10. bizonyságtétel (1864)
75. Járjatok a világosságban
Az Úr közölte, hogy Isten népe túl sokat tartózkodik a homályban. Nem Isten akarata, hogy hitetlenségben éljenek. Jézus a világosság, s benne nincs semmi sötétség. Isten gyermekei a világosság gyermekei. Az ő képmására változnak át, és a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívja ki őket. Ő a világ világossága, és azok is, akik követik őt. Ezek nem járnak a sötétben, hanem övék lesz az élet világossága. Isten népe minél pontosabban törekszik követni Krisztust, az ellenség annál szívósabban üldözi őket. Krisztushoz való közelségük azonban megerősíti őket, hogy ellenállhassanak ravasz ellenségük abbeli igyekezetének, hogy elvonja őket Krisztustól.
Megmutatták nekem, hogy túl sokat hasonlítják magukat egymáshoz, tévelygő halandókat vesznek mintául, amikor biztos, tévedhetetlen példaképünk van. Ne szabjuk magunkat a világhoz, sem az emberek véleményéhez, vagy ahhoz, amik az igazság elfogadása előtt voltunk. Hitünket s állapotunkat a világban – ahol most állunk – azzal vessük össze, ami lehetett volna, ha mióta Krisztus követőinek valljuk magunkat, folyton előre és fölfelé haladtunk volna. Ez az egyetlen biztonságos összevetés, amit tehetünk.
Minden más összehasonlítás öncsalás lesz. Ha Isten népének erkölcsi jellege és lelki állapota nem áll arányban a rájuk árasztott áldásokkal, előnyökkel és világossággal, akkor megmérik őket a mérlegen, és az angyalok azt a jelentést teszik: könnyűnek találták őket.
Némelyek előtt mintha elrejtve állna valódi állapotuk. Látják a világosságot, de nem fogják fel sem fontosságát, sem követeléseit. Hallják az igazságot, de nem egészen értik, mert nem szabják hozzá életüket. Ezért nem szenteli meg őket – engedelmesség által a világosság – és mégis oly nyugodtak és elégedettek, mintha Isten tetszésének jelei, nappal felhő, éjjel pedig tűzoszlop járna előttük. Állítják, hogy ismerik Istent, de tetteikkel megtagadják őt. Az Úr választott, különleges népének tartják magukat, mégis ritkán nyilvánul meg közöttük jelenléte és mérhetetlen megmentő hatalma. Mily nagy is ezek sötétsége, s még csak nem is tudják. A világosság ragyog, de nem érik fel ésszel. Ennél erősebb érzékcsalódás nem érheti az embert, mint ami elhiteti velük, hogy rendjén vannak, Isten elfogadja cselekedeteiket, holott vétkeznek ellene. Az istenfélelem látszatát összetévesztik az istenfélelem lényegével és lelkületével. Azt képzelik, hogy gazdagok és semmire nincs szükségük, holott szegények, nyomorultak, vakok meg mezítelenek és mindenben szűkölködnek.
Némelyek Krisztus követőinek vallják magukat, mégsem igyekvők a lelki dolgokban. Bármely földi vállalkozásba igyekezetet visznek, és nagyratörők, hogy elérjék céljukat, és elnyerjék az óhajtott eredményt. De az örök életre való igyekezetükben, ahol minden kockán forog, és örök boldogságuk függ a sikertől, oly közömbösek, mintha nem is lennének erkölcsi lények, mintha más játszaná helyettük az élet játszmáját, s nekik csak annyi lenne a dolguk, hogy kivárják az eredményt. Jaj, micsoda dőreség! Mily lázálom! Ha valamennyien annyira nagyravágyók, lelkesedők és buzgók lennénk az örök életért, mint világi céljainkért, akkor diadalmasan győznénk. Láttam, hogy mindenkinek magának kell kipróbált erényre szert tennie. Jól és megbízhatóan kell részt vennie az élet játszmájában. Sátán várva várja az alkalmat, hogy mikor nem vigyázunk, elragadja a becses kegyességeket, és tüzes harcban lesz részünk a sötétség hatalmaival, hogy megtarthassunk vagy visszanyerhessünk valamely mennyei kegyességet, ha hanyag szendergésünk miatt elveszítettük.
Azt is megmutatták nekem, hogy a keresztény előjoga erőt nyerni Istentől, hogy megtarthassa az ég valamennyi becses ajándékát. A buzgó és hathatós imát a menny figyelembe veszi. Mikor Isten szolgái védelmül magukra öltik a hit pajzsát és a Lélek kardját a viaskodásra, akkor veszély fenyegeti az ellenség táborát, és valamit tenniük kell. Üldözés és szidalmazás csak azokat éri, akiket erő tölt el a magasságból, hogy tettre hívják őket. Mikor az igazság egyszerűsége, őszinte odaadása és ereje uralkodik a hívők között, ha szembeszegezik azt a világ lelkületével, szemmel látható lesz, hogy nincs közösség Krisztus és Béliál közt. Krisztus tanítványai legyenek Mesterük életének és lelkületének életerős példái.
Küzdelem, harc vár a fiatalokra és az öregekre. Nem szabad elszunnyadniuk, egyetlen pillanatra sem. Ravasz ellenségük szüntelen résen áll, hogy rossz útra vezesse és legyőzze őket. A jelen igazság hívőinek éppen olyan ébereknek kell lenniük, és okosan ellen kell állniuk Sátánnak. Kitartóak lesznek-e a háborúban? Készen állnak-e erre? Gondosan elszakadnak-e minden bűnözéstől? Sokféleképpen tagadhatjuk meg Krisztust. Ha az igazsággal ellentétesen szólunk, ha rosszat mondunk másokról, ha bolondozunk, ha tréfálkozunk, vagy üres szavakat fecsegünk. Ezekben a dolgokban igen kevés bölcsességről és eszességről teszünk tanúságot. Gyöngítjük magunkat. Erőtlenül állunk az ellenség elé, és így legyőz bennünket. „A szívnek teljességéből szól a száj”, és éberségünk hiányával eláruljuk, hogy Krisztus nem él bennünk. Akik haboznak feltétel nélkül Istennek szentelni magukat, azok siralmas látványt nyújtanak Krisztus követéséről. Oly messziről követik őt, hogy fele életükben nem nagyon tudják, hogy vajon Krisztus lába nyomát követik-e, vagy hatalmas ellenségükét. Miért mondunk le oly lassan a világ dolgai iránti szeretetünkről, és miért választjuk oly lassan Krisztust a sorsunkul? Miért akarjuk megtartani Urunk ellenségeinek barátságát? Miért kívánjuk követni Urunk ellenségeinek szokásait? Teljesen, fenntartás nélkül át kell adnunk magunkat Istennek. Hátat kell fordítanunk a világ és a földi dolgok szeretetének, máskülönben nem lehetünk Krisztus tanítványai.
Krisztus élete és lelkülete a kiválóság és tökéletesség egyetlen mértéke. Az egyedüli biztonságos út előttünk, ha követjük példáját. Ha ezt tesszük, irányítani fog tanácsával, s később befogad minket dicsőségébe. Szorgalmasan kell törekednünk, és álljunk készen sokat szenvedni, hogy Megváltónk nyomdokain járhassunk. Isten szívesen fáradozik értünk, ingyen adja nekünk Lelkét, ha törekszünk rá, ha érte élünk, ha hiszünk benne. Akkor a világosságban járhatunk, amint ő is a világosságban van. Táplálkozhatunk szeretetéből, s ihatunk gazdag tökéletességéből.
*****
Chapter 75—Walk in the Light
I was shown that God’s people dwell too much under a cloud. It is not His will that they should live in unbelief. Jesus is light, and in Him is no darkness at all. His children are the children of light. They are renewed in His image, and called out of darkness into His marvelous light. He is the light of the world, and so also are they that follow Him. They shall not walk in darkness, but shall have the light of life. The more closely the people of God strive to imitate Christ, the more perseveringly will they be pursued by the enemy; but their nearness to Christ strengthens them to resist the efforts of our wily foe to draw them from Christ. {1T 405.2}
I was shown that there was too much comparing ourselves among ourselves, taking fallible mortals for a pattern, when we have a sure, unerring pattern. We should not measure ourselves by the world, nor by the opinions of men, nor by what we were before we embraced the truth. But our faith and position in the world, as they now are, must be compared with what they would have been if our course had been continually onward and upward since we professed to be followers of Christ. This is the only safe comparison that can be made. In every other there will be self-deception. If the moral character and spiritual state of God’s people do not correspond with the blessings, privileges, and light which have been conferred upon them, they are weighed in the balance, and angels make the report, Wanting. {1T 406.1}
With some the knowledge of their true state seems to be hidden from them. They see the truth, but perceive not its importance or its claims. They hear the truth, but do not fully understand it, because they do not conform their lives to it, and therefore are not sanctified through obeying it. And yet they rest as unconcerned and well satisfied as though the cloud by day and the pillar of fire by night, as token of God’s favor, went before them. They profess to know God, but in works deny Him. They reckon themselves His chosen, peculiar people, yet His presence and power to save to the uttermost are seldom manifested among them. How great is the darkness of such! yet they know it not. The light shines, but they do not comprehend it. No stronger delusion can deceive the human mind than that which makes them believe that they are right, and that God accepts their works, when they are sinning against Him. They mistake the form of godliness for the spirit and power thereof. They suppose that they are rich, and have need of nothing, when they are poor, wretched, blind, and naked, and need all things. {1T 406.2}
There are some who profess to be Christ’s followers, yet put forth no effort in spiritual things. In any worldly enterprise they put forth effort, and manifest ambition to accomplish their object, and bring about the desired end; but in the enterprise of everlasting life, where all is at stake, and their eternal happiness depends upon their success, they act as indifferent as though they were not moral agents, as though another were playing the game of life for them, and they had nothing to do but wait the result. Oh, what folly! what madness! If all will only manifest that degree of ambition, zeal, and earnestness for everlasting life that they manifest in their worldly pursuits, they will be victorious overcomers. Everyone, I saw, must obtain an experience for himself, each must act well and faithfully his part in the game of life. Satan watches his opportunity to seize the precious graces when we are unguarded, and we shall have a severe conflict with the powers of darkness to retain them, or to regain a heavenly grace if through lack of watchfulness we lose it. {1T 407.1}
But I was shown that it is the privilege of Christians to obtain strength from God to hold every precious gift. Fervent and effectual prayer will be regarded in heaven. When the servants of Christ take the shield of faith for their defense, and the sword of the Spirit for war, there is danger in the enemy’s camp, and something must be done. Persecution and reproach only wait for those who are endowed with power from on high to call them into action. When the truth in its simplicity and strength prevails among believers, and is brought to bear against the spirit of the world, it will be evident that there is no concord between Christ and Belial. The disciples of Christ must be living examples of the life and spirit of their Master. {1T 407.2}
Young and old have a conflict, a warfare, before them. They should not sleep for a moment. A wily foe is constantly on the alert to lead them astray and overcome them. Believers in present truth must be as watchful as their enemy and manifest wisdom in resisting Satan. Will they do this? Will they persevere in this warfare? Will they be careful to depart from all iniquity? Christ is denied in many ways. We may deny Him by speaking contrary to truth, by speaking evil of others, by foolish talking or jesting, or by words that are idle. In these things we manifest but little shrewdness or wisdom. We make ourselves weak; our efforts are feeble to resist our great enemy, and we are conquered. “Out of the abundance of the heart the mouth speaketh,” and through lack of watchfulness we confess that Christ is not in us. Those who hesitate to devote themselves unreservedly to God make poor work of following Christ. They follow Him at so great a distance that half the time they do not really know whether they are following His footprints or the footsteps of their great enemy. Why are we so slow to give up our interest in the things of this world and take Christ for our only portion? Why should we wish to keep the friendship of our Lord’s enemies, and follow their customs, and be led by their opinions? There must be an entire, unreserved surrender to God, a forsaking and turning away from the love of the world and earthly things, or we cannot be Christ’s disciples. {1T 408.1}
The life and spirit of Christ is the only standard of excellence and perfection, and our only safe course is to follow His example. If we do this He will guide us by His counsel and afterward receive us to glory. We must strive diligently and be willing to suffer much in order to walk in the footsteps of our Redeemer. God is willing to work for us, to give us of His free Spirit, if we will strive for it, live for it, believe for it; and then we can walk in the light as He is in the light. We can feast upon His love and drink in of His rich fullness. {1T 408.2}
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése