66. Sátán hatalma
A bukott ember Sátán jogos foglya. Krisztus küldetése volt kiszabadítani őt erős ellenfelének hatalmából. Az ember természettől fogva hajlamos követni Sátán sugallatait és csak akkor tud sikeresen ellenállni a rettenetes ellenfélnek, ha Krisztus, a hatalmas hódító lakik benne, irányítja kívánságait, és erőt ad neki. Egyedül Isten szabhat határt Sátán hatalmának. Sátán bejárja a világot, mindenütt ott van. Pillanatra sem lankad, mert fél, hogy elmulasztja a lelkek pusztítására kínálkozó alkalmat. Isten népének fontos ezt megértenie, hogy elmenekülhessenek csapdáiból. Sátán elkészíti ámításait, hogy Isten népe ellen vezetett utolsó hadjáratában ne ismerjék fel, hogy ő támad. 2Korintus 11:14. „Nem is csoda, hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.”
Míg némely félrevezetett azt hangoztatja, hogy Sátán nem létezik, foglyul ejti őket, és nagymértékben rajtuk keresztül ügyködik. Sátán jobban tudja, mint Isten népe, hogy minden erejük Krisztusban rejlik, s nagy lehet Sátán fölött a hatalmuk. Az igazság leggyöngébb hívője, mikor alázatosan segítséget kér a hatalmas hódítótól, szilárdan Krisztusra támaszkodva sikeresen visszaveri Sátánt és összes seregét. Az ördög túl ravasz, hogy nyíltan, feltűnően közelítsen kísértéseivel, mert a keresztény szunnyadó erői felélednének, és az erős és hatalmas szabadítóra támaszkodna. Ezért észrevétlenül közelít, álcával ügyködik, a magukat hívőnek valló hitetlenség fiain át.
Sátán hatalma végső határáig elmegy, hogy nyugtalanítsa, kísértse és félrevezesse Isten népét. Aki Urunk elé mert állni, meg merte kísérteni őt, s kötekedni merészelt vele, akinek hatalmában állt felvinni őt a templom tetejére és a magas hegyre, az gyakorolni fogja hatalmát ezen a nemzedéken – csodákat téve is, mely nemzedék messze mögötte áll Urunk bölcsességének, s mely csaknem teljesen sötétben él Sátán ravaszsága és ereje felől. Csodálatos módon fog hatni azok testére, akik természettől hajlamosak azt tenni, amit mond. Sátán ujjong, ha a képzelet szülöttének tartják. Nagyon megfelel céljainak, ha könnyen veszik, ha gyerekes ábráknak vagy állatnak tartják. Oly alacsonyrendűnek képzelik, hogy az emberek értelme teljesen készületlen ravaszul lefektetett terveire; és csaknem mindig sikerrel jár. Ha megértenék ravaszságát és hatalmát, sokan készen állnának sikeresen ellene állni. Mindenki értse meg, hogy Sátán valamikor fennkölt angyal volt. Lázadása kizárta a mennyből, de nem pusztította el hatalmát, s nem alacsonyította állattá. Bukása óta a menny kormányzata ellen fordította hatalmát. Egyre agyafúrtabb lett, s megtanulta a legsikeresebb módokat az emberek gyermekeinek kísértésére.
Sátán meséket költ, és azokkal ámít. A mennyben kezdett el harcolni Isten kormánya ellen, és bukása óta kiterjesztette Isten törvénye elleni lázadását. Rávette a keresztények tömegeit, hogy lábbal tapossák a negyedik parancsolatot, amely az élő Istenre emlékeztet. Megdöntötte a tízparancsolat eredeti szombatját, és munkanapot állított helyébe.
Az Édenben Évának mondott eredeti hazugság – nem fogtok meghalni – volt az első igehirdetés a lélek halhatatlanságáról. Ez a beszéde sikerrel járt, s borzalmas következményei lettek. Rávette az embereket, hogy igaznak fogadják el e beszédet, s azóta lelkészek hirdetik, énekelik és imádkozzák ezt.
Nincs ördög, próbaidő lesz Krisztus eljövetele után – ezek rohamosan elterjedt ámítássá válnak. A Szentírás világosan kijelenti, hogy az Úr jövetelére mindenki sorsa örökre eldől. Jelenések 22:11-12. „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is, és aki igaz, legyen igaz ezután is, és aki szent, szenteltessék meg ezután is.”
Sátán kihasználja a köztudatba gyökerezett kitalálásokat. Korszerű spiritizmussal áll e szegény, elbolondított halandók elé, mely nem helyez korlátokat a testies gondolkodásúak köré, és ha a gyakorlatba átültetik, szétdúlja családjaikat, irigységet, gyűlöletet kelt, és szabad folyást enged a leglealjasítóbb hajlamoknak. A világ még alig tud valamit a spiritizmus megrontó hatásáról. Felemelték a függönyt, és sokat megmutattak nekem félelmetes munkájából. Láttam némelyeket, akik érintkezésbe kerültek a spiritizmussal, de azóta elvetették, akik megborzadnak arra gondolva, hogy mily közel kerültek a teljes romláshoz. Elvesztették maguk fölött az uralmat, és Sátán azt tehette velük, amitől undorodnak. Noha nekik is csak halvány fogalmuk van a spiritizmusról. Sátántól ihletett lelkészek ékesszólón felöltöztethetik ezt a fertelmes szörnyet, elrejthetik rútságát, és szépségessé tehetik sokak szemében. A spiritizmus oly közvetlenül származik Sátán őfelségétől, hogy magáénak követeli azok ellenőrzését, akiknek valami köze van a spiritizmushoz, mivel tiltott területre merészkedtek, és eljátszották Teremtőjük védelmét.
Némely szegény lélek, akiket megbűvölt a spiritizmus tanítóinak ékesszólása, és akik behódoltak hatásának, később rájöttek szörnyű jellegére, elvetnék, menekülnének tőle, de nem tudnak, Sátán hatalmában tartja, és nem hajlandó szabadon bocsátani őket. Tudja, hogy míg ellenőrzése alatt állnak, elvitathatatlanul az övéi. De ha egyszer kiszabadítják magukat hatalmából, soha rá nem veszi őket, hogy higgyenek a spiritizmusban, és ennyire közvetlen ellenőrzése alá helyezzék magukat. Az egyetlen mód, amellyel az ily szegény lelkek legyőzhetik Sátánt, ha felismerik a különbséget a tiszta bibliai igazság és a kitalálások között. Mikor elismerik az igazság követelményeit, oda állnak, ahol segíteni lehet rajtuk. Kérlelniük kell a mélyen vallásos életet élőket, akik hisznek Isten ígéreteiben, hogy könyörögjenek értük a hatalmas szabadítóhoz. Küzdelmük késhegyig menő lesz. Sátán utánpótlást küld az ezeket ellenőrző gonosz angyaloknak, de ha Isten szentjei mély alázattal böjtölnek és imádkoznak, könyörgésük diadalmaskodni fog. Jézus szent angyalokat fog megbízni, hogy álljanak ellene Sátánnak, és ők visszaverik az ördögöt, megtörik e nyomorultakon gyakorolt hatalmát. Márk 9:29. „Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel.” A népes egyházak papjai nem tudnak sikeresen szembeszállni a spiritizmussal. Semmijük sincs, amivel megóvhatnák nyájukat a mérgező hatástól. A spiritizmus szomorú következményei jórészének felelőssége korunk lelkészein nyugszik, mert lábbal tapossák az igazságot, és jobban kedvelik a kitalálásokat. A beszédet, melyet Sátán Évának mondott a lélek halhatatlanságáról – nem haltok meg – a szószékről ismétlik el, és az emberek tiszta bibliai igazságként fogadják. Ez a spiritizmus alapja. Isten igéje sehol sem tanítja, hogy az ember lelke halhatatlan. Csakis Isten halhatatlan. 1Timótheus 6:16. „Aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott és nem is láthat, tisztelet neki, és örök hatalom! Ámen.”
Isten helyesen megértett és alkalmazott szava az egyetlen védőfal a spiritizmus ellen. Az örökké égő pokol, amit a szószékről hirdetnek az emberek szeme elé tartva, Isten jóságos jellemének rágalmazása; a legszörnyűbb zsarnoknak festik le őt. Ez az elterjedt tanítás ezreket tett az egyetemes üdvözülés, hitetlenség és az istentagadás híveivé. Isten szava világos. Az igazság egyenes láncolata horgonynak bizonyul azoknak, akik készek befogadni, még ha fel is kell áldozniuk kedvenc meséiket. Ezekben a veszedelmes időkben megóvja őket e rémséges csalódástól. Sátán arra vezeti az egyházak lelkészeit, hogy szívósan ragaszkodjanak az elterjedt tévedésekhez, amint a zsidókat rávette, hogy áldozásaikhoz ragaszkodjanak, Krisztust viszont feszítsék meg. A világosságnak és igazságnak ez az elvetése fogollyá, Sátán ámításainak játékszereivé teszi az embereket. Minél nagyobb világosságot vetnek el, annál nagyobb lesz a rájuk szakadó csalás és sötétség hatalma.
Az Úr közölte, hogy Isten igaz népe a föld sója és a világ világossága. Isten szüntelen előretörést vár el tőlük az igazság ismeretében és a szentség útján. Mikor megértik Sátán behatolását, Jézus erejével ellene fognak állni. Sátán segítségül fogja hívni angyalseregeit, hogy akár egyetlen ember haladását is gátolja, s ha lehet, kicsavarja őt Krisztus kezéből.
Láttam a gonosz angyalokat versengeni az emberekért, és Isten angyalait, amint ellenük állnak. A küzdelem elkeseredett volt. Gonosz angyalok rontották a levegőt mérgező hatásukkal, és nyüzsögtek a lelkek körül, hogy elbutítsák értelmüket. A szent angyalok aggódva őrködtek, s várták, hogy visszaverjék Sátán seregét. De nem a jó angyalok feladata, hogy akaratuk ellenére ellenőrizzék az emberek gondolatait. Ha behódolnak az ellenségnek, és nem feszítik meg erejüket, hogy ellene álljanak, Isten angyalai alig tehetnek többet, mint hogy megállítsák Sátán seregét, amíg e veszedelemben forgók nagyobb világosságban nem részesülnek, hogy felrázza őket, és a mennyhez forduljanak segítségért. Jézus nem bíz meg szent angyalokat azok kimentésével, akik nem igyekeznek segíteni magukon.
Ha Sátán látja, hogy az a veszély fenyegeti, hogy valamely ember kisiklik kezéből, akkor a legvégsőkig megfeszíti erejét, hogy megtartsa magának az illetőt, és mikor valaki rádöbben veszedelmére, és nyomorultan, buzgón Jézushoz fordul segítségért, Sátán megijed, hogy elveszíti őt, és tartalék erőt hív angyalai közül, hogy körülvéve a szegény lelket, a sötétség falát alkossák körülötte, hogy a menny világossága ne jusson el hozzá. De ha a veszélyben forgó kitart, és tehetetlenségében Krisztus vérének érdemeire támaszkodik, Megváltónk hallja a hit buzgó imáját, és erejükkel kitűnő angyaltartalékot küld megmentésére. Sátán képtelen elviselni, ha hatalmas ellenfeléhez könyörögnek, mert retteg Krisztus ereje és fensége előtt. A buzgó ima hallatára Sátán egész serege reszket. Több és több gonosz angyalsereget hív, hogy elérje célját. Amikor korlátlan hatalmú angyalok érkeznek a menny fegyverzetével az elaléló szorongatott segítségére, Sátán és serege visszavonul, mert tudja, hogy elvesztette a csatát. Sátán önkéntes alattvalói hűségesek, tevékenyek, s egyetlen célra tömörültek. S bár gyűlölik egymást, és harcolnak egy mással, mégis minden alkalmat kihasználnak közös céljuk eléréséért. A menny és föld hatalmas parancsnoka azonban határt szab Sátán hatalmának.
Tapasztalatom egyedülálló. Évekig szenvedtem értelmem különös próbáitól. Isten népének állapota, és kapcsolatom Isten munkájával gyakran kimondhatatlan szomorúság és csüggedés terhét vetették rám. Évekig úgy tekintettem a sírra, mint édes nyugvóhelyre. Legutóbbi látomásom alatt megkérdeztem kísérő angyalomat, miért hagyják, hogy az értelem ilyen kuszaságától szenvedjek, és hogy olyan gyakran kerüljek Sátán csatamezőjére? Könyörögtem, hogy ha ily közeli kapcsolatban kell állnom az igazság ügyével, mentsenek ki e könyörtelen próbákból. Isten angyalai hatalmasak és erősek, és kértem, hogy védjenek meg.
Ekkor megmutatták nekem életünk korábbi szakaszait. Láttam, hogy Sátán sokféleképpen igyekezett elpusztítani hasznavehetőségünket; hogy gyakran tervezte eltávolításunkat Isten munkájából; más-más utakon tört be, más-más eszközöket használ céljai elérésére; de a szent angyalok szolgálatai miatt vereséget szenvedett. Láttam, hogy mikor helységről helységre utaztunk, gyakran utunkba küldte gonosz angyalait, hogy baleseteket okozzanak és elpusztítsák életünket, de szent angyalokat küldtek a földre megmentésünkre. Néhány baleset veszedelembe sodorta férjemet, de engem is, és csodálatosan menekültünk meg. Láttam, hogy Sátán támadásainak különleges célpontjai voltunk, mivel mélyen szívünkön viseltük, és mert összeköttetésben álltunk Isten munkájával. Mikor láttam a nagy gondoskodását, mellyel Isten minden pillanatban körülveszi azokat, akik szeretik és félik őt, bizalom és odaadás ébredt szívemben Isten iránt, s megróva éreztem magam hitetlenségem miatt.
67. A két korona
Az 1861. október 25-én a Battle Creek-ben nyert látomásban az Úr megmutatta nekem a sötét és komor földet. Az angyal rám szólt: „Vedd figyelmesen szemügyre.” Megmutatta nekem az embereket. Némelyeket Isten angyalai vettek körül, másokat pedig a teljes sötétség. A gonosz angyalok gyűrűjében álltak. Láttam, hogy arany jogart tartó kar nyúlt le a földre. A jogar végén gyémánttal kirakott korona csillogott. Minden gyémánt ragyogott, világított, és gyönyörű fényt lövellt. A koronán ezek a szavak álltak: „Boldog, aki elnyer engem, és örök életben is részesül.”
A korona alatt másik jogart láttam. Arra is arany koronát helyeztek, amely közepén arany és ezüst ékszerek díszlettek, s halványan verték vissza a fényt. A korona felirata: „A föld kincsei: gazdagság, hatalom. Aki engem elnyer, megtiszteltetésben és hírnévben részesül.” Láttam, hogy sokaságok rohantak zsibongva e korona után. Némelyek mohóságukban mintha őrültek lettek volna. Lökdösték egymást, félrekönyökölték a gyöngébbeket, letaposták a sietségben elbukottakat. Sokan mohón megragadták a koronában foglalt kincseket, és nem engedték ki a kezükből. Némelyikük feje ezüstfehér volt, arcuk gondoktól, aggodalmaktól szántott. Nem törődtek rokonaikkal – tulajdon testvéreikkel. Ha esdeklő tekintetek fordultak feléjük, csak még mohóbban szorították magukhoz kincsüket. Mintha attól félnének, hogy egy óvatlan pillanatban elvesztenek belőle, vagy ráveszik őket, hogy osszák meg velük. Mohó tekintetük gyakran tapadt a földi koronára, megszámolva kincseit. A sokaságban az ínség és nyomor képei villantak elő. Vágyó pillantások tapadtak a kincsekre. Majd reményvesztetten fordultak el, mikor az erősebb legyőzte, elűzte a gyöngébbet. Mégsem tudtak lemondani róla, hanem a nyomorékokkal, betegekkel és öregekkel együtt továbbra is a földi koronához igyekeztek tolakodni. Volt, aki belehalt igyekezetébe, hogy elérje. Mások épp akkor haltak meg, mikor már megragadták. Holtak borították a földet, a sokaság mégis tovább rohant, letaposva felbukott, halott társait. Aki elérte a koronát, osztozott kincseiben. A körülöttük nyüzsgő csoport megtapsolta őket.
Nagy csapat gonosz angyal foglalatoskodott itt serényen. Sátán is közöttük állt és elégedetten szemlélték a koronáért küzdő sokaságot. Sátán különös igézetet látszott azokra vetni, akik mohón törekedtek a korona után. A világi kincsek eme keresői közöl sokan hitvalló keresztények voltak. Némelyik mintha valamelyes világossággal is rendelkezett volna. Vágyón és gyakran pillantottak a mennyei koronára, mintha megigézte volna őket szépsége. Mégsem fogták fel valódi értékét s dicsőségét. Míg fél kézzel, erőtlenül nyúltak a mennyei korona után, a másik mohón, eltökélten kapott a földi után. Miközben komoly igyekezettel csörtettek a földi korona után, szem elől vesztették a mennyeit. Sötétség borult rájuk, mégis aggódva tapogatóztak a földi korona után. Volt, aki megundorodott a mohón törtető csapattól; mintha rádöbbentek volna a veszedelemre, elfordultak attól, és buzgón keresték a mennyei koronát. Ezek arca rövidesen sötétből világossá, komorból vidámmá és szent örömmel teljessé vált.
Majd másik csoportot láttam. Ezek szemüket eltökélten a mennyei koronára szögezve nyomultak át a tömegen. Amint komolyan siettek át a tolongó sokaságon, angyalok segítettek nekik; utat nyitottak a tömegen. Mikor közelebb értek a mennyei koronához, az abból áradó fény rájuk ragyogott, eloszlatta sötétségüket, egyre világosabbá és ragyogóbbá vált, míg úgy nem tűnt, mintha elváltoztak volna. Angyalokhoz lettek hasonlóvá. Egyetlen epedő pillantást se vetettek a földi koronára. A földi korona után törtetők gúnyolták őket, fekete labdákat dobálva utánuk. Ezek sem ártottak nekik, míg szemük a mennyei koronára tapadt. De akik a fekete labdákat figyelték, azokat a labdák beszennyezték. Felhívták figyelmemet a következő szövegre: Máté 6:19-24. „Ne gyűjtsetek kincset a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol tolvajok törnek be és lopnak. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol a kincsetek, ott a szívetek is. A test lámpása a szem. Ha azért a szemed tiszta, egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, egész tested sötét lesz. Ha azért a benned levő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség? Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Azután megmagyarázták a látottakat. A földi korona után csörtető sokaság azok, akik a világ kincseit szeretik. Röpke vonzalmuk megcsalja őket, legyezgeti hiúságukat. Némelyek – láttam – akik Jézus követőinek vallják magukat, annyira nagyra törők a földi kincsek megszerzése terén, hogy elvesztik a menny iránti szeretetüket. A világhoz hasonlóan viselkednek, s Isten világinak számítja őket. Állítják, hogy halhatatlan koronát, mennyei kincseket keresnek, de szívügyük és legfőbb céljuk a földi kincsek megszerzése. Akinek kincse a földön van, és aki szereti kincseit, az nem szeretheti Jézust. Vélhetik, hogy a helyes úton járnak; bár a fösvény mohóságával ragaszkodnak tulajdonaikhoz, nem lehet beláttatni velük, nem lehet rádöbbenteni őket, hogy jobban szeretik a pénzt, mint az igazság ügyét, vagy a menny kincseit.
„Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?” Volt idő életükben, mikor nem értékelték a nyert világosságot, és a világosság sötétséggé változott. Az angyal így szólt: „Lehetetlen a föld kincseit szeretni, imádni, ugyanakkor az igazi gazdagság birtokában lenni.” Mikor a gazdag ifjú Jézushoz jött, s megkérdezte: „Mester, mit kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus választás elé állította. Szakadjon el birtokaitól, és övé lesz a menny országa, vagy tartsa meg, és elveszíti a mennyet. Gazdagsága becsesebb volt neki, mint a menny kincse. A feltétel – hogy meg kell válnia kincseitől, és a szegényeknek kell adni azt, hogy Krisztus követője lehessen és elnyerhesse az örök életet – lehűtötte vágyát, ezért szomorúan távozott.
A földi korona körül tolongók azok, akik bármire vetemednének, hogy vagyont szerezzenek. Ezen a ponton elvesztik eszüket. Minden gondolatukat és erejüket földi kincsek elnyerésére fordítják. Lábbal tapossák mások jogait, elnyomják a szegényeket, és visszatartják a munkások bérét. Ha ki tudják használni a szegényebbet, a kevésbé fondorlatost, így növelni gazdagságukat, akkor pillanatig sem haboznak. Elnyomják, sőt, koldusbotra juttatják őket.
Akiknek ősz a haja az öregkortól, és akiknek arca ráncos a gondoktól, de mégis mohón kaptak a korona kincsei után, azok az öregek, akiknek már csak néhány évük van hátra, s még mindig kapzsin földi kincseket igyekeztek szerezni maguknak. Minél jobban közeledtek a sírhoz, annál aggódóbban ragaszkodtak kincsükhöz. Még családtagjaikkal sem tettek jót. Hagyták, hogy erejükön felül dolgozzanak néhány filléres megtakarításáért. Nem fordították sem a maguk, nem mások javára. Kielégítette őket a tudat, hogy gazdagok. Mikor a szegények éhségének enyhítését vagy Isten ügyének támogatását említik előttük, sopánkodni kezdenek. Szívesen elfogadnák az örök Fájdalmas látvány volt ez. Akiknek a dicsőségre kellett volna érlelődniük, naponta készülniük a halhatatlanságra, minden erejüket földi kincseik megtartására fordították. Ezek – láttam – nem tudják értékelni a mennyei kincseket. Földi dolgok iránti mohó szeretetük arra szorítja őket, hogy bármit feláldozzanak érte. A gazdag ifjú kész volt megtartani a parancsolatokat, az Úr mégis azt mondta, hogy hiányzik belőle valami. Vágyott az örök élet után, de jobban szerette földi kincseit. Sokan megcsalják magukat. Nem kutatnak az igazság, mint rejtett kincs után. Nem a lehető legjobb úton használják képességeiket. Gondolkodásuk – noha mennyei fény világíthat bele – zavart és nyugtalan. „A világi gondok és csalóka gazdagság elfojtják az igét, és meddő marad.” „Ezek – mondta az angyal – mentség nélkül maradnak.” Láttam elvonulni tőlük a világosságot. Nem kívánták megérteni a jelennek szóló ünnepélyes, fontos igazságokat, és azt gondolták, jobb is, ha nem értik. A fény kihunyt, és ők a sötétségben tapogatóztak.
élet ajándékát, de nem akarják, hogy bármibe kerüljön nekik. Túl kemények a feltételek. Ábrahám azonban még fiát sem tartotta meg magának. Könnyebben feláldozta volna megígért fiát, hogy Istennek engedelmeskedjék, mint sokan áldoznák földi kincsük egy részét.
A földi koronáért tolongók, a nyomorékok és a betegek sokasága azok, akiknek nincs birtokuk és kincsük a világon. Bár csalódnak minden területen, mégsem ruházzák szeretetüket a mennyre, mégsem biztosítanak maguknak kincset és otthont odafönn. Nincs jó soruk a földön, s míg földi kincsek után loholnak, elveszítik a mennyet. Azok csalódásai, boldogtalan élete és halála ellenére, akik teljes erejükkel földi kincsek után loholnak, mások is azt az utat követik. Őrülten rohannak tova, figyelmen kívül hagyva azok siralmas végét, akiknek példáját követik.
Akik elérték a koronát, részt kaptak belőle, és meg is tapsolták őket – azok, akik elérik életük egyetlen célját, a gazdagságot. Megbecsülésben van részük, amit a világ a gazdagokra halmoz. Tekintélyük van a világban. Sátán és angyalai elégedettek. Tudják, hogy ezek biztosan az övék, hogy amíg Isten ellen lázadva élnek, addig a Sátán hatalmas eszközei. Akik megundorodnak a világi korona után törekedők társaságától azok, akik figyelemmel kísérik a világi gazdagság után tülekedők életét és végét. Látják, hogy ezek sosem elégedettek, hanem boldogtalanok. Ez elriasztja őket; elkülönítik magukat a boldogtalan csoporttól, és az igazi és tartós gazdagságot keresik.
A tömegen átfurakodókat, kik a mennyei korona után törekednek, szent angyalok segítették, s őket Isten hű népeként mutatták meg nekem. Angyalok vezették, s lelkesedés tüzelte őket, előre nyomulni a mennyei kincs után. A fekete labdák, miket a szentek után dobáltak, az Isten népéről terjesztett gyalázatos hazugságok, a hazugságot kedvelők és gyártók szájából. A legnagyobb elővigyázattal kell tehát kifogástalan életet élnünk, a gonoszság látszatától is tartózkodnunk. Kötelességünk merészen előretörni, és fülünk mellett engedni el a gonoszok gyalázkodó rágalmait. Míg az igazak szeme a mennyei, felbecsülhetetlen kincsen függ, egyre hasonlóbbá válnak Krisztushoz; átalakulnak, és készen lesznek az elváltozásra.
Chapter 66—The Power of Satan
Fallen man is Satan’s lawful captive. The mission of Christ was to rescue him from the power of his great adversary. Man is naturally inclined to follow Satan’s suggestions, and he cannot successfully resist so terrible a foe unless Christ, the mighty Conqueror, dwells in him, guiding his desires, and giving him strength. God alone can limit the power of Satan. He is going to and fro in the earth, and walking up and down in it. He is not off his watch for a single moment, through fear of losing an opportunity to destroy souls. It is important that God’s people understand this, that they may escape his snares. Satan is preparing his deceptions, that in his last campaign against the people of God they may not understand that it is he. 2 Corinthians 11:14: “And no marvel; for Satan himself is transformed into an angel of light.” While some deceived souls are advocating that he does not exist, he is taking them captive, and is working through them to a great extent. Satan knows better than God’s people the power that they can have over him when their strength is in Christ. When they humbly entreat the mighty Conqueror for help, the weakest believer in the truth, relying firmly upon Christ, can successfully repulse Satan and all his host. He is too cunning to come openly, boldly, with his temptations; for then the drowsy energies of the Christian would arouse, and he would rely upon the strong and mighty Deliverer. But he comes in unperceived, and works in disguise through the children of disobedience who profess godliness. {1T 341.1}
Satan will go to the extent of his power to harass, tempt, and mislead God’s people. He who dared to face, and tempt, and taunt our Lord, and who had power to take Him in his arms and carry Him to a pinnacle of the temple, and up into an exceedingly high mountain, will exercise his power to a wonderful degree upon the present generation, who are far inferior in wisdom to their Lord, and who are almost wholly ignorant of Satan’s subtlety and strength. In a marvelous manner will he affect the bodies of those who are naturally inclined to do his bidding. Satan exults that he is regarded as a fiction. When he is made light of, and represented by some childish illustration, or as some animal, it suits him well. He is thought so inferior that the minds of men are wholly unprepared for his wisely laid plans, and he almost always succeeds well. If his power and subtlety were understood, many would be prepared to successfully resist him. {1T 341.2}
All should understand that Satan was once an exalted angel. His rebellion shut him out of heaven, but did not destroy his powers and make him a beast. Since his fall he has turned his mighty strength against the government of heaven. He has been growing more artful, and has learned the most successful manner in which to come to the children of men with his temptations. {1T 342.1}
Satan has originated fables with which to deceive. He commenced in heaven to war against the foundation of God’s government, and since his fall he has carried on his rebellion against the law of God, and has brought the mass of professed Christians to trample under their feet the fourth commandment, which brings to view the living God. He has torn down the original Sabbath of the Decalogue, and substituted in its place one of the laboring days of the week. {1T 342.2}
The great original lie which he told to Eve in Eden, “Ye shall not surely die,” was the first sermon ever preached on the immortality of the soul. That sermon was crowned with success, and terrible results followed. He has brought minds to receive that sermon as truth, and ministers preach it, sing it, and pray it. {1T 342.3}
No literal devil, and probation after the coming of Christ, are fast becoming popular fables. The Scriptures plainly declare that every person’s destiny is forever fixed at the coming of the Lord. Revelation 22:11, 12: “He that is unjust, let him be unjust still: and he which is filthy, let him be filthy still: and he that is righteous, let him be righteous still: and he that is holy, let him be holy still. And, behold, I come quickly; and My reward is with Me, to give every man according as his work shall be.” {1T 342.4}
Satan has taken advantage of these popular fables to hide himself. He comes to poor, deceived mortals through modern spiritualism, which places no bounds to the carnally minded, and, if carried out, separates families, creates jealousy and hatred, and gives liberty to the most degrading propensities. The world knows but little as yet of the corrupting influence of spiritualism. The curtain was lifted, and much of its dreadful work was revealed to me. I was shown some who have had an experience in spiritualism, and have since renounced it, who shudder as they reflect upon how near they came to utter ruin. They had lost control of themselves, and Satan made them do that which they detested. But even they have but a faint idea of spiritualism as it is. Ministers inspired of Satan can eloquently dress up this hideous monster, hide its deformity, and make it appear beautiful to many. But it comes so direct from his Satanic majesty, that he claims the right to control all who have to do with it, for they have ventured upon forbidden ground, and have forfeited the protection of their Maker. {1T 343.1}
Some poor souls who have been fascinated with the eloquent words of the teachers of spiritualism, and have yielded to its influence, afterward find out its deadly character, and would renounce and flee from it, but cannot. Satan holds them by his power, and is not willing to let them go free. He knows that they are surely his while he has them under his special control, but that if they once free themselves from his power, he can never bring them again to believe in spiritualism, and to place themselves so directly under his control. The only way for such poor souls to overcome Satan, is to discern between pure Bible truth and fables. As they acknowledge the claims of truth, they place themselves where they can be helped. They should entreat those who have had a religious experience, and who have faith in the promises of God, to plead with the mighty Deliverer in their behalf. It will be a close conflict. Satan will reinforce his evil angels who have controlled these persons; but if the saints of God with deep humility fast and pray, their prayers will prevail. Jesus will commission holy angels to resist Satan, and he will be driven back and his power broken from off the afflicted ones. Mark 9:29: “And He said unto them, This kind can come forth by nothing, but by prayer and fasting.” {1T 343.2}
The popular ministry cannot successfully resist spiritualism. They have nothing wherewith to shield their flocks from its baleful influence. Much of the sad result of spiritualism will rest upon ministers of this age; for they have trampled the truth under their feet, and in its stead have preferred fables. The sermon which Satan preached to Eve upon the immortality of the soul—“Ye shall not surely die”—they have reiterated from the pulpit; and the people receive it as pure Bible truth. It is the foundation of spiritualism. The word of God nowhere teaches that the soul of man is immortal. Immortality is an attribute of God only. 1 Timothy 6:16: “Who only hath immortality, dwelling in the light which no man can approach unto; whom no man hath seen, nor can see: to whom be honor and power everlasting. Amen.” {1T 344.1}
God’s word, rightly understood and applied, is a safeguard against spiritualism. An eternally burning hell preached from the pulpit, and kept before the people, does injustice to the benevolent character of God. It presents Him as the veriest tyrant in the universe. This widespread dogma has turned thousands to universalism, infidelity, and atheism. The word of God is plain. It is a straight chain of truth, and will prove an anchor to those who are willing to receive it, even if they have to sacrifice their cherished fables. It will save them from the terrible delusions of these perilous times. Satan has led the minds of the ministers of different churches to cling tenaciously to their popular errors, as he led the Jews in their blindness to cling to their sacrifices, and crucify Christ. The rejection of light and truth leaves men captives, the subjects of Satan’s deception. The greater the light they reject, the greater will be the power of deception and darkness which will come upon them. {1T 344.2}
I was shown that God’s true people are the salt of the earth and the light of the world. God requires of them continual advancement in the knowledge of the truth, and in the way of holiness. Then will they understand the coming in of Satan, and in the strength of Jesus will resist him. Satan will call to his aid legions of his angels to oppose the advance of even one soul, and, if possible, wrest it from the hand of Christ. {1T 345.1}
I saw evil angels contending for souls, and angels of God resisting them. The conflict was severe. Evil angels were corrupting the atmosphere with their poisonous influence, and crowding about these souls to stupefy their sensibilities. Holy angels were anxiously watching and waiting to drive back Satan’s host. But it is not the work of good angels to control the minds of men against their will. If they yield to the enemy, and make no effort to resist him, then the angels of God can do but little more than hold in check the host of Satan, that they shall not destroy, until further light be given to those in peril, to move them to arouse and look to heaven for help. Jesus will not commission holy angels to extricate those who make no effort to help themselves. {1T 345.2}
If Satan sees that he is in danger of losing one soul, he will exert himself to the utmost to keep that one. And when the individual is aroused to his danger, and, with distress and fervor, looks to Jesus for strength, Satan fears that he will lose a captive, and he calls a reinforcement of his angels to hedge in the poor soul, and form a wall of darkness around him, that heaven’s light may not reach him. But if the one in danger perseveres, and in his helplessness casts himself upon the merits of the blood of Christ, our Saviour listens to the earnest prayer of faith, and sends a reinforcement of those angels that excel in strength to deliver him. Satan cannot endure to have his powerful rival appealed to, for he fears and trembles before His strength and majesty. At the sound of fervent prayer, Satan’s whole host trembles. He continues to call legions of evil angels to accomplish his object. And when angels, all-powerful, clothed with the armory of heaven, come to the help of the fainting, pursued soul, Satan and his host fall back, well knowing that their battle is lost. The willing subjects of Satan are faithful, active, and united in one object. And although they hate and war with one another, yet they improve every opportunity to advance their common interest. But the great Commander in heaven and earth has limited Satan’s power. {1T 345.3}
My experience has been singular, and for years I have suffered peculiar trials of mind. The condition of God’s people, and my connection with the work of God, have often brought upon me a weight of sadness and discouragement which cannot be expressed. For years I have looked to the grave as a sweet resting place. In may last vision I inquired of my attending angel why I was left to suffer such perplexity of mind, and was so often thrown upon Satan’s battleground. I entreated that if I must be so closely connected with the cause of truth, I might be delivered from these severe trials. There is power and strength with the angels of God, and I pleaded that I might be shielded. {1T 346.1}
Then our past life was presented before me, and I was shown that Satan had sought in various ways to destroy our usefulness; that many times he had laid his plans to remove us from the work of God; he had come in different ways, and through different agencies, to accomplish his purposes; but through the ministration of holy angels he had been defeated. I saw that in our journeying from place to place, he had frequently placed his evil angels in our path to cause accidents which would destroy our lives; but holy angels were sent upon the ground to deliver. Several accidents have placed my husband and myself in great peril, and our preservation has been wonderful. I saw that we had been the special objects of Satan’s attacks, because of our interest in and connection with the work of God. As I saw the great care which God has every moment for those who love and fear Him, I was inspired with confidence and trust in God, and felt reproved for my lack of faith. {1T 346.2}
*****
Chapter 67—The Two Crowns
In the vision given me at Battle Creek, Michigan, October 25, 1861, I was shown this earth, dark and gloomy. Said the angel: “Look carefully!” Then I was shown the people upon the earth. Some were surrounded by angels of God, others were in total darkness, surrounded by evil angels. I saw an arm reached down from heaven, holding a golden scepter. On the top of the scepter was a crown studded with diamonds. Every diamond emitted light, bright, clear, and beautiful. Inscribed upon the crown were these words: “All who win me are happy, and shall have everlasting life.” {1T 347.1}
Below this crown was another scepter, and upon this also was placed a crown, in the center of which were jewels, gold, and silver, reflecting some light. The inscription upon the crown was: “Earthly treasure. Riches is power. All who win me have honor and fame.” I saw a vast multitude rushing forward to obtain this crown. They were clamorous. Some in their eagerness seemed bereft of reason. They would thrust one another, crowding back those who were weaker than they, and trampling upon those who in their haste fell. Many eagerly seized hold of the treasures within the crown, and held them fast. The heads of some were as white as silver, and their faces were furrowed with care and anxiety. Their own relatives, bone of their bone, and flesh of their flesh, they regarded not; but, as appealing looks were turned to them, they held their treasures more firmly, as though fearful that in an unguarded moment they should lose a little, or be induced to divide with them. Their eager eyes would often fasten upon the earthly crown, and count and recount its treasures. Images of want and wretchedness appeared in that multitude, and looked wishfully at the treasures there, and turned hopelessly away as the stronger overpowered and drove back the weaker. Yet they could not give it up thus, but with a multitude of deformed, sickly, and aged, they sought to press their way to the earthly crown. Some died in seeking to reach it. Others fell just in the act of taking hold of it. Many had but just laid hold of it when they fell. Dead bodies strewed the ground, yet on rushed the multitude, trampling over the fallen and dead bodies of their companions. Everyone who reached the crown possessed a share in it, and was loudly applauded by an interested company standing around it. {1T 347.2}
A large company of evil angels were very busy. Satan was in the midst of them, and all looked with the most exulting satisfaction upon the company struggling for the crown. He seemed to throw a peculiar charm upon those who eagerly sought it. Many who sought this earthly crown were professed Christians. Some of them seemed to have a little light. They would look wishfully upon the heavenly crown, and would often seem charmed with its beauty, yet they had no true sense of its value and glory. While with one hand they were reaching forth languidly for the heavenly, with the other they reached eagerly for the earthly, determined to possess that; and in their earnest pursuit for the earthly, they lost sight of the heavenly. They were left in darkness, yet were anxiously groping about to secure the earthly crown. Some became disgusted with the company who sought it so eagerly; they seemed to have a sense of their danger, and turned from it, and earnestly sought for the heavenly crown. The countenances of such soon changed from dark to light, from gloom to cheerfulness and holy joy. {1T 348.1}
I then saw a company pressing through the crowd with their eyes intently fixed upon the heavenly crown. As they earnestly urged their way through the disorderly crowd, angels attended them, and made room for them to advance. As they neared the heavenly crown, the light emanating from it shone upon them and around them, dispelling their darkness, and growing clearer and brighter, until they seemed to be transformed, and resembled the angels. They cast not one lingering look upon the earthly crown. Those who were in pursuit of the earthly, mocked them, and threw black balls after them. These did them no injury while their eyes were fixed upon the heavenly crown, but those who turned their attention to the black balls were stained with them. The following scripture was presented before me: {1T 349.1}
Matthew 6:19-24: “Lay not up for yourselves treasures upon earth, where moth and rust doth corrupt, and where thieves break through and steal: but lay up for yourselves treasures in heaven, where neither moth nor rust doth corrupt, and where thieves do not break through nor steal: for where your treasure is, there will your heart be also. The light of the body is the eye: if therefore thine eye be single, thy whole body shall be full of light. But if thine eye be evil, thy whole body shall be full of darkness. If therefore the light that is in thee be darkness, how great is that darkness! No man can serve two masters: for either he will hate the one, and love the other; or else he will hold to the one, and despise the other. Ye cannot serve God and mammon.” {1T 349.2}
Then that which I had seen was explained to me as follows: The multitude who were so eagerly striving for the earthly crown, were those who love this world’s treasure, and are deceived and flattered with its short-lived attractions. Some, I saw, who profess to be the followers of Jesus, are so ambitious to obtain earthly treasures that they lose their love for heaven, act like the world, and are accounted of God as of the world. They profess to be seeking an immortal crown, a treasure in the heavens; but their interest and principal study is to acquire earthly treasures. Those who have their treasures in this world, and love their riches, cannot love Jesus. They may think that they are right, and, although they cling to their possessions with a miser’s grasp, they cannot be made to see it, or to feel that they love money more than the cause of truth or the heavenly treasure. {1T 350.1}
“If therefore the light that is in thee be darkness, how great is that darkness!” There was a point of time in the experience of such, when the light given them was not cherished, and it became darkness. Said the angel: “Ye cannot love and worship the treasures of earth, and have the true riches.” When the young man came to Jesus and said to Him, “Good Master, what good thing shall I do, that I may have eternal life?” Jesus gave him his choice, to part with his possessions and have eternal life, or retain them and lose it. His riches were of greater value to him than the heavenly treasure. The condition that he must part with his treasures and give to the poor in order to become a follower of Christ and have eternal life, chilled his desire; and he went away sorrowful. {1T 350.2}
Those who were shown me as clamorous for the earthly crown, were those who will resort to any means to acquire property. They become insane upon that point. All their thoughts and energies are directed to the acquirement of earthly riches. They trample upon the rights of others, and oppress the poor, and the hireling in his wages. If they can take advantage of those who are poorer and less shrewd than they, and thus manage to increase their riches, they will not hesitate a moment to oppress them, and even see them brought to beggary. {1T 350.3}
The men whose heads were white with age, and whose faces were furrowed with care, yet who were eagerly grasping the treasures within the crown, were the aged, who have but a few years before them. Yet they were eager to secure their earthly treasures. The nearer they came to the grave, the more anxious they were to cling to them. Their own relatives were not benefited. The members of their own families were permitted to labor beyond their strength to save a little money. They did not use it for others’ good, or for their own. It was enough for them to know that they had it. When their duty to relieve the wants of the poor, and to sustain God’s cause are presented before them, they are sorrowful. They would gladly accept the gift of everlasting life, but are not willing that it should cost them anything. The conditions are too hard. But Abraham would not withhold his only son. In obedience to God he could sacrifice this child of promise more easily than many would sacrifice some of their earthly possessions. {1T 351.1}
It was painful to see those who should have been ripening for glory, and daily fitting for immortality, exerting all their strength to keep their earthly treasures. Such, I saw, could not value the heavenly treasure. Their strong affections for the earthly cause them to show by their works that they do not esteem the heavenly inheritance enough to make any sacrifice for it. The “young man” manifested a willingness to keep the commandments, yet our Lord told him that he lacked one thing. He desired eternal life, but loved his possessions more. Many are self-deceived. They have not sought for truth as for hid treasures. Their powers are not put to the best account. Their minds, which might be illuminated with heaven’s light, are perplexed and troubled. “The cares of this world, and the deceitfulness of riches, and the lusts of other things entering in, choke the word, and it becometh unfruitful.” “Such,” said the angel, “are without excuse.” I saw the light waning away from them. They did not desire to understand the solemn, important truths for this time, and thought they were well off without understanding them. Their light went out, and they were groping in darkness. {1T 351.2}
The multitude of deformed and sickly pressing for the earthly crown are those whose interests and treasures are in this world. Although they are disappointed on every side, they will not place their affections on heaven, and secure to themselves a treasure and home there. They fail of the earthly, yet while in pursuit of it, lose the heavenly. Notwithstanding the disappointment and unhappy life and death of those who were wholly bent upon obtaining earthly riches, others follow the same course. They rush madly on, disregarding the miserable end of those whose example they are following. {1T 352.1}
Those who reached the crown, and possessed a share in it, and were applauded, are those who obtain that which is the whole aim of their life—riches. They receive that honor which the world bestows upon those who are rich. They have influence in the world. Satan and his evil angels are satisfied. They know that such are surely theirs, that while they are living in rebellion against God, they are Satan’s powerful agents. {1T 352.2}
The ones who became disgusted with the company clamoring for the earthly crown are those who have marked the life and end of all who strive for earthly riches. They see that such are never satisfied, but are unhappy, and they become alarmed, and separate themselves from that unhappy class, and seek the true and durable riches. {1T 352.3}
Those who are urging their way through the crowd for the heavenly crown, attended by holy angels, were shown me to be God’s faithful people. Angels lead them on, and they are inspired with zeal to press forward for the heavenly treasure. {1T 353.1}
The black balls which were thrown after the saints were the reproachful falsehoods put in circulation concerning God’s people by those who love and make a lie. We should take the greatest care to live a blameless life, and abstain from all appearance of evil, and then it is our duty to move boldly forward, and pay no regard to the reproachful falsehoods of the wicked. While the eyes of the righteous are fixed upon the heavenly priceless treasure, they will become more and more like Christ, and thus they will be transformed and fitted for translation. {1T 353.2}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése