Bizonyságtételek I. kötet - 4. bizonyságtétel 32. A rostálás

32. A rostálás

1857. november 20-án megmutatták nekem Isten népét, és láttam, hogy erősen meg voltak rázva. Néhányan erős hittel és gyötrődve könyörögtek Istenhez. Arcuk sápadt, mély aggodalomtól elgyötört volt, s elárulta benső küzdelmüket. Rettenthetetlenség és mély komolyság ült arcukon, s nagy verejtékcseppek peregtek homlokukról. Arcuk olykor fölvidult Isten jóváhagyásától, majd az előbbi komoly, buzgó, aggódó kifejezés tért vissza.

„Fújjátok meg a harsonát a Sionon, szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést! Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet, hívjátok egybe a véneket. A tornác és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái és mondják: Légy kegyelmes, óh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, hogy uralkodjanak rajtuk a pogányok. Miért mondanák a népek között: Hol az ő Istenük?” Jóel 2:15-17.

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek, álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok Tisztítsátok meg kezeteket ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveteket ti kétszívűek! Szomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok, a ti nevetésetek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” Jakab 4:7-10.

„Térjetek eszetekre, és eszméljetek fel, ti arcátlan nemzet, mielőtt szülne a végzés (mint a polyva száll tova az a nap) míg rátok nem jön az Úr haragjának tüze, míg rátok nem jön az Úr haragjának napja! Keressétek az Urat mindnyájan, e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekedtek, keressétek az igazságot,keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztatok az Úr haragjának napján!” Sofóniás 2:3.

Gonosz angyalok sürgölődtek körülöttük, sötétségüket igyekezve rájuk erőltetni, el próbálták takarni tekintetük elől Jézust, és a környező sötétségre terelni szemüket, hogy ne bízzanak Istenben, majd morogjanak ellene. Egyetlen biztonságuk az volt, ha fölfelé tekintettek. Angyalok vigyáztak Isten népére, s amint az ördög angyalai ezekre az aggódókra sűrítették a mérgező légkört, a mennyei angyalok szüntelen legyeztek fölöttük szárnyukkal, hogy eloszlassák a sűrű sötétséget.

Néhányan, láttam, nem vettek részt a gyötrődésben és könyörgésben. Közönyösnek és nemtörődömnek látszottak. Nem álltak ellene a körülöttük terjengő sötétségnek, és az sűrű fellegként zárta őket körül.

Isten angyalai magukra hagyták őket, és azok segítségére siettek, akik teljes erejükkel küzdöttek a gonosz angyalok ellen, s azzal igyekeztek segíteni magukon, hogy kitartóan Istenhez kiáltottak. Az angyalok otthagyták azokat, akik nem igyekeztek segíteni magukon, és szemem elől veszítettem őket. Amint az imádkozok folytatták komoly kiáltásaikat, időről-időre Jézustól áradó fénysugár ragyogott rájuk bátorításul, és felvidította arcukat.

Megkérdeztem, mit jelent a rázás/rostálás, amit láttam. Közölték, hogy a szókimondó bizonyságtétel váltja ki; amit az igaz tanú tanácsol a laodiceaiaknak. Ez majd megteszi hatását a befogadó szívére. Arra vezeti, hogy magasra emelje a zászlót, és az elegyítetlen igazságot hirdesse. Néhányan nem viselik el a félreérthetetlen bizonyságot. Fellázadnak ellene, ez okozza majd a rostálást Isten népe közt. Az igaz tanú bizonyságtételének félig sem engedelmeskednek. Félvállról vagy teljesen semmibe vesszük az ünnepélyes bizonyságtételt, melyen a gyülekezet sorsa fordul. E bizonyságtételnek mély bűnbánatra kell vezetnie, és aki valóban befogadja, engedelmeskedni fog annak, s megtisztul.

Az angyal rám szólt: „Hallgasd!” Rövidesen hangot hallottam, sok gyönyörű, édes és összecsendülő hangszerek hangjához hasonlót. Felülmúlt minden zenét, amit valaha is hallottam. Telve volt könyörülettel, megértéssel és magasztos, szent örömmel. Mélyen átjárja egész valómat. Az angyal megszólalt: „Odanézz!”
Figyelmem azokra fordult, akiket oly hatalmasan felráztak. Megmutatta nekem az előbb még lelkük gyötrelme miatt síró és imádkozó embereket. Megkettőzték körülöttük az őrző angyalok csoportját, és tetőtől talpig fegyverbe öltöztek. Ütemesen léptek, szilárdan, mint valamely katonai egység. Arcukon tükröződött a kiállott, késhegyig menő harc, a kínos küzdelem, melyen átestek. De a kegyetlen belső küzdelemben megnyűtt arcuk most a menny fényétől és dicsőségétől ragyogott. Győztek, és ez a legmélyebb hálát, és szent, magasztos örömet váltott ki belőlük.

A csoport megcsappant. Némelyek ki lettek rostálva, s az út szélén lemaradtak. („Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál vagy hév. így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen.” Jelenések 3:15-17) A hanyagok, a közönyösek, akik nem csatlakoztak a győzelmet és üdvösséget oly nagyra becsülőkhöz, hogy kitartóan könyörögjenek és gyötrődjenek érte, vereséget szenvedtek, és hátra maradtak a sötétségben. Helyüket azonban rögtön mások foglalták el: elfogadták az igazságot, és beléptek a sorokba. A gonosz angyalok még mindig szorongatták őket, de nem volt hatalmuk felettük. („Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annak okáért vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába. És felsaruzván lábatokat a békesség evangéliumának készségével; mindezekhez felvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; az üdvösség sisakját is felvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.” Efézus 6:12-18)

Hallottam a fegyverzetbe öltözöttek hangját. Nagy hatalommal szólták az igazságot. Eredményeket értek el. Láttam a megkötözötteket. Némely feleséget férje kötött gúzsba, némely gyermeket pedig szülei. A becsületesek, akiket eddig visszatartottak, vagy megakadályozták, hogy meghallgassák az igazságot, most mohón megragadják azt. Mit sem félnek többé rokonaiktól. Csakis az igazságnak van tekintélye előttük. Értékesebb és becsesebb az nekik, mint az élet. Eddig is szomjazták és éhezték az igazságot.

Megkérdeztem, mi okozta a nagy változást? Az angyal felelt: „A késői eső üdítőn hull Isten jelenlétéből; a harmadik angyal hangos kiáltása!”

A választottakat nagy hatalom kísérte. Az angyal szólt: „Nézd!”
Figyelmem a gonoszokra és hitetlenekre fordult. Igen izgatottak voltak. Az Isten népét kísérő lelkesedés és hatalom felizgatta és dühítette őket. Zűrzavar, kavarodás uralkodott mindenfelé. Láttam, hogy lépéseket tettek e csoport, az Isten erejével és világosságával járók ellen. A sötétség sűrűsödött körülöttük, mégis ott álltak, Istentől jóváhagyva, benne bízva. Láttam megdöbbenve őket. Aztán azt hallottam, hogy komolyan kiáltottak Istenhez. Nem szűntek meg kiáltozni sem éjjel, sem nappal. („Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Talán sokáig fogja tűrni? Mondom néktek: Hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De mikor eljön az embernek Fia, gondoljátok, talál-e hitet a földön?” Lukács 18:7-8. Vesd össze Jelenések 14:14-15-tel.) E szavak ütötték meg fülemet: „Isten, legyen meg akaratod! Ha ez dicsőítené meg nevedet, nyisd meg a menekülés útját néped előtt! Ments ki minket a pogányok közül! Halálra szántak bennünket, de karod szabadulást hozhat.” Csak ennyire emlékszem a szavakból. Mindnyájan mélyen átérezték értéktelenségüket, és teljesen alávetették magukat Isten akaratának. Mégis, akár Jákob, kivétel nélkül valamennyien buzgón könyörögtek, és küzdöttek a szabadulásért.

Komoly, buzgó kiáltásuk kezdete után a sajnálkozó angyalok rögtön segítségükre siettek volna, de a magas termetű, parancsnokló angyal nem engedte őket. így szólt: „Isten akarata még nem telt be. Ki kell inniuk a poharat. Meg kell keresztelkedniük a keresztséggel.”

Nemsokára Isten hangját hallottam, mely megrázta az eget s földet. Hatalmas földrengés volt. Épületek dőltek össze, és omlottak le mindenfelé. Akkor diadalmas győzelmi kiáltást hallottam, hangosat, dallamosat és világosat. Ránéztem a csoportra, mely röviddel ezelőtt oly nyomorúságban és szolgaságban élt. Kiszabadultak a fogságból. Dicső fény ragyogott rájuk. Mily szépek voltak most! Minden fáradtság és gond nyoma eltűnt; egészség és szépség sugárzott az arcokról. Ellenségeik – a körülöttük levő pogányok – halottként estek össze. Nem tudták elviselni a megszabadított szentekre ragyogó fényt. Ez a fény és dicsőség nem mozdult róluk el, míg Jézus meg nem jelent az ég felhőiben. A hűséges, kipróbált csoport szempillantás alatt elváltozott, dicsőségről dicsőségre. A sírok megnyíltak, és a szentek halhatatlanságba öltözötten jöttek elő. így kiáltottak: „Győzelem a halál és a sír fölött”, és az élő szentekkel együtt elragadtattak Urunkhoz a levegőbe, és közben gazdag, dallamos dicsőítő és győzelmi kiáltások törek elő minden halhatatlan ajakról.

(„Az Úr szózata zeng a Sionon, Jeruzsálemben hallatja szavát, ég és föld megremeg belé. De népének mentsvára az Úr, Izráel fiai számára menedék.” Jóel 4:16. Vesd össze Zsidók 12:16, és Jelenések 16:17-tel.)

Chapter 32—The Shaking

November 20, 1857, I was shown the people of God, and saw them mightily shaken. Some, with strong faith and agonizing cries, were pleading with God. Their countenances were pale, and marked with deep anxiety, expressive of their internal struggle. Firmness and great earnestness were expressed in their countenances, while large drops of perspiration fell from their foreheads. Now and then their faces would light up with the marks of God’s approbation, and again the same solemn, earnest, anxious look would settle upon them. [“Blow the trumpet in Zion, sanctify a fast, call a solemn assembly: gather the people, sanctify the congregation, assemble the elders.... Let the priests the ministers of the Lord, weep between the porch and the altar and let them say, Spare Thy people, O Lord, and give not Thine heritage to reproach, that the heathen should rule over them: wherefore should they say among the people, where is their God?” Joel 2:15-17.  {1T 179.3}

“Submit yourselves therefore to God. Resist the devil, and he will flee from you. Draw nigh to God, and he will draw nigh to you. Cleanse your hands, ye sinners; and purify your hearts, ye double-minded. Be afflicted, and mourn, and weep: let your laughter be turned to mourning, and your joy to heaviness. Humble yourselves in the sight of the Lord, and he shall lift you up.” James 4:7-10.

“Gather yourselves together, yea, gather together, O nation not desired; before the decree bring forth, before the day pass as the chaff, before the fierce anger of the Lord come upon you, before the day of the Lord’s anger come upon you. Seek ye the Lord, all ye meek of the earth, which have wrought his judgment; seek righteousness, seek meekness: It may be ye shall be hid in the day of the Lord’s anger.” Zephaniah 2:1-3.]

Evil angels crowded around them, pressing their darkness upon them, to shut out Jesus from their view, that their eyes might be drawn to the darkness that surrounded them, and they distrust God and next murmur against Him. Their only safety was in keeping their eyes directed upward. Angels of God had charge over His people, and as the poisonous atmosphere from the evil angels was pressed around these anxious ones, the heavenly angels were continually wafting their wings over them, to scatter the thick darkness. {1T 180.1}

Some, I saw, did not participate in this work of agonizing and pleading. They seemed indifferent and careless. They were not resisting the darkness around them, and it shut them in like a thick cloud. The angels of God left these, and I saw them hastening to the assistance of those who were struggling with all their energies to resist the evil angels, and trying to help themselves by calling upon God with perseverance. But the angels left those who made no effort to help themselves, and I lost sight of them. As the praying ones continued their earnest cries, a ray of light from Jesus would at times come to them, to encourage their hearts, and light up their countenances.  {1T 180.2}

I asked the meaning of the shaking I had seen, and was shown that it would be caused by the straight testimony called forth by the counsel of the True Witness to the Laodiceans. This will have its effect upon the heart of the receiver, and will lead him to exalt the standard and pour forth the straight truth. Some will not bear this straight testimony. They will rise up against it, and this will cause a shaking among God’s people. {1T 181.1}

The testimony of the True Witness has not been half heeded. The solemn testimony upon which the destiny of the church hangs has been lightly esteemed, if not entirely disregarded. This testimony must work deep repentance, and all that truly receive it will obey it and be purified. {1T 181.2}

Said the angel: “List ye!” Soon I heard a voice that sounded like many musical instruments, all in perfect strains, sweet and harmonious. It surpassed any music I had ever heard. It seemed to be so full of mercy, compassion, and elevating, holy joy. It thrilled through my whole being. Said the angel: “Look ye!” My attention was then turned to the company I had seen, who were mightily shaken. I was shown those whom I had before seen weeping and praying with agony of spirit. The company of guardian angels around them had been doubled, and they were clothed with an armor from their head to their feet. They moved in exact order, firmly, like a company of soldiers. Their countenances expressed the severe conflict which they had endured, the agonizing struggle they had passed through. Yet their features, marked with severe internal anguish, now shone with the light and glory of heaven. They had obtained the victory, and it called forth from them the deepest gratitude, and holy, sacred joy.  {1T 181.3}

The numbers of this company had lessened. Some had been shaken out, and left by the way. [“I know thy works, that thou art neither cold nor hot: I would thou wert cold or hot. So then because thou art lukewarm, and neither cold nor hot, I will spew thee out of My mouth. Because thou sayest, I am rich, and increased with goods, and have need of nothing; and knowest not that thou art wretched, and miserable, and poor, and blind, and naked.” Revelation 3:15-17.] The careless and indifferent, who did not join with those who prized victory and salvation enough to perseveringly plead and agonize for it, did not obtain it, and they were left behind in darkness, but their numbers were immediately made up by others taking hold of the truth and coming into the ranks. Still the evil angels pressed around them, but they could have no power over them. [“For we wrestle not against flesh and blood, but against principalities, against powers, against the rulers of the darkness of this world, against spiritual wickedness in high places. [Or, “Wicked spirits in heavenly places,” as in the margin.] Wherefore take unto you the whole armor of God, that ye may be able to withstand in the evil day, and having done all, to stand. Stand therefore, having your loins girt about with truth, and having on the breastplate of righteousness; and your feet shod with the preparation of the gospel of peace; above all, taking the shield of faith, wherewith ye shall be able to quench all the fiery darts of the wicked. And take the helmet of salvation, and the sword of the Spirit, which is the word of God: praying always with all prayer and supplication in the spirit, and watching thereunto with all perseverance and supplication for all saints.” Ephesians 6:12-18.] {1T 182.1}

I heard those clothed with the armor speak forth the truth in great power. It had effect. I saw those who had been bound; some wives had been bound by their husbands, and some children had been bound by their parents. The honest who had been held or prevented from hearing the truth, now eagerly laid hold of it. All fear of their relatives was gone. The truth alone was exalted to them. It was dearer and more precious than life. They had been hungering and thirsting for truth. I asked what had made this great change. An angel answered: “It is the latter rain, the refreshing from the presence of the Lord, the loud cry of the third angel.”  {1T 182.2}

Great power was with these chosen ones. Said the angel: “Look ye!” My attention was turned to the wicked, or unbelievers. They were all astir. The zeal and power with the people of God had aroused and enraged them. Confusion, confusion was on every side. I saw measures taken against this company, who had the power and light of God. Darkness thickened around them, yet there they stood, approved of God, and trusting in Him. I saw them perplexed. Next I heard them crying unto God earnestly. Through the day and night their cry ceased not. [“And shall not God avenge his own elect, which cry day and night unto him, though he bear long with them? I tell you that he will avenge them speedily. Nevertheless when the son of man cometh, shall he find faith on the earth?” Luke 18:7, 8. See also Revelation 14:14, 15.] I heard these words: “Thy will, O God, be done! If it can glorify Thy name, make a way of escape for Thy people! Deliver us from the heathen round about us! They have appointed us unto death; but Thine arm can bring salvation.” These are all the words that I can bring to mind. All seemed to have a deep sense of their unworthiness, and manifested entire submission to the will of God. Yet like Jacob, every one, without an exception, was earnestly pleading and wrestling for deliverance. {1T 183.1}

Soon after they had commenced their earnest cry, the angels, in sympathy, would have gone to their deliverance. But a tall, commanding angel suffered them not. Said he: “The will of God is not yet fulfilled. They must drink of the cup. They must be baptized with the baptism.” {1T 183.2}

Soon I heard the voice of God which shook the heavens and the earth. [“The Lord also shall roar out of zion, and utter his voice from Jerusalem; and the heavens and the earth shall shake: but the Lord will be the hope of His people, and the strength of the children of Israel.” Joel 3:16. See also Hebrews 12:26; Revelation 6:17.] There was a mighty earthquake. Buildings were shaken down, and fell on every side. I then heard a triumphant shout of victory, loud, musical, and clear. I looked upon this company, who, a short time before, were in such distress and bondage. Their captivity was turned. A glorious light shone upon them. How beautiful they then looked! All weariness and marks of care were gone; health and beauty were seen in every countenance. Their enemies, the heathen around them, fell like dead men. They could not endure the light that shone upon the delivered, holy ones. This light and glory remained upon them until Jesus was seen in the clouds of heaven, and the faithful, tried company were changed in a moment, in the twinkling of an eye, from glory to glory. The graves were opened and the saints came forth, clothed with immortality, crying: “Victory over death and the grave!” and together with the living saints they were caught up to meet their Lord in the air, while rich, musical shouts of glory and victory proceeded from every immortal tongue. {1T 184.1}