Bizonyságtételek I. kötet - 5. bizonyságtétel 33. A laodiceai gyülekezet

5. bizonyságtétel (1859)

33. A laodiceai gyülekezet

Kedves testvéreim! Nagy kegyelmében az Úr újra meglátogatott. Az elmúlt néhány hónapban nagy beteg voltam. Súlyos betegség nehezedett rám. Évek óta vízkór és szívbetegség igyekszik elnyomni lelkemet, elpusztítani hitemet és bátorságomat. A laodiceaiakhoz intézett üzenet nem váltotta ki Isten népe között a buzgó bűnbánatot, amit reméltem, s ez igen nyugtalanított. Betegségem egyre súlyosbodni látszott, és azt gondoltam, sírba kell szállnom. Nem kívántam élni, ezért nem tudtam hitembe kapaszkodni, gyógyulásért esedezni. Mikor este nyugovóra tértem, gyakran tudtam, hogy még virradat előtt el állhat a lélegzetem. Ilyen állapotban egyik éjfélkor elájultam. Hívták Andrews és Loughborough testvéreket, és buzgón könyörögtek értem Istenhez. A nyomás, a súlyos teher elmúlt sajgó szívemből, és látomásba ragadtattam el. Amit láttam, most közlöm veletek.

Láttam, hogy Sátán csüggedésbe és kétségbeesésbe igyekezett kergetni, hogy az élet helyett a halált kívánjam. Az Úr megmutatta, hogy nem egyezne akaratával, ha abbahagynám munkámat, és koporsóba feküdnék, mert akkor hitünk ellenségei diadalmaskodnának, Isten gyermekeire pedig szomorúság borulna. Láttam, hogy gyakran kell gyötrődnöm, és sokat szenvednem. Mégis azt az ígéretet kaptam, hogy környezetem buzdítani és segíteni fog, hogy míg az ördög oly kegyetlenül ostoroz, bátorságom és erőm el ne hagyjon.

Láttam, hogy a laodiceai bizonyságtétel most vonatkozik Isten népére, és azért nem ér el nagyobb eredményeket, mert kemény a szívük. Isten azonban időt ad az üzenetnek, hogy elvégezze a feladatát. Meg kell tisztítanunk szívünket a bűnöktől, ahonnét oly hosszú ideje kizártuk Jézust. Ez a félelmetes üzenet el fogja végezni feladatát. Mikor legelőször tárult elénk, szívünk alapos vizsgálatára vezetett. Bevallottuk bűneinket, és Isten népe mindenhol felbuzdult. Csaknem valamennyien hitték, hogy ez az üzenet a harmadik angyal hangos kiáltásában fog végződni. De mivel nem látták a hatalmas munka gyors befejezését, sokan elvesztették az üzenet hatását. Láttam, hogy az üzenet nem fogja elvégezni hatását néhány rövid hónap alatt. Célja az, hogy felrázza Isten népét, felfedje előttük álnokságukat, és buzgó bűnbánatra vezesse őket, hogy Jézus jelenlétével tüntethesse ki őket, és készen álljanak a harmadik angyal hangos kiáltására. Amint az üzenet megtette rájuk a hatását, és Isten előtti mély alázatra vezette őket, angyalokat küldött szét mindenfelé, előkészíteni a nem hívőket az igazság elfogadására. Isten ügye fejlődésnek indult, és népe felismerte állapotát. Ha teljesen megfogadták volna az igaz tanú tanácsát, Isten hatalmasan síkra szállt volna értük. Az üzenet közlése óta tett erőfeszítésekre mégis Isten áldása szállt, és sok lelket vezettek ki a tévedésből és sötétségből, hogy örvendezzenek az igazságnak.

Isten próbára fogja tenni népét. Jézus türelmes, és nem veti ki őket azonnal szájából. Az angyal így szólt: „Isten most mérlegre helyezi népét.” Ha az üzenet rövid időre szólt volna – mint azt sokan feltételeztük –, nem maradt volna idő jellemünk fejlesztésére. Sokan érzelmük, nem pedig elvük és hitük szerint éltek. Ez az ünnepélyes, félelmetes üzenet sokakat felrázott. Hatott érzéseikre, és félelmet keltett bennük, de nem végezte el az Isten által kiszabott feladatot. Isten a szívbe lát. Hogy népe meg ne csalja magát állapota felől, időt adott nekik, míg izgalmuk lecsillapodik, s akkor próbára teszi őket, hogy meglássa, engedelmeskednek-e a hű tanúbizonyság tanácsának.

Isten lépésről-lépésre tovább vezeti népét. Próbára tevő pontokhoz viszi őket, hogy felszínre hozza, mi lakik szívükben. Van, aki megállja helyét az egyik ponton, de elbukik a másikon. Minden előrehaladottabb ponton megvizsgálja, és kipróbálja őket – mindnél kissé alaposabban. Az angyal megszólalt: „Isten egyre szorosabb helyekre fogja vezetni népét, hogy megvizsgálja és igazolja mindegyiküket.” Némelyek készek elfogadni az egyik pontot, de amikor Isten a következő ponthoz vezeti őket, visszariadnak, elhúzódnak mert rájönnek, hogy melengetett bálványukat sújtja. Itt az alkalmuk megtudni, mi lakik szívükben, mi zárja ki Jézust. Valamit többre becsülnek az igazságánál, így nem készek befogadni Jézust. Az Úr egyéneket vizsgál, és tesz próbára egy ideig, hogy lássa, készek-e lemondani bálványaikról, s engedelmeskedni az igaz tanú tanácsának. Ha valaki nem hagyja, hogy az igazság megtisztítsa, ha nem hajlandó legyőzni önzését, hiúságát, gonosz szenvedélyeit, akkor Isten angyalai így szólnak: „Összenőttek bálványaikkal, hagyjuk magukra őket”, és továbbmennek, feladatukat végezve, odahagyják ezeket legyőzetlen gonosz jellemvonásaikkal a gonosz angyalok kénye-kedvére. Akik minden ponton megütik a mértéket, megállnak minden vizsgán, és győznek, bármibe kerüljön is, ezek engedelmeskednek a hű és igaz tanúbizonyság tanácsának részesülni fognak a késői esőben – felkészültek az elváltozásra.

Isten megvizsgálja népét. Itt e világ az öltözőhely, hogy megjelenjenek előtte. Itt, e világban, eme utolsó időkben az emberek kinyilvánítják, milyen erő hat szívükre, melyik erő irányítja tetteiket. Ha az isteni igazság a hatalmas, az jó tettekre vezeti őket. Fölemeli a befogadóját, nemes szívűvé, bőkezűvé teszi, isteni Urukhoz hasonlóvá. De ha a gonosz angyalok ellenőrzik szívüket, az különböző utakon láthatóvá válik. Önzés, irigység, hiúság és gonosz szenvedélyek lesznek gyümölcsei.

Csalárdabb a szív mindennél, és mindenestől gonosz. A hitvalló keresztények nem hajlandók közelről megvizsgálni szívüket, hogy lássák, a hitben élnek-e. Félelmetes tény, hogy sokan hamis reményekre építenek. Néhányan régi tapasztalatokra támaszkodnak, és arra, ami évekkel ezelőtt volt. De mikor eljutnak ehhez a szívet kutató időhöz, mikor mindenkinek naponta tapasztalatokra kell szert tennie, nincs mondanivalójuk. Azt gondolják, hogy az igazság megvallása megmenti őket. Mikor legyőzik az Isten által gyűlölt bűnöket, Jézus lép be szívükbe, és velük vacsorázik, és ők ővele. Akkor isteni erőben részesülnek, felnőtté válnak Jézusban, és szent diadallal mondhatják: „Hála legyen Istennek, aki győzelmet ad nekünk Urunk Jézus Krisztus által.” Az Úrnak jobban tetszene, ha a langyos hitvalló keresztények sohasem vennék ajkukra nevét. Állandó terhek ők azoknak, akik Jézus hűséges követői akarnak lenni: a hitetleneknek pedig a botránkozás kövei. A gonosz angyalok örülnek nekik, és bűnös útjaikkal gúnyolják Isten angyalait. Az ügy átkai ők itthon és külföldön. Ajkukkal közelednek Istenhez, de szívük távol áll tőle.

Megmutatták nekem, hogy Isten népének nem szabad követni a világ divatjait. Néhányan ezt teszik, s gyorsan veszítenek különleges, szent jellegükből, melynek meg kell különböztetnie Isten népét.

Figyelmemet Isten ősi népére irányították. Össze kellett hasonlítanom ruházatukat az utolsó idők öltözetével. Mekkora különbség, mily változás! A nők nem voltak olyan szemérmetlenek. Ha férfiak elé mentek, fátyollal takarták el arcukat. Eme utolsó napokban a divat szégyenletes és szemérmetlen. A jövendölés is felfigyelt rá. Azok vezették be, akik fölött Sátán teljesen uralmat gyakorol, és akik „erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.” Ha Isten hitvalló népe nem távozott volna oly messzire tőle, szembeszökő különbség lenne most ruházatuk és a világ ruházkodása között. A parányi kalapok, melyek fedetlenül hagyják az arcot és fejet, a szemérmesség hiányáról szólnak. Az abroncs szoknyák szégyenletesek. A föld lakosai egyre romlottabbá és romlottabbá válnak, és egyre élesebbé kell válni a különbség vonalának köztük és Isten népe között vagy pedig a világiakat sújtó átok Isten hitvalló népét is érni fogja.

A következő bibliaszöveghez irányítottak. Az angyal így szólt: „Isten népének okulására.” 1Timóteus 2:9- 10. „Az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékekkel. Hanem amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jócselekedetekkel.” 1 Péter 3:3-5. „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csöndes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan a szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek.” Fiatalok és öregek! Isten most vizsgáztat benneteket. Most döntitek el örök sorsotokat. Hiúságotok, a világ divatjainak szeretete, hiábavaló, üres beszédek, önzések – mind a mérlegre kerül, és a gonoszság súlya ijesztően ellenetek billen. Nyomorultak vagytok, és szánalomra méltók, szegények, vakok és mezítelenek. Míg a gonoszság növekedik, és mély gyökeret ver, megfojtja a szívbe vetett jó magot. Isten angyalai rövidesen kimondják rátok az Éli házára szólt szavakat: Bűneitek „sohasem töröltetnek el, sem égő, véres áldozattal.” Láttam, hogy sokan azzal áltatják magukat, hogy jó keresztények, holott egyetlen fénysugarat sem kaptak Jézustól. Nem tudják, mit jelenet Isten kegyelme által megújulni. Nincs élő tapasztalatuk Isten dolgairól. Láttam, hogy az Úr élesítette kardját a mennyben, hogy levágja őket. Ó, bárcsak minden langymeleg hitvalló megértené a tisztogatást, melyet Isten igen hamar végezni akar hitvalló népe körében! Drága barátaim, ne csaljátok meg magatokat állapototok felől. Istent nem tudjátok megcsalni. Az igaz tanú mondja: „Ismerem tetteidet.” A harmadik angyal népet vezet felfelé lépésről lépésre, magasabbra s még magasabbra. Minden lépésnél próbára tesz titeket.

A rendszeres adakozás terve tetszik Istennek. Visszairányítottak az apostolok idejére. Láttam, hogy Isten Szentlelke kitöltésével tervet fektetett le, és a jövendőmondás ajándékával tanácsolta népét a rendszeres adakozásra. Valamennyiüknek részt kellett venniük világi javaik felajánlásában a lelki javakkal szolgálók számára. Arra is tanította őket, hogy az özvegyek és árvák is igényt tartanak alamizsnájukra. „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” Láttam, hogy ez nem csupán együttérző szavakat jelent lesújtottságukban, hanem anyagi segélyezést, ha éheznek. A fiatal férfiak és nők, kiknek Isten egészséget adott, nagy áldásban részesülhetnek, ha támogatják a nyomorgó özvegyet és árvát. Láttam, hogy Isten elvárja az ifjaktól, hogy többet áldozzanak mások segítségére. Többet vár el tőlük, mint amire készek. Ha tisztán megőrzik magukat a világtól, ha nem követik többé divatjait, és félreteszik, amit az élvezetek szerelmesei hiúságukat legyezgető, haszontalan cikkekre költenek, ha odaadják a méltó nyomorgóknak, s az ügy eltartására, kivívják annak jóváhagyását, aki így szól: „Ismerem tetteidet.”

A mennyben rend uralkodik. Istennek igen teszik népének igyekezete, hogy rendszeresen s rendezetten végezzék munkáját e földön. Láttam, hogy Isten egyházában rendnek kell uralkodnia. Rendszerre van szükség, hogy győzelemre vigyük a könyörület utolsó, a világra szóló fontos üzenetét. Isten vezeti népét a rendszeres jótékonyság területén, és épp ezek a pontok, ahova Isten vezeti fel népét, melyek a legmélyebben vágnak majd némelyek húsába. Számukra ez a jobb kar levágása, a jobb szem kimetszése, míg másoknak nagy könnyebbülés. A nemes, bőkezű embereknek a rájuk hárított követelmény igen kicsinek tűnik, és nem nyugodnak bele, hogy többet ne tegyenek. Néhánynak nagy a vagyona, és az adakozás komoly összegnek tűnik előttük. Az önzés oly görcsösen kapaszkodik a kis áldozatokba, mint a nagyba, és igen nagynak tünteti fel a kis összeget.

Figyelmemet visszairányították az utolsó munka kezdetére. Akkor az igazság szeretői nagyzolás nélkül emlegették az áldozathozatalt. Sokat szenteltek Isten ügyére, hogy eljuttassák másokhoz az igazságot. Kincset küldtek maguk előtt a mennybe. Testvéreim, akik később fogadtátok el az igazságot, akiknek jókora vagyonotok van, Isten azért hívott a munka mezejére, hogy ne csak ti örvendezzetek az igazságnak, hanem vagyonotokkal segítsétek fejleszteni e nagy művet. Ha szíveteken viselitek a munkát, kockáztatni fogtok, pénzt fektettek bele, hogy erőfeszítésetek embereket menthessen, és learassák velük a végső jutalmat. Súlyos áldozatokba és nélkülözésekbe került elétek tárni az igazságot. Isten most titeket szólít, rajtatok a sor; tegyetek komoly erőfeszítéseket, hozzatok komoly áldozatokat, hogy a sötétségben ülők elé tárjátok az igazságot. Isten ezt várja tőletek. Valljátok, hogy hisztek az igazságban; hadd bizonyítsák tetteitek a tényt. Ha hitetek nem tevékeny, akkor halott. Az előttünk álló borzalmas eseményekben nem ment meg más, csakis az élő hit.

Láttam, hogy eljött az ideje, hogy a nagy vagyonokkal rendelkezők gyorsan munkához lássanak. Itt az ideje, hogy ne aszerint gyűjtsenek kincset a mennyben, ahogy Isten most gazdagítja, hanem amint régebben felvirágoztatta őket. Az apostolok idején külön terveket fektettek le, hogy ne csak egyesek hordják a terheket, míg mások könnyen élnek. Úgy rendezték a dolgokat, hogy mindnyájan egyformán vegyenek részt Isten egyháza terheiben, különféle tehetségük szerint. Az angyal megszólalt: „A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett.” Akik, mint Júdás, földi kincsre vágyakoznak, panaszkodni fognak, mint ő. Sajnálta Jézustól a költséges olajat, és a méltó, becsületes szegényekről gondoskodás alá igyekezett rejteni önzését: „Miért nem adták el e kenetet háromszáz dénáron, és mért nem adták a szegényeknek?” Szerette volna, ha övé lenne a kenet – ő ugyan nem pazarolná az Üdvözítőre. A maga céljaira használná fel, jó pénzért eladná. Csak annyira becsülte Mesterét, hogy néhány ezüstért eladta a gonosznak. Amint Júdás önzésében a szegényekkel takarózott, úgy az önző, hitvalló keresztények is megjátszott lelkiismeret mögé rejtik önzésüket. Attól tartanak, hogy a rendszeres adakozással hasonlóvá válunk a névleges egyházakhoz! „Ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb!” Látszatra lelkiismeretük követeli, hogy pontosan kövessék a Bibliát, de amint ők értelmezik. Krisztus pontos utasítását viszont semmibe veszik: „Add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között.”

„Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket.” Néhányan úgy vélik, ez a szöveg arra tanít, hogy titokban tegyenek jót. Igen keveset tesznek e téren, azt hozva fel kifogásul, hogy nem tudják pontosan, hogyan adjanak. Pedig Jézus megmagyarázta tanítványainak: „Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket. Bizony mondom nektek, elnyerték jutalmukat.” Azért adtak, hogy nemesnek s nagylelkűnek tartsák őket. Kivívták az emberek dicséretét. Jézus szerint ez lesz összes jutalmuk. Sokak balkeze nem tudja, mit cselekszik a jobb, mert a jobb semmi jót sem tesz, amit a bal észrevehetne. Jézus e tanítása az emberek dicséretére vágyókat dorgálta. Népes összejövetelen volt szokásuk adakozni. Előtte fennhangon hirdették bőkezűségüket. Sokan csak azért adtak komoly összegeket, hogy kivívják az emberek dicséretét. Gyakran az adományozott összeg csalásból, levont bérekből, és a szegények elnyomásából került ki.

Megmutatták nekem, hogy ez az ige nem azokra vonatkozik, akik szívükön viselik Isten ügyét, és javaikat alázatosan az ügy fejlesztésére fordítják. Ezekhez a szövegekhez irányítottak: „Úgy világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsőítsék mennyei Atyátokat.” „Gyümölcséről ismerhető fel a fa.” Megmutatták nekem, hogy a Szentírás bizonyságtételei összhangban állnak, ha helyesen értjük. Isten gyermekeinek jótettei a leghatározottabb igehirdetés, amit a hitetlen hallhat. Tudja, hogy erős serkentés szükséges, hogy a keresztényt önmegtagadására sarkallja, és embertársai megmentésére fordítsa javait. Ez a világi lelkület ellenkezője. Az ilyen gyümölcsök tanúsítják, hogy termőik igazán keresztények. Állandóan felfelé nyúlnak a romolhatatlan kincsekért.

Ajándékozás és áldozathozatal esetén megfelelő cél álljon az adakozó előtt. Nehogy lustaságból ne tegyünk jót, nehogy az emberek kedvéért vagy jó hírünkért adakozzunk, hanem Isten dicsőségére, művének fejlesztésére. Néhányan tetemes adományokkal járulnak Isten ügyéhez, de a közelben egyik szegény testvér talán szenved, és mit sem tesznek bajai enyhítésére. A jószívűség apró tettei – titkon végezve – összeforrasztaná a testvérek szívét, s a mennyben felfigyelnének rá. Láttam, hogy a gazdagok jobban fizessék a bajban levőket, özvegyeket és méltó szegényeket, és olcsóbban adjanak el nekik. Gyakran azonban a gazdag kihasználja a szegényt, minden elképzelhető módon tömi a zsebét, és minden kis szívességért kicsikarja az utolsó fillért is. A mennyben mindezt feljegyzik. „Ismerem tetteidet.”

Ma a gyülekezetben a pénzsóvárgás a legnagyobb bűn. Isten helytelenítőn néz hitvalló népére önzésük miatt. Szolgái idejüket és erejüket áldozták, hogy eljuttassák hozzájuk az élet igéjét, sokan tetteikkel mégis azt mutatják, hogy ezt alig értékelik. Ha kötelező kisegíteni Isten szolgáját, akkor olykor megteszik, gyakran azonban közönyösen elmennek mellette, és alig tesznek érte valamit. Ha napszámost fogadnak, meg kell fizetniük a teljes bért. De Isten önfeláldozó szolgáival nem teszik ezt. Igével és tanítással fáradozik értük, lelkén viseli a munka súlyos terhét; türelmesen rámutat Isten szavával a lelket sebző, veszélyes tévedésekre, határozottan és azonnal kitépi az elvetett jó magot fojtogató gyomokat. Isten igéjének kincsesházából újat és régit hoz elő Isten nyájának táplálására. Mindenki elismeri, hogy javukat szolgálja. De a mérgező gyom, a pénzsóvárgás oly mélyen gyökerezik, hogy hagyják Isten szolgáját eltávozni anélkül, hogy gondoskodnának testi szükségleteiről. Pontosan annyira becsülik fárasztó munkáját, amennyire tetteik mutatják Az igaz tanú így szól: „Ismerem tetteidet.”

Láttam, hogy Isten nem helyezi szolgáit Sátán kísértésének hatáskörén kívül. Az ellenség gyakran félelmetesen ostromolja őket keményen meg kell küzdeniük. Ha elhagyhatnák megbízásukat, boldogan vállalnának kétkezi munkát. Testvéreik igényt tartanak munkájukra, de mikor látják, mily kevéssé becsülik azt, szomorkodnak miatta. Igaz, várakozással tekintenek jutalmuk végső rendezése elé, s ez fenntartja őket, de családjuknak élelemre és ruhára van szükség. Idejük nem a sajátjuk. Isten gyülekezete rendelkezik vele.

Feláldozzák a családi örömöket, hogy mások javára lehessenek. Mégis sokan, akik munkájuk áldásaiban részesülnek, szükségleteikkel nem törődnek. Láttam, hogy igazságtalanság, ha szó nélkül tűrjük s hagyjuk, hogy ámítsák magukat. Azt hiszik, hogy Isten helyesli tetteiket, holott megveti önzésüket. Az önzőket nemcsak Isten előtt vonják majd számadásra, hogy mit tettek Uruk pénzével, hanem az Isten szolgáinak okozott szomorúságot, és szívfájdalmat is – mely gúzsba kötötte munkájukat – a hűtlen intézők számlájára írják.

Az igaz tanú kijelenti: „Ismerem tetteid.” Önző, pénzsóvár szívük vizsgára kerül. Néhányan földi kincsük növekedésének igen kis részét sem hajlandók Istennek szentelni. Nagyon megrémülnének, ha az egész értékéről szólnál nekik. Mit áldoznak Istenért? Semmit. Állítják, hogy hisznek Jézus közeli eljövetelében, de tetteik megtagadják hitüket. Mindenki teljes mértékben éli a hitét, amivel rendelkezik. Hamis szívű hitvalló! Jézus ismeri tetteidet. Gyűlöli szűkkeblű adakozásodat, nyomorék áldozataidat.

Number Five—Testimony for the Church

Chapter 33—The Laodicean Church

Dear Brethren and Sisters,

The Lord has again visited me in much mercy. I have been greatly afflicted for a few months past. Disease has pressed heavily upon me. For years I have been afflicted with dropsy and disease of the heart, which has had a tendency to depress my spirits and destroy my faith and courage. The message to the Laodiceans has not accomplished that zealous repentance among God’s people which I expected to see, and my perplexity of mind has been great. Disease seemed to make continual progress upon me, and I thought that I must lie down in the grave. I had no desire to live, therefore I could not take hold of faith and pray for my recovery. Often when I retired to rest at night I realized that I was in danger of losing my breath before morning. In this state I fainted at midnight. Brethren Andrews and Loughborough were sent for, and earnest petitions were offered to God in my behalf. The depression, the heavy weight, was lifted from my aching heart, and I was taken off in vision, and shown the things which I now present before you. {1T 185.1}

I saw that Satan had been trying to drive me to discouragement and despair, to make me desire death rather than life. I was shown that it was not God’s will that I should now cease from the work and lie down in the grave; for then the enemies of our faith would triumph, and the hearts of God’s children would be made sad. I saw that I should often feel anguish of spirit, and should suffer much; yet I had the promise that those around me would encourage and help me, that my courage and strength might not fail while I was so fiercely buffeted by the devil.  {1T 185.2}

I was shown that the testimony to the Laodiceans applies to God’s people at the present time, and the reason it has not accomplished a greater work is because of the hardness of their hearts. But God has given the message time to do its work. The heart must be purified from sins which have so long shut out Jesus. This fearful message will do its work. When it was first presented, it led to close examination of heart. Sins were confessed, and the people of God were stirred everywhere. Nearly all believed that this message would end in the loud cry of the third angel. But as they failed to see the powerful work accomplished in a short time, many lost the effect of the message. I saw that this message would not accomplish its work in a few short months. It is designed to arouse the people of God, to discover to them their backslidings, and to lead to zealous repentance, that they may be favored with the presence of Jesus, and be fitted for the loud cry of the third angel. As this message affected the heart, it led to deep humility before God. Angels were sent in every direction to prepare unbelieving hearts for the truth. The cause of God began to rise, and His people were acquainted with their position. If the counsel of the True Witness had been fully heeded, God would have wrought for His people in greater power. Yet the efforts made since the message has been given, have been blessed of God, and many souls have been brought from error and darkness to rejoice in the truth. {1T 186.1}

God will prove His people. Jesus bears patiently with them, and does not spew them out of His mouth in a moment. Said the angel: “God is weighing His people.” If the message had been of as short duration as many of us supposed, there would have been no time for them to develop character. Many moved from feeling, not from principle and faith, and this solemn, fearful message stirred them. It wrought upon their feelings, and excited their fears, but did not accomplish the work which God designed that it should. God reads the heart. Lest His people should be deceived in regard to themselves, He gives them time for the excitement to wear off, and then proves them to see if they will obey the counsel of the True Witness.  {1T 186.2}

God leads His people on, step by step. He brings them up to different points calculated to manifest what is in the heart. Some endure at one point, but fall off at the next. At every advanced point the heart is tested and tried a little closer. If the professed people of God find their hearts opposed to this straight work, it should convince them that they have a work to do to overcome, if they would not be spewed out of the mouth of the Lord. Said the angel: “God will bring His work closer and closer to test and prove every one of His people.” Some are willing to receive one point; but when God brings them to another testing point, they shrink from it and stand back, because they find that it strikes directly at some cherished idol. Here they have opportunity to see what is in their hearts that shuts out Jesus. They prize something higher than the truth, and their hearts are not prepared to receive Jesus. Individuals are tested and proved a length of time to see if they will sacrifice their idols and heed the counsel of the True Witness. If any will not be purified through obeying the truth, and overcome their selfishness, their pride, and evil passions, the angels of God have the charge: “They are joined to their idols, let them alone,” and they pass on to their work, leaving these with their sinful traits unsubdued, to the control of evil angels. Those who come up to every point, and stand every test, and overcome, be the price what it may, have heeded the counsel of the True Witness, and they will receive the latter rain, and thus be fitted for translation. {1T 187.1}

God proves His people in this world. This is the fitting-up place to appear in His presence. Here, in this world, in these last days, persons will show what power affects their hearts and controls their actions. If it is the power of divine truth, it will lead to good works. It will elevate the receiver, and make him noblehearted and generous, like his divine Lord. But if evil angels control the heart, it will be seen in various ways. The fruit will be selfishness, covetousness, pride, and evil passions. {1T 188.1}

The heart is deceitful above all things, and desperately wicked. Professors of religion are not willing to closely examine themselves to see whether they are in the faith; and it is a fearful fact that many are leaning on a false hope. Some lean upon an old experience which they had years ago; but when brought down to this heart-searching time, when all should have a daily experience, they have nothing to relate. They seem to think that a profession of the truth will save them. When they subdue those sins which God hates, Jesus will come in and sup with them and they with Him. They will then draw divine strength from Jesus, and will grow up in Him, and be able with holy triumph to say: “Thanks be to God, which giveth us the victory through our Lord Jesus Christ.” It would be more pleasing to the Lord if lukewarm professors of religion had never named His name. They are a continual weight to those who would be faithful followers of Jesus. They are a stumbling block to unbelievers, and evil angels exult over them, and taunt the angels of God with their crooked course. Such are a curse to the cause at home or abroad. They draw nigh to God with their lips, while their heart is far from Him. {1T 188.2}

I was shown that the people of God should not imitate the fashions of the world. Some have done this, and are fast losing the peculiar, holy character which should distinguish them as God’s people. I was pointed back to God’s ancient people, and was led to compare their apparel with the mode of dress in these last days. What a difference! what a change! Then the women were not so bold as now. When they went in public, they covered their faces with a veil. In these last days, fashions are shameful and immodest. They are noticed in prophecy. They were first brought in by a class over whom Satan has entire control, who, “being past feeling [without any conviction of the Spirit of God] have given themselves over unto lasciviousness, to work all uncleanness with greediness.” If God’s professed people had not greatly departed from Him, there would now be a marked difference between their dress and that of the world. The small bonnets, exposing the face and head, show a lack of modesty. The hoops are a shame. The inhabitants of earth are growing more and more corrupt, and the line of distinction between them and the Israel of God must be more plain, or the curse which falls upon worldlings will fall on God’s professed people.  {1T 188.3}

I was directed to the following scriptures. Said the angel: “They are to instruct God’s people.” 1 Timothy 2:9, 10: “In like manner also, that women adorn themselves in modest apparel, with shamefacedness and sobriety; not with broided hair, or gold, or pearls, or costly array; but (which becometh women professing godliness) with good works.” 1 Peter 3:3-5: “Whose adorning let it not be that outward adorning of plaiting the hair, and of wearing of gold, or of putting on of apparel; but let it be the hidden man of the heart, in that which is not corruptible, even the ornament of a meek and quiet spirit, which is in the sight of God of great price. For after this manner in the old time the holy women also, who trusted in God, adorned themselves.” {1T 189.1}

Young and old, God is now testing you. You are deciding your own eternal destiny. Your pride, your love to follow the fashions of the world, your vain and empty conversation, your selfishness, are all put in the scale, and the weight of evil is fearfully against you. You are poor, and miserable, and blind, and naked. While evil is increasing and taking deep root, it is choking the good seed which has been sown in the heart; and soon the word that was given concerning Eli’s house will be spoken to the angels of God concerning you: Your sins “shall not be purged with sacrifice nor offering forever.” Many, I saw, were flattering themselves that they were good Christians, who have not a single ray of light from Jesus. They know not what it is to be renewed by the grace of God. They have no living experience for themselves in the things of God. And I saw that the Lord was whetting His sword in heaven to cut them down. Oh, that every lukewarm professor could realize the clean work that God is about to make among His professed people! Dear friends, do not deceive yourselves concerning your condition. You cannot deceive God. Says the True Witness: “I know thy works.” The third angel is leading up a people, step by step, higher and higher. At every step they will be tested.  {1T 189.2}

The plan of systematic benevolence [Appendix.] is pleasing to God. I was pointed back to the days of the apostles, and saw that God laid the plan by the descent of His Holy Spirit, and that by the gift of prophecy He counseled His people in regard to a system of benevolence. All were to share in this work of imparting of their carnal things to those who ministered unto them in spiritual things. They were also taught that the widows and fatherless had a claim upon their charity. Pure and undefiled religion is defined, To visit the widows and fatherless in their affliction, and to keep unspotted from the world. I saw that this was not merely to sympathize with them by comforting words in their affliction, but to aid them, if needy, with our substance. Young men and women to whom God has given health can obtain a great blessing by aiding the widow and the fatherless in their affliction. I saw that God requires young men to sacrifice more for the good of others. He claims more of them than they are willing to perform. If they keep themselves unspotted from the world, cease to follow its fashions, and lay by that which the lovers of pleasure spend in useless articles to gratify pride, and give it to the worthy afflicted ones, and to sustain the cause, they will have the approval of Him who says, “I know thy works.”  {1T 190.1}

There is order in heaven, and God is well pleased with the efforts of His people in trying to move with system and order in His work on earth. I saw that there should be order in the church of God, and that system is needed in carrying forward successfully the last great message of mercy to the world. God is leading His people in the plan of systematic benevolence, and this is one of the very points to which God is bringing up His people which will cut the closest with some. With them this cuts off the right arm, and plucks out the right eye, while to others it is a great relief. To noble, generous souls the demands upon them seem very small, and they cannot be content to do so little. Some have large possessions, and if they lay by them in store for charitable purposes as God has prospered them, the offering seems to them like a large sum. The selfish heart clings as closely to a small offering as to a larger one, and makes a small sum look very large. {1T 191.1}

I was pointed back to the commencement of this last work. Then some who loved the truth could consistently talk of sacrificing. They devoted much to the cause of God, to send the truth to others. They have sent their treasure beforehand to heaven. Brethren, you who have received the truth at a later period, and who have large possessions, God has called you into the field, not merely that you may enjoy the truth, but that you may aid with your substance in carrying forward this great work. And if you have an interest in this work, you will venture out and invest something in it, that others may be saved by your efforts, and you reap with them the final reward. Great sacrifices have been made and privations endured to place the truth in a clear light before you. Now God calls upon you, in your turn, to make great efforts and to sacrifice in order to place the truth before those who are in darkness. God requires this. You profess to believe the truth; let your works testify to the fact. Unless your faith works, it is dead. Nothing but a living faith will save you in the fearful scenes which are just before you.  {1T 191.2}

I saw that it is time for those who have large possessions to begin to work fast. It is time that they were not only laying by them in store as God is nowprospering them, but as He has prospered them. In the days of the apostles, plans were especially laid that some should not be eased and others burdened. Arrangements were made that all should share equally in the burdens of the church of God according to their several abilities. Said the angel: “The ax must be laid at the root of the tree.” Those who, like Judas, have set their hearts upon earthly treasure will complain as he did. His heart coveted the costly ointment poured upon Jesus, and he sought to hide his selfishness under a pious, conscientious regard for the poor: “Why was not this ointment sold for three hundred pence, and given to the poor?” He wished that he had the ointment in his possession; it would not thus be lavished upon the Saviour. He would apply it to his own use; sell it for money. He prized his Lord just enough to sell Him to wicked men for a few pieces of silver. As Judas brought up the poor as an excuse for his selfishness, so professed Christians, whose hearts are covetous, will seek to hide their selfishness under a put-on conscientiousness. Oh, they fear that in adopting systematic benevolence we are becoming like the nominal churches! “Let not thy left hand know what thy right hand doeth.” They seem to have a conscientious desire to follow exactly the Bible as they understand it in this matter; but they entirely neglect the plain admonition of Christ: “Sell that ye have, and give alms.” {1T 192.1}

“Take heed that ye do not your alms before men, to be seen of them.” Some think this text teaches that they must be secret in their works of charity. And they do but very little, excusing themselves because they do not know just how to give. But Jesus explained it to His disciples as follows: “Therefore when thou doest thine alms, do not sound a trumpet before thee, as the hypocrites do in the synagogues and in the streets, that they may have glory of men. Verily I say unto you, they have their reward.” They gave to be regarded noble and generous by men. They received praise of men, and Jesus taught His disciples that this was all the reward they would have. With many, the left hand does not know what the right hand does, for the right hand does nothing worthy of the notice of the left hand. This lesson of Jesus to His disciples was to rebuke those who wished to receive glory of men. They performed their almsgiving at some very public gathering; and before doing this, a public proclamation was made heralding their generosity before the people; and many gave large sums merely to have their name exalted by men. And the means given in this manner was often extorted from others, by oppressing the hireling in his wages, and grinding the face of the poor. {1T 193.1}

I was shown that this scripture does not apply to those who have the cause of God at heart, and use their means humbly to advance it. I was directed to these texts: “Let your light so shine before men, that they may see your good works, and glorify your Father which is in heaven.” “By their fruits ye shall know them.” I was shown that Scripture testimony will harmonize when it is rightly understood. The good works of the children of God are the most effectual preaching that the unbeliever has. He thinks that there must be strong motives that actuate the Christian to deny self, and use his possessions in trying to save his fellow men. It is unlike the spirit of the world. Such fruits testify that the possessors are genuine Christians. They seem to be constantly reaching upward to a treasure that is imperishable.  {1T 193.2}

With every gift and offering there should be a suitable object before the giver, not to uphold any in idleness, not to be seen of men or to get a great name, but to glorify God by advancing His cause. Some make large donations to the cause of God while their brother who is poor, may be suffering close by them, and they do nothing to relieve him. Little acts of kindness performed for their brother in a secret manner would bind their hearts together, and would be noticed in heaven. I saw that in their prices and wages the rich should make a difference in favor of the afflicted and widows and the worthy poor among them. But it is too often the case that the rich take advantage of the poor, reaping every benefit that is to be gained, and exacting the last penny for every favor. It is all written in heaven. “I know thy works.” {1T 194.1}

The greatest sin which now exists in the church is covetousness. God frowns upon His professed people for their selfishness. His servants have sacrificed their time and strength to carry them the word of life, and many have shown by their works that they prize it but lightly. If they can help the servant of God just as well as not, they sometimes do it; but they often let him pass on, and do but little for him. If they employ a day laborer, he must be paid full wages. But not so with the self-sacrificing servant of God. He labors for them in word and doctrine; he carries the heavy burden of the work on his soul; he patiently shows from the word of God the dangerous errors which are hurtful to the soul; he enforces the necessity of immediately tearing up the weeds which choke the good seed sown; he brings out of the storehouse of God’s word things new and old to feed the flock of God. All acknowledge that they have been benefited; but the poisonous weed, covetousness, is so deeply rooted that they let the servant of God leave them without ministering to him of their temporal things. They have prized his wearing labor just as highly as their acts show. Says the True Witness: “I know thy works.”  {1T 194.2}

I saw that God’s servants are not placed beyond the temptations of Satan. They are often fearfully beset by the enemy, and have a hard battle to fight. If they could be released from their commission, they would gladly labor with their hands. Their labor is called for by their brethren; but when they see it so lightly prized, they are depressed. True, they look to the final settlement for their reward, and this bears them up; but their families must have food and clothing. Their time belongs to the church of God; it is not at their own disposal. They sacrifice the society of their families to benefit others; and yet some who are benefited by their labors are indifferent to their wants. I saw that it is doing injustice to such to let them pass on and deceive themselves. They think they are approved of God, when He despises their selfishness. Not only will these selfish ones be called to render an account to God for the use they have made of their Lord’s money, but all the depression and heartache which they have brought upon God’s chosen servants, and which have crippled their efforts, will be set to the account of the unfaithful stewards. {1T 195.1}

The True Witness declares: “I know thy works.” The selfish, covetous heart will be tested. Some are not willing to devote to God a very small portion of the increase of their earthly treasure. They would start back with horror if you should speak of the principal. What have they sacrificed for God? Nothing. They profess to believe that Jesus is coming; but their works deny their faith. Every person will live out all the faith he has. Falsehearted professor, Jesus knows thy works. He hates your stinted offerings, your lame sacrifices. {1T 195.2}