Bizonyságtételek I. kötet - 1/9. Látomás az újföldről

Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. kötet

Életrajzi vázlat (1885)

9. Látomás az újföldről

[Ez a látomás a Krisztus második eljövetelét követő ezer év utáni eseményeket írja le. Jel 20,21,22. Zak 14,4.]

Jézussal az élen mindnyájan leereszkedtünk a városból a földre az egyik nagy és hatalmas hegyre, mely nem bírta el Jézust. Kettéhasadt, és óriási síksággá változott. Föltekintettünk. Nagyvárost láttunk, tizenkét alappal és tizenkét kapuval – három-három minden oldalon –, s angyalt mindegyik kapunál. Fölkiáltottunk: „A város, a nagy város, jön, jön le Istentől, a mennyből” – s oda szállt le mellénk, ahol álltunk. Kezdtük megcsodálni a városon kívül fekvő dolgokat. A leggyönyörűbb házakat láttam. Mintha ezüstből lettek volna, négy gyönggyel ékesített oszlop tartotta őket, s gyönyörűség volt rájuk nézni. Ezek lesznek a szentek lakhelyei. Arany polc volt mindenikben. Szenteket láttam akkor a házakba bemenni; a polcra helyezték koronájukat. Majd kimentek a mezőre, és a földdel foglalatoskodtak. Nem úgy, mint itt a földön kell, nem, nem. Dicső fény ragyogott fejük körül, és szüntelen dicsérettel áldották az Istent.

Másik mezőt is láttam, tele mindenféle virággal. Mikor szakítottam belőlük, felkiáltottam: sohasem hervadnak el. Azután magas, fűvel borított mezőt láttam, gyönyörűség volt a szemnek. Szépséges zöld színe tündökölt, ezüst és arany csillogással, amint büszkén hullámzott Jézus király dicsőségére. Azután harmadik mezőre léptünk, mely tele volt mindenféle állattal – az oroszlán, a bárány, a párduc és a farkas, mind tökéletes egyetértéssel együtt tanyáztak. Átsétáltunk közöttük, ők meg békésen követtek minket.

Azután erdőbe mentünk, de nem volt sötét, mint az itteni erdők, ó nem, ellenkezőleg. Világosak voltak és dicsőségesek. A fák ágai integettek és mi felkiáltottunk: „Biztonságban lakhatunk a vadonban, és alhatunk az erdőben.” Áthaladtunk az erdőn, mert Sion hegyére igyekeztünk.

Útközben szintén a hely dicsőségében gyönyörködő másik csoporttal találkoztunk. Ruhájuk vérrel szegélyezett volt, koronájuk tündöklő, ruhájuk hófehér. Miután köszöntöttük őket, megkérdeztem Jézust, kik ezek? Azt felelte, hogy vértanúk, akiket miatta öltek meg. Velük volt a kicsinyek megszámlálhatatlan sokasága is. Az ő ruhájukon is vörös szegély. Sion hegye már előttünk emelkedett. A hegy tetején dicső templom, és a hegy mellett még hét hegy. Lejtőiken rózsák és liliomok virultak. Láttam, ahogy a kicsinyek másztak, vagy ha akartak, kis szárnyukon repültek fel a hegyek tetejére. Hervadhatatlan virágot szedtek. A templom körül sokfajta fa díszlett. Puszpáng, fenyő, ezüstfenyő, olajfa, mirtusz, gránátalma és fügefa hajolt meg érett fügéinek súlya alatt, dicsőségessé téve a helyet. S mikor belépni készültünk a templomba, Jézus felemelte szép hangját, és így szólt: Ide csak a 144000 jön be, mi felkiáltottunk: Dicsőség!

A templomot hét oszlop tartotta, a legragyogóbb gyöngyökkel díszített, átlátszó aranyoszlop. Képtelen vagyok leírni a csodadolgokat, melyeket láttam! Ó, bárcsak beszélném Kánaán nyelvét. Akkor valamennyire le tudnám írni a jobb világ dicsőségét! Kőoszlopokat láttam ott, melyekbe arany betűkkel a 144000 neve volt bevésve.

Miután megcsodáltuk a templom szépségét, kiléptünk, és Jézus előre ment a városba. Nemsokára újra hallottuk dallamos hangját: „Gyertek én népem, kik jöttetek a nagy nyomorúságból, ahol akaratomat végeztétek. Gyertek vacsorázni, mert felövezem magam, és kiszolgállak benneteket.” Dicséretet kiáltottunk, és beléptünk a városba. Színezüst asztalt láttam, sokmérföldnyi hosszút. Szemünk mégis belátta az egészet. Láttam az élet fájának gyümölcsét, a mannát, mandulát, fügét, gránátalmát, szőlőt és sok más gyümölcsöt. Megkértem Jézust, hadd, ízleljem meg, a gyümölcsöt. Ő azonban leintett. „Most még ne! Akik esznek e föld gyümölcséből, nem térnek többé vissza a földre. De nemsokára – ha hűséges leszel – enni fogsz az élet fájának gyümölcséből, és iszol a forrás vizéből. Vissza kell térned most, hogy beszámolj arról, amit itt láttál.”
Ekkor az egyik angyal gyöngéden lehozott ebbe a sötét világba. Néha úgy érzem, képtelen vagyok továbbra is elviselni a földi életet. A földön minden oly sivár. Nagyon elhagyottnak érzem magam, mert jobb világot láttam. Bárcsak szárnyam lenne, mint a galamboknak, akkor elszállhatnék, és megnyugodhatnék.

Hyde testvér, aki jelen volt e látomásnál, a következő verset írta:

Jó hírt hallottunk a tündöklő, szent földről,

Hallottuk és szívünk boldog.

Hisz magános zarándok csapat voltunk,

Reményvesztett, fáradt és szomorú.

Úgy hírlik zöld mezők hullámzanak ott,

Hogy sohasem fogja érni semmi ártalmas 

S a síkságok vadon virágözönben úsznak 

És Sáron rózsái nyiladoznak.

Csodás madarak röpködnek a lugas zöldje közt 

Daluk zengő és édes,

Zengzeteik, folyvást, örökkön újak,

S angyalok hárfáival köszöntött.

Hallottunk pálmákról, ruhákról, koronákról 

És ezüst övről a fehéren;

A szép városról, gyöngykapukkal.

Az egész fénytől ragyogó.

Hallottunk ott élő angyalokról, szentekről,

Aranyhárfáikkal, amint elbűvölőn zengnek.

A hegyről, az életnek fájával,

Leveleiről, melyek gyógyulást hoznak.

Az ország királya csodálatos lény,

Ő a hely boldogsága és fénye;

Szépségét szemlélni fogjuk odafönn.

S megfürdünk orcája világosságában.

Ott leszünk, ott leszünk, kis idő múlva 

Csatlakozunk a tiszta és áldott sereghez,

Miénk lesz a pálma, a ruha, a korona,

S örökre békében élünk.

A vers megjelent a vallásos lapokban, és helyet talált néhány énekeskönyvben is. Akik kiadták, olvasták és énekelték, nem is gondoltak rá, hogy egy alázatos, bizonyságtételéért üldözött lány látomásából ered.

Chapter 9—Vision of the New Earth

[This vision describes events to take place at the close of the one thousand years after Christ’s second advent. Revelation 20; 21; 22; Zechariah 14:4.]

With Jesus at our head, we all descended from the city down to this earth, on a great and mighty mountain, which could not bear Jesus up, and it parted asunder, and there was a mighty plain. Then we looked up and saw the great city, with twelve foundations, and twelve gates, three on each side, and an angel at each gate. We all cried out: “The city, the great city, it’s coming, it’s coming down from God out of heaven,” and it came and settled on the place where we stood. Then we began to look at the glorious things outside of the city. There I saw most beautiful houses, that had the appearance of silver, supported by four pillars set with pearls, most glorious to behold, which were to be inhabited by the saints, and in which was a golden shelf. I saw many of the saints go into the houses, take off their glittering crowns and lay them on the shelf, then go out into the field by the houses to do something with the earth; not as we have to do with the earth here; no, no. A glorious light shone all about their heads, and they were continually offering praise to God.  {1T 67.2}

And I saw another field full of all kinds of flowers, and as I plucked them, I cried out: “They will never fade.” Next I saw a field of tall grass, most glorious to behold; it was living green, and had a reflection of silver and gold, as it waved proudly to the glory of King Jesus. Then we entered a field full of all kinds of beasts—the lion, the lamb, the leopard, and the wolf, all together in perfect union. We passed through the midst of them, and they followed on peaceably after. Then we entered a wood, not like the dark woods we have here; no, no; but light, and all over glorious; the branches of the trees waved to and fro, and we all cried out: “We will dwell safely in the wilderness and sleep in the woods.” We passed through the woods, for we were on our way to Mount Zion. {1T 68.1}

As we were traveling along, we met a company who were also gazing at the glories of the place. I noticed red as a border on their garments; their crowns were brilliant; their robes were pure white. As we greeted them, I asked Jesus who they were. He said they were martyrs that had been slain for Him. With them was an innumerable company of little ones; they had a hem of red on their garments also. Mount Zion was just before us, and on the mount was a glorious temple, and about it were seven other mountains, on which grew roses and lilies. And I saw the little ones climb, or, if they chose, use their little wings and fly to the top of the mountains, and pluck the never-fading flowers. There were all kinds of trees around the temple to beautify the place—the box, the pine, the fir, the oil, the myrtle, the pomegranate, and the fig tree bowed down with the weight of its timely figs; these made the place all over glorious. And as we were about to enter the temple, Jesus raised His lovely voice and said, “Only the 144,000 enter this place,” and we shouted, “Alleluia!”  {1T 68.2}

This temple was supported by seven pillars, all of transparent gold, set with pearls most glorious. The wonderful things I there saw, I cannot describe. Oh, that I could talk in the language of Canaan, then could I tell a little of the glory of the better world. I saw there tables of stone in which the names of the 144,000 were engraved in letters of gold. {1T 69.1}

After beholding the glory of the temple, we went out, and Jesus left us and went to the city. Soon we heard His lovely voice again, saying: “Come, My people, you have come out of great tribulation, and done My will, suffered for Me, come in to supper; for I will gird Myself and serve you.” We shouted, “Alleluia, glory,” and entered the city. Here I saw a table of pure silver; it was many miles in length, yet our eyes could extend over it. I saw the fruit of the tree of life, the manna, almonds, figs, pomegranates, grapes, and many other kinds of fruit. I asked Jesus to let me eat of the fruit. He said: “Not now. Those who eat of the fruit of this land, go back to earth no more. But in a little while, if faithful, you shall both eat of the fruit of the tree of life and drink of the water of the fountain. And,” said He, “you must go back to the earth again, and relate to others what I have revealed to you.” Then an angel bore me gently down to this dark world. Sometimes I think I can stay here no longer, all things of earth look so dreary. I feel very lonely here, for I have seen a better land. Oh that I had wings like a dove, then would I fly away and be at rest.  {1T 69.2}

Brother Hyde, who was present during this vision, composed the following verses, which have gone the rounds of the religious papers, and have found a place in several hymn-books. Those who have published, read, and sung them have little thought that they originated from a vision of a girl persecuted for her humble testimony. {1T 70.1}

We have heard from the bright, the holy land;
We have heard, and our hearts are glad;
For we were a lonely pilgrim band,
And weary, and worn, and sad.
They tell us the saints have a dwelling there—
No longer are homeless ones;
And we know that the goodly land is fair,
Where life’s pure river runs. {1T 70.2}

They say green fields are waving there,
That never a blight shall know;
And the deserts wild are blooming fair,
And the roses of Sharon grow.
There are lovely birds in the bowers green,
Their songs are blithe and sweet;
And their warblings, gushing ever new,
The angels’ harpings greet. {1T 70.3}

We have heard of the palms, the robes, the crowns,
And the silvery band in white;
Of the city fair, with pearly gates,
All radiant with light.
We have heard of the angels there, and saints,
With their harps of gold, how they sing;
Of the mount, with the fruitful tree of life,
Of the leaves that healing bring. {1T 70.4}

The King of that country, He is fair,
He’s the joy and light of the place;
In His beauty we shall behold Him there,
And bask in His smiling face. We’ll be there,
we’ll be there in a little while,
We’ll join the pure and the blest;
We’ll have the palm, the robe, the crown,
And forever be at rest.  {1T 70.5}

*****