4. bizonyságtétel (1857)
27. Fiatal szombattartók
1857. augusztus 22-én a Monterey imaházban (Michigan állam) az Úr megmutatta nekem, hogy sokan még nem hallották meg Jézus hangját, a megmentő üzenet nem vert gyökeret lelkükben és nem hozott megújulást életükben. Sok fiatalban nem él Jézus lelkülete. Nem lakik szívükben Isten szeretete, ezért Isten Lelke és a megváltás helyett, sokféle bűnös, önző gyöngeségük győzedelmeskedik.
Akikben valóban Jézus vallása él, azok nem szégyellik azt, és nem félik hordozni a keresztet a tapasztaltabbak előtt. Ha őszintén vágyódnak igazak lenni, vágyni fognak mindenféle segítségre, amit az idősebb keresztényektől kaphatnak. Örülni fognak, ha az idősebbek segítenek nekik. Akinek szívét Isten Lelke tüzesíti át, azokat jelentéktelen ügyek nem fogják hátráltatni keresztény ösvényükön. Kimondják, amit Isten Lelke munkál bennük. Énekelni és imádkozni is fogják. A vallás hiánya, a szent élet hiánya az, ami visszatartja a fiatalokat a fejlődésben. Életük elítéli őket. Tudják, hogy nem élnek keresztények módjára, azért nincs önbizalmuk Isten vagy a gyülekezet előtt.
Miért fesztelenebbek a fiatalok, mikor az idősebbek nincsenek jelen? – Mert hasonlóak között vannak. Mindegyik azt gondolja, hogy van olyan jó, mint a többi. Egyikük se üti meg a mértéket, de egymáshoz mérik, egymással hasonlítják össze magukat, és nem gondolnak az egyetlen, tökéletes, igaz mértékkel. Jézus az igaz minta. Önfeláldozó élete a példaképünk.
Láttam, hogy mily kevéssé tanulmányozzák, mily kevéssé becsülik a mintát. A fiatalok mily keveset szenvednek, vagy mily kevéssé tagadják meg magukat vallásukért! Alig törődnek az áldozathozatallal. E téren egyáltalán nem követik a mintát. Láttam, hogy életük azt hirdeti, hogy ki kell elégítenem magamat! Megengedem magamnak a hiúságot, divatot. Feledik a fájdalmak férfiát, aki tudta, mi a szenvedés. Jézus szenvedése a Gecsemánéban, mikor nagy vércseppeket izzadt a kertben, a töviskorona, mely átszúrta szent homlokát, nem indítja meg őket. Zsibbadttá lettek. Érzékenységük eltompult, s teljesen elvesztették az értük hozott nagy áldozat tudatát. Végig tudják hallgatni a kereszt történetét, hogy miként verték Isten Fiának kezébe, lábába a kegyetlen szögeket, és nem rázza meg őket lelkük mélyéig.
Az angyal így szólt: „Ha ilyenek bejutnának Isten városába, és megmondanák neki, hogy annak minden gazdag szépsége és dicsősége övék lesz örök örömre, nem lenne fogalmuk, hogy mily drágán vették meg számukra ezt az örökséget. Sosem értenék meg a Megváltó szeretetének páratlan mélységeit. Nem ittak a pohárból, nem keresztelkedtek meg a keresztséggel. Ha ott lakoznának, zavarnák a mennyet. Csak akik részt vettek Isten Fiának, szenvedéseiben, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a bárány vérében, azok tudnak igazán örülni a menny leírhatatlan dicsőségének és páratlan szépségeinek.”
A szükséges előkészület hiánya ki fogja zárni az ifjú hitvallók többségét, mert nem készek elég lelkiismeretesen és lelkesen küzdeni, hogy elnyerjék az Isten népére váró szent nyugalmat. Nem akarják őszintén bevallani bűneiket, hogy bocsánatot nyerjenek, s eltöröltessenek vétkeik. E bűnök rövidesen teljes iszonyatosságukban jönnek a felszínre. Isten szeme nem szunnyad. Minden bűnt ismer, a halandó szem elől rejtetteket is. A bűnösök jól tudják, mily bűnöket kell bevallaniuk, hogy lelkük tisztán álljon Isten előtt. Jézus most alkalmat ad nekik, hogy alázattal bűnvallomást tegyenek, és bűnbánatot tartsanak, s engedelmességgel, s igazság szerinti élettel tisztítsák meg életüket. Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a helytelenségeket, és bevalljuk bűneinket, vagy a bűnös Isten haragjának napján látja viszont azokat.
A szülők túlságosan megbíznak gyermekeikben. Holott gyakran, amikor megbíznak bennük, a gyermekek titkos vétkekkel terheltek. Szülők, féltő gondoskodással őrködjetek gyermekeitek fölött. Intsétek, dorgáljátok és tanácsoljátok őket, mikor felkeltek és mikor megpihentek, mikor kimentek és mikor bejöttök, „parancsra új parancs, szabályra új szabály, itt egy kicsit, ott egy kicsit”. Fékezzétek meg gyermekeiteket, mikor még fiatalok. Sok szülő sajnálatosan elhanyagolja ezt. Nem szilárdak és határozottak. Eltűrik, hogy olyanok legyenek, mint a világiak, azt az öltözködést szeressék, azokkal barátkozzanak, akik gyűlölik az igazságot, és akiknek mérgező a befolyása.
Láttam, hogy a keresztény szülőknek mindig határozott elvben kell egynek lenniük gyermekeik irányításában. Ezen a téren néhány szülő hibás, nem alkotnak egységet. Néha az apa, de gyakrabban az anya a hibás ebben. Az elnéző anya kényeztet, és túl sokat enged meg gyermekeinek. Az apának legtöbbnyire munkába kell járnia, és magukra hagyni gyermekeit. Az anya befolyása lesz a döntő. Példája hatalmasan alakítja gyermekei jellemét.
Némelyik túl elnéző anya olyan helytelenségeket tűr meg gyermekeiben, amiket pillanatra sem lenne szabad megengednie. A gyermekek helytelenségeit olykor elrejtik az apa előtt. Ruházati cikkeket vagy más kényeztetést enged meg, azzal a hallgatólagos megállapodással, hogy az apának nem szabad megtudnia, mert helytelenítené. Ezzel hatásosan csalásra tanítja gyermekeit. Ha az apa rájön a helytelenségekre, kifogásokat hoznak fel előtte, és csak a fele igazságot mondják meg. Az anya nem becsületes. Nem gondol arra, hogy az apa ugyanúgy szívén viseli a gyermekek javát, mint ő, és nem lenne szabad eltitkolni előtte a helytelenségeket és gyöngeségeket, hanem helyrehozni, míg fiatalok. Eltitkolják a bajokat. A gyerekek tudnak a szülők közti egység hiányáról, ami megteszi hatását rájuk. Fiatalon kezdenek csalni, eltitkolni, és más megvilágításban mondani el a dolgokat nemcsak apjuknak, hanem anyjuknak is. A kiszínezés szokássá válik; kikerekített hazugságokat mondanak anélkül, hogy lelkiismeretük komolyan elítélné vagy dorgálná őket.
Ezek a helytelenségek azzal kezdődtek, hogy az anya rejteget dolgokat az apa előtt, holott ő is szívén viseli gyermekeik jellem alakulását. Az apával mindent meg kell beszélni. Mindent nyíltan megmondani neki. De az ellenkezője történik, hogy elrejtsék a gyermekek helytelen tetteit, bátorítják őket a csalásban, félrevezetésben, az igazmondás és becsület hiányában.
Ezeknek a fiataloknak egyetlen reménye – akár hitvalló keresztények, akár nem –, ha alaposan megtérnek. Egész jellemüknek meg kell változnia. Meggondolatlan anyák, tudjátok-e, hogy gyermekeitek egész vallásos életére kihat, ahogyan fiatal korukban tanítjátok őket? Fékezzétek meg őket fiatalon! Tanítsátok meg őket, hogy engedelmeskedjenek nektek, és készebbek lesznek engedelmességet tanulni Isten követelményei iránt. Bátorítsátok őket az igazmondásra és becsületességre. Soha ne adjatok alkalmat, hogy kétségbe vonhassák őszinteségeteket és pontos igazmondásotokat.
Láttam, hogy a fiatalok hitvallók, mégsem örvendeznek Isten megmentő hatalmának. Hiányzik belőlük a vallás, az üdvösség. Jaj, az üres, haszontalan szavak, melyeket kiejtenek! Pontos és félelmetes feljegyzéseket tartanak nyilván róluk, s a halandókat a szerint fogják megítélni, amit földi életükben tettek. Fiatal barátaim, tetteitek és üres szavaitok ott állnak a könyvben. Nem az örökkévaló dolgokról beszélgettetek, hanem erről, arról s másról – közönséges világi beszélgetések, amivel a keresztényeknek nem lenne szabad belebocsátkozniuk. Mindez ott áll a könyvben.
Láttam, hogyha ti, fiatalok, teljesen meg nem változtok, alaposan meg nem tértek, nincs reményetek a mennyre. Megmutatták nekem, hogy a vallást és igazságot valló fiataloknak alig fele tért meg igazán. Ha megtértek volna, gyümölcsöt teremnének Isten dicsőségére. Sokan légből kapott, igazi alapok nélküli reménységre támaszkodnak. A forrás nem tiszta, ezért az abból eredő patakok sem azok. Tisztítsd meg a forrást, és a patakok is tiszták lesznek. Ha szívünk igaz, szavaink, ruházatunk, tetteink mind igazak lesznek. Hiányzik belőletek az igazi istenfélelem. Nem gyaláznám meg mesteremet azzal, hogy kereszténynek nevezzenek valakit, aki nemtörődöm, sekélyes és nem imádkozik. De mennyire nem! A keresztény legyőzi gyöngeségeit és szenvedélyeit, indulatait. Van gyógyír a bűntől beteg lélekre. Ez a gyógyír Jézus. Drága üdvözítőnk! Kegyelme elégséges a leggyöngébbnek is, és a legerősebbnek is részesülnie kell abban, hogy el ne pusztuljon.
Láttam, hogyan tehetünk szert erre a kegyelemre. Menj be szobádba, s könyörögj Istenhez: „Teremts bennem új szívet, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” Légy lelkiismeretes és őszinte! Sokat tehet az igaznak odaadó könyörgése. Ha imádkozol, küzdj, mint Jákob! Gyötrődj. Jézus a kertben nagy vércseppeket izzadt. Neked is meg kell feszítened erődet. Ne gyere ki szobádból, míg Istenben erősnek nem érzed magad. Aztán légy éber, s míg őrködsz és imádkozol, el tudod nyomni gonosz hajlamaidat. Isten kegyelme meg tud, és meg is fog jelenni benned.
Isten őrizzen, hogy megszűnjek figyelmeztetni benneteket. Fiatal barátaim, keressétek az Urat teljes szívetekből. Gyertek lelkesen, és mikor őszintén érzitek, hogy Isten segítsége nélkül pusztulás vár rátok, ha úgy sóvárogtok utána, mint a szarvas a folyóvizekre, akkor az Úr gyorsan megerősít titeket. Akkor békességetek minden értelmet felül fog múlni. Ha üdvözülni akartok, imádkoznotok kell. Szakítsatok időt rá. Imáitokat ne siessétek el, és ne legyetek felületesek. Könyörögjetek Istenhez, hogy munkáljon bennetek alapos javulást, hogy Lelkének gyümölcsei éljenek bennetek, s világosságotok fényleni fog a világban. Ne legyetek Isten ügyének kerékkötői és átkai: segítség, áldás lehettek! Sátán azt mondja, hogy nem örvendezhettek teljesen és szabadon a megváltásnak? Ne higgyetek neki!
Láttam, hogy minden keresztény előjoga, hogy örvendezzék Isten Lelke mély indításainak. Édes, mennyei béke fogja átitatni gondolataitokat, és szeretni fogtok Istenről, és a mennyről elmélkedni. Lakomázni fogtok igéjének dicső ígéretein. De először győződjetek meg, hogy elindultatok a keresztény ösvényen. Légy biztos, hogy megteszed az első lépéseket az örök életre vezető úton. Ne hagyjátok megcsalni magatokat. Attól tartok, sőt tudom, hogy sokan nem tudjátok, mi a vallás. Bizonyos izgalmat, bizonyos érzelmet tapasztaltatok, de sose értettétek meg a bűn rémes voltát. Sohasem jöttetek rá elveszett állapototokra, és nem fordultatok el keserű bánkódással gonosz útjaitoktól. Nem haltatok meg a világnak. Még mindig kedvelitek gyönyöreit. Szerettek világi dologról beszélgetni. De ha Isten igazságára terelődik a szó, nincs mondanivalótok. Miért a nagy csönd? Miért vagytok oly beszédesek, ha világi dolgok kerülnek a szőnyegre, s oly csöndesek, ha arról beszélgetnek, amit szíveteken kellene hordoznotok, aminek egész lelketeket le kellene kötnie. Nem él bennetek Isten igazsága.
Láttam, hogy sokaknak tetszetős a hitvallása, de belül romlottak. Ne ámítsátok hát magatokat, hamis szívű hitvallók. Isten a szívre tekint. „A szív bőségéből szól a száj.” Láttam, hogy az ilyenek szívében a világ lakik. Jézus vallása viszont nem él bennünk. Ha a hitvalló keresztények jobban szeretik Jézust a világnál, szívesen beszélnek róla, legjobb barátjukról, akire legfőbb szeretetük összpontosul. Amikor rádöbbentek elveszett s pusztuló állapotukra, ő sietett segítségükre. Mikor elfáradtak, és a bűn megterhelte őket, hozzá fordultak. Elvette a bűntudatukat és a vétkük terhét, elvette bánatukat és gyászukat és megfordította szeretetük egész folyamát. Amit valamikor szerettek most gyűlölik, és amit gyűlöltek, most szeretik.
Végbement-e benned ez a nagy változás? Ne hagyjátok megcsalni magatokat. Vagy soha számra nem venném Krisztus nevét, vagy neki adnám egész szívemet és oszthatatlan szeretetemet. A legmélyebb hálának kell eltöltenie minket, amiért Jézus elfogadja ezt áldozatként. Ő mindent magának követel. Mikor annyira visz, hogy engedelmeskedünk követelményeinek, és mindent föladunk, akkor, és csakis akkor, át fog ölelni kegyelmének karjával. De mit is adunk, amikor mindent odaadunk? Bűnszennyezte lelkünket, hogy kegyelmével megtisztítsa, szeplőtlenné tegye, és páratlan szeretetével megmentsen a haláltól. Láttam, hogy mégis akadnak, akiknek nehezükre esik odaadni mindent. Szégyellem, ha beszélni hallok erről, szégyellem, ha leírva látom.
Önmegtagadást, lemondást emlegettek? Mit adott értünk Krisztus? Mikor nehéznek találod minden feladását, menj a Kálváriára, és sírj gondolatod fölött. Nézd megváltód kegyetlen szögektől szaggatott kezét és lábát, hogy kimoshasson vérével a bűnből.
Akik érzik Isten kényszerítő szeretetét, nem kérdik, milyen keveset adhatnak, hogy elnyerhessék a mennyei jutalmat, nem érdeklődnek a legkisebb mérték után, hanem a Megváltójuk akaratával való teljes azonosság a céljuk. Lelkes kívánsággal mindent átengednek, és annak értékével arányos buzgalomról tesznek tanúságot, ami után törekednek. Mi az a cél? A halhatatlanság, az örök élet.
Ifjú barátaim, jónéhányatok sajnálatos módon megcsalatnak. Kevesebbel elégedtek meg, mint a tiszta, szeplőtlen vallás. Szeretnélek felrázni benneteket. Isten angyalai igyekeznek felkelteni titeket. Ó, bárcsak Isten igéjének fontos igazságai veszélyetek tudtára ébresztenének, és rávezetnének, hogy alaposan vizsgáljátok meg magatokat! Szívetek még érzéki. Nem vetitek alá magukat Isten törvényének, és nem is vagytok képesek erre. Érzéki szíveteknek meg kell változnia, és akkor olyan szépséget fedeztek majd fel a szent életben, hogy vágyni fogtok utána, miként a szarvas a folyóvizekre. Akkor szeretni fogjátok Istent és szeretni törvényét. Akkor Krisztus igája édes lesz, terhe pedig könnyű. Noha próbák érnek, de ha ezeket jól elviselitek, csak még becsesebbé teszik utatokat. A halhatatlan örökség az önmegtagadó keresztényre vár.
Láttam, hogy a keresztényeknek nem szabad túl nagy értéket tulajdonítaniuk, sem túlságosan függniük érzelmeik boldog csapongásától. Az érzelmek nem mindig megbízható vezetők. A kereszténynek meg kell tanulnia elvből szolgálni Istent. Nem szabad hagyniuk, hogy érzelmeik uralják őket. Ezzel gyakorolni és növelni fogják hitüket. Megmutatták nekem, hogy az Úrban gyökerező béke és öröm lesz gyümölcse. De életük legnagyobb boldogsága, ha másokkal jót, ha másokat boldoggá tehetnek. Ez a boldogság tartós.
Sok fiatalnak nem határozott elve az Isten-szolgálat. Nem gyakorolják hitüket. Minden múló felhő sötétbe borítja őket. Nincs bennük kitartás. Nem növekednek a kegyességben. Látszatra tartják meg Isten parancsolatait. Olykor formailag imádkoznak is, és keresztényeknek hívják őket. Szüleik annyira aggódnak értük, hogy elfogadnak bármit, ami kedvezőnek látszik. Nem fáradoznak értük, nem tanítják őket, hogy az érzéki gondolkodásnak meg kell halnia. Buzdítják őket, hogy járjanak a gyülekezetbe, és játsszák meg magukat, de nem tanítják meg őket, hogy szorgalmasan kutassák át szívüket, vizsgálják meg magukat, és vessenek számot, mit is jelent kereszténynek lenni.
Az eredmény az, hogy a fiatalok kereszténynek vallják magukat a nélkül, hogy eléggé szemügyre vennék indítékaikat. így szól az igaz tanú: „Vajha hideg volnál, vagy hév, így mivel lágymeleg vagy, és sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” Sátán azt akarja, hogy névleges keresztények legyetek, mert ez jobban megfelel szándékának. Ha istenfélelmetek formális, és nem valódi, fel tud használni, hogy másokat is ebbe az önámító állapotba csalogasson. Akadnak majd szegény lelkek, akik a Biblia mértéke helyett rátok néznek, s csak a ti szintetekig fejlődnek. Annyira jók, mint ti, és ezzel megelégednek.
Gyakran buzdítják a fiatalokat, hogy végezzék kötelességüket, beszéljenek vagy imádkozzanak az összejövetelen, hogy haljanak meg a hiúságnak. Lépten-nyomon sürgetik őket. Az ilyen vallás mit sem ér. Változtassátok meg érzéki szíveteket, és nem lesz többé oly fárasztó Istent szolgálni, ti hideg szívű hitvallók. A ruházkodás minden szerelme és a megjelenés hiúsága elmúlik. A tükör előtt hajatok csinosításával töltött időt imára, és szívetek kutatására kellene fordítanotok. A megszentelt szívben nem lesz hely a külső díszítgetésnek, hanem a belső ékesség, a keresztény kegyesség – Isten Lelke gyümölcseinek buzgó, aggódó keresése fogja betölteni.
Isten küldötte így szól: „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából s aranynak felrakásából, vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.” Győzzétek le az érzéki gondolkodást, tökéletesítsétek életeteket, és akkor nem fogjátok bálványozni szegény halandó testeteket. Ha szívetek megújul, meg fog látszani külső megjelenéseteken is. Ha Krisztus lesz bennünk a dicsőség reménysége, oly páratlan szépségeket fedezünk fel benne, hogy lelkünk őt fogja szeretni. Hozzá fog ragaszkodni, őt választja szeretete tárgyául, s mert őt csodálja, elfeledi magát. Jézust dicsőítitek és csodáljátok majd, magatokat pedig le fogjátok kicsinyelni és alázni. Mert a hitvallás e nélkül a mély szeretet nélkül csak üres szó, száraz alakiság, és súlyos teher. Sokan közületek megtarthatják a vallás fogalmát fejükben, a külső vallásosságot, mikor a szív nem tisztult meg. Isten viszont a szívet nézi. „Nincsen olyan teremtmény, amely nyilvánvaló ne volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akiről mi beszélünk.” Megelégszik-e mással, mint a belsőnkben élő igazsággal? Minden igazán megtért ember magán fogja viselni az érzéki gondolkodás felett kivívott győzelem félreérthetetlen jelét.
Világosan beszélek. Nem hinném, hogy ez elijeszti az igaz keresztényt. Nem szeretném, ha bárki közületek Üdvözítőtökben jól megalapozott remény nélkül érkezne a nyomorúság idejéhez. Tökéljétek el, hogy felkutatjátok legrosszabb oldalatokat. Győződjetek meg, hogy örökségetek van odafönn. Bánjatok igazságosan lelketekkel. Ne feledjétek, hogy Jézus olyan gyülekezetet akar Atyja elé állítani, melyen sem szeplő, sem ránc, sem semmi efféle nincsen.
Honnan tudjátok, hogy Isten elfogadott? Tanulmányozzátok Igéjét imádkozó szívvel. Ne tegyétek félre más könyv kedvéért. A Szentírás meggyőz a bűnről. Világosan megmutatja az Üdvösség útját. Szemetek elé tárja a ragyogó és dicső jutalmat. Kijelenti a tökéletes Üdvözítőt, és megtanít, hogy csakis határtalan könyörületén át várhatjuk el az üdvösséget.
Ne hanyagoljátok el a titkos imát, mert ez a vallás lelke. Buzgó, lángoló imával könyörögjetek lelketek tisztaságáért. Könyörögjetek oly komolyan és mohón, mint földi életetekért könyörögnétek, ha kockán forogna. Maradjatok Isten színe előtt, amíg kimondhatatlan vágyakozás nem fogan bennetek az üdvösség után, és el nem nyeritek bűneitek bocsánatának édes bizonyítékát.
Nem szabad komolytalanul vennünk az örök élet reménységét. Oly tárgy ez, amelyet Isten és magunk közt kell elintéznünk – elintéznünk az örökkévalóságra. A látszólagos reménység, ha alaptalan, romlástoknak fog bizonyulni. Mivel Isten szava szerint álltok vagy buktok, ezért ott keressetek bizonyságtételt esetetekre. Ott fedezhetitek fel, mit kell tennetek, hogy keresztények legyetek. Ne vegyétek le fegyverzeteteket, a csatateret se hagyjátok el, amíg győzelmet nem arattok, amíg nem diadalmaskodtok Üdvözítőtök által.
Number Four—Testimony for the Church
Chapter 27—Young Sabbathkeepers
August 22, 1857, at the house of prayer in Monterey, Michigan, I was shown that many have not yet heard the voice of Jesus, and the saving message has not taken hold of the soul and worked a reformation in the life. Many of the young have not the spirit of Jesus. The love of God is not in their hearts, therefore all the natural besetments hold the victory instead of the Spirit of God and salvation. {1T 154.1}
Those who really possess the religion of Jesus will not be ashamed nor afraid to bear the cross before those who have more experience than they. They will, if they earnestly long to be right, desire all the help they can get from older Christians. Gladly will they be helped by them; hearts that are warmed by love to God will not be hindered by trifles in the Christian course. They will talk out what the Spirit of God works in. They will sing it out, pray it out. It is the lack of religion, lack of holy living, that makes the young backward. Their life condemns them. They know they do not live as Christians should, therefore they have not confidence toward God, or before the church. {1T 154.2}
Why the young feel more liberty when the older ones are absent is: They are with those of their kind. Each thinks he is as good as the other. All fail of the mark, but measure themselves by themselves, and compare themselves among themselves, and neglect the only perfect and true standard. Jesus is the true Pattern. His self-sacrificing life is our example. {1T 154.3}
I saw how little the Pattern was studied, how little exalted before them. How little do the young suffer, or deny self, for their religion! To sacrifice is scarcely thought of among them. They entirely fail of imitating the Pattern in this respect. I saw that the language of their lives is: Self must be gratified, pride must be indulged. They forget the Man of Sorrows, who was acquainted with grief. The sufferings of Jesus in Gethsemane, His sweating as it were great drops of blood in the garden, the platted crown of thorns that pierced His holy brow, do not move them. They have become benumbed. Their sensibilities are blunted, and they have lost all sense of the great sacrifice made for them. They can sit and listen to the story of the cross, hear how the cruel nails were driven through the hands and feet of the Son of God, and it does not stir the depths of the soul. {1T 155.1}
Said the angel: “If such should be ushered into the city of God, and told that all its rich beauty and glory was theirs to enjoy eternally, they would have no sense of how dearly that inheritance was purchased for them. They would never realize the matchless depths of a Saviour’s love. They have not drunk of the cup, nor been baptized with the baptism. Heaven would be marred if such should dwell there. Those only who have partaken of the sufferings of the Son of God, and have come up through great tribulation, and have washed their robes and made them white in the blood of the Lamb, can enjoy the indescribable glory and unsurpassed beauty of heaven.” {1T 155.2}
The want of this necessary preparation will shut out the greater portion of young professors, for they will not labor earnestly and zealously enough to obtain that rest that remains for the people of God. They will not honestly confess their sins, that they may be pardoned and blotted out. These sins in a short time will be revealed in just their enormity. God’s eye does not slumber. He knows every sin that is hidden from mortal eye. The guilty know just what sins to confess that their souls may be clean before God. Jesus is now giving them opportunity to confess, to repent in deep humility, and purify their lives by obeying and living out the truth. Now is the time for wrongs to be righted and sins to be confessed, or they will appear before the sinner in the day of God’s wrath. {1T 155.3}
Parents generally put too much confidence in their children; for often when the parents are confiding in them, they are in concealed iniquity. Parents, watch your children with a jealous care. Exhort, reprove, counsel them when you rise up and when you sit down, when you go out and when you come in, line upon line, precept upon precept, here a little, and there a little. Subdue your children when they are young. With many parents this is sadly neglected. They do not take as firm and decided a stand as they should in regard to their children. They suffer them to be like the world, to love dress, and associate with those who hate the truth and whose influence is poisonous. By so doing they encourage in their children a worldly disposition. {1T 156.1}
I saw that there should always be a fixed principle with Christian parents to be united in the government of their children. There is a fault in this respect with some parents—a lack of union. The fault is sometimes with the father, but oftener with the mother. The fond mother pets and indulges her children. The father’s labor calls him from home often, and from the society of his children. The mother’s influence tells. Her example does much toward forming the character of the children. {1T 156.2}
Some fond mothers suffer wrongs in their children which should not be allowed in them for a moment. The wrongs of the children are sometimes concealed from the father. Articles of dress or some other indulgence is granted by the mother with the understanding that the father is to know nothing about it, for he would reprove for these things. {1T 156.3}
Here a lesson of deception is effectually taught the children. Then if the father discovers these wrongs, excuses are made and but half the truth told. The mother is not openhearted. She does not consider as she should that the father has the same interest in the children as herself, and that he should not be kept ignorant of the wrongs or besetments that ought to be corrected in them while young. Things have been covered. The children know the lack of union in their parents, and it has its effect. The children begin young to deceive, cover up, tell things in a different light from what they are to their mother, as well as their father. Exaggeration becomes habit, and blunt falsehoods come to be told with but little conviction or reproof of conscience. {1T 157.1}
These wrongs commenced by the mother’s concealing things from the father, who has an equal interest with her in the character their children are forming. The father should have been consulted freely. All should have been laid open to him. But the opposite course, taken to conceal the wrongs of the children, encourages in them a disposition to deceive, a lack of truthfulness and honesty. {1T 157.2}
The only hope of these children, whether they profess religion or not, is to be thoroughly converted. Their whole character must be changed. Thoughtless mother, do you know, as you teach your children, that their whole religious experience is affected by their teaching when young? Subdue them young; teach them to submit to you, and the more readily will they learn to yield obedience to the requirements of God. Encourage in them a truthful, honest disposition. Let them never have occasion to doubt your sincerity and exact truthfulness. {1T 157.3}
I saw that the young profess, but do not enjoy, the saving power of God. They lack religion, lack salvation. And, oh, the idle, unprofitable words they speak! There is a faithful, fearful record kept of them, and mortals will be judged according to the deeds done in the body. Young friends, your deeds and your idle words are written in the book. Your conversation has not been on eternal things, but upon this, that, and the other—common, worldly conversation that Christians should not engage in. It is all written in the book. {1T 157.4}
I saw that unless there is an entire change in the young, a thorough conversion, they may despair of heaven. From what has been shown me, there are not more than half of the young who profess religion and the truth who have been truly converted. If they had been converted they would bear fruit to the glory of God. Many are leaning upon a supposed hope without a true foundation. The fountain is not cleansed, therefore the streams proceeding from that fountain are not pure. Cleanse the fountain, and the streams will be pure. If the heart is right, your words, your dress, your acts, will all be right. True godliness is lacking. I would not dishonor my Master so much as to admit that a careless, trifling, prayerless person is a Christian. No; a Christian has victory over his besetments, over his passions. There is a remedy for the sin-sick soul. That remedy is in Jesus. Precious Saviour! His grace is sufficient for the weakest; and the strongest must also have His grace or perish. {1T 158.1}
I saw how this grace could be obtained. Go to your closet, and there alone plead with God: “Create in me a clean heart, O God; and renew a right spirit within me.” Be in earnest, be sincere. Fervent prayer availeth much. Jacoblike, wrestle in prayer. Agonize. Jesus, in the garden, sweat great drops of blood; you must make an effort. Do not leave your closet until you feel strong in God; then watch, and just as long as you watch and pray you can keep these evil besetments under, and the grace of God can and will appear in you. {1T 158.2}
God forbid that I should cease to warn you. Young friends, seek the Lord with all your heart. Come with zeal, and when you sincerely feel that without the help of God you perish, when you pant after Him as the hart panteth after the water brooks, then will the Lord strengthen you speedily. Then will your peace pass all understanding. If you expect salvation, you must pray. Take time. Be not hurried and careless in your prayers. Beg of God to work in you a thorough reformation, that the fruits of His Spirit may dwell in you, and you shine as lights in the world. Be not a hindrance or curse to the cause of God; you can be a help, a blessing. Does Satan tell you that you cannot enjoy salvation, full and free? Believe him not. {1T 158.3}
I saw that it is the privilege of every Christian to enjoy the deep movings of the Spirit of God. A sweet, heavenly peace will pervade the mind, and you will love to meditate upon God and heaven. You will feast upon the glorious promises of His word. But know first that you have begun the Christian course. Know that the first steps are taken in the road to everlasting life. Be not deceived. I fear, yea, I know, that many of you know not what religion is. You have felt some excitement, some emotion, but have never seen sin in its enormity. You have never felt your undone condition and turned from your evil ways with bitter sorrow. You have never died to the world. You still love its pleasures; you love to engage in conversation on worldly matters. But when the truth of God is introduced, you have nothing to say. Why so silent? Why so talkative upon worldly things, and so silent upon the subject that should most concern you—a subject that should engage your whole soul? The truth of God does not dwell in you. {1T 159.1}
I saw that many are fair in their profession, while within is corruption. Deceive not yourselves, falsehearted professors. God looks at the heart. “Out of the abundance of the heart the mouth speaketh.” The world, I saw, is in the heart of such, but the religion of Jesus is not there. If professed Christians love Jesus better than the world, they will love to speak of Him, their best Friend, in whom their highest affections are centered. He came to their aid when they felt their lost and perishing condition. When weary and heavy-laden with sin, they turned unto Him. He removed their burden of guilt and sin, took away their sorrow and mourning, and turned the whole current of their affections. The things they once loved, they now hate; and the things they hated, they now love. {1T 159.2}
Has this great change taken place in you? Be not deceived. I would never name the name of Christ, or I would give Him my whole heart, my undivided affections. We should feel the deepest gratitude that Jesus will accept this offering. He demands all. When we are brought to yield to His claims, and give up all, then, and not till then, will He throw around us His arms of mercy. But what do we give when we give all? A sin-polluted soul for Jesus to purify, to cleanse by His mercy, and to save from death by His matchless love. And yet I saw that some thought it hard to give up all. I am ashamed to hear it spoken of, ashamed to write it. {1T 160.1}
Do you talk about self-denial? What did Christ give for us? When you think it hard that Christ requires all, go to Calvary, and weep there over such a thought. Behold the hands and feet of your Deliverer torn by the cruel nails that you may be washed from sin by His own blood! {1T 160.2}
Those who feel the constraining love of God do not ask how little may be given in order to obtain the heavenly reward; they ask not for the lowest standard, but aim at a perfect conformity to the will of their Redeemer. With ardent desire they yield all, and manifest zeal proportionate to the value of the object of which they are in pursuit. What is the object? Immortality, eternal life. {1T 160.3}
Young friends, many of you are sadly deceived. You have been satisfied with something short of pure and undefiled religion. I want to arouse you. The angels of God are trying to arouse you. Oh, that the important truths of the word of God may arouse you to a sense of your danger, and lead you to a thorough examination of yourselves! Your hearts are yet carnal. They are not subject to the law of God, neither indeed can be. These carnal hearts must be changed, and you see such beauty in holiness that you will pant after it as the hart panteth after the water brooks. Then you will love God and love His law. Then the yoke of Christ will be easy and His burden light. Although you will have trials, yet these trials, well borne, only make the way more precious. The immortal inheritance is for the self-denying Christian. {1T 160.4}
I saw that the Christian should not set too high a value, or depend too much, upon a happy flight of feeling. These feelings are not always true guides. It should be the study of every Christian to serve God from principle, and not be ruled by feeling. By so doing, faith will be brought into exercise, and will increase. I was shown that if the Christian lives a humble, self-sacrificing life, peace and joy in the Lord will be the result. But the greatest happiness experienced will be in doing others good, in making others happy. Such happiness will be lasting. {1T 161.1}
Many of the young have not a fixed principle to serve God. They do not exercise faith. They sink under every cloud. They have no power of endurance. They do not grow in grace. They appear to keep the commandments of God. They make now and then a formal prayer and are called Christians. Their parents are so anxious for them that they accept anything which appears favorable, and do not labor with them, and teach them that the carnal mind must die. They encourage them to come along and act a part; but they fail to lead them to search their own hearts diligently, to examine themselves, and to count the cost of what it is to be a Christian. The result is, the young profess to be Christians without sufficiently trying their motives. {1T 161.2}
Says the True Witness: “I would thou wert cold or hot. So then because thou art lukewarm, and neither cold nor hot, I will spew thee out of My mouth.” Satan is willing that you should be Christians in name, for you can suit his purpose better. If you have a form and not true godliness, he can use you to decoy others into the same self-deceived way. Some poor souls will look to you, instead of looking to the Bible standard, and will come up no higher. They are as good as you, and are satisfied. {1T 162.1}
The young are often urged to do duty, to speak or pray in meeting; urged to die to pride. Every step they are urged. Such religion is worth nothing. Let the carnal heart be changed, and it will not be such drudgery, ye coldhearted professors, to serve God. All that love of dress and pride of appearance will be gone. The time that you spend standing before the glass preparing the hair to please the eye, should be devoted to prayer and searching of heart. There will be no place for outward adornment in the sanctified heart; but there will be an earnest, anxious seeking for the inward adorning, the Christian graces—the fruits of the Spirit of God. {1T 162.2}
Says the apostle: “Whose adorning let it not be that outward adorning of plaiting the hair, and of wearing of gold, or of putting on of apparel; but let it be the hidden man of the heart, in that which is not corruptible, even the ornament of a meek and quiet spirit, which is in the sight of God of great price.” {1T 162.3}
Subdue the carnal mind, reform the life, and the poor mortal frame will not be so idolized. If the heart is reformed, it will be seen in the outward appearance. If Christ be in us the hope of glory, we shall discover such matchless charms in Him that the soul will be enamored. It will cleave to Him, choose to love Him, and in admiration of Him, self will be forgotten. Jesus will be magnified and adored, and self abased and humbled. But a profession, without this deep love, is mere talk, dry formality, and heavy drudgery. Many of you may retain a notion of religion in the head, an outside religion, when the heart is not cleansed. God looks at the heart; “all things are naked and opened unto the eyes of Him with whom we have to do.” Will He be satisfied with anything but truth in the inward parts? Every truly converted soul will carry the unmistakable marks that the carnal mind is subdued. {1T 162.4}
I speak plainly. I do not think this will discourage a true Christian; and I do not want any of you to come up to the time of trouble without a well-grounded hope in your Redeemer. Determine to know the worst of your case. Ascertain if you have an inheritance on high. Deal truly with your own soul. Remember that a church without spot, or wrinkle, or any such thing, will Jesus present to His Father. {1T 163.1}
How are you to know that you are accepted of God? Study His word prayerfully. Lay it not aside for any other book. This Book convinces of sin. It plainly reveals the way of salvation. It brings to view a bright and glorious reward. It reveals to you a complete Saviour, and teaches you that through His boundless mercy alone can you expect salvation. {1T 163.2}
Do not neglect secret prayer, for it is the soul of religion. With earnest, fervent prayer, plead for purity of soul. Plead as earnestly, as eagerly, as you would for your mortal life, were it at stake. Remain before God until unutterable longings are begotten within you for salvation, and the sweet evidence is obtained of pardoned sin. {1T 163.3}
The hope of eternal life is not to be received upon slight grounds. It is a subject to be settled between God and your own soul—settled for eternity. A supposed hope, and nothing more, will prove your ruin. Since you are to stand or fall by the word of God, it is to that word you must look for testimony in your case. There you can see what is required of you to become a Christian. Do not lay off your armor, or leave the battlefield until you have obtained the victory, and triumph in your Redeemer. {1T 163.4}
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése