Bizonyságtételek I. kötet - 10. bizonyságtétel - 76. Az ügy Keleten

76. Az ügy Keleten

A vakbuzgóság, mely az elmúlt években Keleten dühöngött, pusztulást hagyott hátra maga után. Láttam, hogy 1844-ben az időponttal Isten megvizsgálta népét, de azóta egyetlen kijelölt időpont sem viselte kezének félreérthetetlen jelét. 1844 óta egyetlen időpont sem vizsgálta népét. A türelmes várakozás idejét éltük és éljük. Az 1854-es időpont jelentős izgalmat támasztott, és sokan kijelentették, hogy a mozgalom Istentől származott, mert kiterjedt volt, és látszólag sokakat megtérített. De az ilyen következtetések nem elkerülhetetlenek. Az 1854-es időpontról sok értelmes és helyes dolgot hirdettek. Némely becsületes ember elfogadta az igazságot a tévedéssel, és sokat áldoztak vagyonukból a tévedés céljaira; a csalódás után feladták mind az igazságot, mind a tévedést; és most ott állnak, ahol az igazság csak nehezen érheti el őket. Némelyek, akik elviselték a csalódást, megvizsgálták a jelen igazság bizonyítékait, és elfogadták a harmadik angyal üzenetét. Most erejüket megfeszítve igyekeznek megvalósítani azt életükben. De ahol egy akad, akinek az 1854-es időpont javát szolgálta, ott tízet sebzett meg. Ezek közül sokan olyan helyre húzódtak, ahol az igazság akkor sem győzi meg őket, ha mégoly világosan tárják is eléjük.

Az 1854-es időpont hirdetésével nem Istentől származó lelkület járt. Zajos, durva, meggondolatlan és lobbanékony lelkület. Sokan az igazi vallásosság elengedhetetlen velejárójának tekintették a zajt. Az volt az irányzat, hogy mindent alacsony szintre hozzanak. Sokan ezt alázatosságnak tekintették. De ha valaki ellenezte sajátságos nézetüket, pillanat alatt fellobbantak, kimutatták erőszakos lelkületüket, és azzal vádolták a más nézetet vallókat, hogy büszkék, és ellenállnak az igazságnak és Isten hatalmának.

A tiszteletlen modor, amellyel Isten, a fenséges Úr nevét ajkukra vették, kiváltotta az angyalok nemtetszését és undorát. Az angyalok félelemmel vegyes, legnagyobb tisztelettel ejtik ki az Úr nevét. Amikor Isten nevét kiejtik, még arcukat is elfedik. Krisztus neve annyira szent előttük, hogy a legmélyebb tisztelettel említik. Mennyire ellenkezője ez az 1854-es időpont mozgalmának, lelkületének és hatásának. Akik még mindig ugyanazon hatás alatt állnak, úgy beszélnek Istenről, mintha lóról vagy bármely más, közönségen dologról szólnának. Imáikban nagyon közönségesen és tiszteletlen modorban mondják ki a „mindenható Isten” szavakat. Aki ezt teszi, fogalma sincs Isten, Krisztus, vagy a mennyei dolgok fenségéről.

Az Úr közölte, hogy mikor Isten az ősi időkben elküldte angyalait, hogy segítsenek, vagy beszéljenek valakivel, mikor az emberek rájöttek, hogy angyalt láttak és angyallal beszélgettek, félelemmel vegyes tisztelet sújtotta le őket, s attól rettegtek, hogy meghalnak. Oly emelkedett nézetük volt Isten rettenetes fenségéről és hatalmáról, hogy azt gondolták, ha közeli kapcsolatra léptek valakivel, aki közvetlen Isten szent jelenlétéből jött, akkor elpusztulnak. Fölhívta figyelmemet Bírák 13:21-22-re: „Ekkor tudta meg Manoah, hogy az Úrnak angyala volt az. És monda Manoah az ő feleségének: Meghalván meghalunk, mert Istent láttuk.” Bírák 6:22-23: „Látván pedig Gedeon, hogy az Úrnak angyala volt az, monda Gedeon: Jaj nekem, Uram Istenem! Mert az Úrnak angyalát láttam színről-színre. És monda neki az Úr: Békesség néked! Ne félj, nem halsz meg.” Józsué 5:13-15: „Lőn pedig, amikor Józsué Jerikónál volt, felemelé szemét, s látá, hogy ímé egy férfi áll meztelen karddal kezében. És hozzá méné Józsué, és monda neki: Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborula Józsué a földre arccal, és meghajtá magát és monda neki: Mit szól az én Uram, szolgájának? És mondá az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Old le sarudat lábadról, mert szent a hely, amelyen állasz. És úgy cselekedett Józsué.” Ha így félték és tisztelték az angyalokat, amiért Isten jelenlétéből jöttek, mennyivel nagyobb tiszteletben kellene tartanunk Istent.

Sokaknak, akik az 1854-es mozgalomban tértek meg, újra meg kell térniük. Most tízszeres munka szükséges helyrehozni a hibát, a zavart okozó nézeteket, melyeket tanítóiktól átvettek, és arra tanítani őket, hogy befogadják a tévedéstől mentes igazságot. Már az első ízben ennek kellett volna elvezetni őket a harmadik angyal üzenetéhez. E csoportnak el kell felejteni, amit tanult, mielőtt megtanulhatnák, mi a helyes, máskülönben a tévedés mérgező gyomai buján felnőnének és elfojtanák az igazság nemes magját. Először ki kell irtaniuk a tévedést, majd megművelni a talajt a jó magnak, hogy az kikeljen, és gyümölcsöt teremjen Isten dicsőségére.

Kelet egyetlen gyógyszere az alapos fegyelem s a gyülekezet-szervezet. A szombattartók egy csoportját a vakbuzgóság lelke vezette. Alig ittak az igazság forrásából, és nem ismerik a harmadik angyal üzenetének lelkületét. Mit sem tehetünk a csoportért, míg ki nem lábalnak vakbuzgó nézetükből. Az 1854-es mozgalom résztvevői közül némelyek magukkal hozták téves nézeteiket, mint például a gonosz halottak fel nem támadását, és az eljövendő kor felfogását. S most azon igyekeznek, hogy összeegyeztessék e nézeteiket s előbbi élményeiket a harmadik angyal üzenetével. Ez tiszta lehetetlenség. Krisztusnak semmi köze Béliálhoz. A gonoszok fel nem támadása és az eljövendő kor fura nézetei vaskos tévedések, melyeket Sátán csempészett be az utolsó idők eretnekségei közé, hogy elérje lélekpusztító célját. E tévedéseknek semmi köze a mennyei eredetű üzenethez.

Némelyek úgynevezett ajándékokat gyakorolnak, és azt mondják, hogy az Úr helyezte ezeket a gyülekezetbe. Ismeretlen nyelvnek nevezik badar beszédüket, amelyet nemcsak az ember, de még az Úr és a menny se ismer. Az efféle ajándékokat az emberek hozzák létre a nagy csaló segítségével. Vakbuzgóság, hamis izgalom, hamis nyelveken szólás, zajos vallásgyakorlatok – ezeket tekintik olyan ajándékoknak, melyeket Isten helyezett a gyülekezetbe. Ezek segítségével némelyeket félrevezettek. Mindennek a gyümölcsei élvezhetetlenek. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” E vakbuzgóságot és a zajt a hit különleges bizonyítékának tartják. Némelyek elégedetlenek az összejövetellel, ha nem felszabadultan, és fesztelenül töltötték az időt. Erre törekednek és izgalomba hajszolják magukat. Az ilyen összejövetelek hatása azonban nem áldásos. Mikor az érzések boldog szárnyalása tovaröppent, mélyebbre süllyednek, mint az összejövetel előtt, mert boldogságuk nem a helyes forrásból buzog. A lelki fejlődés számára leghasznosabb, legáldásosabb összejöveteleket komolyság és szívünk elmélyült kutatása jellemzi. Mindenki törekszik megismerni magát, és buzgón, mély alázattal tanulni Krisztustól.

Portlandben (Main állam) Lunt testvér sokat szenvedett. Érezte, hogy az összejöveteleket gyakran uraló lelkület nem egyezik meg a harmadik angyal lelkületével. Már volt tapasztalata a vakbuzgóságról, mely pusztítást hagyott maga után keleten, ezért bizalmatlanul tekint mindenre, ami vakbuzgóságnak tűnik. Figyelmeztetésként áll előtte a múlt, félre szeret húzódni, és szigorúan beszélni azokkal, akikben a vakbuzgóság bármely mértékét észleli, mert szerinte mind ők, mind Isten ügye veszélyben forog. Nagyjából a helyes megvilágításban látta a dolgokat.

Sok nyugtalan lélek nem hajlandó alávetni magát a fegyelemnek, a rendszerességnek és a rendnek. Azt hiszik, hogy szabadságuk lenne korlátozva, ha félretennék véleményeiket, és alávetnék ítélőképességüket a tapasztaltaknak. Isten műve nem fejlődik, ha nincs bennük készség alávetni magukat a rendnek, és kiűzni összejöveteleikről a vakbuzgóság nyugtalan, rendbontó lelkületét. Benyomások és érzések nem csalhatatlan bizonyítékai arra, hogy valakit az Úr vezet. Ha gyanútlanok vagyunk, Sátán ad érzéseket és benyomásokat. Ezek azonban megbízhatatlan vezetők. Valamennyiüknek alaposan meg kell ismerni hitünk bizonyítékait, és azt kell komolyan kutatniuk, miként ékesíthetik hitvallásukat, s hogyan teremhetnek gyümölcsöt Isten dicsőségére. Senki se viselkedjék úgy, hogy megutáltassák magukat a hitetlenekkel. Legyünk erkölcsösek, szerények, beszéljünk emelkedetten, életünk is legyen kifogásolhatatlan. Meg kell rónunk a semmiségekkel foglalkozó, tréfálkozó, nyugtalan lelkületet. Nem bizonyítja, hogy Isten kegyelme munkálkodik valaki szívében, ha tehetségesen beszél, imádkozik az összejövetelen, de az összejövetel után közönséges és meggondolatlan beszédnek és tetteknek adja át magát. Az ilyenek siralmasan képviselik hitünket. Szégyenfoltjai Isten ügyének.

...-ban a nézetek fura egyvelege él a szombattartók közt. Egyesek nem állnak összhangban a testülettel, s míg ragaszkodnak álláspontjukhoz, Sátán kísértéseinek célpontjai lesznek. Hatni fog rájuk a vakbuzgóság, s a tévelygés lelkülete. Némelyeknek fura nézeteik vannak, amelyek eltakarják előlük az igazság fontos, életbevágó pontjait, arra készteti őket, hogy bogaras nézeteiket egy szintre helyezzék a létfontosságú igazsággal. Ezek megjelenése, és a velük járó lelkület igen visszataszítóvá teszik a szombatot az értelmes hitetlenek előtt. A harmadik angyal üzenetének fejlődésére és sikerére nézve sokkal jobb lenne, ha az ilyenek elhagynák az igazságot.

Az Istentől nyert világosság szerint az Úr népes csoportot fog keleten támasztani, mely következetesen engedelmeskedik az igazságnak. Akik követik a maguk választotta háborodott utat, azokat magukra hagyja, hogy oly tévedéseket fogadjanak el, melyek végül is pusztulásukat okozzák. De még egy ideig botlás kövei lesznek azok számára, akik elfogadnák az igazságot. Az igével és tanítással szolgáló lelkipásztorok legyenek lelkiismeretes munkások, és mutassák be világosan, mégis egyszerűen a jelenvaló igazságot. Etessék a nyájat szórólapáttal alaposan megtisztított eleséggel. Akadnak bolygócsillagok, akik Istentől küldött lelkészeknek vallják magukat, helységről helységre hirdetik a szombatot, de tévedéssel elegyítik az igazságot, és két kézzel szórják széthangzó, ellentétes nézeteiket. Sátán csempészte be őket, hogy undort keltsen a művelt és értelmes hitetlenek közt. Némelyikük meg nem szűnik szólni az ajándékokról, és sokszor, különösen foglalkoztatja őket a dolog. Átadják magukat vad, izgulékony érzéseknek, és értelmetlen hangokat hallatnak, s ezt a nyelvek ajándékának nevezik. Egyeseket megbűvölnek ezek a furcsa jelenségek. Idegen lelkület uralkodik e csoportnál, mely lecsapna és legázolna bárkit, aki helyteleníti őket. Isten Lelke nincs e tevékenységben, s nem járul az ilyen munkásokhoz sem. Idegen lelkület uralkodik rajtuk. Egyfajta emberekkel ezek az igehirdetők mégis eredményeket érnek el. Ami hatalmasan megnöveli Isten azon szolgáinak munkáját, akiket az Úr küld, s akik a helyes megvilágításban tudják hirdetni a szombatot, az ajándékokat, és akik befolyása és példája méltó a követésre.

Úgy kell hirdetnünk az igazságot, hogy vonzóvá tegyük az értelmesen gondolkodók előtt. Nem értik meg népünket, hanem úgy tekintenek ránk, mint szegény, félbolond, alantas és elfajult emberekre. Mily fontos tehát, hogy minden tanítóra s minden igazságot valló emberre úgy hasson az igazság megszentelő hatalma, hogy következetes, emelkedett életük megmutassa s bizonyítsa a hitetleneknek, hogy helytelenül ítélik meg népünket.

Mily fontos megtisztítanunk az igazság ügyét minden hamis és vakbuzgó izgalomtól, hogy az igazság saját érdemeire támaszkodjék, felfedje eredeti tisztaságát és fenséges jellegét. Láttam, hogy az igazság hirdetőinek igen fontos kifinomultan viselkedni, elkerülni a furcsa, bogaras dolgokat, és tisztán, érthetően hirdetni az igazságot. Felhívták figyelmemet Titusz 1:9-re: „Aki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyőzhesse az ellenkezőket.” A 16. versben Pál apostol azokról beszél, akik hangoztatják ugyan, hogy ismerik Istent, de tetteikkel megtagadják, mert „minden jócselekedetekre méltatlanok.” Majd inti Tituszt: „Te pedig azokat szóljad, amik az egészséges tudományhoz illenek, hogy a vén emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek: a hitben, szeretetben, tűrésben épek. Az ifjakat hasonlóképpen intsed, hogy legyenek mértékletesek. Mindenben tenmagadat adván példaképül a jócselekedetekben; a tudományban romlatlanságot, méltóságot mutatván. Egészséges feddhetetlen beszédet; hogy az ellenfél megszégyenüljön, semmi gonoszt nem tudván rólatok mondani.” Ezt az utasítást azok épülésére írta, akiket Isten elhívott hirdetni az igét, és azok hasznára is, akik hallják.

Isten igazsága sosem alacsonyít le. Ellenkezőleg, fölemel. Finomítja az ízlést, megszenteli a gondolkodást, és tökéletesíti a tiszta és szent angyalok társaságára Isten országában. Akadnak, akiket az igazság durván, faragatlanul, bogarasan és nagyot mondónak talál, akik, ha tudják, a maguk céljaira használják ki embertársaikat; sokféle hibájuk van. Mégis, mikor szívből hisznek az igazságban, teljes változást munkál életükben. Azonnal tökéletesedni kezdenek. Az igazság tisztító hatása tetőtől talpig emelkedetté teszi az embert. Ha üzletet köt embertársaival, nem feledi Isten félelmét, szeretni fogja felebarátját, mint magát, és olyan igazságosan bánik velük, amilyen igazságosan szeretné, ha vele bánnának. Beszéde igaz, tiszta és oly felemelő lesz, hogy a hitetlenek nem tudják kihasználni, vagy jogosan rosszat mondani róla, nem riasztja el őket udvariatlanság és csúnya beszéd. Megszentelő légköre hatni fog családjára, és úgy ragyog előttük világossága, hogy az emberek látják jótetteit és dicsőítik az Istent. Bármi legyen is foglalkozása – példát fog adni Krisztus életéről.

Semmi más ki nem elégíti Isten törvényét, csak a tökéletesség, ami feltétlen és teljes engedelmesség összes parancsai iránt. Mit sem ér, ha csak félig teszünk eleget parancsainak, ha nem engedelmeskedünk tökéletesen és alaposan. A világi és a hitetlen csodálják a következetességet, és ha tetteik megegyeznek hitükkel, ellenállhatatlanul meggyőződik, hogy Isten igazán népével lakik. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” Minden, fát gyümölcséről ismernek. Szavaink és tetteink a gyümölcs, amit termünk. Sokan vannak, akik hallják, de nem cselekszik Krisztus szavát. Hitvallók, gyümölcseik mégis undorítók a hitetlenek szemében. Dicsekvők, önigazultan imádkoznak és beszélnek, dicsőítik magukat. Felsorolják jótetteiket, s akár a farizeusok, lényegében megköszönik Istennek, hogy nem olyanok, mint a többi ember. Holott pontosan ezek a ravasz emberek, akik mindenkit lóvá tesznek üzletkötéseikkel. Gyümölcsük élvezhetetlen. Szavaik s tetteik helytelenek, mégis, mintha vakok lennének, nem látják nyomorult, szánalomra méltó állapotukat.

Tudtomra adták, hogy a következő szöveg alkalmazható az ilyen állításban élőkre: „Nem minden, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! jut be a mennyek országába. Csak aki mennyei Atyám akaratát teljesíti. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram! Nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Én akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek titeket: Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”

Ez a legsúlyosabb ámítás, mely valakit érhet. Ezek az emberek, miközben gonoszak, azt hiszik, hogy helyesen cselekszenek. Azt képzelik, hogy nagy léptekkel fejlődnek vallásos életükben, de Jézus végül letépi önigazultságuk palástját, és élénk színekben elébük tárja valódi állapotukat, összes gonoszságukat, s vallásos jellemük minden nyomorékságát. Könnyűnek találja őket, mikor már örökre későn lesz helyrehozni hiányosságaikat. Isten lehetőségeket nyújtott, hogy e tévelygő megjavuljon. De ha a maguk belátásának követését választják, és megvetik a tévelygésük kijavítására és az igazsághoz térésükre rendelt eszközöket, abba a helyzetbe kerülnek, amit az Úr feljebb írt le.

Isten népet vezet és készít elő, hogy egy emberként álljanak, egyformán szóljanak, és megvalósítsák Krisztus tanítványaiért mondott imáját.

„De nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd én bennem. Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.”

Folyton kis csoportok támadnak, akik azt hiszik, hogy Isten csak a nagyon kevesekkel, a nagyon szétszórtakkal van, és igyekeznek lerombolni és eltékozolni, amit Isten szolgái felépítettek. Szüntelen támadnak nyugtalanok, akik folyton valami újat akarnak látni s hinni, néhány az egyik helyen, néhányan másutt. Valamennyien kifejezetten az ellenségnek segítenek, mégis azt állítják, hogy náluk az igazság.

Elhúzódnak a néptől, melyet Isten vezet és virágoztat fel, és akik által el fogja végezni nagy munkáját. Folyton hangoztatják nézetüket, mely szerint a szombattartók testülete egyre inkább a világhoz válik hasonlóvá. De kettő, ha akad, aki egy véleményen van. Szétszórtak és zavarodottak, mégis azzal áltatják magukat, hogy Isten különös módon velük jár. Azok közül némelyek azt állítják, hogy soraik közt lelhetők a lelki ajándékok, holott ezek az ajándékok arra késztetik és tanítják őket, hogy kételkedjenek azokban, akikre Isten munkájának fő terhét helyezte, s hogy csoportot hasítsanak ki a testületből. Azokra pedig, akik Isten igéjével összhangban, minden igyekezetüket az egység megteremtésére fordítják, akik megalapozták a harmadik angyal üzenetét, gyanakodva néznek, mivel tevékenységüket kiterjesztik, és lelkeket gyűjtenek az igazsághoz. Világinak tekintik őket, mert hatnak a világra, s mert tetteikkel bizonyítják várakozásukat, hogy Isten még határozott, hatalmas munkát fog végezni a földön – népet vezet ki, s készít fel Krisztus megjelenésére.

Ez a csoport nem tudja, mit is, vagy miért hisz valójában. Szüntelenül tanulnak, mégsem tudnak soha eljutni az igazság ismeretére. Valaki feláll vad, téves nézetekkel, állítja, hogy Isten új és dicső világosságot küldött neki, és mindenkinek hinnie kell abban, amit hozott. Némelyek, akiknek nincs megalapozott hitük, hanem horgony nélkül hánykolódnak, befogadják e tanítás szelét. Fényük oly modortalanul világít, hogy a világ undorodva fordul el tőlük, s gyűlöli is őket. Majd istenkáromlón Krisztus mellé emeli magát, azt állítva, hogy ugyanazért gyűlöli őt a világ, amiért Krisztust gyűlölték. Majd másik támad, állítva, hogy Isten vezeti, és hirdeti a gonoszok fel nem támadásának tévtanát, amely Sátán egyik legnagyobb megtévesztő mesterműve. Megint másik téves álláspontot melenget az eljövendő korról. A negyedik lángolón sürgeti az amerikai viseletet. Valamennyien teljes vallásszabadságot követelnek, és valamennyien egymástól függetlenül cselekszenek, mégis azt állítják, hogy Isten különlegesen munkálkodik közöttük.

Némelyek örvendeznek, és fejükbe száll a dicsőség, hogy olyan ajándékkal rendelkeznek, mely másnak nincs. Isten őrizze népét az ilyen ajándékoktól. Mit használnak nekik azok az ajándékok? Eljuttatja-e őket a hit egységére? Meg tudják-e győzni a hitetleneket, hogy Isten igazán velük van? Mikor a széthúzók más-más nézeteikkel összejönnek, s jókora izgalommal, és az ismeretlen nyelv közepette, úgy fénylik világosságuk, hogy a hitetlenek azt mondják, hogy ezek az emberek esztelenek, hamis izgalom ragadja őket hatalmába, s tudjuk, hogy nincs náluk az igazság. Az ilyenek elállják a bűnösök útját. Hatásuk távol tartja az embereket a szombat elfogadásától. Ezek tetteik szerint fogják elnyerni jutalmukat. Adná Isten, hogy vagy megjavuljanak, megváltozzanak, vagy feladnák a szombatot. Akkor nem állnák el a hitetlenek útját.

Isten embereket vezetett ki, akik évekig fáradoztak, akik szívesen hoztak bármi áldozatot, nélkülözéseket szenvedtek el, és próbákat álltak ki, hogy a világ elé tárják az igazságot és következetes viselkedésükkel lemossák a vakbuzgók által Isten ügyére hozott gyalázatot. Szembeszálltak mindenfajta ellenzéssel. Mikor hitünk bizonyítékait kutatták, éjjel, nappal fáradoztak, hogy világosan tárhassák az emberek elé az igazságot, összefüggően, hogy bármi ellenzést kibírjon. E főfontosságú fáradozással kapcsolatos szüntelen munka és szellemi erőfeszítés nem egynek elnyűtte szervezetét, s hintett időnap előtt ősz hajszálakat a fejükre. Nem hiába nyűtték el magukat, Isten megjegyezte buzgó, könnyekkel öntözött, gyötrődő imáikat, hogy az igazság világosan ragyogjon mások előtt. Feljegyezte önföláldozó igyekezetüket, és munkájuk szerint jutalmazza majd őket.

Másrészt, akik nem ástak mélyre, hogy kibányásszák a drága, becses igazságot, eljöttek, átvettek néhány tételt, mint például a szombat igazságát, melyet készen kaptak, s az lett az összes hála, amit kimutatnak azért, ami nekik semmibe, de másoknak oly sokba került, hogy fellázadnak, akár Kóré, Dátán és Abirám, s gyalázzák azokat, akikre Isten a művének terhét helyezte. így szólnak: „Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttük van az Úr. Miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?” „Elegünk van belőletek! Az egész közösség szent, mind együtt, mert körében az Úr. Miért emelkedtek hát az Úr közössége fölé?” Hírből sem ismerik a hálát. Nyakasak, nem hajlandók hallgatni az érvekre, pedig csökönyösségük pusztulásba fogj a vinni őket.

Isten megáldotta népét, amely halad, s követi a gondviselés nyújtotta lehetőségeket. Az Úr népet vezetett ki minden osztályból, hogy megálljanak az igazság széles talapzatán. Hitetleneknek vált meggyőződésévé, hogy Isten az ő népével jár, s ők megalázták szívüket, hogy engedelmeskedjenek az igazságnak. Isten munkája egyenletesen halad előre. Mégis, az összes bizonyíték ellenére, hogy Isten vezeti a gyülekezettestületét, vannak s lesznek, akik vallják a szombatot, mégis a testülettől függetlenül tevékenykednek, és azt hiszik, és azt teszik, ami nekik tetszik. Nézeteik zavarosak. Szétszórtságuk szüntelen bizonyítéka, hogy Isten nem jár velük. A világ egy szintre helyezi a szombatot és tévedéseiket, és mindkettőt elveti. Isten haragszik azokra, akik olyan utat rónak, ami meggyűlölteti őket a világgal. Ha jótettei vagy Krisztus követése miatt gyűlölik a keresztényt, jutalma nem marad el. De ha azért gyűlölik, mert nem olyan úton jár, hogy szeressék, ha azért gyűlölik, mert műveletlen a modora, és mert az embertársaival való civakodás okává teszi az igazságot, s oly bosszantóvá teszi a szombatot előttük, amilyenné csak tudja, akkor botránkozás köve a bűnösöknek, a szent igazság gyalázata, s ha meg nem tér, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák.

Nem szabad a hitetleneknek alkalmat adnunk hitünk gyalázatára. Bogarasnak s különcöknek tartanak minket, és nem lenne szabad olyan utat járnunk, mely azt a véleményt kelti a hitetlenekben, hogy bogarasabbnak tartsanak, mint hitünk megkívánja tőlünk.

Némely igazságban hívő azt gondolhatja, hogy nővéreinknek egészségesebb lenne átvenni az amerikai viseletet, de ha a ruházkodásnak ez a módja megbénítaná a hitetlenekre tett áldásos hatásunkat, és így nem tudnánk oly könnyen hozzájuk férkőzni, akkor semmi esetre sem szabad átvennünk, még ha sokat szenvedünk is e miatt. Némelyek mégis álltatják magukat, hogy sok jó származna, ha elfogadnánk ezt a viseletet. Lehet, hogy némelyeknek javára válna, másoknak azonban ártana.

Láttam, hogy akik elfogadták az amerikai viseletet, feje tetejére állították Isten rendeletét, és semmibe vették határozott utasításait. Felhívták figyelmemet 5Mózes 22:5-re: „A nők ne hordjanak férfi ruhát, és a férfiak se női ruhát. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr, a te Istened szemében.”

Isten nem akarja, hogy népe átvegye az úgynevezett új viseletet. Szemérmetlen ruházat ez, egyáltalán nem felel meg Krisztus szerény, alázatos követőinek. Egyre növekszik az irányzat, hogy a nők ruházata s megjelenése, a lehető legjobban hasonlítson a másik nemhez, s hogy a férfiakéhoz igen hasonlóan alakítsák ruháikat. Holott Isten ezt utálatosságnak, undorítónak jelenti ki: „Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhában járjanak, szemérmesen és szerényen díszítsék magukat.” 1Timótheus 2:9.

Akik úgy érzik, hogy hivatásuk csatlakozni a nők jogainak kivívásához, és az úgynevezett új ruházkodáshoz, jobban tennék, ha megszakítanák összes kapcsolatukat a harmadik angyal üzenetével. Az egyikkel járó lelkület nem állhat összhangban a másikkal. A Szentírás világosan szól a férfiak és nők kapcsolatáról és jogairól. A spiritiszták már jól előre haladtak e különcködő ruházkodás elfogadásában. Gyakran spiritisztáknak tartják azokat a hetedik napi adventistákat, akik hisznek az ajándékok visszaállításában. Csak fogadják el e viseletet, s jó hatásuk halott lesz. Az emberek egy szintre helyeznék őket a spiritisztákkal, s nem lesznek hajlandók hallgatni rájuk.

Az úgynevezett öltözködési megújulással együtt jár a léhaság és szemérmetlenség, csakhogy a ruhával összhangban legyenek. Sokakból mintha eltűnne a szemérmesség és a tartózkodás, mikor átveszik a ruházkodás e módját. Megmondták nekem Isten akaratát – utunk legyen következetes és megmagyarázható. Nővéreink, ha elfogadják az amerikai viseletet, elpusztítják a maguk s férjük jó hatását. Szállóigévé s nevetség tárgyává lennének. Üdvözítőnk mondja: „Ti vagytok a világ világossága.” „Úgy fényljék világotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, s magasztalják mennyei Atyátokat.” Fontos munka vár ránk a világon, s Isten nem akarja, hogy oly utat válasszunk, amely csökkenti vagy elpusztítja ott áldásos hatásunkat.

*****

Chapter 76—The Cause in the East

The fanaticism which raged in years past has left its desolating effects in the East. I saw that God tested His people upon time in 1844, but that no time which has since been set has borne the special marks of His hand. He has not tested His people upon any particular time since 1844. We have been, and still are, in the patient waiting time. Considerable excitement was created by the 1854 time, and many have settled it that that movement was in the order of God because it was quite extensive and some were apparently converted by it. But such conclusions are not necessary. There was much preached in connection with the time in 1854 that was reasonable and right. Some who were honest took truth and error together, and sacrificed much of what they possessed to carry out the error, and after their disappointment they gave up both truth and error, and are now where it is very difficult for the truth to reach them. Some who endured the disappointment have seen the evidences of present truth, and have embraced the third angel’s message, and are striving to carry it out in their lives. But where there is one who has been benefited by believing the 1854 time, there are ten who have been injured by it; and many of these are placed where they will not be convinced of the truth, though it be presented before them ever so clearly. {1T 409.1}

The proclamation of the 1854 time was attended with a spirit which was not of God. It was a noisy, rough, careless, excitable spirit. Noise was considered by many the essential of true religion, and there was a tendency to bring all down upon a low level. Many regarded this as humility; but when opposed in their peculiar views, they would become excited in a moment, manifest an overbearing spirit, and accuse those who did not agree with them of being proud and of resisting the truth and the power of God.  {1T 409.2}

Holy angels have been displeased and disgusted with the irreverent manner in which many have used the name of God, the great Jehovah. Angels mention that sacred name with the greatest awe, ever veiling their faces when they speak the name of God; and the name of Christ is so sacred to them that they speak it with the greatest reverence. But how opposite the spirit and influence attending the 1854 time movement. Some who are still under the same influence speak of God as they would of a horse or of any other commonplace thing. In their prayers they use the words God Almighty in a very common and irreverent manner. Those who do this have no sense of the exalted character of God, of Christ, or of heavenly things. {1T 410.1}

I was shown that when God sent His angels anciently to minister or communicate to individuals, and these persons learned that they had seen and talked with an angel, they were struck with awe and were afraid that they should die. They had so exalted views of the terrible majesty and power of God that they thought it would destroy them to be brought into close connection with one direct from His holy presence. I was referred to Judges 13:21, 22: “Then Manoah knew that he was an angel of the Lord. And Manoah said unto his wife, We shall surely die, because we have seen God.” Judges 6:22, 23: “And when Gideon perceived that he was an angel of the Lord, Gideon said, Alas, O Lord God! for because I have seen an angel of the Lord face to face. And the Lord said unto him, Peace be unto thee; fear not: thou shalt not die.” Joshua 5:13-15: “And it came to pass, when Joshua was by Jericho, that he lifted up his eyes and looked, and, behold, there stood a man over against him with his sword drawn in his hand: and Joshua went unto him, and said unto him, Art thou for us, or for our adversaries? And he said, Nay; but as captain of the host of the Lord am I now come. And Joshua fell on his face to the earth, and did worship, and said unto him, What saith my Lord unto his servant? And the captain of the Lord’s host said unto Joshua, Loose thy shoe from off thy foot; for the place whereon thou standest is holy. And Joshua did so.” If angels were thus feared and honored because they came from the presence of God, with how much greater reverence should God Himself be regarded.  {1T 410.2}

Many who were converted through the influence of the 1854 movement need to be converted anew. And now tenfold more labor is required to correct the wrong, distracting views which they have received from their teachers, and to lead them to receive the truth unmixed with error, than would have been necessary to bring them out in the first place upon the third angel’s message. This class must unlearn before they can learn aright, else the poisonous weeds of error would grow rank and root out the precious seeds of truth. Error must first be rooted up, then the soil is prepared for the good seed to spring up and bear fruit to the glory of God. {1T 411.1}

The only remedy for the East is thorough discipline and organization. A spirit of fanaticism has ruled a certain class of Sabbathkeepers there; they have sipped but lightly at the fountain of truth and are unacquainted with the spirit of the message of the third angel. Nothing can be done for this class until their fanatical views are corrected. Some who were in the 1854 movement have brought along with them erroneous views, such as the nonresurrection of the wicked, and the future age, and they are seeking to unite these views and their past experience with the message of the third angel. They cannot do this; there is no concord between Christ and Belial. The nonresurrection of the wicked and their peculiar views of the age to come are gross errors which Satan has worked in among the last-day heresies to serve his own purpose to ruin souls. These errors can have no harmony with the message of heavenly origin. {1T 411.2}

Some of these persons have exercises which they call gifts and say that the Lord has placed them in the church. They have an unmeaning gibberish which they call the unknown tongue, which is unknown not only by man but by the Lord and all heaven. Such gifts are manufactured by men and women, aided by the great deceiver. Fanaticism, false excitement, false talking in tongues, and noisy exercises have been considered gifts which God has placed in the church. Some have been deceived here. The fruits of all this have not been good. “Ye shall know them by their fruits.” Fanaticism and noise have been considered special evidences of faith. Some are not satisfied with a meeting unless they have a powerful and happy time. They work for this and get up an excitement of feeling. But the influence of such meetings is not beneficial. When the happy flight of feeling is gone, they sink lower than before the meeting because their happiness did not come from the right source. The most profitable meetings for spiritual advancement are those which are characterized with solemnity and deep searching of heart; each seeking to know himself, and earnestly, and in deep humility, seeking to learn of Christ. {1T 412.1}

Brother Lunt of Portland, Maine, has suffered much in his feelings. He has felt that the spirit which often ruled in their meetings was not in harmony with the message of the third angel. He has had an experience in the fanaticism which has left desolation in the East, and this leads him to look with suspicion upon everything which appears like fanaticism. He has the past before him as a warning and has felt like keeping aloof from, and speaking plainly with, those who had any degree of fanaticism, for he felt that both they and the cause of God were in danger. He has looked upon things in about the right light.  {1T 412.2}

There are many restless spirits who will not submit to discipline, system, and order. They think that their liberties would be abridged were they to lay aside their own judgment and submit to the judgment of those of experience. The work of God will not progress unless there is a disposition to submit to order and expel the reckless, disorderly spirit of fanaticism from their meetings. Impressions and feelings are no sure evidence that a person is led by the Lord. Satan will, if he is unsuspected, give feelings and impressions. These are not safe guides. All should thoroughly acquaint themselves with the evidences of our faith, and the great study should be how they can adorn their profession and bear fruit to the glory of God. None should take a course to make themselves disgusting to unbelievers. We should be chaste, modest, and elevated in conversation, and blameless in life. A trifling, joking, reckless spirit should be rebuked. It is no evidence of the grace of God upon the heart for persons to talk and pray with talent in meeting, and then give up to a rough, careless manner of talking and acting when out of meeting. Such are miserable representatives of our faith; they are a reproach to the cause of God. {1T 413.1}

There is a strange mixture of views among professed Sabbathkeepers in -----. Some are not in harmony with the body, and while they continue to occupy the position they now do, they will be subject to the temptations of Satan and will be affected with fanaticism and the spirit of error. Some have fanciful views which blind their eyes to important, vital points of truth, leading them to place their own fanciful inferences upon a level with vital truth. The appearance of such, and the spirit which attends them, makes the Sabbath which they profess very objectionable to the sensible unbeliever. It would be far better for the progress and success of the third angel’s message if such persons would leave the truth.  {1T 413.2}

According to the light which God has given me, there will yet be a large company raised up in the East to consistently obey the truth. Those who follow in the distracted course they have chosen will be left to embrace errors which will finally cause their overthrow; but they will for a time be stumbling blocks to those who would receive the truth. Ministers who labor in word and doctrine should be thorough workmen, and should present the truth in its purity, yet with simplicity. They should feed the flock with clean provender, thoroughly winnowed. There are wandering stars professing to be ministers sent of God who are preaching the Sabbath from place to place, but who have truth mixed up with error and are throwing out their mass of discordant views to the people. Satan has pushed them in to disgust intelligent and sensible unbelievers. Some of these have much to say upon the gifts and are often especially exercised. They give themselves up to wild, excitable feelings and make unintelligible sounds which they call the gift of tongues, and a certain class seem to be charmed with these strange manifestations. A strange spirit rules with this class, which would bear down and run over anyone who would reprove them. God’s Spirit is not in the work and does not attend such workmen. They have another spirit. Still, such preachers have success among a certain class. But this will greatly increase the labor of those servants whom God shall send, who are qualified to present before the people the Sabbath and the gifts in their proper light, and whose influence and example are worthy of imitation. {1T 414.1}

The truth should be presented in a manner which will make it attractive to the intelligent mind. We are not understood as a people, but are looked upon as poor, weak-minded, low, and degraded. Then how important for all who teach, and all who believe the truth, to be so affected by its sanctifying influence that their consistent, elevated lives shall show unbelievers that they have been deceived in this people. How important that the cause of truth be stripped of everything like a false and fanatical excitement, that the truth may stand upon its own merits, revealing its native purity and exalted character.  {1T 414.2}

I saw that it is highly important for those who preach the truth to be refined in their manners, to shun oddities and eccentricities, and present the truth in its purity and clearness. I was referred to Titus 1:9: “Holding fast the faithful word as he hath been taught, that he may be able by sound doctrine both to exhort and to convince the gainsayers.” In verse 16 Paul speaks of a class who profess that they know God, but in works deny him, being “unto every good work reprobate.” He then exhorts Titus: “But speak thou the things which become sound doctrine: that the aged men be sober, grave, temperate, sound in faith, in charity, in patience.... Young men likewise exhort to be sober-minded. In all things showing thyself a pattern of good works: in doctrine showing uncorruptness, gravity, sincerity, sound speech, that cannot be condemned; that he that is of the contrary part may be ashamed, having no evil thing to say of you.” This instruction is written for the benefit of all whom God has called to preach the word, and also for the benefit of His people who hear the word. {1T 415.1}

The truth of God will never degrade, but will elevate the receiver, refine his taste, sanctify his judgment, and perfect him for the company of the pure and holy angels in the kingdom of God. There are some whom the truth finds coarse, rough, odd, boastful, who take advantage of their neighbors if they can, in order to benefit themselves; they err in many ways, yet when the truth is believed by them from the heart, it will work an entire change in their lives. They will immediately commence the work of reformation. The pure influence of truth will elevate the whole man. In his business deal with his fellow men he will have the fear of God before him, and will love his neighbor as himself, and will deal just as he would wish to be dealt by. His conversation will be truthful, chaste, and of so elevating a character that unbelievers cannot take advantage of it, or say evil of him justly, and are not disgusted with his uncourteous ways and unbecoming speech. He will carry the sanctifying influence of the truth into his family and let his light so shine before them that they by seeing his good works may glorify God. He will in all the walks of life exemplify the life of Christ.  {1T 415.2}

The law of God will be satisfied with nothing short of perfection, of perfect and entire obedience to all its claims. To come halfway to its requirements, and not render perfect and thorough obedience, will avail nothing. The worldling and the infidel admire consistency and have ever been powerfully convicted that God was of a truth with His people when their works correspond with their faith. “By their fruits ye shall know them.” Every tree is known by its own fruits. Our words, our actions, are the fruit we bear. There are many who hear the sayings of Christ, but do them not. They make a profession, but their fruits are such as to disgust unbelievers. They are boastful, and pray and talk in a self-righteous manner, exalting themselves, recounting their good deeds, and, like the Pharisee, virtually thanking God that they are not as other men. Yet these very ones are crafty, and overreach in business deal. Their fruits are not good. Their words and acts are wrong, and yet they seem to be blinded to their destitute, wretched condition. {1T 416.1}

I was shown that the following scripture is applicable to those who are under such a deception: “Not everyone that saith unto Me, Lord, Lord, shall enter into the kingdom of heaven; but he that doeth the will of My Father which is in heaven. Many will say to Me in that day, Lord, Lord, have not we prophesied in Thy name? and in Thy name have cast out devils? and in Thy name done many wonderful works? And then will I profess unto them, I never knew you: depart from Me, ye that work iniquity.”  {1T 416.2}

Here is the greatest deception that can affect the human mind; these persons believe that they are right when they are wrong. They think that they are doing a great work in their religious life, but Jesus finally tears off their self-righteous covering and vividly presents before them the true picture of themselves in all their wrongs and deformity of religious character. They are found wanting when it is forever too late to have their wants supplied. God has provided means to correct the erring: yet if those who err, choose to follow their own judgment, and despise the means which He has ordained to correct them and unite them upon the truth, they will be brought into the position described by the words of our Lord quoted above. {1T 417.1}

God is bringing out a people and preparing them to stand as one, united, to speak the same things, and thus carry out the prayer of Christ for His disciples. “Neither pray I for these alone, but for them also which shall believe on Me through their word; that they all may be one; as Thou, Father, art in Me, and I in Thee, that they also may be one in Us: that the world may believe that Thou hast sent Me.” {1T 417.2}

There are little companies continually rising who believe that God is only with the very few, the very scattered, and their influence is to tear down and scatter that which God’s servants build up. Restless minds who want to be seeing and believing something new continually are constantly rising, some in one place and some in another, all doing a special work for the enemy, yet claiming to have the truth. They stand separate from the people whom God is leading out and prospering, and through whom He is to do His great work. They are continually expressing their fears that the body of Sabbathkeepers are becoming like the world, but there are scarcely two of these whose views are in harmony. They are scattered and confused, and yet deceive themselves so much as to think that God is especially with them. Some of these profess to have the gifts among them; but are led by the influence and teachings of these gifts to hold in doubt those upon whom God has laid the special burden of His work, and to lead off a class from the body. The people, who, in accordance with God’s word, are putting forth every effort to be one, who are established in the message of the third angel, are looked upon with suspicion for the reason that they are extending their labor and are gathering souls into the truth. They are considered worldly because they have an influence in the world, and their acts testify that they expect God yet to do a special and great work upon the earth, to bring out a people and fit them for Christ’s appearing.  {1T 417.3}

This class do not know what they really believe, or the reasons for their belief. They are ever learning, and never able to come to the knowledge of the truth. One man arises with wild, erroneous views, and claims that God has sent him with new and glorious light, and all must believe what he brings. Some who have no established faith, who are not subject to the body, but are drifting about without an anchor to hold them, receive that wind of doctrine. His light shines in such a manner as to cause the world to turn from him in disgust and to hate him. Then he blasphemously places himself by the side of Christ and claims that the world hate him for the same reason that they hated Christ. Another rises, claiming to be led of God, and advocates the heresy of the nonresurrection of the wicked, which is one of Satan’s great masterpieces of error. Another cherishes erroneous views in regard to the future age. Another zealously urges the American costume. They all want full religious liberty, and each acts independent of the others, and yet they claim that God is especially at work among them. {1T 418.1}

Some rejoice and exult that they have the gifts, which others have not. May God deliver His people from such gifts. What do these gifts do for them? Are they through the exercise of these gifts, brought into the unity of the faith? And do they convince the unbeliever that God is with them of a truth? When these discordant ones, holding their different views, come together and there is considerable excitement and the unknown tongue, they let their light so shine that unbelievers would say: These people are not sane; they are carried away with a false excitement, and we know that they do not have the truth. Such stand directly in the way of sinners; their influence is effectual to keep others from accepting the Sabbath. Such will be rewarded according to their works. Would to God they would be reformed or give up the Sabbath! They would not then stand in the way of unbelievers.  {1T 418.2}

God has led out men who have toiled for years, who have been willing to make any sacrifice, who have suffered privation, and endured trials to bring the truth before the world, and by their consistent course remove the reproach that fanatics have brought upon the cause of God. They have met opposition in every form. They have toiled night and day in searching the evidences of our faith that they might bring out the truth in its clearness, in a connected form, that it might withstand all opposition. Incessant labor and mental trials in connection with this great work have worn down more than one constitution and prematurely sprinkled heads with gray hairs. They have not worn out in vain. God has marked their earnest, tearful, agonizing prayers that they might have light and truth, and that the truth might shine in its clearness to others. He has marked their self-sacrificing efforts, and He will reward them as their works have been. {1T 419.1}

On the other hand, those who have not toiled to bring out these precious truths have come up and received some points, like the Sabbath truth, which are all prepared to their hand, and then all the gratitude they manifest for that which cost them nothing, but others so much, is to rise up like Korah, Dathan, and Abiram, and reproach those upon whom God has laid the burden of His work. They would say: “Ye take too much upon you, seeing all the congregation are holy, every one of them, and the Lord is among them.” They are strangers to gratitude. They possess a strong spirit which will not yield to reason and which will lead them on to their own destruction.  {1T 419.2}

God has blessed His people who have moved forward following His opening providence. He has brought out a people from every class upon the great platform of truth. Infidels have been convinced that God was with His people and have humbled their hearts to obey the truth. The work of God moves steadily on. Yet notwithstanding all the evidences that God has been leading the body, there are, and will continue to be, those who profess the Sabbath, who will move independent of the body, and believe and act as they choose. Their views are confused. Their scattered state is a standing testimony that God is not with them. By the world the Sabbath and their errors are placed upon a level and thrown away together. God is angry with those who pursue a course to make the world hate them. If a Christian is hated because of his good works and for following Christ, he will have a reward; but if he is hated because he does not take a course to be loved, hated because of his uncultivated manners and because he makes the truth a matter of quarrel with his neighbors, and takes a course to make the Sabbath as annoying as possible to them, he is a stumbling block to sinners, a reproach to the sacred truth, and unless he repents it were better for him that a millstone were hung about his neck and he were cast into the sea. {1T 420.1}

No occasion should be given to unbelievers to reproach our faith. We are considered odd and singular, and should not take a course to lead unbelievers to think us more so than our faith requires us to be. {1T 420.2}

Some who believe the truth may think that it would be more healthful for the sisters to adopt the American costume, yet if that mode of dress would cripple our influence among unbelievers so that we could not so readily gain access to them, we should by no means adopt it, though we suffered much in consequence. But some are deceived in thinking there is so much benefit to be received from this costume. While it may prove a benefit to some, it is an injury to others. [Appendix.] {1T 421.1}

I saw that God’s order has been reversed, and His special directions disregarded, by those who adopt the American costume. I was referred to Deuteronomy 22:5: “The woman shall not wear that which pertaineth unto a man, neither shall a man put on a woman’s garment: for all that do so are abomination unto the Lord thy God.” God would not have His people adopt the so-called reform dress. It is immodest apparel, wholly unfitted for the modest, humble followers of Christ. {1T 421.2}

There is an increasing tendency to have women in their dress and appearance as near like the other sex as possible, and to fashion their dress very much like that of men, but God pronounces it abomination. “In like manner also, that women adorn themselves in modest apparel, with shamefacedness and sobriety.” 1 Timothy 2:9. {1T 421.3}

Those who feel called out to join the movement in favor of woman’s rights and the so-called dress reform might as well sever all connection with the third angel’s message. The spirit which attends the one cannot be in harmony with the other. The Scriptures are plain upon the relations and rights of men and women. Spiritualists have, to quite an extent, adopted this singular mode of dress. Seventh-day Adventists, who believe in the restoration of the gifts, are often branded as spiritualists. Let them adopt this costume, and their influence is dead. The people would place them on a level with spiritualists and would refuse to listen to them. {1T 421.4}

With the so-called dress reform there goes a spirit of levity and boldness just in keeping with the dress. Modesty and reserve seem to depart from many as they adopt that style of dress. I was shown that God would have us take a course consistent and explainable. Let the sisters adopt the American costume and they would destroy their own influence and that of their husbands. They would become a byword and a derision. Our Saviour says: “Ye are the light of the world.” “Let your light so shine before men, that they may see your good works, and glorify your Father which is in heaven.” There is a great work for us to do in the world, and God would not have us take a course to lessen or destroy our influence with the world. {1T 422.1}