12. bizonyságtétel (1867)
87. Keresztény pihenés
Láttam, hogy a szombattartók túl keményen dolgoznak anélkül, hogy megengednék maguknak a kikapcsolódást vagy a pihenést. Szükséges a felüdülés a testi munkásoknak, s még fontosabb a főleg szellemi foglalkozásúaknak. Nem elengedhetetlen sem az üdvösséghez, sem Isten dicsőségéhez, hogy szünet nélkül s túl sokat dolgozzunk, akár vallásos ügyekben is. Vannak szórakozások, mint például a tánc, kártyázás, sakkjátékok, dámajáték, satöbbi, amit nem helyeselhetünk, mert a menny elítéli őket. Ezek a szórakozások nagy gonoszságok előtt nyitják meg az ajtót. Nem jó a hatásuk, hanem izgató, és némelyekben olyan szenvedélyt kelt, mely szerencsejátékokra és fecsérlésre vezet. A keresztényeknek el kell marasztalniuk, s ártalmatlan kikapcsolódással helyettesíteniük az efféle játékokat.
Láttam, hogy nem kell szabadságunkat világiasan töltenünk. Mégsem szabad észrevétlenül elmúlnia, mert ez elégedetlenséget kelt gyermekeinkben. Manapság, mikor az a veszély fenyeget, hogy kitesszük gyermekeinket a világ rossz hatásának, és hogy megrontják őket a világ élvezetei s izgalmai, a szülők gondoskodjanak róla, hogy a veszélyes időtöltéseket mással helyettesítsék. Értesd meg gyerekeiddel, hogy javukat és boldogságukat tartod szem előtt. Néhány család fogjon össze, tegye félre foglalkozását, mely testileg, szellemileg kifárasztotta őket, és kiránduljanak a szabadba, szép tópartra vagy erdőbe, a természet szépséges ölébe. Gondoskodjanak egyszerű, egészséges ételekről, a lehető legjobb gyümölcsről s gabonafélékről, és terítsenek asztalt fa árnyékában, vagy a szabad ég alatt. A csónakázás, a testmozgás és a szép kilátás növeli az étvágyat; olyan lakomát rendezhetnek, melyet a királyok is megirigyelhetnek.
Ilyen alkalmakkor a szülők és gyerekek tegyék félre a gondokat, a fáradságot. A szülők váljanak gyermekeikkel gyerekké, tegyenek mindent oly kellemessé nekik, amennyire csak tudják. Szenteljék az egész napot a felüdülésre. A szabad levegőn foglalkozás jót fog tenni azok egészségének, akiket a négy fal között, vagy széken tart a munkájuk. Aki csak tudja, tekintse ezt kötelességének. Mit sem veszítenek, de sokat nyerhetnek vele. Új élettel, új bátorsággal térhetnek vissza foglalkozásukhoz, hogy buzgón folytassák dolgukat. így a betegségeknek is könnyebben ellenállnak.
Láttam, hogy csak kevesen tudják, mennyire szüntelen őrlő munka azok élete, akik központunkban a felelősséget hordozzák. Nap-nap után, hét-hét után négy fal közé szorulnak. Szellemi képességeik szüntelen erőltetése aláássa egészségüket, és veszélyezteti életüket. Ezeket a testvéreket az a veszély fenyegeti, hogy hirtelen összeomlanak. Ők sem halhatatlanok. Ha meg nem pihennek, fel kell őrlődniük, és elvesznek a munka számára.
Becses ajándékaink vannak A., B. és C. testvérekben. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a négy fal között éléssel és szüntelen munkával tönkretegyék egészségüket. Hol találunk olyan tapasztalt férfiakat, akik helyettesíteni tudnák őket? Közülük ketten tizennégy éve buzgón, lelkiismeretesen és önzetlenül dolgoznak kiadónkban Isten ügyének fellendítésén. Alig vannak szabadságon, csak ha láz vagy betegség veri le lábukról őket. Gyakran kellene szabadnapot kivenniük. Gyakran kellene családjuk körében való felfrissülésre szentelniük egy-egy napot, mert hiszen csaknem teljesen meg vannak fosztva családi körük örömeitől.
Talán nem hagyhatják ott egyszerre a kiadót, de úgy kell rendezniük a dolgokat, hogy egy vagy kettő elmehessen, míg a többiek helyettesítik őket, majd a többiek örvendezhetnek ennek a lehetőségnek, ha rájuk kerül a sor.
Láttam, hogy A., B. és C. testvérnek vallásos kötelességként kellene vigyázniuk Istentől kapott erejükre és egészségükre. Az Úr nem várja el most tőlük, hogy ügyének vértanúi legyenek. Nem részesülnek jutalomban ezért az áldozatért, mert Isten azt akarja, hogy éljenek. Sokkal jobban szolgálhatják a jelen igazság ügyét életükkel, mint halálukkal. Ha a testvérek közül bármelyiket hirtelen lesújtaná a betegség, senki nem tekintené azt Isten közvetlen ítéletének. Ez csakis a természet törvényei megsértésének elkerülhetetlen következménye lenne. Fogadják meg a figyelmeztetést, nehogy bűnt kövessenek el, s el kelljen viselniük a súlyos büntetést.
Láttam, hogy eme testvérek Isten ügyének javát szolgálnák, ha amikor csak lehetséges, munkahelyüktől távol területi értekezleteken vennének részt. Fontos feladatot bíztak rájuk, melyhez erős idegekre és agyra van szükség. Ámde lehetetlen felüdülniük és felfrissülniük, amint azt Isten elvárja tőlük, ha szüntelen a kiadóhoz vannak kötve. Láttam, hogy az ügy egészének javára válna, ha Battle Creek-ben a mű élén állók, mikor értekezleteken vesznek részt, megismerkednének a területeken munkálkodó testvéreikkel. Ez megnövelné a területeken dolgozóknak a mű felelősségeit viselőibe vetett bizalmát, enyhítené a testvérek szellemi feszültségét is, jobban ismernék a munka haladását és az ügy szükségleteit. Serkentené reményüket, megújítaná hitüket, és növelné bátorságukat. Ez nem lenne kárba veszett idő. Sőt, a lehető legnagyobb haszonnal járna. Ezek a testvérek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek képesítik őket, hogy a legnagyobb mértékben örüljenek a társas életnek. Szívesen lennének a területen dolgozó testvérek vendégei. A gondolatok és nézetek kicserélése nekik is javukra válna, és a többieket is segítené.
Különösen kérlelem C. testvért, hogy változtasson életmódján. Nem tudja edzeni magát, mint a többi központi testvér. A négy fal között az ülő foglalkozás hirtelen összeroppanásra készíti őt elő. Nem folytathatja továbbra is, mint eddig. Többet kell a szabad levegőn tartózkodnia, egy-egy időszakot könnyű munkával töltenie, vagy kellemes, üdítő testmozgást végeznie. Az a négy fal közötti élet, melyet magára kényszerít, a legerősebb állat szervezetét is megtörné. Ez az életmód kegyetlen is, rossz is, maga ellen elkövetett bűn is. Felemelem szavamat, C. testvér! Több időt kell töltened a szabad levegőn, lovaglással vagy kellemes testedzéssel, vagy meg kell halnod, feleséged elözvegyül, s akiket annyira szeretsz, gyermekeid árván maradnak. C. testvér rátermett szentírás-magyarázataival örvendeztetheti az embereket. Isten ügyét szolgálhatja, és magának is használ vele, ha eljár a szombattartók nagyobb összejöveteleire, és bizonyságot tesz azok épülésére, akiknek az a szerencse jut osztályrészül, hogy hallhatják. Ez a változás gyakrabban kitépné őt a négy fal közül a szabad levegőre. A menny éltető levegője híján vére lanyhán folyik ereiben. Jól végzi feladatát a kiadóban, mégis rászorul a tiszta levegő, a napfény éltető hatására, hogy még lelkibb és éltetőbb legyen a munka.
1863. június 5-én az Úr közölte velem, hogy férjemnek vigyáznia kell erejére és egészségére, mert Isten nagy feladatot tartogat számára. Mivel gondviselése folytán az ügy hajnalhasadása óta tapasztalatra tettünk szert, ezért munkánk számottevőbb. Láttam, hogy férjem szüntelen, s túlhajszolt tevékenysége kimeríti erő tartalékát. Isten azt kívánja, hogy kímélje magát, mert ha továbbra is túlerőlteti testi és szellemi erőit, mint eddig tette, elhasználja a jövő erőforrását, kimeríti tőkéjét. Időnap előtt összeroppan, megfosztja Isten ügyét a szolgálatától. Sokszor végez olyan munkát a központban, amit mások is elvégezhetnének, vagy üzleti ügyeket bonyolít, amit el kellene kerülnie. Isten azt kívánja, hogy mindketten vigyázzunk erőinkre, tartsuk meg olyan különleges munkákra, amit mások nem tudnak elvégezni, és amire nevelt, amiért megőrizte életünket, amiért értékes tapasztalatokat adott, hogy népének ezzel javára lehessünk.
Nem hoztam ezt nyilvánosságra, mert ez az utasítás külön nekünk szólt. Ha teljesen megfogadtuk volna az intést, elkerülhettük volna a betegséget, amely miatt férjem oly sokat szenvedett. Isten munkája sürgős volt, és úgy látszott, nem ad időt a pihenésre, vagy a kikapcsolódásra. Férjem mintha szüntelen, fárasztó munkára kényszerült volna. A katonaköteles testvérek feletti aggodalma és az Iowa államba átcsapó lázadás szüntelen feszültségben tartották gondolatait, s testileg is kimerítették. Ahelyett, hogy könnyebbsége lett volna, a terhek sohasem látszottak nehezebbnek. Gondja ahelyett, hogy csökkent volna, megháromszorozódott. Mégis volt kiút, máskülönben Isten nem intette volna, s nem engedte volna meg, hogy leroskadjon a teher alatt. Láttam, hogy ha Isten nem tartotta volna fenn rendkívüli módon, testi és szellemi erőinek kimerülése sokkal hamarabb utolérte volna.
Amikor Isten mond valamit, komolyan gondolja. Ha figyelmeztet, engedelmeskedni kell a figyelmeztetettnek. Azért szólok most nyilvánosan, mert a férjemnek adott figyelmeztetés másoknak is szól a központban. Láttam, hogy ha nem változtatnak életmódjukon, ugyanígy kiteszik magukat az összeroppanásnak, mint Ő. Nem szeretném, ha mások is úgy szenvednének, mint férjem. Attól kell leginkább tartaniuk, hogy egy időre elvesznének Isten ügye és munkája számára, amikor mindnyájuk segítségére s áldásos hatására oly igen nagy a szükség.
A központban dolgozók nem bírnak annyi gondot és munkát hordozni, amennyit férjem éveken át hordozott. Nincs olyan szervezetük, nincs olyan tartalék erejük, mint férjemnek volt. Sosem tudnák elviselni a gondokat és a szüntelen fárasztó munkát, mely ráhárult, és amit húsz éven át hordott. Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy a központban bárki feláldozza erejét és egészségét túlmunkával, hogy hasznavehetőségük időnap előtt véget érjen, és ne dolgozhassanak az Úr szőlőjében. Nemcsak a szüretelők a nélkülözhetetlen munkások. Aki segít körülásni a szőlőket, öntöz, metsz és felköti a lehajló vesszőket, ráviszi a kocsányokat, hogy az igaz támasztékra kapaszkodjanak, mindnyájan olyan munkások, akiket nem nélkülözhetünk.
A központ munkásai azt gondolják, hogy nem hagyhatják néhány napra maguk mögött a munkát megpihenni és felüdülni, de tévednek. Megtehetik, és meg is kell tenniük. Még ha nem is végeznek oly sokat, jobb lenne néhány nappal elhalasztani a munkát, minthogy hónapokig ágyhoz kösse őket a betegség s talán soha vissza sem térhetnek. Férjem helytelennek tartotta, hogy társas örömökkel töltse idejét. Nem engedhette meg magának a pihenést. Azt gondolta, hogy a központ munkája megsínylené, ha pihenne. De mikor a csapás érte, mikor testileg és szellemileg összeroppant, a munkának nélküle kellett tovább folynia. Láttam, hogy a központban dolgozó testvéreknek más munkamódszert kell találniuk, pihenőkkel megszakítani a munkát. Ha több segítőre van szükség, fogadjanak fel. Könnyítsenek azokon, akik megszenvedik a szüntelen négy fal között élést és agymunkát. Járjanak el a területek gyűléseire. Vessék le gondjaik egy részét, osztozzanak testvéreik vendégszeretetében, örüljenek társaságuknak és a gyülekezések áldásainak. így friss gondolatokat nyernek, kimerült erőik új életre élednek. Úgy térhetnek vissza feladatukhoz, hogy sokkal jobban el tudják végezni a rájuk eső részt, és sokkal jobban megértik az ügy szükségleteit.
Szerteszét élő testvéreink! Alusztok-e a kérdés felett? Szívetek riadjon meg, nehogy Isten más munkása is kidőljön, akit szerettek. Ezek a férfiak a gyülekezet kincsei. Eltűritek-e, hogy terhük alatt haljanak meg? Kérlellek, javasoljatok másféle beosztást. Kérem Istent, központunkban ne bocsássa senkire a keserű tapasztalatot, amely ránk tört. Különösen javasolom C. testvérnek, hogy vigyázzon magára. Valóban meg kell halnia a levegő, az egek éltető levegőjének hiányában? Életmódja kétségkívül megrövidíti napjait. Négy fal közé zárva vére megromlik és ellanyhul, májműködése zavarokat szenved, és szíve sem működik rendesen. Ha nem igyekszik változtatni életmódján, a természet fog beavatkozni. Hatalmasan próbálkozik majd enyhíteni szervezetén azzal, hogy kiveti a vérből a szennyeződést. Segítségül fogja hívni az összes életerőt, és egész szervezete zavartan fog működni. Mindez bénulással vagy szélhűdéssel végeződhet. Ha egyáltalán kiheveri a válságot, idővesztesége óriási lesz, a gyógyulás lehetősége pedig igen kicsi. Ha C. testvér nem ébred rá a helyzetre, tanácsolom nektek, testvéreim, akik szíveteken viselitek a jelen igazság ügyét, ragadjátok meg, mint Luthert megragadták a barátai, és vigyétek el őt munkájától.
Mióta a fentieket írtam, hallottam, hogy a Gondolatok a Jelenésekről-t esténként írta, miután szerzői munkanapja véget ért. Férjem ezt az életmódot folytatta. Tiltakozom az ilyen öngyilkosság ellen. A testvérek, akiket említettem, akik szoros kapcsolatban állnak a kiadóval, Isten ügyét szolgálnák, ha részt vennének a gyűléseken, és időről időre szabadságolnák magukat. Ezzel a munka számára lehető legjobb állapotban őriznék meg egészségüket és szellemi erejüket. Ne hagyjuk, hogy nyomoréknak tartsák magukat, mivel nem keresik meg fizetésüket. Folyósítsuk fizetésüket, és ők szabad kezet kapnak. Nagyszerű munkát végeznek.
Chapter 87—Recreation for Christians
I was shown that Sabbathkeepers as a people labor too hard without allowing themselves change or periods of rest. Recreation is needful to those who are engaged in physical labor and is still more essential for those whose labor is principally mental. It is not essential to our salvation, nor for the glory of God, to keep the mind laboring constantly and excessively, even upon religious themes. There are amusements, such as dancing, card playing, chess, checkers, etc., which we cannot approve, because Heaven condemns them. These amusements open the door for great evil. They are not beneficial in their tendency, but have an exciting influence, producing in some minds a passion for those plays which lead to gambling and dissipation. All such plays should be condemned by Christians, and something perfectly harmless should be substituted in their place. {1T 514.1}
I saw that our holidays should not be spent in patterning after the world, yet they should not be passed by unnoticed, for this will bring dissatisfaction to our children. On these days when there is danger that our children will be exposed to evil influences, and become corrupted by the pleasures and excitement of the world, let the parents study to get up something to take the place of more dangerous amusements. Give your children to understand that you have their good and happiness in view. {1T 514.2}
Let several families living in a city or village unite and leave the occupations which have taxed them physically and mentally, and make an excursion into the country to the side of a fine lake or to a nice grove where the scenery of nature is beautiful. They should provide themselves with plain, hygienic food, the very best fruits and grains, and spread their table under the shade of some tree or under the canopy of heaven. The ride, the exercise, and the scenery will quicken the appetite, and they can enjoy a repast which kings might envy. {1T 514.3}
On such occasions parents and children should feel free from care, labor, and perplexity. Parents should become children with their children, making everything as pleasant for them as possible. Let the whole day be given to recreation. Exercise in the open air for those whose employment has been withindoors and sedentary will be beneficial to health. All who can, should feel it a duty to pursue this course. Nothing will be lost, but much gained. They can return to their occupations with new life and new courage to engage in their labor with zeal, and they are better prepared to resist disease. {1T 515.1}
I saw that but few realize the constant, wearing labor of those who are bearing the responsibilities of the work in the office. They are confined withindoors day after day and week after week, while a constant strain upon the mental powers is surely undermining their constitutions and lessening their hold on life. These brethren are in danger of breaking suddenly. They are not immortal, and without a change they must wear out and be lost to the work. {1T 515.2}
We have precious gifts in Brethren A, B, and C. We cannot afford to have them ruin their health through close confinement and incessant toil. Where can we find men with their experience to supply their places? Two of these brethren have been fourteen years connected with the work in the office, laboring earnestly, conscientiously, and unselfishly for the advancement of the cause of God. They have had scarcely any variation except what fevers and other sickness have given them. They should have a change frequently, should often devote a day wholly to recreation with their families, who are almost entirely deprived of their society. All may not be able to leave the work at the same time; but they should so arrange their work that one or two may go, leaving others to supply their places, and then let these in their turn have the same opportunity. {1T 515.3}
I saw that these brethren, A, B, and C, should as a religious duty take care of the health and strength which God has given them. The Lord does not require them just now to become martyrs to His cause. They will obtain no reward for making this sacrifice, for God wants them to live. They can serve the cause of present truth far better by their lives than by their death. If any one of these brethren should be suddenly prostrated by disease, no one should regard it as a direct judgment from the Lord. It will be only the sure result of the violation of nature’s laws. They should take heed to the warning given, lest they transgress and have to suffer the heavy penalty. {1T 515.4}
I saw that these brethren could benefit the cause of God by attending, as often as practicable, convocation meetings at a distance from their place of labor. The work committed to them is important, and they need healthy nerves and brains; but it is impossible for their minds to be enlivened and invigorated as God would have them, while they are incessantly confined at the office. I was shown that it would be a benefit to the cause at large for these men, standing at the head of the work at Battle Creek, to become acquainted with their brethren abroad by associating with them in meeting. It will give the brethren abroad confidence in those who are bearing the responsibilities of the work, and will relieve these brethren of the taxation upon the brain, and will make them better acquainted with the progress of the work and the wants of the cause. It will enliven their hope, renew their faith, and increase their courage. Time thus taken will not be lost, but will be spent to the very best advantage. These brethren have qualities which render them in the highest degree capable of enjoying social life. They would enjoy their stay at the homes of brethren abroad, and would benefit and be benefited by interchange of thought and views. {1T 516.1}
Especially do I appeal to Brother C to change his course of life. He cannot exercise as others in the office can. Indoor, sedentary employment is preparing him for a sudden breakdown. He cannot always do as he has done. He must spend more time in the open air, having periods of light labor of some special nature, or exercise of a pleasant, recreative character. Such confinement as he has imposed upon himself would break down the constitution of the strongest animal. It is cruel, it is wicked, a sin against himself, against which I raise my voice in warning. Brother C, more of your time must be spent in the open air, in riding or in pleasant exercise, or you must die, your wife become a widow, and your children, who love you so much, become orphans. Brother C is qualified to edify others in the exposition of the word. He can serve the cause of God and benefit himself by going out to the large gatherings of Sabbathkeepers and bearing his testimony for the edification of those who are privileged to hear him. This change would bring him more out of doors, into the open air. His blood flows sluggishly through his veins for want of the vivifying air of heaven. He has done well his part in the work at the office, but still he has needed the electrifying influence of pure air and sunlight out of doors to make his work still more spiritual and enlivening. {1T 516.2}
June 5, 1863, I was shown that my husband should preserve his strength and health, for God had yet a great work for us to do. In His providence we had obtained an experience in this work from its very commencement, and thus our labors would be of greater account to His cause. I saw that my husband’s constant and excessive labor was exhausting his fund of strength, which God would have him preserve; that if he continued to overtask his physical and mental energies as he had been doing, he would be using up his future resources of strength and exhausting the capital, and would break down prematurely, and the cause of God would be deprived of his labor. Much of the time he was performing labor connected with the office which others might do, or was engaged in business transactions which he should avoid. God would have us both reserve our strength to be used when specially required to do that work which others could not do, and for which He has raised us up, preserved our lives, and given us a valuable experience; in this way we could be a benefit to His people. {1T 517.1}
I did not make this public, because it was given specially to us. If this caution had been fully heeded, the affliction under which my husband has been so great a sufferer would have been saved. The work of God was urgent and seemed to allow of no relaxation or separation from it. My husband seemed compelled to constant, wearing labor. Anxiety for his brethren liable to the draft, and also concerning the rebellion in Iowa, kept his mind continually strained, and the physical energies were utterly exhausted. Instead of his having relief, burdens never pressed heavier; and care, instead of lessening, was trebled. But there certainly was a way of escape, or God would not have given the caution He did and would not have permitted him to break down under the taxation. I saw that had he not been specially sustained by God he would have realized the prostration of his physical and mental powers much sooner than he did. {1T 518.1}
When God speaks, He means what He says. When He cautions, it becomes those noticed to take heed. The reason why I now speak publicly is that the same caution which was given to my husband has been given to others connected with the office. I saw that unless they change their course of action, they are just as liable to be stricken down as was my husband. I am not willing that others should suffer as he has done. But that which is most to be dreaded is, they would be lost for a time to the cause and work of God, when the help and influence of all are so much needed. {1T 518.2}
Those connected with the office cannot endure the amount of care and labor that my husband has borne for years. They have not the constitution, the capital to draw upon, which my husband had. They can never endure the perplexities and the constant, wearing labor which have come upon him and which he has borne for twenty years. I cannot endure the thought that any in the office should sacrifice strength and health through excessive labor, so that their usefulness should prematurely end and they be unable to work in the vineyard of the Lord. It is not merely the gatherers of the fruit that are the essential laborers; all who assist in digging about the plants, watering, pruning, and lifting up the drooping, trailing vines, and leading their tendrils to entwine about the true trellis, the sure support, are workmen who cannot be spared. {1T 518.3}
The brethren in the office feel that they cannot leave the work for a few days for a change, for recreation; but this is a mistake. They can and should do so. Even if there were not as much accomplished, it would be better to leave for a few days than to be prostrated by disease and be separated from the work for months, and perhaps never be able to engage in it again. {1T 519.1}
My husband thought it wrong for him to spend time in social enjoyment. He could not afford to rest. He thought that the work in the office would suffer if he should. But after the blow fell upon him, causing physical and mental prostration, the work had to be carried on without him. I saw that the brethren engaged in the responsible labor in the office should work upon a different plan and make their arrangements to have change. If more help is needed, obtain it, and let relief come to those who are suffering from constant confinement and brain labor. They should attend convocation meetings. They need to throw off care, share the hospitality of their brethren, and enjoy their society and the blessings of the meetings. They will thus receive fresh thoughts, and their wearied energies will be awakened to new life, and they will return to the work far better qualified to perform their part, for they will better understand the wants of the cause. {1T 519.2}
Brethren abroad, are you asleep to this matter? Must your hearts be made faint by the fall of another of God’s workmen, whom you love? These men are the property of the church. Will you suffer them to die under the burdens? I appeal to you to advise a different order of things. I pray God that the bitter experience that has come upon us may never be allowed to come to any one of the brethren in the office. Especially do I commend Brother C to your care. Shall he die for want of air, the vitalizing air of heaven? The course he is pursuing is really shortening his life. Through his confinement indoors his blood is becoming foul and sluggish, the liver is deranged, the action of the heart is not right. Unless he works a change for himself, nature will take the work into her own hands. She will make a grand attempt to relieve the system by expelling the impurities from the blood. She will summon all the vital powers to work, and the whole organism will be deranged, and all this may end in paralysis or apoplexy. If he should ever recover from this crisis, his loss of time would be great; but the probabilities of recovery are very small. If Brother C cannot be aroused, I advise you, brethren, who have an interest in the cause of present truth, to take him, as Luther was taken by his friends, and carry him away from his work. {1T 520.1}
Since writing the above, I learn that most of Thoughts on the Revelation, was written in the night, after the author’s day’s work was done. This was the course which my husband pursued; I protest against such suicide. The brethren whom I have mentioned, who are so closely confined in the office, would be serving the cause of God by attending meetings and taking periods of recreation. They would be preserving physical health and mental strength in the best condition to devote to the work. They should not be left to feel crippled because they are not earning wages. Their wages should go on and they be free. They are doing a great work. {1T 520.2}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése