77. Dávid imája
Láttam Dávidot esedezni az Úrhoz, hogy ne hagyja el őt, ha megöregedett, s hogy mi váltotta ki belőle buzgó imáját. Látta, hogy a körülötte élő öregek legtöbbje boldogtalan, s a jellem boldogtalan vonzásai különösen megnövekednek az öregséggel. Akik természettől zsugoriak és irigyek, igen kellemetlenek lesznek öreg korukban. Ha irigyek, szőrszálhasogatók és türelmetlenek, különösen azok lesznek, ha megöregedtek.
Dávidot igen nyugtalanította, hogy királyok és nemesek, akik Isten félelmét látszottak szem előtt tartani míg a férfikor erejével bírtak, megöregedve féltékennyé váltak legjobb barátaikra és rokonaikra. Szüntelen attól tartottak, hogy barátaik önzésből érdeklődnek irántuk. Idegenek célzásaira és kétszínű tanácsaira hallgattak afelől, hogy vajon kiben bízzanak meg. Zabolátlan féltékenységük olykor fellángolt, amikor nem minden ment ködösödő ítélőképességük szerint. Irigységük rettenetes volt. Gyakran azt gondolták, hogy gyermekeik és rokonaik halálukat kívánják; hogy elfoglalhassák helyüket, megkaparinthassák vagyonukat, és fogadják a rájuk átruházott hódolatot. Némelyeket annyira hatalmába kerített féltékenységük és irigységük, hogy elpusztították tulajdon gyermekeiket.
Dávid észrevette, hogy bár némelyek igaz életet éltek férfikoruk delén, amikor az öregkor bekopogtatott, mintha csak elvesztették volna önuralmukat. Sátán vette be magát, és irányította gondolkodásukat, tette őket nyugtalanná s elégedetlenné. Látta, hogy sok öreg olyan volt, mintha Isten elhagyta volna őket, s ellenségeik gúnyolódásának és szidalmainak tették ki magukat. Ez mélyen megrázta Dávidot. Mikor előretekintett, arra az időre, amikor megöregszik, szomorúság fogta el. Félt, hogy Isten majd elhagyja, és éppoly boldogtalan lesz, mint más öregek, akiknek útjára felfigyelt, s ki lesz téve az Úr ellenségei gyalázatának. E teherrel a vállán buzgón esedezett: „Öregkoromban se taszíts el magadtól, akkor se hagyj el, ha erőm elfogy Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, még ma is csodáidról emlékezem. De öregkoromra, aggságomban se hagyj el, Istenem! Hadd hirdessem e nemzedéknek karodat, és mindem utódomnak hatalmadat.” Zsoltár 71:9. 17. 18. Dávid szükségesnek tartotta az őrizkedést a gonoszságtól, melyek az öregkor velejárói.
Az öregek gyakran nem hajlandók belátni és elismerni, hogy szellemi erejük csökken. A gyermekeikre tartozó gond magukra vevésével rövidítik meg napjaikat. Sátán kihasználja képzelőtehetségüket, s pénzükért való örökös aggodalomra vezeti őket. Ez a bálványuk, és zsugori szűkmarkúsággal harácsolják össze. Gyakran megfosztják magukat az élet számos kényelmétől, erejükön felül dolgoznak ahelyett, hogy felhasználnák javaikat. Ezzel állandó nyomorba taszítják magukat, mivel félnek, hogy később majd nyomorba jutnak. Mindez a rettegés Sátántól ered. Izgatja a szerveket, amelyek szolgai félelemre és féltékenységekre vezetve megrontják lelkük nemességét és elpusztítják emelkedett gondolataikat és érzéseiket. Tébolyodottak a pénzügyekben. Ha arra az álláspontra helyezkednének, melyet Isten szeretne, utolsó napjaik lennének a legjobbak s legboldogabbak. Akiknek olyan gyermeke van, aki becsületességében és okos igazgatásában okuk van megbízni, azoknak hagyják, hogy gyermekük boldoggá tegye őket. Ha nem, Sátán kiaknázza szellemi erejüket, és ő fogja igazgatni őket. Tegyék félre az aggodalmat és terheket, töltsék idejüket a lehető legboldogabban, érlelődjenek a menny számára.
78. Szélsőségek a ruházkodásban
Nem hitünk szerint gondolkodunk, ha az amerikai viseletben (nadrág, felette rövid szoknya) járunk, ha abroncsos szoknyákat hordunk, vagy szélsőségig megyünk a járdát és utcát söprő hosszú ruhákkal. Ha a nők olyan ruhákat viselnének, amelyek négy-öt centivel az utca piszka fölött végződnek, ruhájuk szemérmes lenne, és sokkal könnyebben tisztán tarthatók; és tartósabbak is lennének. Az ilyen ruha megfelelne hitünknek. Néhány levelet kaptam nővéreinktől, melyekben a bordás szoknyák viseléséről kérik ki véleményemet. Már feleltem e kérdésekre az egyik wisconsini testvérnőnek írt levelemben, itt közlöm a többiek számára:
„Népünknek nem meggyőződése, hogy ódivatúsággal lenne kötelességünk eltávolodni a világtól. Ha takaros, egyszerű és kényelmes ruhákban járunk, és a világiak átveszik tőlünk az öltözködést, meg kellene talán változtatnunk ruházkodásunkat, hogy mások legyünk, mint a világ? Dehogyis. Nem kellene bogarasan és különcködőn öltöznünk, csak hogy elüssünk a világtól, nehogy lenézzenek érte. A keresztények a világ világossága, a föld sója. Legyen a ruhájuk rendes és szemérmes, beszélgetésük tiszta és mennyei, viselkedésük pedig kifogástalan.
Hogyan öltözködjünk hát? Akik nehéz párnázást hordtak az abroncsszoknyák előtt csupán a fitogtatás, és nem a kényelem kedvéért, azok vétkeztek maguk ellen, mivel ártottak egészségüknek, holott kötelességük megóvni. Ha valaki most viseli a párnázást, csak mert az abroncshoz hasonlít, bűnt követ el, mert követni igyekszenek a divatot, s ez most szemérmetlen. Az abroncsok bevezetése előtt bordás szoknyákat hordtak.
Tizennégy éves korom óta könnyű bordás szoknyát hordtam nem azért, hogy kérkedjek, hanem a kényelem és szemérem miatt. Nem tettem félre bordás szoknyámat, csak mert bevezették az abroncsokat. Eldobjam most talán, mert az abroncs lett a divat? Nem, mert ezzel végletekig vinném az ügyet.
Sosem felejthetem el, hogy jó példával kell elől járnom, ezért nem szabad átvennem ezt vagy azt a divatot, hanem következetes és független utat kell követnem, s nem hagyni magam a divat végleteibe esni. Helytelen lenne eldobnom bordás szoknyámat, mely mindig is szemérmes és kényelmes volt, s vékony pamutszoknyát vennem fel, ezzel az ellenkező végletbe esve nevetségessé válnom, mert így nem a helyes példával járnék elől, hanem ürüggyel szolgálnék az abroncsviselők számára. Azzal igazolnák abroncsaikat, hogy rám mutogatnának, mint aki nem hordja az abroncsokat. Azt mondanák, hogy nem hoznak szégyent magukra viseletemmel. Ha ilyen végletekbe esnénk, megsemmisítenénk egész befolyásunkat, mellyel addig rendelkeztünk, és az abroncsok viselőinek kifogást adnánk, amivel viseletüket igazolják. Szemérmesen kell öltöznünk, a legkisebb tekintet nélkül az abroncsok divatjára.
Van középút ezekben a dolgokban. Ó, bárcsak mindnyájan megtalálnánk a középutat, s ragaszkodnánk ahhoz. Ezekben a komoly időkben valamennyien vizsgáljuk meg szívünket, bánjuk meg bűneinket, alázzuk meg magunkat Isten előtt. Üdvösségünket Istennel kell rendeznünk. Egyéni feladat ez, és van elég elintézni valónk anélkül, hogy testvéreink ruházatát, tetteit és indokait bírálgatnánk. »Keressétek az Urat, ti szegényei s földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.« Ez a mi feladatunk. Nem bűnösöket szólít az a szöveg, hanem a föld összes szelíd emberét, akik teljesítik parancsait, és megtartják rendeléseit. Benső lelki munka vár ránk, és ha mindnyájan engedelmeskedünk, örömteli egységet fogunk látni a szombattartók soraiban.”
*****
Chapter 77—The Prayer of David
I was shown David entreating the Lord not to forsake him when he should be old, and what it was that called forth his earnest prayer. He saw that most of the aged around him were unhappy and that unhappy traits of character increased especially with age. If persons were naturally close and covetous, they were most disagreeably so in their old age. If they were jealous, fretful, and impatient, they were especially so when aged. {1T 422.2}
David was distressed as he saw that kings and nobles who seemed to have the fear of God before them while in the strength of manhood, became jealous of their best friends and relatives when aged. They were in continual fear that it was selfish motives which led their friends to manifest an interest for them. They would listen to the hints and the deceptive advice of strangers in regard to those in whom they should confide. Their unrestrained jealousy sometimes burned into a flame because all did not agree with their failing judgment. Their covetousness was dreadful. They often thought that their own children and relatives were wishing them to die in order to take their place and possess their wealth, and receive the homage which had been bestowed upon them. And some were so controlled by their jealous, covetous feelings as to destroy their own children. {1T 422.3}
David marked that although the lives of some while in the strength of manhood had been righteous, as old age came upon them they seemed to lose their self-control. Satan stepped in and guided their minds, making them restless and dissatisfied. He saw that many of the aged seemed forsaken of God and exposed themselves to the ridicule and reproaches of his enemies. David was deeply moved; he was distressed as he looked forward to the time when he should be aged. He feared that God would leave him and that he would be as unhappy as other aged persons whose course he had noticed, and would be left to the reproach of the enemies of the Lord. With this burden upon him he earnestly prays: “Cast me not off in the time of old age; forsake me not when my strength faileth.” “O God, Thou hast taught me from my youth: and hitherto have I declared Thy wondrous works. Now also when I am old and gray-headed, O God, forsake me not; until I have showed Thy strength unto this generation, and Thy power to everyone that is to come.” Psalm 71:9, 17, 18. David felt the necessity of guarding against the evils which attend old age. {1T 423.1}
It is frequently the case that aged persons are unwilling to realize and acknowledge that their mental strength is failing. They shorten their days by taking care which belongs to their children. Satan often plays upon their imagination and leads them to feel a continual anxiety in regard to their money. It is their idol, and they hoard it with miserly care. They will sometimes deprive themselves of many of the comforts of life, and labor beyond their strength, rather than use the means which they have. In this way they place themselves in continual want, through fear that sometime in the future they shall want. All these fears originate with Satan. He excites the organs which lead to slavish fears and jealousies which corrupt nobleness of soul and destroy elevated thoughts and feelings. Such persons are insane upon the subject of money. If they would take the position which God would have them, their last days might be their best and happiest. Those who have children in whose honesty and judicious management they have reason to confide, should let their children make them happy. Unless they do this, Satan will take advantage of their lack of mental strength and will manage for them. They should lay aside anxiety and burdens, and occupy their time as happily as they can, and be ripening up for heaven. {1T 423.2}
*****
Chapter 78—Extremes in Dress
We do not think it in accordance with our faith to dress in the American costume, to wear hoops, or to go to an extreme in wearing long dresses which sweep the sidewalks and streets. If women would wear their dresses so as to clear the filth of the streets an inch or two, their dresses would be modest, and they could be kept clean much more easily, and would wear longer. Such a dress would be in accordance with our faith. I have received several letters from sisters inquiring my opinion in regard to wearing corded skirts. These questions were answered in a letter which I sent to a sister in Wisconsin. I will give the letter here for the benefit of others: {1T 424.1}
“We as a people do not believe it our duty to go out of the world to be out of the fashion. If we have a neat, plain, modest, and comfortable plan of dress, and worldlings choose to dress as we do, shall we change this mode of dress in order to be different from the world? No, we should not be odd or singular in our dress for the sake of differing from the world, lest they despise us for so doing. Christians are the light of the world, the salt of the earth. Their dress should be neat and modest, their conversation chaste and heavenly, and their deportment blameless. {1T 424.2}
“How shall we dress? If any wore heavy quilts before the introduction of hoops, merely for show and not for comfort, they sinned against themselves by injuring their health, which it is their duty to preserve. If any wear them now merely to look like hoops, they commit sin; for they are seeking to imitate a fashion which is disgraceful. Corded skirts were worn before hoops were introduced. I have worn a light corded skirt since I was fourteen years of age, not for show but for comfort and decency. Because hoops were introduced I did not lay off my corded skirt for them. Shall I now throw it aside because the fashion of hoops is introduced? No; that would be carrying the matter to an extreme. {1T 425.1}
“I should ever bear in mind that I must be an example and therefore must not run into this or that fashion, but pursue an even and independent course and not be driven to extremes in regard to dress. To throw off my corded skirt that was always modest and comfortable, and put on a thin cotton skirt, and thus appear ridiculous in the other extreme, would be wrong, for then I would not set a right example, but would put an argument into the mouths of hoop wearers. To justify themselves for wearing hoops they would point to me as one who does not wear them, and say that they would not disgrace themselves in that way. By going to such extremes we would destroy all the influence which we might otherwise have had, and lead the wearers of hoops to justify their course. We must dress modestly, without the least regard to the hoop fashion. {1T 425.2}
“There is a medium position in these things. Oh, that we all might wisely find that position and keep it. In this solemn time let us all search our own hearts, repent of our sins, and humble ourselves before God. The work is between God and our own souls. It is an individual work, and all will have enough to do without criticizing the dress, actions, and motives of their brethren and sisters. ‘Seek ye the Lord, all ye meek of the earth, which have wrought His judgment; seek righteousness, seek meekness: it may be ye shall be hid in the day of the Lord’s anger.’ Here is our work. It is not sinners who are here addressed, but all the meek of the earth, who have wrought His judgments or kept His commandments. There is work for everyone, and if all will obey, we shall see sweet union in the ranks of Sabbathkeepers.” {1T 425.3}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése