42. Felekezetünk neve
Isten maradék népének névválasztásáról hoztak tudomásomra szempontokat. Két csoportot mutattak. Az egyik felölelte a hitvalló keresztények nagy testületeit. Ezek lábbal tapossák Isten törvényét, és meghajoltak a pápaság intézménye előtt. A hét első napját tartják meg az Úr nyugalom napjaként. A másik, igen kicsiny csoport, a nagy törvényadó előtt hajt térdet. Megtartja a negyedik parancsolatot. Hitük különleges, és uralkodó vonása a hetedik nap megünneplése, és az Úr megjelenésére várakozás.
A vita Isten és a fenevad követelményei közt folyik. A kétszarvú fenevad kötelezővé fogja tenni az első napot, a pápaság intézményét, amely ellenkezik a negyedik parancsolattal. Ugyanakkor Isten félelmetes figyelmeztetése kihirdeti a büntetést a fenevad és képe imádásáért – inni fognak Isten haragjának tüzes borából, amelyet színtisztán töltött haragjának kelyhébe.
Csakis olyan név felel meg, mely összhangban áll hitvallásunkkal, kifejezi hitünket, és különleges népnek jelöl meg minket. A hetediknapi adventista név meg nem szűnő intés a protestáns világ számára. Itt a válaszvonal Isten imádói és azok között, akik a fenevadat imádják, és felveszik jegyét. A nagy vita Isten parancsolatai és a fenevad követelményei között folyik. A sárkány azért visel hadat a szentek ellen, mert megtartják Istennek mind a tíz parancsát. Ha lebocsátják a lobogót, s feladják hitük különleges vonásait, a sárkány békében fogja hagyni őket. De felkeltik haragját, mert magasra merészelik emelni a zászlót, s ki merik bontani a lobogót a pápaság intézményét imádó protestáns világ ellen.
A hetednapi adventista név kiemeli hitünk vonásait, és meggyőzi az érdeklődőt. Akár az Úr íjáról kilőtt nyíl, meg fogja sebezni Isten törvényének taposóit, Isten előtti bűnbánatra, és Urunk, Jézus Krisztusba vetett hitre vezet.
Láttam, hogy csaknem minden vakbuzgó mások félrevezetéséért igyekszik elrejteni gondolatait, s állítja, hogy Isten egyházához tartozik. Az ilyen név azonnal gyanút keltene, mert a legképtelenebb tévedések álcázására használják. Ez a név nem elég határozott Isten maradék népe számára. Arra a feltételezésre vezetne, hogy oly hitünk van, melyet el szeretnénk rejteni.
43. A szegény
A világi javakban szegények némelyike hajlamos az összes világos bizonyságtevést a gazdagabbakra hárítani. Nem értik, hogy rájuk is kötelesség hárul. Isten elvárja, hogy áldozatot hozzanak. Felhívja őket, hogy áldozzák fel a bálványaikat. Vessék el maguktól az olyan ártalmas élénkítő szereket, mint a dohány, a tea és a kávé. Hogyha annak ellenére, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, mégis szorult helyzetbe kerülnek, gazdagabb testvéreik szívesen kisegítik őket a bajból.
Sokakból hiányzik az okos gazdálkodás és takarékosság. Nem jól mérlegelik ügyeiket, és nem óvatosak. Nem szabad megbízniuk saját véleményükben, hanem kérjék ki tapasztaltabb testvéreik tanácsát. A pazarlók és rossz gazdák gyakran nem készek követni mások tanácsát. Ballépéseket tesznek, és megsínylik a következményeket. Szenvedésük elszomorítja testvéreiket, és kisegítik őket szorult helyzetükből. Meggondolatlan gazdálkodásuk a gyülekezetre is kihat. Anyagiakat von el Isten kincstárából, melyet a jelen igazság terjesztésére kellett volna használnunk. Ha e szegény testvérek az alázat útjára lépnek, ha elfogadják testvéreik javaslatait és tanácsát, s akkor kerülnek szorult helyzetbe, a testvérek tekintsék kötelességüknek, hogy jókedvvel kisegítsék őket nehéz helyzetükből. De ha a maguk feje után mennek, és a maguk nézetére támaszkodnak, hagyni kell, hogy viseljék balgaságuk következményeinek teljes súlyát, és saját bőrükön tanulják meg, hogy a „sok tanácsadó sikerre viszi ügyét”. Isten népe vegye figyelembe egymás véleményét. Beszéljék meg a dolgokat egymással, s az egyik hiányosságát a másik jártassága egészítheti ki. Láttam, hogy Isten intézőit nem terheli felelősség azok iránt, akik ragaszkodnak a dohány, a tea és a kávé használatához.
44. Kockázatos üzleti vállalkozások
Láttam, hogy néhányan kimentik magukat Isten ügyének támogatásából, mivel adósságok terhelik őket. Ha közelről megvizsgálnák szívüket, felfedeznék, hogy önzés az igazi ok, amiért nem hoznak áldozatot az Úrnak. Néhányan mindig adósok maradnak. Pénzéhségük miatt Isten felvirágoztató keze nem lesz velük, hogy megáldja vállalkozásaikat. Jobban szeretik a világot, mint az igazságot. Nem szerelik fel magukat, nem készülnek Isten országára.
Amikor új szabadalom járja be az országot, az igazság állítólagos hívei kölcsönt hajtanak fel, és ebbe ruházzák. Isten jól ismeri mindenki szívét. Minden önző indíték ismert előtte, ezért engedi, hogy olyan helyzet álljon elő, mely megpróbálja hitvalló népének szívét; hogy kipróbálja és fejlessze jellemüket. Némely esetben az Úr hagyja, hogy teljesen tönkremenjenek. Keze ellenünk van, hogy csalódjanak reményeikben; szétszórja, amijük van. Akik igazán szívükön viselik Isten ügyét, és készek kockáztatni az ügy fejlesztéséért, azok biztos és csalhatatlan beruházásnak találják. Némelynek száz annyija lesz ebben az életben, és örök élete az eljövendő világban. Nem mindenki kapja meg százszorosát ez életben, mert nem tudná elviselni. Ha sokat bíznának rájuk, balga intézővé válnának. Az Úr az ő javukért visszatartja, de mennyei kincsük biztonságban van. Mennyivel jobb az ilyen beruházás!
Némely testvérünknek az a kívánsága, hogy gyorsan, sokat keressenek, ráveszik őket, hogy új vállalkozásba kezdjenek, tőkét fektessenek be. Ám gyakran e pénzszerző várakozásuk nem válik valóra. Azt ölik bele, amit Isten ügyére költhettek volna. E vállalkozásokban elvakultság van. Annak ellenére, hogy már annyiszor előfordultak a dolgok, s kárt vallottak, mégis sokan nehezen tanulnak. Sátán csalogatja, lerészegíti őket a várt nyereséggel. Mikor reményük szertefoszlik, balga kalandjaik következtében sokféle csüggedésbe esnek. Ha pénzt veszítenek, szerencsétlenségnek tartják. Mégse feledjék, hogy más tulajdonát kezelik, hogy csak intézők, s Istennek nem tetszik javai botor igazgatása, mert a jelenvaló igazság fejlesztésére lehetett volna felhasználni azokat. Az elszámolás napján a hűtlen szolgának számot kell adnia intéző tevékenységéről.
45. Hűtlen intéző
Megmutatták nekem, hogy Isten Lelke egyre kevésbé tud hatni F.-re, míg nincs több Istentől nyert ereje a győzelemre. Már jó ideje ő maga és érdeke a legfőbb neki. Büszke szíve, merev, féktelen akarata és vonakodása, hogy bevallja és elhagyja hibáit, elvezette őt a szörnyű helyzetbe, ahová került. Botor útja régóta kárt okoz az ügynek.
Követelőzőn viselkedik, ami bátorítja a gyülekezetben a hibakeresés lelkületét. Szigorú, mikor arra semmi szükség. Uralkodik, akin csak tud. Imái s intései azt a nézetet keltették a testvérekben, hogy odaadó keresztény, és ez lehetővé tette, hogy hibái hassanak rájuk. Álmodozása és furcsaságai sokak gondolkodására károsan hatottak. Akadt oly gyönge, aki követi példáját. Láttam, hogy sokkal többet ártott az ügynek, mint amennyit használt.
Ha befogadta volna az Istentől kapott utasítást, és kiküszöbölte volna hibáit, győzelmet aratott volna erős szokásai és gyönge oldalai fölött. Láttam, azonban, hogy oly sokáig hagyta szokásaira a kormányzást, hogy az erős ellenség gúzsba kötötte. Napi ügyei nem kifogástalanok. Becstelenség kerítette hatalmába. A kincstárból jogtalanul javakat vett ki, és magára költötte. Szerinte testvéreinél értelmesebben költi a pénzt. Mikor anyagiakat bíztak rá, s az adományozó megnevezte, hogy kinek szánta, a pillanat hatása alatt cselekedett, a maga elgondolása szerint használta az összeget, az adományozó kívánságának teljesítése helyett. S amennyit jónak látott, magára költött. Isten rossz szemmel nézi ezt. Becstelen viselkedés ejtette rabul. Azt tartotta, hogy Ő az Úr intézője, úgy használhatja hát a más javait is, ahogy jónak látja. Holott mindenki legyen a maga intézője.
Elvetette testvéreinek tanácsát, és a maga erejével dolgozott, a maga feje után ment és visszautasított mindent, ami helyes belátásra bírhatta volna. Ha valaki megintette, nem tetszett neki az illető modora vagy személye, így elrekesztette a javulás útját. Az Úr már jó ideje nem fogadja el fáradozását. Sokkal többet dolgozik a maga, mint az ügy javára.
Mikor valahova odaköltözik, imái és intései megteszik hatásukat és a testvérek tökéletes kereszténynek vélik. Kedvelik, mert igehirdetőnek tartják. De közelebbről megismerve őt, keserűen csalódnak, mikor látják önzését izgágaságát, nyersességét s furcsaságait. Csaknem naponta bukkan felszínre egy-egy különös szeszélye. Agyát teljesen leköti a tervezés, hogy megkaparintson magának valamit, majd jókora nyereséggel eladja valakinek. Majd újra terveket sző. Üzletelése és tervezése sorvasztón hat Isten ügyére. Útja kiszámítottan romboló, és sebeket okoz csaknem mindenhol. Micsoda példa a nyájnak! Napi dolgaiban igen önző, s gyakran kihasználja azokat, akikkel kereskedik. Isten helytelenítőn tekint rá. Gyümölcseiről ismerik meg a jó fát.
Chapter 42—Our Denominational Name
I was shown in regard to the remnant people of God taking a name. Two classes were presented before me. One class embraced the great bodies of professed Christians. They were trampling upon God’s law and bowing to a papal institution. They were keeping the first day of the week as the Sabbath of the Lord. The other class, who were but few in number, were bowing to the great Lawgiver. They were keeping the fourth commandment. The peculiar and prominent features of their faith were the observance of the seventh day, and waiting for the appearing of our Lord from heaven. {1T 223.1}
The conflict is between the requirements of God and the requirements of the beast. The first day, a papal institution which directly contradicts the fourth commandment, is yet to be made a test by the two-horned beast. And then the fearful warning from God declares the penalty of bowing to the beast and his image. They shall drink the wine of the wrath of God, which is poured out without mixture into the cup of His indignation. {1T 223.2}
No name which we can take will be appropriate but that which accords with our profession and expresses our faith and marks us a peculiar people. The name Seventh-day Adventist is a standing rebuke to the Protestant world. Here is the line of distinction between the worshipers of God and those who worship the beast and receive his mark. The great conflict is between the commandments of God and the requirements of the beast. It is because the saints are keeping all ten of the commandments that the dragon makes war upon them. If they will lower the standard and yield the peculiarities of their faith, the dragon will be at peace; but they excite his ire because they have dared to raise the standard and unfurl their banner in opposition to the Protestant world, who are worshiping the institution of papacy. {1T 223.3}
The name Seventh-day Adventist carries the true features of our faith in front, and will convict the inquiring mind. Like an arrow from the Lord’s quiver, it will wound the transgressors of God’s law, and will lead to repentance toward God and faith in our Lord Jesus Christ. {1T 224.1}
I was shown that almost every fanatic who has arisen, who wishes to hide his sentiments that he may lead away others, claims to belong to the church of God. Such a name would at once excite suspicion; for it is employed to conceal the most absurd errors. This name is too indefinite for the remnant people of God. It would lead to the supposition that we had a faith which we wished to cover up. {1T 224.2}
*****
Chapter 43—The Poor
Some who are poor in this world’s goods are apt to place all the straight testimony upon the shoulders of the men of property. But they do not realize that they also have a work to do. God requires them to make a sacrifice. He calls upon them to sacrifice their idols. They should lay aside such hurtful stimulants as tobacco, tea, and coffee. If they are brought into straitened circumstances while exerting themselves to do the best they can, it will be a pleasure for their wealthy brethren to help them out of trouble. {1T 224.3}
Many lack wise management and economy. They do not weigh matters well, and move cautiously. Such should not trust to their own poor judgment, but should counsel with their brethren who have experience. But those who lack economy and good judgment are often unwilling to seek counsel. They generally think that they understand how to conduct their temporal business, and are unwilling to follow advice. They make bad moves, and suffer in consequence. Their brethren are grieved to see them suffer, and they help them out of difficulty. Their unwise management affects the church. It takes means from the treasury of God which should have been used to advance the cause of present truth. If these poor brethren take a humble course and are willing to be advised and counseled by their brethren, and are then brought into straitened places, the brethren should feel it a duty to cheerfully help them out of difficulty. But if they choose their own course, and rely upon their own judgment, they should be left to feel the full consequences of their unwise course, and learn by dear experience that “in multitude of counselors there is safety.” God’s people should be subject one to another. They should counsel with one another, that the lack of one may be supplied by the sufficiency of another. I saw that the stewards of the Lord have no duty to help those persons who persist in using tobacco, tea, and coffee. {1T 224.4}
*****
Chapter 44—Speculations
I saw that some have excused themselves from aiding the cause of God because they were in debt. Had they closely examined their own hearts, they would have discovered that selfishness was the true reason why they brought no freewill offering to God. Some will always remain in debt. Because of their covetousness, the prospering hand of God will not be with them to bless their undertakings. They love this world better than they love the truth. They are not being fitted up and made ready for the kingdom of God. {1T 225.1}
If a new patent passes through the country, men who profess to believe the truth find a way to raise means to invest in the enterprise. God is acquainted with every heart. Every selfish motive is known to Him, and He suffers circumstances to arise to try the hearts of His professed people, to prove them and develop character. In some instances the Lord will suffer men to go on, and meet with an entire failure. His hand is against them to disappoint their hopes and scatter what they possess. Those who really feel an interest in the cause of God, and are willing to venture something for its advancement, will find it a sure and safe investment. Some will have a hundredfold in this life, and in the world to come life everlasting. But all will not receive their hundredfold in this life, because they cannot bear it. If entrusted with much, they would become unwise stewards. The Lord withholds it for their good; but their treasure in heaven will be secure. How much better is such an investment as this! {1T 225.2}
The desire that some of our brethren possess to earn means fast, leads them to engage in a new enterprise and invest means, but often their expectations of making money are not realized. They sink that which they could have spent in God’s cause. There is an infatuation in these new enterprises. And notwithstanding these things have been acted over so many times, and they have before them the example of others who have made investments and have met with an utter failure, yet many are slow to learn. Satan allures them on, and makes them drunk with anticipated gains. When their hopes are blasted, they suffer many discouragements in consequence of their unwise adventures. If means is lost, the person looks upon it as a misfortune to himself—as his loss. But he must remember that it is the means of another which he is handling, that he is only a steward, and God is displeased with the unwise management of that means which could have been used to advance the cause of present truth. At the reckoning day the unfaithful steward must give an account of his stewardship. {1T 226.1}
Chapter 45—A Dishonest Steward
I was shown that the Spirit of God has had less and less influence upon F, until he has no strength from God to overcome. Self and self-interest have been prominent with him for some length of time. Pride of heart, a set, unsubdued will, and an unwillingness to confess and yield his wrongs, have brought him to the dreadful position he is in. Long has the cause been injured by his injudicious course. {1T 227.1}
He has been exacting, which has encouraged a spirit of faultfinding in the church. He has been severe where it was uncalled for, and has lorded it over those upon whom he dared to exercise authority. His prayers and exhortations have led the brethren to think that he was a devoted Christian, which has prepared them to be affected by his wrong course. He has been notional, and his oddities have had a bad influence upon the minds of many. Some have been so weak as to imitate his example. I saw that he had done far greater injury than good to the cause. {1T 227.2}
Had he received the instruction given of God, and been corrected, he would have obtained the victory over these strong habits and besetments. But I saw that he had so long let these habits control him that the strong foe has bound him. His deal has not been correct. Dishonesty has been gaining upon him, and he has taken from the treasury means that he had no right to, and has used it to his own advantage. He has considered that he had better judgment in disposing of means than his brethren. When means was placed in his hands to be applied, and the giver named the individuals who were to receive it, he has acted from impulse, taken the liberty to apply it to suit himself, instead of carrying out the wishes of the giver, and has used what portion of it he saw fit for his own benefit. God has frowned upon these things. A dishonest course has been gaining upon him. He has considered that he was the Lord’s steward, and could apply the means, even of another, as he saw fit. Every man is to be his own steward. {1T 227.3}
He has rejected the counsel and advice of his brethren, gone on in his own strength, followed his own will, and has rejected every means whereby he could be corrected. When he has been reproved, the manner or the person has not suited him, and the way for reform has been closed up. The Lord has not accepted his labors for some length of time. He has labored much more for his own interest than for the interest of the cause. {1T 228.1}
When he first goes to a place, his prayers and exhortations have effect, and brethren receive the idea that he is a perfect Christian. He is favored because he is considered a minister. But as they become acquainted, how they are disappointed to witness his selfishness, fretfulness, harshness, and oddities. Almost every day some peculiar notion is seen. His mind is almost constantly occupied in fixing up something for his own advantage. Then he will dispose of it to someone to good advantage to himself, and fix again. His fixing and planning have had a withering, blighting influence upon the cause of God. His course is calculated to tear to pieces, and it has wounded almost everywhere. What an example to the flock! He has been very selfish in his deal, and has taken advantage of those with whom he has dealt. God’s frown is upon him. A good tree is known by its fruits. {1T 228.2}
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése