18. Szülői felelősség
Láttam, hogy a szülőn súlyos felelősség nyugszik. Ne gyermekeik vezessék őket, hanem ők irányítsák, gyermekeiket. Ábrahámra hívták fel figyelmemet – hűséges volt a családjában. Megparancsolta háza népének ő utána – és Isten megemlékezett róla.
Ezután Éli esetére terelték figyelmemet. Nem fékezte meg gyermekeit, így gonosszá, aljassá váltak; hitványságukkal rossz útra vezették Izráelt. Mikor Isten Sámuel tudtára adta bűneiket, s a rájuk váró súlyos átkot, amiért Éli nem fékezte meg gyermekeit, azt mondta, hogy Éli házának bűneiért sem véres sem ételáldozat nem engesztel ki. Mikor Sámuel megmondta Élinek, amit az Úr megmutatott neki, Éli nem lázadozott, hanem így szólt: „Ő az Úr, cselekedjék úgy, amint néki jónak tetszik.” Isten átka rövidesen bekövetkezett. Levágták e gonosz papokat, és velük együtt harmincezer izraelitát is. Isten szövetségének ládája is az ellenség kezére került. Mikor Éli meghallotta, hogy a szövetség ládája elveszett, hanyatt esett, és szörnyethalt. Mindez a rossz abból származott, hogy Éli nem fegyelmezte fiait. Láttam, hogy ha Isten ennyire igényes volt, ily mértékben fölfigyelt erre az ősi időkben, akkor a mai, utolsó napokban sem lesz kevésbé igényes.
A szülőknek feltétlenül irányítaniuk kell gyermekeiket, helyesbíteni, lecsillapítani szenvedélyeiket, indulatosságukat, vagy Isten egészen bizonyosan el fogja pusztítani a gyermekeket tüzes haragjának napján, s a szülők, akik nem uralkodtak gyermekeiket, nem lesznek bűntelenek. Különösen Isten szolgáinak kell kezükben tartani családjuk gyeplőjét, és igazgassák megfelelőn őket. Láttam, hogy nem készek ítélni vagy határozni a gyülekezet ügyeiben, csak ha jól kormányozzák családjukat. Először otthon teremtsenek rendet, s akkor majd döntésük és tekintélyük erős lesz a gyülekezetben.
Láttam, hogy a látomások azért ritkábbak a közelmúltban, mert a gyülekezet nem értékelte őket. Az egyház csaknem elveszítette lelkiségét, hitét. A feddéseknek és figyelmeztetéseknek alig volt hatásuk. Sokan, noha vallják, hogy hisznek az intésekben, nem engedelmeskednek nekik.
Néhányan botor útra léptek – mikor hitükről szóltak a hitetleneknek, és hitük bizonyítékát követelték tőlük, a látomásokat vették elő, ahelyett, hogy a Bibliához fordultak volna bizonyítékért. Láttam, hogy ez az eljárás következetlen, és előítéletet támaszt a hitetlenekben, az igazság ellen. A látomásoknak nem lehet súlyuk azok szemében, akik sohasem látták azokat, s mit sem tudnak jellegükről. Ilyen esetekben nem lenne szabad hivatkozni rájuk.
Chapter 18—Parental Responsibility
I saw that great responsibility rests upon parents. They must not be led by their children, but must lead them. I was referred to Abraham. He was faithful in his house. He commanded his household after him, and it was remembered of God. {1T 118.2}
I was then referred to the case of Eli. He restrained not his children, and they became wicked and vile, and by their wickedness led Israel astray. When God had made known to Samuel their sins, and the heavy curse that was to follow because Eli restrained them not, He said that their sins should not be purged with sacrifice nor offering forever. When told by Samuel what the Lord had shown him, Eli submitted, saying: “It is the Lord: let Him do what seemeth Him good.” The curse of God soon followed. Those wicked priests were slain, and thirty thousand of Israel were also slain, and the ark of God was taken by their enemies. And when Eli heard that the ark of God was taken, he fell backward and died. All this evil resulted from Eli’s neglect to restrain his sons. I saw that if God was so particular as to notice such things anciently, He will be no less particular in these last days. {1T 119.1}
Parents must govern their children, correct their passions, and subdue them, or God will surely destroy the children in the day of His fierce anger, and the parents who have not controlled their children will not be blameless. Especially should the servants of God govern their own families and have them in good subjection. I saw that they are not prepared to judge or decide in matters of the church, unless they can rule well their own house. They must first have order at home, and then their judgment and influence will tell in the church. {1T 119.2}
I saw that the reason why visions have not been more frequent of late, is, they have not been appreciated by the church. The church have nearly lost their spirituality and faith, and the reproofs and warnings have had but little effect upon them. Many of those who have professed faith in them have not heeded them. {1T 119.3}
Some have taken an injudicious course; when they have talked their faith to unbelievers, and the proof has been asked for, they have read a vision, instead of going to the Bible for proof. I saw that this course was inconsistent, and prejudiced unbelievers against the truth. The visions can have no weight with those who have never seen them and know nothing of their spirit. They should not be referred to in such cases. {1T 119.4}
*****
19. Istenbe vetett hit
1855. május 5-én, míg Battle Creek-ben tartózkodtam, láttam, hogy Isten szolgáiból és a gyülekezet tagjaiból nagyon hiányzott a hit. Túl könnyen elcsüggedtek, túl készek kételkedni Istenben, túl készek azt hinni, hogy nehéz a sorsuk, és hogy Isten elhagyta őket. Láttam, hogy ez igazságtalanság. Isten úgy szerette őket, hogy odaadta értük szeretett Fiát, és az egész menny szívén viseli üdvösségüket. Ennek ellenére nehéznek találják, hogy higgyenek, bízzanak az ily szerető s jóságos Atyában, aki azt mondta, hogy szívesebben adja a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle, mint földi szülők adnak jó ajándékokat gyermekeiknek. Láttam, hogy Isten szolgái és a gyülekezet túl könnyen csüggednek. Mikor kérnek valamit mennyei Atyánktól, amit szükségesnek tartanak, s nem kapják meg azonnal, hitük meginog, bátorságuk elillan, és mormogó lelkület szállja meg őket. Láttam, hogy ez nem tetszik Istennek.
Minden szent, aki igaz szívvel fordul Istenhez, hittel küldve hozzá kéréseit, választ kap imáira. Hitetek ne engedje el Isten ígéreteit, ha nem látjátok vagy nem értitek imáitokra a közvetlen feleletet. Ne féljetek, bízzátok magatokat Istenre. Támaszkodjatok biztos ígéretére: „Kérjetek és adatik néktek.” Isten bölcsebb, mintsem tévedjen, s túl jó, hogy bármely jó dolgot visszatartson egyenesen járó szentjeitől. Az ember tévedhet. Bár becsületes szívvel küldi fel kéréseit, nem mindig kéri azt, ami javára vagy Isten dicsőségére lenne. Mikor ez történik, bölcs és jóságos Atyánk hallja imáinkat, és felel rájuk, néha azonnal is. De azt adja, ami a leginkább javunkra van, s legjobban szolgálja dicsőségét. Áldásokat áraszt ránk. Ha be tudnánk pillantani tervébe, világosan látnánk, hogy tudja, mi szolgál javunkra, és meghallgatja imánkat. Semmi ártalmasat sem ad. Áldásokat küld, amelyekre szükségünk van ahelyett, amit kértünk, mivel az nem használna, hanem ártana nekünk.
Láttam, hogy mikor azt gondoljuk, nem azonnal felel imáinkra, szilárdan ragaszkodjunk hitünkhöz, ne engedjük a bizalmatlanságot, mert az elválaszt minket Istentől. Ha hitünk meginog, semmit sem kapunk tőle. Istenbe vetett bizalmunk legyen erős, s mikor a legnagyobb szükségünk van rá, záporként hull majd ránk az áldás.
Mikor Isten szolgái Szentlelkéért és áldásáért imádkoznak, néha azonnal meg is kapják, de olykor Isten nem akkor adja meg. Ilyenkor ne essünk kétségbe. Hitünk szilárdan ragadja meg az ígéretet, hogy megjön a felelet. Feltétel nélkül higgyetek Istenben, és sok esetben akkor jön áldása, mikor a legjobban rászorultok. Váratlan segítségetekre siet, amikor az igazságot mutatjátok be a hitetleneknek. Világosan, erőteljesen tudjátok majd hirdetni az igét. Ahhoz hasonlónak mutatták meg nekem az ügyet, mint mikor gyermekek kérnének ajándékot szerető földi szüleiktől. Olyat kérnek, amiről a szülő tudja, hogy ártana nekik. A szülő ahelyett, amit kértek, azt adja, amiről tudja, hogy javukat és egészségüket szolgálja. Láttam, hogy minden becsületes szívből fakadó ima Isten fülébe jut, válaszol is rájuk, s aki kért, megkapja az áldást, amikor a legnagyobb szüksége lesz rá, sőt, gyakran várakozásán felül. Egyetlen igaz szent, egyetlen hittel felküldött, becsületes szívből fakadó imája sem vész el.
Chapter 19—Faith in God
When at Battle Creek, Michigan, May 5, 1855, I saw that there was a great lack of faith with the servants of God, as well as with the church. They were too easily discouraged, too ready to doubt God, too willing to believe that they had a hard lot and that God had forsaken them. I saw that this was cruel. God so loved them as to give His dearly beloved Son to die for them, and all heaven was interested in their salvation; yet after all that had been done for them, it was hard to believe and trust so kind and good a Father. He has said that He is more willing to give the Holy Spirit to them that ask Him, than earthly parents are to give good gifts to their children. I saw that the servants of God and the church were too easily discouraged. When they asked their Father in heaven for things which they thought they needed, and these did not immediately come, their faith wavered, their courage fled, and a murmuring feeling took possession of them. This, I saw, displeased God. {1T 120.1}
Every saint who comes to God with a true heart, and sends his honest petitions to Him in faith, will have his prayers answered. Your faith must not let go of the promises of God, if you do not see or feel the immediate answer to your prayers. Be not afraid to trust God. Rely upon His sure promise: “Ask, and ye shall receive.” God is too wise to err, and too good to withhold any good thing from His saints that walk uprightly. Man is erring, and although his petitions are sent up from an honest heart, he does not always ask for the things that are good for himself, or that will glorify God. When this is so, our wise and good Father hears our prayers, and will answer, sometimes immediately; but He gives us the things that are for our best good and His own glory. God gives us blessings; if we could look into His plan, we would clearly see that He knows what is best for us and that our prayers are answered. Nothing hurtful is given, but the blessing we need, in the place of something we asked for that would not be good for us, but to our hurt. {1T 120.2}
I saw that if we do not feel immediate answers to our prayers, we should hold fast our faith, not allowing distrust to come in, for that will separate us from God. If our faith wavers, we shall receive nothing from Him. Our confidence in God should be strong; and when we need it most, the blessing will fall upon us like a shower of rain. {1T 121.1}
When the servants of God pray for His Spirit and blessing, it sometimes comes immediately; but it is not always then bestowed. At such times, faint not. Let your faith hold fast the promise that it will come. Let your trust be fully in God, and often that blessing will come when you need it most, and you will unexpectedly receive help from God when you are presenting the truth to unbelievers, and will be enabled to speak the word with clearness and power. {1T 121.2}
It was represented to me like children asking a blessing of their earthly parents who love them. They ask something that the parent knows will hurt them; the parent gives them the things that will be good and healthful for them, in the place of that which they desired. I saw that every prayer which is sent up in faith from an honest heart will be heard of God and answered, and the one that sent up the petition will have the blessing when he needs it most, and it will often exceed his expectations. Not a prayer of a true saint is lost if sent up in faith from an honest heart. {1T 121.3}
20. Az Igazság Hírnöke csoport
1855-ben, mikor a New York államban, Oswegoban jártam, megmutatták nekem, hogy Isten népét kölöncök húzzák le, és hogy Ákánok vannak táborukban. Isten munkája alig haladt, és szolgái közül sokan elcsüggedtek, mert az igazság nem terjed. New Yorkban senki sem csatlakozik a gyülekezethez. Létrejött az Igazság Hírnöke csoport, és még egy ideig szenvedni fogunk hazug nyelvüktől és félremagyarázásaiktól. Mégis türelmesen kell viselnünk, mert most, hogy kiváltak közülünk, nem fogják annyira megsebezni Isten ügyét, mintha közöttünk maradnak.
Isten helytelenítőn tekint gyülekezetére, a köztük levő romlott egyének miatt. Elsők akartak lenni, pedig nem helyezték őket az élre, sem Isten, sem testvéreik. Önzés és dicsőség keresése jelezte útjukat. Mező nyílt most meg a hasonlóak előtt, ahova mehetnek. Legelőt találhatnak a maguk fajta közt. Dicsérjük Istent, hogy könyörületében megszabadította gyülekezetét. Isten sokukat átadta a maguk útjának, hogy megteljenek cselekedeteikkel. Izgalom és rokonérzés vezeti most őket, ami némelyeket félre fog vezetni. De minden becsületes lélek felvilágosítást kap e csoport valódi állapotáról – s Isten különleges népével fognak maradni, szilárdan fognak ragaszkodni hitükhöz, és követni fogják az alázatos ösvényt. Lerázzák azok hatását, akiket Isten útjukra hagyott, mely az ő dolgaikkal lesz tele. Láttam, hogy Isten lehetőséget adott nekik a javulásra, felvilágosította őket, önszeretetükről s egyéb bűneikről, de nem engedelmeskedtek neki. Nem tértek a jó útra, s Isten könyörületesen megszabadította tőlük a gyülekezetei. Az igazság gyökeret fog verni, ha Isten szolgái és a gyülekezet Istennek és ügyének szentelik magukat.
Láttam, hogy Isten népének fel kell kelnie, és magára öltenie a fegyverzetet. Krisztus hamarosan eljön, s a könyörület utolsó üzentének nagy munkája túl fontos, hogy felfüggesszük, míg a Hírnök-csoport hazugságaira, félre magyarázásaira s rágalmazásaira felelgetnénk – csak, mert ők ezzel táplálkoznak és ezeket terjesztik. Nekünk az igazságon, a jelen igazságon kell időznünk. Fontos munkát végezünk, nem szabad hát leállnunk. Emögött Sátán rejtőzködik, hogy elterelje gondolatainkat a jelen igazságról és Krisztus eljöveteléről. Az angyal így szólt: „Jézus mindenről tud.” Nemsokára eljön a napjuk. Mindenkit aszerint ítélnek meg, amit földi életükben tettek. A hazug nyelveket meg fogja állítani. Rémület fogja majd el Sionban a bűnösöket. Az istenteleneket pedig félelem szállja meg.
Chapter 20—The “Messenger” Party
[Appendix.]
When at Oswego, New York, June, 1855, I was shown that God’s people have been weighed down with clogs; that there have been Achans in the camp. The work of God has progressed but little, and many of His servants have been discouraged because the truth has taken no more effect in New York, and there have been no more added to the church. The Messenger party has arisen, and we shall suffer some from their lying tongues and misrepresentations, yet we should bear it all patiently; for they will not injure the cause of God, now they have left us, as much as they would have injured it by their influence had they remained with us. {1T 122.1}
God’s frown has been brought upon the church on account of individuals with corrupt hearts being in it. They have wanted to be foremost, when neither God nor their brethren placed them there. Selfishness and exaltation have marked their course. A place is now open for all such where they can go and find pasture with those of their kind. And we should praise God that in mercy He has rid the church of them. God has given many of these persons up to their own ways to be filled with their own doings. An excitement and sympathy now leads them, which will deceive some; but every honest one will be enlightened as to the true state of this company, and will remain with God’s peculiar people, hold fast the truth, and follow in the humble path, unaffected by the influence of those who have been given up of God to their own ways, to be filled with their own doings. I saw that God had given these persons opportunity to reform, He had enlightened them as to their love for self and their other sins; but they would not heed it. They would not be reformed, and He mercifully relieved the church of them. The truth will take effect if the servants of God and the church will devote themselves to Him and His cause. {1T 122.2}
I saw that the people of God must arouse and put on the armor. Christ is coming, and the great work of the last message of mercy is of too much importance for us to leave it and come down to answer such falsehoods, misrepresentations, and slanders as the Messenger party have fed upon and have scattered abroad. Truth, present truth, we must dwell upon it. We are doing a great work, and cannot come down. Satan is in all this, to divert our minds from the present truth and the coming of Christ. Said the angel: “Jesus knows it all.” In a little from this their day is coming. All will be judged according to the deeds done in the body. The lying tongue will be stopped. The sinners in Zion will be afraid, and fearfulness will surprise the hypocrites. {1T 123.1}
*****
21. Készülj Istened elé!
Nem szabad halogatnunk az Úr eljövetelét. Így szólt az angyal: „Készüljetek fel, készüljetek fel arra, ami a földre következik. Munkátok álljon összhangban hitetekkel.” Láttam, hogy Istenre kell irányítanunk gondolatainkat; tetteinknek Istenről és az igazságról kell tanúskodnia. Ha könnyelműek és közömbösek vagyunk, nem tudunk tiszteletet kivívni az Úrnak. Ha elkeseredettek vagyunk, nem dicsőítjük őt. Vegyük komolyan a dolgokat, hogy biztosítsuk lelkünk megváltását, és mások megmentését. Ennek kell a legfontosabb feladatunkká válnia, és minden más legyen másodlagos.
Láttam a menny szépségét. Hallottam az angyalok elragadó énekét. Jézusnak tulajdonították a dicséretet, tisztességet és dicsőséget. Bizonyos fokig megértettem akkor Isten Fiának csodálatos szeretetét. Elhagyta az összes dicsőséget, összes tisztességet, melyben része volt a mennyben, s annyira szívén viselte megváltásunkat, hogy türelmesen és szelíden elviselt minden méltatlanságot és megalázást, amit az emberek rá tudtak halmozni. Megsebesítették, megkorbácsolták, és arcát csapkodták. Ráfeszítették a Kálvária keresztjére, s a legkínosabb halált szenvedte el, hogy megmentsen minket a haláltól, hogy megmoshasson vérében, hogy felmehessünk a lakásokba, melyeket készít nekünk, örülhessünk a menny fényének és dicsőségének, hallhassuk az angyalok énekét, és velük énekelhessünk.
Láttam, hogy az egész menny szívén viseli megváltásunkat. Csak mi ne vegyük komolyan? Hanyagok legyünk, mintha nem lenne fontos, hogy megmenekülünk vagy elveszünk? Vessük meg Krisztus értünk hozott áldozatát? Vannak, akik ezt teszik. Játszanak a felajánlott könyörülettel, és magukra vonják Isten helytelenítő tekintetét. Isten Lelkét nem lehet örökre szomorítani. Ha továbbra is szomorítjuk, el fog hagyni bennünket. Miután Isten mindent megtett, amit az emberek megmentéséért tehet, ha életükkel azt bizonyítják, hogy semmibe veszik Jézus felajánlott kegyelmét, halál lesz az osztályrészük, drágán vásárolt halál. Rettenetes halál lesz ez, mert el kell viselniük Krisztus kereszten elszenvedett kínját, amivel megvásárolta nekik az üdvösséget, melyet visszautasítanak. Akkor megtudják, mit veszítettek – örök életet és halhatatlan örökséget. Az mutatja a lelkek értékét, hogy ily nagy áldozatba került megmentésük. Amikor a drága lélek elveszett, örökre elveszett.
Láttam az angyalt mérleggel a kezében. Isten népe, de különösen a fiatalok gondolatait s érdeklődését mérte. Az egyik serpenyőben a mennyei gondolatok és érdeklődés volt. A másikban a földiek. Ebbe a serpenyőbe került az összes regényolvasás, a ruhára és fitogtatásra, hiúságra és büszkeségre, és a többire irányuló gondolatok. Micsoda ünnepélyes pillanat! Isten angyala a mérleggel, amint hitvalló gyermekeinek gondolatait méri le – azokét, akik vallják, hogy meghaltak e világnak, és Istenért élnek. A föld, a hiúság s büszkeség gondolataival telt serpenyő gyorsan lesüllyedt, annak ellenére, hogy súly, súly után gördült le róla. A mennyre irányuló gondolatokkal, érdeklődéssel telt serpenyő sebesen fölemelkedett, amint a másik süllyedt. S jaj, milyen könnyű volt! El nem mondhatom, amit láttam, és soha át nem adhatom, a komoly, élénk benyomást, mely értelmembe vésődött, mikor láttam Isten népének gondolatatit, és érdeklődését néző angyalt a mérleggel. Az angyal megkérdezte: „Bejuthatnak-e ezek a mennybe? Nem, nem soha! Mondd meg nekik, hogy reménységük hiábavaló, és ha gyorsan meg nem térnek, nem nyerik el az üdvösséget; el kell pusztulniuk.”
Az istenfélelem látszata senkit sem ment meg. Valamennyiüknek mély és életerős lelki élményre kell szert tenniük. Csakis ez menti meg őket a nyomorúság idején. Akkor majd próbára teszik munkájuk minőségét, és ha ez arany, ezüst és drágakövek, akkor az Úr sátrának oltalmába rejti őket. De ha életművük fa, szalma és széna, akkor semmi meg nem védi őket az Úr haragjának füzétől.
A fiatalnak és az idősnek is képesnek kell lenni, megindokolni reménységüket. De értelmük – melyet Isten jobb dolgokra tervezett, arra, hogy tökéletesen szolgálja őt – dőreségeken időzött az örökkévaló, fontos dolgok helyett. Amelyik értelmet ide is, oda is kalandozni hagynak, ugyanúgy meg tudná érteni Isten szavából az igazságot, a szombattartás bizonyítékát, a keresztény reménység igazi alapját, mint a külsőséget, a magaviseletet és a ruhákat tudja tanulmányozni. Akik balga történetekkel és üres mesékkel való szórakozásra adják eszüket, jól lakatják ugyan képzeletüket, de Isten szavainak ragyogását fel nem érik. Eszük homlok egyenesen elvezet Istentől. Elpusztítják becses igéje iránti érdeklődésüket, szomjukat.
Olyan könyvet kaptunk, mely végig vezeti lábunkat a sötét világ veszedelmein át a mennybe. Tudtunkra adja, miként menekülhetünk meg Isten haragjától. Beszél nekünk Krisztus értünk elviselt szenvedéseiről is, a kimondhatatlan áldozatról, melyet hozott, hogy megmenekülhessünk, s örökké örvendhessünk Isten jelenlétének. Ha végül bárki könnyűnek bizonyul, miután hallottak az igazságról, mint hallani lehet a világosságnak ebben az országában, akkor az az ő hibájuk lesz, nem lesz mentségük. Isten szava megmondja, hogyan lehetünk tökéletes keresztények, és hogyan menekülhetünk meg az utolsó hét csapástól. De ők nem veszik maguknak a fáradságot, hogy megtudják. Más dolgok kötötték le érdeklődésüket, bálványokat melengettek, Isten szent szavát pedig elhanyagolták és lenézték. Hitvalló keresztények űztek gúnyt Istenből, és mikor az utolsó napon Isten szent igéje megítéli – könnyűnek fogja találni őket. Az ige, melyet buta regényekért elhanyagolnak, ítéletet fog ülni életük fölött. Ez a könyv a mérték. Indító okaikat, szavaikat, tetteiket, és ahogyan idejüket felhasználják – mindazt össze fogják hasonlítani Isten írott szavával, s ha nem ütik meg a mértéket, örökre eldönti sorsukat.
Láttam, hogy sokan egymáshoz mérik magukat. Életüket mások életéhez hasonlítják. Ezt ne tegyük. Csakis Krisztust kaptuk példaképül, senki mást. Ő az igazi mintánk, és mindnyájan teljes erővel törekedjünk, hogy Krisztus követésében kiválóak legyünk. Vagy Krisztus, vagy az ellenség munkatársai vagyunk. Vagy Krisztussal gyűjtünk, vagy tékozolunk. Vagy határozott, teljes szívből fakadó keresztények vagyunk, vagy egyáltalán nem vagyunk keresztények. Krisztus mondja: „Vajha hideg volnál vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból”.
Láttam, hogy néhányan alig tudják, mi az önmegtagadás, az áldozathozatal, vagy mit is jelent szenvedni az igazságért. Pedig senki se teszi be lábát a mennybe, áldozathozatal nélkül. Ápolnunk kell az igénytelenség s áldozathozatal szellemét. Egyesek nem áldozták fel énjüket, testüket Isten oltárán. Kéjelegnek az elhamarkodott, veszélyes kedélyállapotban, kielégítik étvágyaikat, önző érdekeik után loholnak, semmibe veszik Isten ügyét. Akik készek áldozatot hozni az örök életért, azok el is nyerik. Az örök élet megéri a szenvedést, megéri a magunk keresztre feszítését, és valamennyi bálványunk feláldozását. A mennyei dicsőség túláradó, örök mértéke mindent elnyel, túlszárnyal minden földi élvezeten.
Chapter 21—Prepare to Meet the Lord
I saw that we should not put off the coming of the Lord. Said the angel: “Prepare, prepare, for what is coming upon the earth. Let your works correspond with your faith.” I saw that the mind must be stayed upon God, and that our influence should tell for God and His truth. We cannot honor the Lord when we are careless and indifferent. We cannot glorify Him when we are desponding. We must be in earnest to secure our own soul’s salvation, and to save others. All importance should be attached to this, and everything besides should come in secondary. {1T 123.2}
I saw the beauty of heaven. I heard the angels sing their rapturous songs, ascribing praise, honor, and glory to Jesus. I could then realize something of the wondrous love of the Son of God. He left all the glory, all the honor which He had in heaven, and was so interested for our salvation that He patiently and meekly bore every indignity and slight which man could heap upon Him. He was wounded, smitten, and bruised; He was stretched on Calvary’s cross and suffered the most agonizing death to save us from death, that we might be washed in His blood and be raised up to live with Him in the mansions He is preparing for us, to enjoy the light and glory of heaven, to hear the angels sing, and to sing with them. {1T 123.3}
I saw that all heaven is interested in our salvation; and shall we be indifferent? Shall we be careless, as though it were a small matter whether we are saved or lost? Shall we slight the sacrifice that has been made for us? Some have done this. They have trifled with offered mercy, and the frown of God is upon them. God’s Spirit will not always be grieved. It will depart if grieved a little longer. After all has been done that God could do to save men, if they show by their lives that they slight Jesus’ offered mercy, death will be their portion, and it will be dearly purchased. It will be a dreadful death; for they will have to feel the agony that Christ felt upon the cross to purchase for them the redemption which they have refused. And they will then realize what they have lost—eternal life and the immortal inheritance. The great sacrifice that has been made to save souls shows us their worth. When the precious soul is once lost, it is lost forever. {1T 124.1}
I have seen an angel standing with scales in his hands weighing the thoughts and interest of the people of God, especially the young. In one scale were the thoughts and interest tending heavenward; in the other were the thoughts and interest tending to earth. And in this scale were thrown all the reading of storybooks, thoughts of dress and show, vanity, pride, etc. Oh, what a solemn moment! the angels of God standing with scales, weighing the thoughts of His professed children—those who claim to be dead to the world and alive to God. The scale filled with thoughts of earth, vanity, and pride quickly went down, notwithstanding weight after weight rolled from the scale. The one with the thoughts and interest tending to heaven went quickly up as the other went down, and oh, how light it was! I can relate this as I saw it; but never can I give the solemn and vivid impression stamped upon my mind, as I saw the angel with the scales weighing the thoughts and interest of the people of God. Said the angel: “Can such enter heaven? No, no, never. Tell them the hope they now possess is vain, and unless they speedily repent, and obtain salvation, they must perish.” {1T 124.2}
A form of godliness will not save any. All must have a deep and living experience. This alone will save them in the time of trouble. Then their work will be tried of what sort it is; and if it is gold, silver, and precious stones, they will be hid as in the secret of the Lord’s pavilion. But if their work is wood, hay, and stubble, nothing can shield them from the fierceness of Jehovah’s wrath. {1T 125.1}
The young, as well as those who are older, will be required to give a reason for their hope. But the mind, designed by God for better things, formed to serve Him perfectly, has dwelt upon foolish things, instead of eternal interests. That mind which is left to wander here and there is just as well able to understand the truth, the evidence from the word of God for keeping the Sabbath, and the true foundation of the Christian’s hope, as to study the appearance, the manners, the dress, etc. And those who give up the mind to be diverted with foolish stories and idle tales, have the imagination fed, but the brilliancy of God’s word is eclipsed to them. The mind is led directly from God. The interest in His precious word is destroyed. {1T 125.2}
A book has been given us to guide our feet through the perils of this dark world to heaven. It tells us how we can escape the wrath of God, and also tells of the sufferings of Christ for us, the great sacrifice that has been made that we might be saved and enjoy the presence of God forever. And if any come short at last, having heard the truth as they have in this land of light, it will be their own fault; they will be without excuse. The word of God tells us how we may become perfect Christians and escape the seven last plagues. But they took no interest to find this out. Other things diverted the mind, idols were cherished by them, and God’s Holy Word was neglected and slighted. God has been trifled with by professed Christians, and when His Holy Word shall judge them in the last day, they will be found wanting. That word which they have neglected for foolish storybooks, tries their lives. That is the standard; their motives, words, works, and the manner in which they use their time are all compared with the written word of God; and if they come short then, their cases are decided forever. {1T 125.3}
I saw that many measure themselves among themselves, and compare their lives with the lives of others. This should not be. No one but Christ is given us as an example. He is our true Pattern, and each should strive to excel in imitating Him. We are co-workers with Christ, or co-workers with the enemy. We either gather with Christ or scatter abroad. We are decided, wholehearted Christians, or none at all. Says Christ: “I would thou wert cold or hot. So then because thou art lukewarm, and neither cold nor hot, I will spew thee out of My mouth.” {1T 126.1}
I saw that some hardly know as yet what self-denial or sacrifice is, or what it is to suffer for the truth’s sake. But none will enter heaven without making a sacrifice. A spirit of self-denial and sacrifice should be cherished. Some have not sacrificed themselves, their own bodies, on the altar of God. They indulge in hasty, fitful temper, gratify their appetites, and attend to their own self-interest, regardless of the cause of God. Those who are willing to make any sacrifice for eternal life, will have it; and it will be worth suffering for, worth crucifying self for, and sacrificing every idol for. The far more exceeding and eternal weight of glory swallows up everything and eclipses every earthly pleasure. {1T 126.2}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése