any regard for the Sabbath should be cleanly in person, neat and orderly in dress; for they are to appear before the jealous God, who is offended at uncleanliness and disorder, and who marks every token of disrespect. Some have thought it wrong to wear anything upon their heads but a sunbonnet. Such go to great extremes. It cannot be called pride to wear a neat, plain straw or silk bonnet. Our faith, if carried out, will lead us to be so plain in dress, and zealous of good works, that we shall be marked as peculiar. But when we lose taste for order and neatness in dress we virtually leave the truth, for the truth never degrades, but elevates. Unbelievers look upon Sabbathkeepers as degraded, and when persons are neglectful of their dress, and coarse and rough in their manners, their influence strengthens unbelievers in this conclusion. {1T 275.2}
Those who profess to be Christians amid the perils of the last days, and do not imitate the humble, self-denying Pattern, place themselves in the enemy’s ranks. He considers them his subjects, and they serve as important a purpose for him as do any of his subjects, for they have a name to live, and are dead. Others take them as an example, and by following them lose heaven, when, had these not professed to be Christians, their example would have been shunned. These unconsecrated professors are not aware of the weight of their influence. They make the conflict much more severe for those who would be God’s peculiar people. Paul, in Titus 2:15, refers to the people who are looking for the appearing of Christ. He says: “These things speak, and exhort, and rebuke with all authority. Let no man despise thee.” {1T 276.1}
As we bear testimony against pride and following the fashions of the world, we are met with excuses and self-justification. Some urge the example of others. Such a sister wears hoops; if it is wrong for me to wear them, it is wrong for her. Children urge the example of other children, whose parents are Sabbathkeepers. Brother A is a deacon of the church. His children wear hoops, and why is it any worse for me to wear them than it is for them? Those who by their example furnish unconsecrated professors with arguments against those who would be peculiar, are laying a cause of stumbling in the way of the weak; they must render an account to God for their example. I am often asked: “What do you think of hoops?” I reply: I have given you the light which has been given me. I was shown that hoops are a shame, and that we should not give the least countenance to a fashion carried to such ridiculous lengths. {1T 276.2}
I am often surprised to hear that “Sister White says it is not wrong to wear small hoops.” No one has ever heard me say this. After seeing what I have in regard to hoops, nothing would induce me to give the least encouragement to any to wear them. Heavy quilts and hoops are alike unnecessary. He that framed us never designed that we should be deformed with hoops, or anything to look like them. But God’s people have so long been led by the inventions and fashions of the world that they are unwilling to move out independent of them. When I study the Scriptures, I am alarmed for the Israel of God in these last days. They are exhorted to flee from idolatry. I fear that they are asleep and so conformed to the world that it would be difficult to discern between him that serveth God and him that serveth Him not. The distance is widening between Christ and His people, and lessening between them and the world. The marks of distinction between Christ’s professed people and the world have almost disappeared. Like ancient Israel, they follow after the abominations of the nations around them. {1T 276.3}
From what has been shown me, hoops are an abomination. They are indecent; and God’s people err if they in the least degree follow, or give countenance to, this fashion. Those who profess to be God’s chosen, peculiar people, should discard hoops, and their practice should be a living rebuke to those who wear them. Some may plead convenience. I have traveled much, and have seen a great deal of inconvenience attending the wearing of hoops. Those who plead necessity on account of health, wear them in the winter, when they are a greater injury than quilted skirts. While traveling in the cars and stages, I have often been led to exclaim: O Modesty, where is thy blush! I have seen large companies crowding into the cars, and in order to make any headway, the hoops had to be raised and placed in a shape which was indecent. And the exposure of the form was tenfold more with those who wore hoops, than with those who did not. Were it not for fashion, those who thus immodestly expose themselves would be hissed at; but modesty and decency must be sacrificed to the God of fashion. May the Lord deliver His people from this grievous sin! God will not pity those who will be slaves to fashion. But supposing there is some little convenience in wearing hoops, does this prove that it is right to wear them? Let the fashion change, and convenience would no longer be mentioned. It is the duty of every child of God to inquire: “Wherein am I separate from the world?” Let us suffer a little inconvenience, and be on the safe side. What crosses do God’s people bear? They mingle with the world, partake of their spirit, dress, talk, and act like them. {1T 277.1}
Read 1 Timothy 2:9, 10: “In like manner also, that women adorn themselves in modest apparel, with shamefacedness and sobriety; not with broided hair, or gold, or pearls, or costly array; but (which becometh women professing godliness) with good works.” Also 1 Peter 3:3-5: “Whose adorning let it not be that outward adorning of plaiting the hair, and of wearing of gold, or of putting on of apparel; but let it be the hidden man of the heart, in that which is not corruptible, even the ornament of a meek and quiet spirit, which is in the sight of God of great price. For after this manner in the old time the holy women also, who trusted in God, adorned themselves, being in subjection unto their own husbands.” {1T 278.1}
The power of example is great. Sister A ventures to wear small hoops. Sister B says: It is no worse for me to wear hoops than for Sister A, and she wears them a little larger. Sister C imitates the example of Sisters A and B, and wears her hoops a little larger than A and B, but all contend that their hoops are small. {1T 278.2}
Parents who would teach their children the evil of following the fashions of the world, have a hard battle. They are met with: “Why, mother, Sisters A, B, and C wear hoops; if it is wicked for me, it is for them.” What can the parents say? They should set a right example before their children, and although the example of professed followers of Christ causes the children to think that their parents are too careful and severe in their restrictions, yet God will bless the efforts of these conscientious parents. If parents do not take a decided, firm course, their children will be borne down with the current, for Satan and his evil angels are working upon their minds, and the example of unconsecrated professors makes the work of overcoming far more laborious for them. Yet with faith in God and earnest prayer, believing parents should press on in the rugged path of duty. The way of the cross is an onward, upward way. And as we advance therein, seeking the things that are above, we must leave farther and farther in the distance the things which belong to the earth. While the world and carnal professors are rushing downward to death, those who climb the hill will have to put forth efforts or they will be carried down with them. {1T 278.3}
The children of the world are called the children of darkness. They are blinded by the God of this world, and are led by the spirit of the prince of darkness. They cannot enjoy heavenly things. The children of light have their affections set on things above. They leave behind them the things of this world. They fulfill the command: Come out from among them, and be ye separate.” Here is the conditional promise: “I will receive you.” From the beginning, Christ has chosen His people out of world and required them to be separate, having no fellowship with the unfruitful works of darkness. If they love God and keep His commandments, they will be far from having the friendship, and loving the pleasures, of the world. There is no concord between Christ and Belial. {1T 279.1}
The prophet Ezra, and other faithful servants of the Jewish church, were astonished when the princes came to them saying: “The people of Israel, and the priests, and the Levites, have not separated themselves from the people of the lands, doing according to their abominations.” “And after all that is come upon us for our evil deeds, and for our great trespass, seeing that Thou our God hast punished us less than our iniquities deserve, and hast given us such deliverance as this; should we again break Thy commandments, and join in affinity with the people of these abominations? wouldest not Thou be angry with us till Thou hadst consumed us, so that there should be no remnant nor escaping? O Lord God of Israel, Thou art righteous: for we remain yet escaped, as it is this day: behold, we are before Thee in our trespasses: for we cannot stand before Thee because of this.” Ezra 9:1, 13-15. {1T 279.2}
2 Chronicles 36:14-16: “Moreover all the chief of the priests, and the people, transgressed very much after all the abominations of the heathen; and polluted the house of the Lord which He had hallowed in Jerusalem. And the Lord God of their fathers sent to them by His messengers, rising up betimes, and sending; because He had compassion on His people, and on His dwelling place: but they mocked the messengers of God, and despised His words, and misused His prophets, until the wrath of the Lord arose against His people, till there was no remedy.” {1T 280.1}
Leviticus 18:26, 27: “Ye shall therefore keep My statutes and My judgments, and shall not commit any of these abominations; neither any of your own nation, nor any stranger that sojourneth among you: (for all these abominations have the men of the land done, which were before you, and the land is defiled).” {1T 280.2}
Deuteronomy 32:16-22: “They provoked Him to jealousy with strange gods, with abominations provoked they Him to anger. They sacrificed unto devils, not to God; to gods whom they knew not, to new gods that came newly up, whom your fathers feared not. Of the Rock that begat thee thou art unmindful, and hast forgotten God that formed thee. And when the Lord saw it, He abhorred them, because of the provoking of His sons, and of His daughters. And He said, I will hide My face from them, I will see what their end shall be: for they are a very froward generation, children in whom is no faith. They have moved Me to jealousy with that which is not God; they have provoked Me to anger with their vanities: and I will move them to jealousy with those which are not a people; I will provoke them to anger with a foolish nation. For a fire is kindled in Mine anger, and shall burn unto the lowest hell, and shall consume the earth with her increase, and set on fire the foundations of the mountains.” {1T 280.3}
We here read the warnings which God gave to ancient Israel. It was not His good pleasure that they should wander so long in the wilderness; He would have brought them immediately to the Promised Land had they submitted and loved to be led by Him; but because they so often grieved Him in the desert, He sware in His wrath that they should not enter into His rest, save two who wholly followed Him. God required His people to trust in Him alone. He did not wish them to receive help from those who did not serve Him. {1T 281.1}
Please read Ezra 4:1-5: “Now when the adversaries of Judah and Benjamin heard that the children of the captivity builded the temple unto the Lord God of Israel; then they came to Zerubbabel, and to the chief of the fathers, and said unto them, Let us build with you: for we seek your God, as ye do; and we do sacrifice unto Him since the days of Esarhaddon king of Assur, which brought us up hither. But Zerubbabel, and Jeshua, and the rest of the chief of the fathers of Israel, said unto them, Ye have nothing to do with us to build an house unto our God; but we ourselves together will build unto the Lord God of Israel, as King Cyrus the king of Persia hath commanded us. Then the people of the land weakened the hands of the people of Judah, and troubled them in building, and hired counselors against them, to frustrate their purpose.” {1T 281.2}
Ezra 8:21-23: “Then I proclaimed a fast there, at the river of Ahava, that we might afflict ourselves before our God, to seek of Him a right way for us, and for our little ones, and for all our substance. For I was ashamed to require of the king a band of soldiers and horsemen to help us against the enemy in the way: because we had spoken unto the king, saying, The hand of our God is upon all them for good that seek Him; but His power and His wrath is against all them that forsake Him. So we fasted and besought our God for this: and He was entreated of us.” {1T 282.1}
The prophet and these fathers did not regard the people of the land as worshipers of the true God, and though these professed friendship and wished to help them, they dared not unite with them in anything relating to His worship. When going up to Jerusalem to build the temple of God and to restore His worship, they would not ask help of the king to assist them in the way, but by fasting and prayer sought the Lord for help. They believed that God would defend and prosper His servants in their efforts to serve Him. The Creator of all things needs not the help of His enemies to establish His worship. He asks not the sacrifice of wickedness, nor accepts the offerings of those who have other gods before the Lord. {1T 282.2}
We often hear the remark: “You are too exclusive.” As a people we would make any sacrifice to save souls, or lead them to the truth. But to unite with them, to love the things that they love, and have friendship with the world, we dare not, for we should then be at enmity with God. {1T 282.3}
By reading the following scriptures we shall see how God regarded ancient Israel: {1T 282.4}
Psalm 135:4: “For the Lord hath chosen Jacob unto Himself, and Israel for His peculiar treasure.” {1T 282.5}
Deuteronomy 14:2: “For thou art an holy people unto the Lord thy God, and the Lord hath chosen thee to be a peculiar people unto Himself, above all the nations that are upon the earth.” {1T 282.6}
Deuteronomy 7:6, 7: “For thou art an holy people unto the Lord thy God: the Lord thy God hath chosen thee to be a special people unto Himself, above all people that are upon the face of the earth. The Lord did not set His love upon you, nor choose you, because ye were more in number than any people; for ye were the fewest of all people.” {1T 283.1}
Exodus 33:16: “For wherein shall it be known here that I and Thy people have found grace in Thy sight? is it not in that Thou goest with us? so shall we be separated, I and Thy people, from all the people that are upon the face of the earth.” {1T 283.2}
How frequently ancient Israel rebelled, and how often they were visited with judgments, and thousands slain, because they would not heed the commands of God who had chosen them! The Israel of God in these last days are in constant danger of mingling with the world and losing all signs of being the chosen people of God. Read again Titus 2:13-15. We are here brought down to the last days, when God is purifying unto Himself a peculiar people. Shall we provoke Him as did ancient Israel? Shall we bring His wrath upon us by departing from Him and mingling with the world, and following the abominations of the nations around us? {1T 283.3}
The Lord hath set apart him that is godly for Himself; this consecration to God and separation from the world is plainly and positively enjoined in both the Old and the New Testament. There is a wall of separation which the Lord Himself has established between the things of the world and the things He has chosen out of the world and sanctified unto Himself. The calling and character of God’s people are peculiar, their prospects are peculiar, and these peculiarities distinguish them from all other people. All of God’s people upon the earth are one body, from the beginning to the end of time. They have one Head that directs and governs the body. The same injunctions that rested upon ancient Israel, rest upon God’s people now, to be separate from the world. The great Head of the church has not changed. The experience of Christians in these days is much like the travels of ancient Israel. Please read 1 Corinthians 10, especially from the 6th to the 15th verse: {1T 283.4}
“Now these things were our examples, to the intent we should not lust after evil things, as they also lusted. Neither be ye idolaters, as were some of them; as it is written, The people sat down to eat and drink, and rose up to play.... Neither let us tempt Christ, as some of them also tempted, and were destroyed of serpents. Neither murmur ye, as some of them also murmured, and were destroyed of the destroyer. Now all these things happened unto them for ensamples: and they are written for our admonition, upon whom the ends of the world are come. Wherefore let him that thinketh he standeth take heed lest he fall. There hath no temptation taken you but such as is common to man: but God is faithful, who will not suffer you to be tempted above that ye are able; but will with the temptation also make a way to escape, that ye may be able to bear it. Wherefore, my dearly beloved, flee from idolatry. I speak as to wise men; judge ye what I say.” {1T 284.1}
1 John 3:1: “Behold, what manner of love the Father hath bestowed upon us, that we should be called the sons of God: therefore the world knoweth us not, because it knew Him not.” {1T 284.2}
1 John 2:15-17: “Love not the world, neither the things that are in the world. If any man love the world, the love of the Father is not in him. For all that is in the world, the lust of the flesh, and the lust of the eyes, and the pride of life, is not of the Father, but is of the world. And the world passeth away, and the lust thereof; but he that doeth the will of God abideth forever.” {1T 284.3}
2 Peter 2:20: “For if after they have escaped the pollutions of the world through the knowledge of the Lord and Saviour Jesus Christ, they are again entangled therein, and overcome, the latter end is worse with them than the beginning.” {1T 284.4}
James 4:4: “Know ye not that the friendship of the world is enmity with God? whosoever therefore will be a friend of the world is the enemy of God.” {1T 285.1}
James 1:27: “Pure religion and undefiled before God and the Father is this, To visit the fatherless and widows in their affliction, and to keep himself unspotted from the world.” {1T 285.2}
Titus 2:12: “Teaching us that, denying ungodliness and worldly lusts, we should live soberly, righteously, and godly, in this present world.” {1T 285.3}
Romans 12:2: “And be not conformed to this world: but be ye transformed by the renewing of your mind, that ye may prove what is that good, and acceptable, and perfect, will of God.” {1T 285.4}
John 17:14, 15, 17: “I have given them Thy word; and the world hath hated them, because they are not of the world, even as I am not of the world. I pray not that Thou shouldest take them out of the world, but that Thou shouldest keep them from the evil.” “Sanctify them through Thy truth: Thy word is truth.” {1T 285.5}
Luke 6:22, 23: “Blessed are ye, when men shall hate you, and when they shall separate you from their company, and shall reproach you, and cast out your name as evil, for the Son of man’s sake. Rejoice ye in that day, and leap for joy: for, behold, your reward is great in heaven: for in the like manner did their fathers unto the prophets.” {1T 285.6}
John 15:16-19: “Ye have not chosen Me, but I have chosen you, and ordained you, that ye should go and bring forth fruit, and that your fruit should remain: that whatsoever ye shall ask of the Father in My name, He may give it you. These things I command you, that ye love one another. If the world hate you, ye know that it hated Me before it hated you. If ye were of the world, the world would love his own: but because ye are not of the world, but I have chosen you out of the world, therefore the world hateth you.” {1T 285.7}
1 John 4:4, 5: “Ye are of God, little children, and have overcome them: because greater is He that is in you, than he that is in the world. They are of the world: therefore speak they of the world, and the world heareth them.” {1T 285.8}
1 John 2:5, 6: “But whoso keepeth His word, in him verily is the love of God perfected: hereby know we that we are in Him. He that saith he abideth in Him ought himself also so to walk, even as He walked.” {1T 286.1}
1 Peter 2:9: “But ye are a chosen generation, a royal priesthood, an holy nation, a peculiar people; that ye should show forth the praises of Him who hath called you out of darkness into His marvelous light.” {1T 286.2}
As we read the word of God, how plain it appears that His people are to be peculiar and distinct from the unbelieving world around them. Our position is interesting and fearful; living in the last days, how important that we imitate the example of Christ, and walk even as He walked. “If any man will come after Me, let him deny himself, and take up his cross, and follow Me.” The opinions and wisdom of men must not guide or govern us. They always lead away from the cross. The servants of Christ have neither their home nor their treasure here. Would that all of them could understand that it is only because the Lord reigns that we are even permitted to dwell in peace and safety among our enemies. It is not our privilege to claim special favors of the world. We must consent to be poor and despised among men, until the warfare is finished and the victory won. The members of Christ are called to come out and be separate from the friendship and spirit of the world; their strength and power consists in being chosen and accepted of God. {1T 286.3}
The Son of God was the heir of all things, and the dominion and glory of the kingdoms of this world were promised to Him. Yet when He appeared in this world, it was without riches or splendor. The world understood not His union with the Father; the excellency and glory of His divine character were hid from them. He was therefore “despised and rejected of men,” and “we did esteem Him stricken, smitten of God, and afflicted.” Even as Christ was in the world, so are His followers. They are the sons of God, and joint heirs with Christ; and the kingdom and dominion belong to them. The world understand not their character and holy calling; they perceive not their adoption into the family of God. Their union and fellowship with the Father and Son is not manifest, and while the world behold their humiliation and reproach, it does not appear what they are, or what they shall be. They are strangers. The world know them not, and appreciate not the motives which actuate them. {1T 286.4}
The world is ripening for its destruction. God can bear with sinners but a little longer. They must drink the dregs of the cup of His wrath unmixed with mercy. Those who will be heirs of God, and joint heirs with Christ to the immortal inheritance, will be peculiar. Yes, so peculiar that God places a mark upon them as His, wholly His. Think ye that God will receive, honor, and acknowledge a people so mixed up with the world that they differ from them only in name? Read again Titus 2:13-15. It is soon to be known who is on the Lord’s side, who will not be ashamed of Jesus. Those who have not moral courage to conscientiously take their position in the face of unbelievers, leave the fashions of the world, and imitate the self-denying life of Christ, are ashamed of Him, and do not love His example. {1T 287.1}
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése