Bizonyságtételek I. kötet - 5. bizonyságtétel 34-38.

34. Imaházak

Láttam, hogy sokan, akikre Isten javakat bízott, megengedhetőnek tartják, hogy két kézzel magukra költsék. Kellemes otthont rendeznek be maguknak. De amikor az örökkévalóságban lakozó hatalmas Isten imádására építenek házat, nincs miből visszaadni Isten nekik kölcsönzött javait. Nem mindenki törekszik erejét megfeszítve túltenni a többieken, hogy azzal mutassák ki Isten iránti hálájukat az igazságért, hogy minden tőlük telhetőt megtennének megfelelő imaházak építéséért. Néhányan a lehető legkevesebbet teszik. Kidobott pénznek tartják, amit arra a helységre költenek, ahol a magasságos Isten meglátogatja őket. Az így hozott áldozat nyomorék, nem kedves Istennek. Láttam, hogy sokkal jobban kedve telne benne, ha népe olyan okosságról tenne tanúságot, amikor neki épít házat, mint amikor a maguk házát tervezik. Isten megparancsolta Izráel fiainak, hogy áldozataik hibátlanok, szeplőtlenek, a nyáj legjava legyenek. Mindenkinek részt kellett vállalnia. Isten jelenlegi műve nagy kiterjedésű lesz. Ha házat építesz az Úrnak, ne kicsinyeld le sánta áldozataiddal. A legjobbat hozd Istennek épülő házába. Legyen az legjava annak, amid van. Viseld szíveden, hogy az imádság háza megfelelő és szép legyen. Többek szerint ez lényegtelen, mert az idő rövid. Ez esetben tedd ugyanazt otthon, és világi ügyeidben is.

Láttam, hogy Isten az ember hozzájárulása nélkül is fejleszteni tudná művét, de nem ez a szándéka. A jelen világ célja, hogy az ember próbaidejének színtere legyen. Azért él, hogy jellemet alakítson, melyet magával visz az örökkévaló világba. Az Úr elébe teszi a jót és a rosszat, és jövő sorsuk választásuktól függ. Krisztus eljött megváltoztatni az ember gondolatainak és szeretetének irányát. Fejtse le szeretetét világi kincseiről, s ruházza mennyeiekre. Lemondással dicsőíteni tudja Istent, aki súlyos áldozatot hozott az emberért. Most megvizsgálja, és próbára teszi, hogy lássa, követi-e Jézus példáját – áldoz-e embertársaira. Sátán és angyalai összefognak Isten népe ellen. Jézus viszont magának igyekszik megszentelni őket. Elvárja, hogy fejlesszék művét. Terve az, hogy amit rájuk bízott, használják értelmesen. „Adjátok el, amitek van, és adjatok alamizsnát” – ezt olvassuk szent igéjében. Isten szolgái keljenek fel, kiáltsanak teli torokból, ne kíméljék magukat, hirdessék népének hűtlenségét, Jákob házának bűneit. Isten művének terjeszkednie kell, és ha népe megfogadja tanácsát, nem marad nagy vagyonuk, a végső tűzözönre. Addigra mindnyájan ott gyűjtöttek kincset, ahol se moly, se rozsda nem emészt. Egyetlen lánc sem rögzíti szívüket a földhöz.

35. A példázatok tanulságai

5. A példázatok tanulságai

Tudtomra adták, hogy nem egészen értjük a talentumok példázatát. A tanítványok azért kapták e fontos tanítást, hogy az utolsó időkben élő keresztények okuljanak belőle. E talentumok nem csupán a szónoklás és Isten szava magyarázatának képességét jelképezik. Vonatkoznak a világi javakra is, melyet népére bízott. Akik az öt és két talentumot kapták, kereskedtek s megkettőzték, amit rájuk bíztak. Isten elvárja, hogy a jómódúak adják ki pénzüket kamatra Istenért – fektessék a műbe, hogy terjessze az igazságot. Ha az igazság befogadója életerős, akkor segít a vagyonával, hogy másokhoz is eljuttassák az igét. Így erőfeszítései, tekintélye és javai segítségével mások is elfogadják az igazságot, majd ők is munkálkodni kezdenek Istenért. Láttam, hogy Isten népe közül néhányan úgy tesznek, mint aki elásta pénzét. Nem adják oda javaikat, hogy Isten művében jót tegyenek. Sokan mondják, hogy az az övék, joguk van azt tenni vele, amit tetszik, és nem mentenek lelkeket az Úr pénzével tett okos igyekezetükkel. Az angyalok pontosan feljegyzik tetteiket, s mikor ítélet hangzik el Isten háza felett, mindenki ítéletét neve mellé jegyzik; és angyalokat bíznak meg, hogy az öldöklés idején ne kíméljék, hanem vágják le a hűtlen szolgákat. Amit rájuk bíztak, elveszik tőlük. Földi kincsük akkor el lesz söpörve, és mindent elveszítenek. A koronákat, melyeket viselhettek volna, ha hűségesek, azok fejére helyezik, akiket a hű szolgák megmentettek, mert ezek folyvást Istenért használták javaikat. Mindenkiért, akinek megmentését elősegítették, csillagot kapnak dicső koronájukra, és növelik örök jutalmukat.

Azt is láttam, hogy tanulságot kell levonnunk a hűtlen intéző példázatából is. „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak az örök hajlékokba.” Ha a földön Isten dicsőségére fordítjuk javainkat, kincseket gyűjtünk a mennyben, és amikor földi vagyonuk elfogyott, a hű intézőnek Jézus és az angyalok lesznek barátai, hogy befogadják őt az örök hajlékba.

„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az.” Aki világ tulajdonával hű – ami a kicsi – ha körültekintőn felhasználja, amit Isten kölcsön adott neki, hű lesz hitvallásához is. „Aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Aki visszatartja Istentől, amit kölcsön kapott, minden tekintetben hűtlen lesz Isten dolgaihoz. „Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná rátok az igazi kincset?” Ha hűtleneknek bizonyulunk abban, amit itt Isten kölcsönzött nekünk, nem adja nekünk a halhatatlan örökséget. „Ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda nektek, ami a tiétek?” Jézus üdvösséget vásárolt nekünk. Az üdvösség a miénk, de azért helyez minket ide próbaidőre, hogy lássa, méltónak bizonyulunk-e az örök életre? Isten azzal tesz próbára, hogy világi javakat bíz ránk. Ha hűségesen és nagylelkűn továbbadjuk ügyének támogatására, amit kölcsön adott nekünk, akkor ránk bízhatja a halhatatlan örökséget. „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” „Aki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete.”

Isten helyteleníti a hanyagságot, mellyel népe közül sokan világi ügyeiket intézik. Mintha teljesen szem elől veszítenék, hogy a kezükben levő vagyon Istené, és számot kell adniuk intézőségükről. Néhányan kuszáltan hagyják világi ügyeiket. Sátán ezt szemmel tartja, és megragadja a kínálkozó alkalmat, hogy sok vagyont kivegyen a szombattartók kezéből. A javak a gonosz oldalára kerülnek. Néhány öreg nem rendezi világi ügyeit. Váratlanul megbetegszenek és meghalnak. Gyermekeik öröklik a vagyont, akiket hidegen hagy az igazság. Ezzel Sátán a maga kedvére intézte az ügyet. „Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná rátok az igazi kincset?”

Elém tárták az ijesztő tényt, hogy Sátánnak és angyalainak több a beleszólása Isten hitvalló népe javaiba, mint az Úrnak. Az utolsó idők intézői értelmetlenek. Eltűrik, hogy Sátán ellenőrizze üzleti ügyeiket, és a maga oldalára terelje át azt, ami Isten ügye, és aminek ott kellene maradnia. Isten megjegyzi ezt, hűtlen intézők. Számadásra fog vonni titeket. Láttam, hogy Isten intézői hű és okos igazgatással rendben tarthatják világi ügyeiket. Különösen az idősek, betegesek és gyermektelenek előjoga olyan helyen tartani javaikat, ahol ha hirtelen elszólítanák őket, Isten ügyére használható fel. De azt is láttam, hogy Sátán és angyalai ujjongnak e területen elért sikerükön. Akiknek az üdvösség megfontolt örököseinek kellene lenniük, csaknem önként hagyják kisiklani kezükből, és az ellenség soraiba jutni Uruk pénzét. Ezzel Sátán országát erősítik, és ők mintha könnyen vennék ezt.

36. Jótállás hitetlenekért

Láttam, hogy Isten neheztelt népére, amiért hitetlenekért vállaltak kezességet. A következő szövegre hívták fel figyelmem: „Teljességgel megrontatik, aki kezes lesz az idegenért.” (Péld. 11:15) Hűtlen intézők! Másét ígérik oda – mennyei Atyjukét – és Sátán kész segíteni gyermekeit, és kicsavarni a javakat a hűtlen intézők kezéből. A szombattartóknak nem szabad hitetlenekkel társulni. Isten népe túlságosan megbízik az ismeretlenek szavában, kikéri tanácsukat, pedig nem lenne szabad. Az ellenség eszközévé teszi, és felhasználja őket Isten népének kifosztására.

Vannak, akik ügyetlenül intézik világi ügyeiket. Nincs meg bennük a kellő hozzáértés, és Sátán kihasználja őket. Ha ez a helyzet, ismerjék fel hiányosságukat. Legyenek elég szerények, hogy mielőtt terveiket nyélbe ütnék, megtanácskozzák testvérekkel, akikben megbíznak. Ehhez a szóhoz irányítottak: „Egymás terhét hordozzátok.” Néhányan nem elég alázatosak kikérni a járatosok tanácsát, míg tervük meg nem valósítják, és anyagi nehézségekbe nem ütköznek. Akkor megértik, hogy ki kell kérniük testvéreik tanácsát, de mennyivel súlyosabb már a teher, mint előbb lett volna.

A testvérek, ha el lehet kerülni, ne forduljanak bírósághoz, mert ezzel nagy előnyt adnak az ellenségnek, hogy belebonyolítsa, és zavarba ejtse őket. Jobb lenne, ha inkább veszteséggel kiegyeznének.

37. Eskütétel

Láttam, hogy Isten néhány gyermeke hibát követ el az eskükkel kapcsolatban. Ezt Sátán arra használja, hogy elnyomja őket, elvegye tőlük az Úr pénzét. Láttam, hogy Urunk szavai: „Egyáltalán ne esküdjetek”, nem érinti a bíróság előtt tett esküt. „Legyen a ti beszédetek: Úgy, úgy; nem, nem, ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.” Ez a mindennapi beszélgetésekre vonatkozik. Akad, aki nagyzol. Van, aki életére esküszik, mások fejükre esküsznek – oly bizonyos, mint ahogy itt állnak, nyakukat teszik rá. Van, aki az eget s a földet hívja tanúul, hogy amit mond, igaz. Van, aki „Isten engem úgy segéljen”-t mond, ha nem lenne igaz, amit mond. Jézus az efféle, mindennapos esküdözések ellen inti a tanítványokat.

Embereket helyezett fölénk kormányzóul, s törvényeket az emberek igazgatására. Ha a törvények nem léteznének, a világ állapota sokkal rosszabb lenne. Vannak jó, vannak rossz törvények. A rosszak nagyon szaporodnak, de eddig még nem kerültünk szorult helyzetekbe. Isten támogatni fogja népét a szilárdságban, és igéje elveinek élésében. Mikor a földi törvények ütköznek Isten szavával és törvényeivel, Istennek kell engedelmeskedniük, tekintet nélkül a következményekre. Ne engedelmeskedjünk országunk törvényének, amikor azt parancsolja, hogy rabszolgát vissza kell szolgáltatni tulajdonosának. Vállalnunk kell e törvény megsértésének következményeit. A rabszolga nem ember tulajdona. Isten a jogos ura, és embernek nincs joga elfogni, és magáénak követelni Isten keze munkáját.

Láttam, hogy az Úrnak még mindig van köze a földi törvényekhez. Míg Jézus a szenthelyen van, a kormányzók és az emberek is megérzik Isten fékező Lelkét. De nagymértékben Sátán ellenőrzi az embereket, s ha nem lennének földi törvények, sokkal többet kellene szenvednünk. Láttam, hogy amikor kimondottan szükséges, s felszólítják őket törvényes úton bizonyítani valamit, Isten gyermekei nem sértik meg az igét, ha ünnepélyesen Istent hívják tanúul, hogy amit állítanak, az színtiszta igazság.

Az ember nagyon romlott, ezért a törvényeket úgy szövegezik meg, hogy saját fejére hárítsa vissza a felelősséget. Vannak, akik nem félnek hazudni embertársaiknak. De arra tanították, és Isten féken tartó Lelke arra készteti őket, hogy félelmetes dolog Istennek hazudni. Ananiás és Zafira esetét hozhatjuk fel példának. Eskünél embertől Istenhez utalják át az ügyet, tehát, ha valaki hamisan esküszik, nem embernek, hanem Istennek hazudik, aki olvas szívükben, s mindig ismeri a tiszta igazságot. Törvényeink főbenjáró bűnnek tekintik a hamis esküt. Isten gyakran megbüntette a hamisan esküvőt, és előfordult, hogy még ajkán volt az eskü szava, a pusztító angyal már le is vágta őt. Ez a gonoszok rémületének bizonyult.

Láttam, hogy ha van ember, aki eskü alatt következetesen bizonyíthat, az a keresztény. A keresztény Isten arcának világosságában él. Erőről erőre jut. Mikor fontos dolgokban kell a bíróságnak döntenie, senki sem hívhatja nyugodtabban tanúnak Istent, mint a keresztény. Angyal szólított megjegyeznem, hogy Isten magára esküszik: 1 Mózes 22:16, Zsidók 6:13,17. Megesküdött Ábrahámnak (1 Mózes 26:3), Izsáknak (Zsoltár 105:9, Jeremiás 11:5) és Dávidnak (Zsoltár 132:11, Cselekedet 2:30). Isten elvárta Izráel gyermekeitől, hogy esküdjenek meg ember az embernek: 2Mózes 22:10-11. Jézus elítélésének napján alávetette magát az eskütételnek. A főpap megkérdezte: „Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk ha te vagy-e a Krisztus, az Istennek fia? Te mondád.” - felelte Jézus.

Ha Jézus, amikor tanítványait tanította, a törvényszéki esküről beszélt volna, akkor rendre utasította volna a főpapot, és jelenlevő követői okulására azt tette volna, amit hirdetett. Sátán örül, hogy néhányan hamis színben látják az eskütételt. Ez lehetőséget ad, hogy föléjük kerekedjék, elvegye tőlük Uruk pénzét. Isten intézői legyenek előrelátóbbak, tervezzenek jól, készüljenek kivédeni Sátán csapdáit, mivel erősebben fog mesterkedni, mint valaha.

Láttam, hogy néhányan előítéletet táplálnak kormányzóink és törvényeink iránt. Pedig törvények nélkül rémes lenne a világ. Isten határt szab kormányzóink elé, mert mindenki szíve a kezében van. A határokat nem engedi átlépni. Kormányzóink közül sokat ellenőriz Sátán, de láttam, hogy Istennek a kormányzók között is vannak eszközei. Néhányan majd megtérnek az igazsághoz. Jelenleg azt teszik, amit Isten akar. Sátán ügynökei javaslatokkal állnak elő, melyeket ha törvénnyé emelnének, Isten munkájának akadályai lennének, ami nagy gonoszságot teremne. A jó angyalok ilyenkor indítják Istennek eme ügyvivőit, hogy erős érvekkel szánjanak szembe a javaslatokkal; ezeknek Sátán eszközei ellene nem állhatnak. Isten néhány eszközének hatalmában fog állni, hogy gátat vessen sok-sok gonoszságnak. így a munka tovább fog folyni, míg a harmadik angyal üzenete be nem töltötte hivatását. A harmadik angyal hangos kiáltásakor ezek előtt az ügyvivők előtt lehetőség nyílik befogadni az igazságot. Néhányan megtérnek, és kitartanak a szentekkel a nyomorúság idején. Mikor Jézus kilép a szentek szentjéből, féken tartó Lelkét visszavonja a kormányoktól és emberektől. Átengedi őket a gonosz angyalok ellenőrzésének. Akkor Sátán javaslatára, és Sátán irányítása mellett olyan törvényeket hoznak, hogy ha azok a napok meg nem rövidülnének, senki meg nem menekülne.

38. Tévedések az étrendben

Kedves A. házaspár! Az Úr az ő jóságában jónak látta látomásban közölni, hogy mi a helyes. A megvilágított ügyek között rátok vonatkozó is volt. Láttam, hogy nem minden helyes nálatok. Az ellenség elpusztításotokra törekszik, s általatok másokra is hatni próbál. Láttam, hogy mindketten magas polcra helyezkedtetek, ahova Isten nem emelt, és mindketten úgy vélitek, hogy messze Isten népe előtt jártok. Láttam, hogy féltékenyen s gyanakodón néztek Battle Creek-re. Szeretnétek rávetni kezeteket, és aszerint alakítani tetteiket és viselkedésüket, amint ti látjátok helyesnek. Jelentéktelen dolgok ötlenek szemetekbe, melyeket nem értetek, melyekhez semmi közötök, s nem tartoznak rátok. Isten Battle Creek-en választott szolgáira bízta munkáját. Rájuk helyezte a mű terhét. A munka felügyeletével Isten angyalait bízták meg. Ha a dolgok nem folynak a megfelelő mederben, a mű vezetőit rója meg, és az ügy Isten rendje szerint halad tovább, egyének beavatkozása nélkül.

Láttam, hogy Isten önvizsgálatot kíván tőletek. Vegyétek szemügyre indítékaitokat. Áltatjátok magatokat. Külsőleg alázatosak vagytok, ami egyesekre megteszi hatását. Azt a véleményt kelti bennük, hogy fejlett keresztény életet éltek. De ha valaki sajátos nézeteiteket érinti, rögtön fellobbantok, és konok, csökönyös, megátalkodott szellem ütközik ki belőletek. Ez kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy nem vagytok igazán alázatosak.

Láttam, hogy helytelen elgondolásaitok vannak testetek sanyargatásáról. Megvonjátok magatoktól a tápláló ételeket. Ez arra a nézetre vezeti a gyülekezet egy részét, hogy Isten bizonyára veletek van, másképp nem lennétek oly igénytelenek és áldozatkészek. Láttam azonban, hogy egyik nézetetek sem tesz szentebbé. A pogányok is így tesznek, mégsem nyernek jutalmat. Isten szemében igen becses a megtört és alázatos szív. Láttam, hogy nézeteitek helytelenek e téren. Azt is láttam, hogy szemmel tartjátok a gyülekezetet, figyelitek őket, jelentéktelen dolgokon akad meg tekintetetek, holott magatokkal kellene törődnötök. Isten nem bízta rátok nyájának gondjait. Vélitek, hogy a gyülekezet lemaradt az úton, mert nem ért veletek egyet, és nem követik ugyanazt a merev vonalat, amelyről azt gondoljátok, hogy követnetek kell. Láttam, hogy saját és mások kötelességeivel kapcsolatban ámítjátok magatokat. Néhányan végletekig mentek az étrend tekintetében. Merev és túl egyhangú étrendjükkel ártanak egészségüknek. Betegségek kapnak lábra szervezetükben, és Isten temploma gyöngül.

Visszaterelték figyelmemet arra az időre, amikor Rochesterben laktunk. Láttam, hogy akkoriban nem ettünk elég tápláló ételt, és a betegség majdnem a sírba vitt minket. Láttam, hogy amint Isten álmot ad szeretteinek, szívesen nyújt nekik alkalmas táplálékot erejük növelésére. A mi indítékunk tiszta volt. Takarékoskodni akaratunk, hogy ki tudjuk adni a folyóiratot. Szegények voltunk. Láttam, hogy akkor a gyülekezet volt a hibás. A jómódúak szűkmarkúak, önzők voltak. Ha megtették volna a magukét, elviselhetőbbé tették volna terhünket. De mert némelyek kihúzták magukat, nekünk lett nehéz a terhünk, másoké meg könnyű. Láttam, hogy Isten senkitől sem vár el olyan rideg takarékosságot, ami gyöngítené és sértené Isten templomát. Kötelességeket és követelményeket találhatunk igéjében – a gyülekezet alázza meg magát, s bánkódjék lelkében, mégsem kell kereszteket ácsolnunk, s kötelességeket gyártanunk testünk sanyargatására, hogy alázatosak legyünk. Ez távol esik Isten szavától.

A nyomorúság ideje közvetlen előttünk áll. Akkor a könyörtelen szükség megköveteli Isten népétől az igénytelenséget – csak annyit enni, hogy éhen ne haljanak. De Isten előkészít minket erre az időre. Ezen a félelmetes napon ínségünk alkalmat ad Istennek, hogy elküldje erősítő hatalmát, s táplálja népét. Most viszont azt várja el, hogy kezünkkel dolgozzunk, mert az javunkra válik, és tegyünk félre aszerint, amint felvirágoztat, és vegyük ki részünket az igazság ügyének eltartásából. Ezt parancsolta meg azoknak, akiket nem hívott el kifejezetten igéjével és tanítással szolgálni, s idejüket arra szentelni, hogy hirdessék az élet és üdvösség útját.

A testi munkásoknak jól kell táplálkozni, hogy dolgozni tudjanak. Az igével és tanítással szolgálóknak is jól kell táplálkozni, mert Sátán és angyalai hadat viselnek ellenünk, hogy gyöngítsék őket. Amikor tehetik, pihentessék testüket és értelmüket a fárasztó munkától. Építsék fel erejüket tápláló, erősítő ételekkel, mert minden erejükre feltétlenül szükségük van. Láttam, hogy a legkevésbé sem dicsőíti Istent, ha népe közül bárki előteremti magának a nyomorúság idejét. A nyomorúság ideje közvetlen Isten népe előtt áll, s ő fogja fölkészíteni őket a félelmetes összecsapásra.

Láttam, hogy disznóhúsra vonatkozó nézeteitek ártalmatlanok lennének, ha magatoknak tartanátok őket. De ti főbenjáró kérdéssé tettétek ezt, és tetteitek félreérthetetlenül bizonyítják, hogy hisztek benne. Ha Isten elvárja népétől, hogy ne egyék disznóhúst, akkor meggyőzi őket erről. Ugyanolyan kész megmutatni becsületes gyermekeinek kötelességüket, mint olyan egyéneknek, akikre nem helyezte művének terhét. Ha a gyülekezet kötelessége abbahagyni a disznóhúsevést, Isten nemcsak két-három embernek fogja tudomására hozni. Meg fogja tanítani gyülekezetét kötelességére. Isten népet vezérel, nem itt-ott néhány különálló személyt, hogy az egyik ebben hisz, a másik meg abban. Isten angyalai nem hanyagolják el a rájuk bízott feladatot. A harmadik angyal elől jár, tisztítja a népet, és nekik vele kell haladniuk. Néhányan a népet vezető angyalok elé vágnak. Nekik azonban minden lépést meg kell tenniük visszafelé, és szelíden követniük, olyan ütemben, amint az angyalok vezetnek.

Láttam, hogy Isten angyalai nem vezetik gyorsabban népét, mint ahogyan be tudják fogadni, és a gyakorlatba ültetni a közölt, fontos igazságot. De néhány nyugtalan ember nehezíti saját életét. Mikor angyalok vezetik őket, kapkodva valami új után nyúlnak, Isten irányítása nélkül előre szaladnak, amivel zavart és viszályt keltenek a nyájban. Nem szólnak, nem cselekszenek egyetértéssel a testülettel. Láttam, hogy késedelem nélkül oda kell térnetek, ahol készek lesztek elfogadni a vezetést, ahelyett, hogy ti kívánnátok vezetni. Mert ha nem, Sátán közbelép, és vezet az ő útjára, az ő tanácsa követésére. Némelyek figyelik merev nézeteiteket, az alázat jelének tekintve azokat. Pedig csalódnak. Mindketten csak a megbánnivalókat gyűjtitek.

A. testvér! Természettől szűkkeblű, irigy vagy. Tizedet adsz a mentából, rutából, de hanyagolod a komolyabb dolgokat. Mikor a gazdag ifjú megkérdezte Jézustól, mit kell tennie, hogy elnyerje az örök életet, Jézus azt mondta neki: „Tartsd meg a parancsolatokat.” Az ifjú azt felelte, hogy megtartja. Jézus így szólt: „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, oszd ki a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; s jer, s kövess engem. Az ifjú e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága volt.”

Láttam, hogy némely nézeted helytelen. Isten takarékosságot vár el népétől, de ezt néhányan zsugoriságig nyújtották. Szeretném, ha igaz megvilágításban látnád ügyedet. Nincs meg benned az áldozathozatal Istennek kedves, igaz lelkülete. Másokat tartasz szemmel, másokat figyelsz, s ha nem térnek arra a merev útra, melyen jársz, semmit sem teszel értük. Lelketek elsorvad tévedéseitek mérgező leheletétől. Vakbuzgóság lelkülete él bennetek, ezt tévesztitek össze Isten Lelkével. A gonosz ámít titeket. Nem bírjátok elviselni az egyenes, metsző bizonyságtételt. Kedveled a sima beszédet, de ha valaki a te hibáidat rója, máris fellázad az önérzeted. Nem alázod meg magadat. Tökéletesedned kell. Tetteid, lelkületed – láttam – tévedéseidnek és annak gyümölcse, hogy véleményedet s elgondolásodat másokra igyekszel erőltetni, és azok ellen szegezed, akiket Isten hívott el a munka mezejére. Mindketten túlléptétek a határt.

Láttam, hogy véleményed szerint ezt vagy amazt az Úr elhívta a munka mezejére, pedig fogalmad sincs róla. Nem tudsz a szívekben olvasni. Ha mélyen ittál volna a harmadik angyal üzenetének igazságából, nem vennél magadnak bátorságot kijelenteni, kit hívott el Isten, és kit nem. Ha valaki jól tud imádkozni, beszélni, az nem bizonyítja, hogy Isten elhívta. Mindenki hat környezetére, s hatásának Isten mellett kell kardoskodnia. A kérdés, vajon ez vagy az a testvér a lelkekért végzett munkára szentelje-e idejét, igen-igen fontos, s egyedül Isten határozhatja meg, ki végezze ezt a komoly hivatást? Az apostolok idején is voltak jó keresztények, akik gyönyörűen tudtak imádkozni, és világosan beszélni. Az apostolok – bár hatalmuk volt a tisztátalan lelkek fölött, s meg tudták gyógyítani a betegeket – nem merték maguk választani a szent munkára Isten szószólóit. A Szentlélek félreérthetetlen bizonyítékára vártak. Láttam, hogy Isten választott szolgáira hárítja a döntést, ki felel meg a szent hivatásnak. A gyülekezettel egyetértve a Szentlélek jele kíséretében nekik kell eldönteniük, ki menjen, és ki alkalmatlan. Láttam, hogy ha itt-ott néhány emberre lenne bízva a döntés, hogy ki megfelelő e magasztos hivatásra, az eredmény zavar és nyugtalanság lenne.

Isten többször utasított, hogy senkit se buzdítsunk a munka mezejére lépni félreérthetetlen bizonyíték nélkül, hogy elhívta őket. Isten nem akarja alkalmatlanokra bízni nyájának terhét. Akiket Isten elhív, azoknak komoly keresztény, kipróbált és alkalmasnak bizonyult, megbízható ítélőképességű embereknek kell lenniük, akik meg merik dorgálni a bűnt a szelídség lelkületével, és tudják, hogy mint kell táplálni a nyájat. Isten a szívbe lát, és tudja, kit válaszon. A. testvér és testvérnő dönthetnek az ügyben, de óriásit tévedhetnek. Ítélőképességetek tökéletlen, nem lehet döntő az ügyben. Láttam, hogy elhúzódtok a gyülekezettől, s ha folytatjátok, el fogtok szakadni, mert Isten utatokra bocsát, hogy megsínyljétek utatok követését.

Isten most meghív, hogy helyesbítsétek tévedéseteket, vizsgáljátok meg indítékaitokat, s jöjjetek összhangba népével. (Mannsville, 1858. október 21.)

Chapter 34—Houses of Worship

I saw that many to whom God has entrusted means feel at liberty to use it freely for their own convenience in fitting up pleasant homes here; but when they build a house in which to worship the great God who inhabiteth eternity, they cannot afford to let Him have the use of the means which He has lent them. Each is not striving to excel the other in showing his gratitude to God for the truth by doing all he can to prepare a suitable place of worship; but some are trying to do just as little as possible; and they feel that the means is as good as lost which they spend in preparing a place for the Most High to visit them. Such an offering is lame, and not acceptable to God. I saw that it would be much more pleasing to God if His people would show as much wisdom in preparing a house for Him, as they do in their own dwellings. {1T 196.1}

The sacrifices and offerings of the children of Israel were commanded to be without blemish or spot, the best of the flock; and every one of the people was required to share in this work. The work of God for this time will be extensive. If you build a house for the Lord, do not offend and limit Him by casting in your lame offerings. Put the very best offering into a house built for God. Let it be the very best you have; show an interest to make it convenient and comfortable. Some think that this is of no consequence because time is so short. Then carry out the same in your dwellings, and in all your worldly arrangements. {1T 196.2}

I saw that God could carry on His work without any of man’s help; but this is not His plan. The present world is designed as a scene of probation for man. He is here to form a character which will pass with him into the eternal world. Good and evil are placed before him, and his future state depends upon the choice he makes. Christ came to change the current of his thoughts and affections. His heart must be removed from his earthly treasure, and placed upon the heavenly. By his self-denial, God can be glorified. The great sacrifice has been made for man, and now he will be tested and proved to see if he will follow the example of Jesus, and make a sacrifice for his fellow man. Satan and his angels are combined against the people of God; but Jesus is seeking to purify them unto Himself. He requires them to advance His work. God has deposited with His people in this world enough to carry forward His work without embarrassment, and it is His plan that the means which He has entrusted to them be used judiciously. “Sell that ye have, and give alms,” is a part of God’s sacred word. The servants of God must arise, cry aloud, and spare not, “show My people their transgression, and the house of Jacob their sins.” The work of God is to become more extensive, and if His people follow His counsel, there will not be much means in their possession to be consumed in the final conflagration. All will have laid up their treasure where moth and rust cannot corrupt; and the heart will not have a cord to bind it to earth.  {1T 196.3}

*****

Chapter 35—Lessons from the Parables

I was shown that the parable of the talents has not been fully understood. This important lesson was given to the disciples for the benefit of Christians living in the last days. And these talents do not represent merely the ability to preach and instruct from the word of God. The parable applies to the temporal means which God has entrusted to His people. Those to whom the five and the two talents were given, traded and doubled that which was committed to their trust. God requires those who have possessions here, to put their money out to usury for Him—to put it into the cause to spread the truth. And if the truth lives in the heart of the receiver, he also will aid with his substance in sending it to others; and through his efforts, his influence, and his means, other souls will embrace the truth, and begin also to work for God. I saw that some of God’s professed people are like the man who hid his talent in the earth. They keep their possessions from doing good in the cause of God. They claim that these are their own, and that they have a right to do what they please with their own; and souls are not saved by judicious efforts made by them with their Lord’s money. Angels keep a faithful record of every man’s work, and as judgment passes upon the house of God, the sentence of each is recorded by his name, and the angel is commissioned to spare not the unfaithful servants, but to cut them down at the time of slaughter. And that which was committed to their trust is taken from them. Their earthly treasure is then swept away, and they have lost all. And the crowns they might have worn, had they been faithful, are put upon the heads of those saved by the faithful servants whose means was constantly in use for God. And everyone they have been the means of saving, adds stars to their crown in glory, and increases their eternal reward.  {1T 197.1}

I was also shown that the parable of the unjust steward was to teach us a lesson. “Make to yourselves friends of the mammon of unrighteousness; that, when ye fail, they may receive you into everlasting habitations.” If we use our means to God’s glory here, we lay up a treasure in heaven; and when earthly possessions are all gone, the faithful steward has Jesus and angels for his friends, to receive him home to everlasting habitations. {1T 198.1}

“He that is faithful in that which is least is faithful also in much.” He that is faithful in his earthly possessions, which are least, making a judicious use of what God has lent him here, will be true to his profession. “He that is unjust in the least is unjust also in much.” He that will withhold from God that which He has lent him, will be unfaithful in the things of God in every respect. “If therefore ye have not been faithful in the unrighteous mammon, who will commit to your trust the true riches?” If we prove unfaithful in the management of what God lends us here, He will never give us the immortal inheritance. “And if ye have not been faithful in that which is another man’s, who shall give you that which is your own?” Jesus has purchased redemption for us. It is ours; but we are placed here on probation to see if we will prove worthy of eternal life. God proves us by trusting us with earthly possessions. If we are faithful to impart freely of what He has lent us, to advance His cause, God can entrust to us the immortal inheritance. “Ye cannot serve God and mammon.” “If any man love the world, the love of the Father is not in him.”  {1T 198.2}

God is displeased with the slack, loose manner in which many of His professed people conduct their worldly business. They seem to have lost all sense of the fact that the property they are using belongs to God, and that they must render to Him an account of their stewardship. Some leave their worldly business in perfect confusion. Satan has his eye on it all, and he strikes at a favorable opportunity, and by his management takes much means out of the ranks of Sabbathkeepers. And this means goes into his ranks. Some who are aged are unwilling to make any settlement of their worldly business, and in an unexpected moment they sicken and die. Their children who have no interest in the truth, take the property. Satan has managed it as suited him. “If therefore ye have not been faithful in the unrighteous mammon, who will commit to your trust the true riches? And if ye have not been faithful in that which is another man’s, who shall give you that which is your own?” {1T 199.1}

I was shown the awful fact that Satan and his angels have had more to do with the management of the property of God’s professed people than the Lord has. Stewards of the last days are unwise. They suffer Satan to control their business matters, and get into his ranks what belongs to, and should be in, the cause of God. God takes notice of you, unfaithful stewards; He will call you to account. I saw that the stewards of God can by faithful, judicious management keep their business in this world square, exact, and straight. And it is especially the privilege and duty of the aged, the feeble, and those who have no children, to place their means where it can be used in the cause of God if they should be suddenly taken away. But I saw that Satan and his angels exult over their success in this matter. And those who should be wise heirs of salvation almost willingly let their Lord’s money slip out of their hands into the enemy’s ranks. In this way they strengthen Satan’s kingdom, and seem to feel very easy about it!  {1T 199.2}

*****

Chapter 36—Surety for Unbelievers

I saw that God was displeased with His people for becoming surety for unbelievers. I was directed to these texts: Proverbs 22:26: “Be not thou one of them that strike hands, or of them that are sureties for debts.” Proverbs 11:15: “He that is surety for a stranger shall smart for it: and he that hateth suretyship is sure.” Unfaithful stewards! They pledge that which belongs to another,—their heavenly Father,—and Satan stands ready to aid his children to wrench it out of their hands. Sabbathkeepers should not be in partnership with unbelievers. God’s people trust too much to the words of strangers, and ask their advice and counsel when they should not. The enemy makes them his agents, and works through them to perplex and take from God’s people. {1T 200.1}

Some have no tact at wise management of worldly matters. They lack the necessary qualifications, and Satan takes advantage of them. When this is the case, such should not remain in ignorance of their task. They should be humble enough to counsel with their brethren, in whose judgment they can have confidence, before they carry out plans. I was directed to this text: “Bear ye one another’s burdens.” Some are not humble enough to let those who have judgment calculate for them until they have followed their own plans, and have involved themselves in difficulties. Then they see the necessity of having the counsel and judgment of their brethren; but how much heavier the burden then than at first. Brethren should not go to law if it can be possibly avoided; for they thus give the enemy great advantage to entangle and perplex them. It would be better to make a settlement at some loss.  {1T 200.2}

*****

Chapter 37—Oath Taking

I saw that some of God’s children have made a mistake in regard to oath taking, and Satan has taken advantage of this to oppress them, and take from them their Lord’s money. I saw that the words of our Lord, “Swear not at all,” do not touch the judicial oath. “Let your communication be, Yea, yea; Nay, nay: for whatsoever is more than these cometh of evil.” This refers to common conversation. Some exaggerate in their language. Some swear by their own life; others swear by their head—as sure as they live; as sure as they have a head. Some take heaven and earth to witness that such things are so. Some hope that God will strike them out of existence if what they are saying is not true. It is this kind of common swearing against which Jesus warns His disciples. {1T 201.1}

We have men placed over us for rulers, and laws to govern the people. Were it not for these laws, the condition of the world would be worse than it is now. Some of these laws are good, others are bad. The bad have been increasing, and we are yet to be brought into strait places. But God will sustain His people in being firm and living up to the principles of His word. When the laws of men conflict with the word and law of God, we are to obey the latter, whatever the consequences may be. The law of our land requiring us to deliver a slave to his master, we are not to obey; and we must abide the consequences of violating this law. The slave is not the property of any man. God is his rightful master, and man has no right to take God’s workmanship into his hands, and claim him as his own.  {1T 201.2}

I saw that the Lord still has something to do with the laws of the land. While Jesus is in the sanctuary, God’s restraining Spirit is felt by rulers and people. But Satan controls to a great extent the mass of the world, and were it not for the laws of the land, we should experience much suffering. I was shown that when it is actually necessary, and they are called upon to testify in a lawful manner, it is no violation of God’s word for His children to solemnly take God to witness that what they say is the truth, and nothing but the truth. {1T 202.1}

Man is so corrupt that laws are made to throw the responsibility upon his own head. Some men do not fear to lie to their fellow man; but they have been taught, and the restraining Spirit of God has impressed them, that it is a fearful thing to lie to God. The case of Ananias and Sapphira his wife is given for an example. The matter is carried from man to God, so that if one bears false witness, it is not to man, but to the great God, who reads the heart, and knows the exact truth in every case. Our laws make it a high crime to take a false oath. God has often visited judgment upon the false swearer, and even while the oath was on his lips, the destroying angel has cut him down. This was to prove a terror to evildoers. {1T 202.2}

I saw that if there is anyone on earth who can consistently testify under oath, it is the Christian. He lives in the light of God’s countenance. He grows strong in His strength. And when matters of importance must be decided by law, there is no one who can so well appeal to God as the Christian. I was bidden by the angel to notice that God swears by Himself. Genesis 22:16; Hebrews 6:13, 17. He swore to Abraham (Genesis 26:3), to Isaac (Psalm 105:9; Jeremiah 11:5), and to David (Psalm 132:11; Acts 2:30). God required of the children of Israel an oath between man and man. Exodus 22:10, 11. Jesus submitted to the oath in the hour of His trial. The high priest said unto Him: “I adjure Thee by the living God, that Thou tell us whether Thou be the Christ, the Son of God.” Jesus said unto him: “Thou hast said.” If Jesus in His teachings to His disciples referred to the judicial oath, He would have reproved the high priest, and there enforced His teachings, for the good of His followers present. Satan has been pleased that some have viewed oath taking in a wrong light; for it has given him opportunity to oppress them and take from them their Lord’s money. The stewards of God must be more wise, lay their plans, and prepare themselves to withstand Satan’s devices; for he is to make greater efforts than ever before.  {1T 202.3}

Some, I saw, have a prejudice against our rulers and laws; but if it were not for law, this world would be in an awful condition. God restrains our rulers; for the hearts of all are in His hands. Bounds are set, beyond which they cannot go. Many of the rulers are those whom Satan controls; but I saw that God has His agents, even among the rulers. And some of them will yet be converted to the truth. They are now acting the part that God would have them. When Satan works through his agents, propositions are made, that, if carried out, would impede the work of God and produce great evil. The good angels move upon these agents of God to oppose such propositions with strong reasons, which Satan’s agents cannot resist. A few of God’s agents will have power to bear down a great mass of evil. Thus the work will go on until the third message has done its work, and at the loud cry of the third angel, these agents will have an opportunity to receive the truth, and some of them will be converted, and endure with the saints through the time of trouble. When Jesus leaves the most holy, His restraining Spirit is withdrawn from rulers and people. They are left to the control of evil angels. Then such laws will be made by the counsel and direction of Satan, that unless time should be very short, no flesh could be saved.  {1T 203.1}

*****

Chapter 38—Errors in Diet

Dear Brother and Sister A,

The Lord has seen fit in His goodness to give me a vision at this place; and among the different things shown were some relating to you. I saw that all was not right with you. The enemy has been seeking your destruction, and endeavoring to influence others through you. I saw that you both take an exalted position that God has never assigned you, and that you both consider yourselves far in advance of the people of God. I saw you looking to Battle Creek with jealousy and suspicion. You would place your hands in there, and mold their acts and doings to what you consider would be right. You are noticing little things that you do not understand, that you have not the least to do with, and that in no way concern you. God has committed His work at B.C. to chosen servants. He has laid the burden of the work upon them. Angels of God are commissioned to have oversight of the work; and if it does not move right, those who are at the head of the work will be corrected, and things will move in God’s order without interference of this or that individual. {1T 204.1}

I saw that God wants you to turn your attention to yourselves. Try your motives. You are deceived in regard to yourselves. You have an appearance of humility, and this has influence with others, and leads them to think that you are far advanced in the Christian life; but when your peculiar notions are touched, self rises at once, and you manifest a willful, stubborn spirit. This is a sure evidence that you do not possess true humility. {1T 204.2}

I saw that you had mistaken notions about afflicting your bodies, depriving yourselves of nourishing food. These things lead some of the church to think that God is surely with you, or you would not deny self, and sacrifice thus. But I saw that none of these things will make you more holy. The heathen do all this, but receive no reward for it. A broken and contrite spirit before God is in His sight of great price. I saw that your views concerning these things are erroneous, and that you are looking at the church and watching them, noticing little things, when your attention should be turned to your own soul’s interest. God has not laid the burden of His flock upon you. You think that the church is upon the background, because they cannot see things as you do, and because they do not follow the same rigid course which you think you are required to pursue. I saw that you are deceived in regard to your own duty and the duty of others. Some have gone to extremes in regard to diet. They have taken a rigid course, and lived so very plain that their health has suffered, disease has strengthened in the system, and the temple of God has been weakened. {1T 205.1}

I was referred back to our experience in Rochester, New York. I saw that when we lived there we did not eat nourishing food as we should, and disease nearly carried us to the grave. I saw that as God gives His beloved sleep, He is willing to grant them suitable food to nourish the strength. The motive we had was pure. It was to save means, that the paper might be sustained. We were poor. I saw that the fault then was in the church. Those who had means were covetous and selfish. If these had done their part, the burden upon us would have been lightened; but as some did not do their part, we were burdened and others eased. I saw that God does not require anyone to take a course of such rigid economy as to weaken or injure the temple of God. There are duties and requirements in His word to humble the church and cause them to afflict their souls, and there is no need of making crosses and manufacturing duties to distress the body in order to cause humility. All this is outside of the word of God.  {1T 205.2}

The time of trouble is just before us; and then stern necessity will require the people of God to deny self, and to eat merely enough to sustain life; but God will prepare us for that time. In that fearful hour our necessity will be God’s opportunity to impart His strengthening power, and to sustain His people. But now God requires them to labor with their hands, the thing that is good, and lay by them in store as He has prospered them, and do their part in sustaining the cause of truth. This is a duty enjoined upon all who are not especially called to labor in word and doctrine, to devote their time to proclaiming to others the way of life and salvation. {1T 206.1}

Those who labor with their hands must nourish their strength to perform his labor, and those also who labor in word and doctrine must nourish their strength; for Satan and his evil angels are warring against them to tear down their strength. They should seek rest of body and mind from wearing labor when they can, and should eat of nourishing, strengthening food to build up their strength; for they will be obliged to exercise all the strength they have. I saw that it does not glorify God in the least for any of His people to make a time of trouble for themselves. There is a time of trouble just before God’s people, and He will prepare them for that fearful conflict. {1T 206.2}

I saw that your views concerning swine’s flesh [This remarkable testimony was written October 21, 1858, nearly five years before the great vision of 1863, in which the light upon health reform was given. When the right time came, the subject was given in a manner to move all our people. How wonderful are the wisdom and goodness of God! It might be as wrong to crowd the milk, salt, and sugar question now, as the pork question in 1858.—J.W., note to second edition.] would prove no injury if you have them to yourselves; but in your judgment and opinion you have made this question a test, and your actions have plainly shown your faith in this matter. If God requires His people to abstain from swine’s flesh, He will convict them on the matter. He is just as willing to show His honest children their duty, as to show their duty to individuals upon whom He has not laid the burden of His work. If it is the duty of the church to abstain from swine’s flesh, God will discover it to more than two or three. He will teach His church their duty.  {1T 206.3}

God is leading out a people, not a few separate individuals here and there, one believing this thing, another that. Angels of God are doing the work committed to their trust. The third angel is leading out and purifying a people, and they should move with him unitedly. Some run ahead of the angels that are leading this people; but they have to retrace every step, and meekly follow no faster than the angels lead. I saw that the angels of God would lead His people no faster than they could receive and act upon the important truths that are communicated to them. But some restless spirits do not more than half do up their work. As the angel leads them, they get in haste for something new, and rush on without divine guidance, and thus bring confusion and discord into the ranks. They do not speak or act in harmony with the body. I saw that you both must speedily be brought where you are willing to be led, instead of desiring to lead, or Satan will step in and lead you in his way, to follow his counsel. Some look at your set notions, and consider them an evidence of humility. They are deceived. You both are making work for repentance. {1T 207.1}

Brother A, you are naturally close and covetous. You tithe mint and rue, but neglect the weightier matters. When the young man came to Jesus, and asked what he should do to have eternal life, Jesus told him to keep the commandments. He declared that he had done so. Said Jesus: Yet lackest thou one thing. Go sell that thou hast, and give to the poor, and thou shalt have treasure in heaven. The result was the young man went away sorrowful, for he had great possessions. I saw that you had wrong ideas. God requires economy of His people; but some have stretched their economy into meanness. I wish that you could see your case as it is. The true spirit of sacrifice, which is acceptable to God, you do not possess. You look at others, and watch them, and if they do not bring themselves to the same rigid course that you follow, you can do nothing for them. Your souls are withering beneath the blighting influence of your own errors. A fanatical spirit is with you, that you take to be God’s Spirit. You are deceived. You cannot bear the plain, cutting testimony. You would have a smooth testimony borne to you; but when anyone reproves your wrongs, how quick self rises. Your spirits are not humbled. You have a work to do.... Such acts, such a spirit, I saw, was the fruit of your errors, and the fruit of setting up your judgment and notions as a rule for others, and against those whom God has called into the field. You have both overreached the mark.  {1T 207.2}

I saw that you had thought this one and that one were called to labor in the field, when you know nothing of the matter. You cannot read the heart. If you had drunk deep of the truth of the third angel’s message, you would not be so free to tell who were called of God, and who were not. The fact that one can pray and talk well is no evidence that God has called him. Everyone has an influence, and that influence should tell for God; but the question whether this one or that one should devote his time to labor for souls, is of the deepest importance, and none but God can decide who shall engage in the solemn work. There were good men in the apostles’ days, men who could pray with power and talk to the point; yet the apostles, who had power over unclean spirits and could heal the sick, dared not with merely their wisdom set one apart for the holy work of being mouthpiece for God. They waited unmistakable evidence of the manifestation of the Holy Spirit. I saw that God had laid upon His chosen ministers the duty of deciding who was fit for the holy work; and in union with the church and the manifest tokens of the Holy Spirit, they were to decide who should go and who were unfit to go. I saw that if it should be left to a few individuals here and there to decide who was sufficient for this great work, confusion and distraction everywhere would be the fruit.  {1T 208.1}

God has repeatedly shown that persons should not be encouraged into the field without unmistakable evidence that He has called them. The Lord will not entrust the burden for his flock to unqualified individuals. Those whom God calls must be men of deep experience, tried and proved, men of sound judgment, men who will dare to reprove sin in the spirit of meekness, men who understand how to feed the flock. God knows the heart, and He knows whom to select. Brother and Sister A may decide in this matter, and be all wrong. Your judgment is imperfect, and can be no evidence in this matter. I saw that you were drawing off from the church, and if you continue to do so, you will have enough of it; for God will let you go, to suffer by following your own way. {1T 209.1}

Now God invites you to get right, to try your motives, and to press into harmony with His people. {1T 209.2}

Mannsville, New York, {1T 209.3}

October 21, 1858.