Az Úr megmutatta nekem, hogy a legtöbb szülő helytelenül neveli gyermekeit. Nem fékezik meg őket, mint kellene, hanem hagyják, hogy belemerüljenek a hiúságba, s kövessék hajlandóságiakat. Az ősi időkben tiszteletben tartották a szülők tekintélyét. A gyermekek a szülők felügyelete alatt álltak, tisztelték és félték a szülőket. Az utolsó időkben azonban a rend visszájára fordul. Némely szülő gyermekeinek felügyelete alatt áll. Félnek keresztezni gyermekeik akaratát, ezért meghajlanak kívánságaik előtt. De míg a gyermekek a szülők fedele alatt élnek, amíg eltartottak, alá kell vetniük magukat a szülők felügyeletének. A szülők legyenek határozottak, követeljék meg, hogy gyermekeik kövessék a szülők helyesről vallott nézeteit.
Éli megfékezhette volna gonosz fiait, de tartott neheztelésüktől. Eltűrte, hogy addig folytassák lázadásukat, amíg Izráel átkává nem lettek. Isten elvárja a szülőktől, hogy fékezzék meg gyermekeiket. A gyermekek üdvössége jórészt szüleik útirányától függ. Téves szeretetből, kényeztető gyöngédségből sok szülő elnéző, s ez a gyermekek ártalmára van. Melengetik hiúságukat, díszeket és ékességeket aggatnak rájuk, ami hiúvá teszi őket, és úgy vélik, hogy a ruha teszi az embert. De ha együtt vagyunk velük, meggyőződhetünk róla, hogy a külső megjelenés nem rejti el a keresztény erények híjával levő szívet, mely önszeretettel, kevélységgel, zabolátlan szenvedélyekkel teljes. Akik szeretik a szelídséget, alázatot és erényt, kerüljék az ilyen társaságot, még ha szombattartók gyermekeiről is van szó. Társaságuk mérgező. Légkörük halálba vezet. A szülők nem értik meg, hogy a mag, amelyet vetnek, pusztító hatású. Később majd kikel, és olyan gyümölcsöt terem, amely a gyermekeket a szülők tekintélyének megvetésére készteti.
Még mikor a gyermekek felnőttek is, várjuk el tőlük a szülők tiszteletét, s hogy gondoskodjanak a szülők jólétéről. Hallgassák meg az istenfélő szülők tanácsát, s ne gondolják, hogy mert néhány évvel idősebbek lettek, kinőttek a szülők iránti kötelességekből. Isten parancsot adott erre, amely ígéretet is tartalmaz annak, aki tiszteli anyját és apját. Eme utolsó időkben a gyermekek engedetlensége és tiszteletlensége oly égbekiáltó, hogy Isten külön felhívja a figyelmet rá. A vég közelségének ez az egyik jele. Azt bizonyítja, hogy Sátán csaknem teljesen hatalma alá hajtotta a fiatalok értelmét. Sokan nem tisztelik többé az idősebbeket. Régi módinak tartják az öregek tiszteletét. Pedig az Ábrahám idejéig nyúlik vissza. Isten mondja: „Tudom róla, hogy megparancsolja fiainak és háza népének őutána.”
Az ősi időkben a fiatalok nem házasodtak meg szüleik beleegyezése nélkül. Ők választották ki gyermekeik élettársát. Bűnnek tartották, ha a fiatalok saját felelősségükre kötöttek házasságot. A szülők elé vitték az ügyet, azoknak kellett megfontolniuk, vajon derék személy-e, aki közeli rokonuk lesz, és vajon a házasodó felek gondoskodni tudnak-e majd családjukról. A legfontosabb dolognak azt tartották, hogy ők, akik az igaz Istent imádták, ne házasodjanak össze bálványimádókkal, nehogy családjuk hátat fordítson Istennek. Még miután megházasodtak is, a gyermekek ünnepélyes kötelezettséggel tartoztak szüleiknek. Nem tartották elég megbízhatónak ítélőképességüket. Kikérték a szülők tanácsát, akik elvárták tőlük, hogy tiszteljék kívánságaikat, és ha nem ütköztek Isten követelményeibe, engedelmeskedjenek nekik.
Újra felhívták figyelmemet a fiatalok állapotára eme utolsó napokban. A gyermekeket nem fegyelmezik.
Szülők! Akkor kezdjétek fegyelemre tanítani kicsinyeiteket, mikor még karon ülő babák. Tanítsátok meg őket a ti akaratotoknak alávetni akaratukat. Ez egyenletes, következetes fegyelmezéssel és szilárdsággal érhető el. A szülők teljesen uralkodjanak tulajdon lelkületükön, és szelíden, mégis határozottan hajlítsák a gyermek akaratát, míg csak nem vár el mást, minthogy engedjen a szülők kívánalmainak.
A szülők későn kezdenek a neveléshez. Nem fékezik meg az első dühkitörést, így a gyermek csökönyös lesz, és ez velük növekszik, velük erősödik. Némely gyermekek, mikor idősebbek lesznek, természetesnek tartják, hogy azt tesznek, ami nekik tetszik, és hogy szüleiknek teljesíteniük kell kívánságaikat. Elvárják, hogy a szülők kiszolgálják őket. Nem tűrik el a korlátokat, s mikor elég idősek, hogy szüleik segítségére legyenek, nem hordozzák a terheket, melyeket hordozniuk kellene. Nem róttak rájuk felelősségeket, és úgy nőnek fel, hogy hasznavehetetlenek odahaza, és bárhol máshol is. Nincs bennük kitartás. A szülők hordozták a terhet, és eltűrték, hogy semmittevéssel, a rend, szorgalom vagy takarékosság szokásai nélkül nőjenek fel. Nem tanították meg őket az igénytelenség szokásaira, hanem kényeztették őket, kielégítették étvágyaikat, ezért gyönge egészséggel cseperedtek fel. Modoruk és magatartásuk visszataszító. Boldogtalanok, s boldogtalanná teszik környezetüket. Míg a gyermekek gyermekek csupán, míg fegyelmezésre szorulnak, megengedik nekik, hogy csoportosan járjanak, más fiatalokkal elegyedjenek össze, és romboló hatással legyenek egymásra.
Isten átka – semmi kétség – rá fog szállni a hűtlen szülőkre. Nemcsak a földi életre ültetnek töviseket maguknak, melyek majd megsebzik őket, hanem mikor összeül az ítélet, szembe kell nézniük hűtlenségükkel. Sok gyermek áll majd fel vádolón, és kárhoztatja szüleit az ítélet napján, amiért nem fékezték meg őket, a szülőket téve felelőssé pusztulásukért. A kancsal együttérzés és a elvakult szeretet arra készteti ma a szülőket, hogy, mentegessék gyermekeik hibáit, neveletlenül hagyva őket. A következmény, hogy a gyermekek elvesznek, vérük pedig a hűtlen szülők kezéhez tapad.
A fegyelmezetlenül nevelt gyermekeknek, amikor hitvalló keresztények lesznek, mindent elölről kell tanulniuk. Gyermekkori nevelésük kihat egész vallásos életükre. Az önfejűség gyakran a felszínre tör, és az önmegtagadásnak ugyanaz a hiánya, ugyanaz a türelmetlenség a dorgálás alatt, az az önszeretet, mint gyermekkorukban. Vonakodnak kikérni mások tanácsát, és elzárkóznak mások ítélőképessége elől. Ugyanazt a lustaságot, a teherviselés alóli kibújást, a felelősség vállalásának hiányát látjuk bennük. Mindez felszínre tör a gyülekezethez való viszonyukban is. Az ilyen ember is győztessé válhat, de mily kemény a csata, mily késhegyig menő a küzdelem! Mily nehéz végigjárniuk az alapos fegyelem ösvényét, melyre a keresztény jellem magasztosságának eléréséhez szükség van. Ha végül győznek, mielőtt elváltoznának, meglátják, mily közel jártak az örök pusztulás szakadékához, mivel fiatal korukban rosszul nevelték őket, nem tanultak meg engedelmeskedni kiskorukban.
41. Rendszeres adakozás
Visszaterelték figyelmemet az ősi Izráel gyermekeihez. Isten elvárta tőlük, akár szegények voltak, akár gazdagok, hogy áldozatot hozzanak, aszerint, amint Isten felvirágoztatta őket. A szegények, mivel nem volt vagyonuk, mint gazdag testvéreiknek, nem kaptak felmentést. Takarékoskodniuk kellett és gyakorolniuk a lemondást. Ha bárki annyira szegény volt, hogy teljesen lehetetlen volt áldozatot hoznia az Úrnak, ha betegség vagy szerencsétlenség fosztotta meg őket az adományozás képességétől, a gazdagoknak kellett segítségükre sietni szerény fillérekkel, hogy ne üres kézzel jöjjenek az Úr elé. Ez a rend fenntartotta a kölcsönös szívélyességet egymás iránt.
Néhányan nem csatlakoznak a rendszeres adakozáshoz, kimentik magukat, mert adósságaik vannak. Azt mondták, hogy először azt szeretnék elérni, hogy „ne tartozzanak senkinek semmivel”. Adósságuk azonban nem menti fel őket. Láttam, hogy meg kell adniuk a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené. Néhányan arra lelkiismeretesek, hogy senkinek semmivel ne tartozzanak, és nézetük szerint Isten semmit sem várhat el tőlük, amíg ki nem fizették adósságaikat. Ezzel azonban álltatják magukat. Nem adják meg Istennek, ami az övé. Mindenki hozzon megfelelő áldozatot az Úrnak. Akinek adóssága van, vonják le az adósság összegét abból, amijük van. És adjanak abból, ami azon felül marad.
Néhányan szent kötelességet éreznek gyermekeik iránt. Összes gyermeküknek ki kell adniuk az örökséget, de lehetetlennek tartják, hogy Isten ügyének segítésére teremtsenek elő anyagiakat. Azzal a kifogással hozakodnak elő, hogy kötelességgel tartoznak gyermekeiknek. Ez igaz lehet, de első kötelességük Istennek szól. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené. Ne raboljuk meg Istent a tizedtől és a zsengeáldozattól. Legfőbb, szent kötelességünk megadni Istennek a neki járó részt. Senki se álljon elő követelésével, senki se vegyen rá Isten megrablására. Ne hagyd, hogy gyermekeid ellopják az áldozatot az Úr oltáráról.
Láttam, hogy az ősi időkben némelyek szűkkeblűsége arra vezetett, hogy visszatartsák a kellő részt. Szűkre szabták áldozatukat. A mennyben ezt számon tartották, és átok sújtotta termésüket, háziállataikat, pontosan szűkkeblűségük mértéke szerint. Volt, akit gyászeset ért emiatt. Isten nem fogad el nyomorék áldozatot. Legyen szeplőtlen, nyájuk legjava, mezőik legjobb termése. Önkéntes adománynak kellett lennie, ha el akarták nyerni az Úr áldását családjaikra és tulajdonaikra.
Felhívták figyelmemet Ananiás és Safira esetére, mint az átok szemléltető ábrájára, amely azokra száll, akik valódi értéken alul becsülik meg tulajdonukat. Úgy tettek, mintha önkéntesen áldoznák vagyonukat az Úrnak. Péter megkérdezte: „Mondd meg nekem, vajon ennyiért adtátok-é el a földet? Ő pedig monda: igen, ennyiért.” Van, aki e gonosz korban nem tekintené ezt hazugságnak. Az Úr azonban annak vette. Annyiért adták el, és még sokkal többért. Azt mondták, hogy mindet az Úrnak áldozzák. Előtte alakoskodtak, és a megtorlás nem váratott magára.
Láttam, hogy a rendszeres adakozással az emberek szíve vizsgára kerül. Ez szüntelen, élő vizsga. Bevilágít a szívbe, hogy lássák, vajon igazság vagy a világ szeretete uralkodik benne. Ez a természettől önzők és irigyek vizsgája. Lesz, aki igen nagymértékben alá fogja becsülni javait. Lesz, aki alakoskodni fog. Az angyal így szólt: „Átkozott legyen, aki hanyagul munkálkodik az Úr nevében.” Angyalok figyelik a jellemalakulást, s mennyei hírnökök viszik az ilyen tettek hírét az égbe. Néhányat Isten meglátogat, és jövedelmük bevallott becsülésükre csökken. „Van olyan, aki bőven adakozik s annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik. A mással jótevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít maga is felüdül.” (Péld. 11:24-25)
Mindenki vegye ki részét a munkából. Akik dohányoznak, teát és kávét isznak, döntsék le bálványaikat, tegyék az árát az Úr kincstárába. Egyesek sosem hoztak áldozatot Isten ügyéért, és behunyják szemüket az Úr követelményei előtt. Némely legszegényebbeknek lesz a legnehezebb küzdelme, hogy megtagadja magától ezeket az élénkítőket. Ezt az egyéni áldozatot nem azért kéri az Úr, mert Isten ügye szegénységgel küzd. Hanem mert minden szív próbára kerül, és minden jellemnek fejlődnie kell. Isten népének elv szerint kell cselekednie. Az élő elvet kell végrehajtanunk életünkben.
„Szabad-e az embereknek megcsalni az Istent? Márpedig ti megcsaltok engem! Azt kérdezitek, mivel csaltok meg? A tizeddel és a zsengeáldozattal. Átok nehezedik rátok, mégis megcsaltok, az egész nép. Szolgáltassátok be hiány nélkül a tizedet és az első termést a kincstárba, hogy legyen étel a házamban. Akkor aztán próbára tehettek – mondja a seregek Ura – vajon megnyitom-e nektek az ég csatornáit és bőséges áldást árasztok-e rátok? Kedvetekért megtiltom a sáskának, hogy ne egye meg, és ne pusztítsa el a föld gyümölcsét és nem lesz terméketlen a szőlőtök a mezőn – mondja a seregek Ura.” Láttam, hogy helytelenül a gyülekezetben való szólásra és imára alkalmazzák a szöveget. A jövendölés különösen az utolsó időre szól, és Isten népét kötelességére tanítja. Hozzák be jövedelmük hányadát önkéntes áldozatul az Úrnak.
Chapter 40—Duty to Children
I have been shown that parents generally have not taken a proper course with their children. They have not restrained them as they should, but have left them to indulge in pride, and follow their own inclinations. Anciently, parental authority was regarded; children were then in subjection to their parents, and feared and reverenced them; but in these last days the order is reversed. Some parents are in subjection to their children. They fear to cross the will of their children, and therefore yield to them. But just as long as children are under the roof of the parents, dependent upon them, they should be subject to their control. Parents should move with decision, requiring that their views of right be followed out. {1T 216.2}
Eli might have restrained his wicked sons, but he feared their displeasure. He suffered them to go on in their rebellion, until they became a curse to Israel. Parents are required to restrain their children. The salvation of children depends very much upon the course pursued by the parents. In their mistaken love and fondness for their children, many parents indulge them to their hurt, nourish their pride, and put upon them trimmings and ornaments which make them vain, and lead them to think that dress makes the lady or gentleman. But a short acquaintance convinces those with whom they associate that an outside appearance is not sufficient to hide the deformity of a heart void of the Christian graces, but filled with self-love, haughtiness, and uncontrolled passions. Those who love meekness, humility, and virtue, should shun such society, even if it be Sabbathkeepers’ children. Their company is poisonous; their influence leads to death. Parents realize not the destructive influence of the seed which they are sowing. It will spring up and bear fruit which will make their children despise parental authority. {1T 217.1}
Even after they are of age, children are required to respect their parents, and to look after their comfort. They should listen to the counsel of godly parents, and not feel that because a few more years are added to their life, they have grown out of their duty to them. There is a commandment with promise to those who honor their father and their mother. In these last days children are so noted for their disobedience and disrespect that God has especially noticed it, and it constitutes a sign that the end is near. It shows that Satan has almost complete control of the minds of the young. By many, age is no more respected. It is considered too old-fashioned to respect the aged; it dates back as far as the days of Abraham. Says God: “I know him, that he will command his children and his household after him.” {1T 217.2}
Anciently, children were not permitted to marry without the consent of their parents. Parents chose for their children. It was considered a crime for children to contract marriage upon their own responsibility. The matter was first laid before the parents, and they were to consider whether the person to be brought into a close relation to them was worthy, and whether the parties could provide for a family. It was considered by them of the greatest importance that they, the worshipers of the true God, should not intermarry with an idolatrous people, lest their families be led away from God. Even after children were married, they were under the most solemn obligation to their parents. Their judgment was not then considered sufficient without the counsel of the parents, and they were required to respect and obey their wishes unless these should conflict with the requirements of God. {1T 218.1}
Again I was directed to the condition of the young in these last days. Children are not controlled. Parents, you should commence your first lesson of discipline when your children are babes in your arms. Teach them to yield their will to yours. This can be done by bearing an even hand, and manifesting firmness. Parents should have perfect control over their own spirits, and with mildness and yet firmness bend the will of the child until it shall expect nothing else but to yield to their wishes. {1T 218.2}
Parents do not commence in season. The first manifestation of temper is not subdued, and the children grow stubborn, which increases with their growth and strengthens with their strength. Some children, as they grow older, think it a matter of course that they must have their own way, and that their parents must submit to their wishes. They expect their parents to wait upon them. They are impatient of restraint, and when old enough to be a help to their parents, they do not bear the burdens they should. They have been released from responsibilities, and grow up worthless at home and worthless abroad. They have no power or endurance. The parents have borne the burden, and have suffered them to grow up in idleness, without habits of order, industry, or economy. They have not been taught habits of self-denial, but have been petted and indulged, their appetites gratified, and they come up with enfeebled health. Their manners and deportment are not agreeable. They are unhappy themselves, and make those around them unhappy. And while the children are but children still, while they need to be disciplined, they are allowed to go out in company and mingle with the society of the young, and one has a corrupting influence over another. {1T 218.3}
The curse of God will surely rest upon unfaithful parents. Not only are they planting thorns which will wound them here, but they must meet their own unfaithfulness when the judgment shall sit. Many children will rise up in judgment and condemn their parents for not restraining them, and charge upon them their destruction. The false sympathy and blind love of parents causes them to excuse the faults of their children and pass them by without correction, and their children are lost in consequence, and the blood of their souls will rest upon the unfaithful parents. {1T 219.1}
Children who are thus brought up undisciplined, have everything to learn when they profess to be Christ’s followers. Their whole religious experience is affected by their bringing up in childhood. The same self-will often appears; there is the same lack of self-denial, the same impatience under reproof, the same love of self and unwillingness to seek counsel of others, or to be influenced by others’ judgment, the same indolence, shunning of burdens, lack of bearing responsibilities. All this is seen in their relation to the church. It is possible for such to overcome; but how hard the battle! how severe the conflict! How hard to pass through the course of thorough discipline which is necessary for them to reach the elevation of Christian character! Yet if they overcome at last, they will be permitted to see, before they are translated, how near the precipice of eternal destruction they came, because of the lack of right training in youth, the failure to learn submission in childhood. {1T 219.2}
*****
Chapter 41—Systematic Benevolence
I was pointed back to the children of Israel anciently. God required of them all, both poor and rich, a sacrifice according as He had prospered them. The poor were not excused because they had not the wealth of their rich brethren. They were required to exercise economy and self-denial. And if any were so poor that it was utterly impossible for them to bring an offering to the Lord, if sickness or misfortune had deprived them of the ability to bestow, those who were wealthy were required to help them to a humble mite, that they come not before the Lord empty-handed. This arrangement preserved a mutual interest. {1T 220.1}
Some have not come up and united in the plan of systematic benevolence, excusing themselves because they were not free from debt. They plead that they must first “owe no man anything.” But the fact that they are in debt does not excuse them. I saw that they should render to Caesar the things that are Caesar’s, and to God the things that are God’s. Some feel conscientious to “owe no man anything,” and think that God can require nothing of them until their debts are all paid. Here they deceive themselves. They fail to render to God the things that are His. Everyone must bring to the Lord a suitable offering. Those who are in debt should take the amount of their debts from what they possess, and give a proportion of the remainder. {1T 220.2}
Some have felt under sacred obligations to their children. They must give each a portion, but feel themselves unable to raise means to aid the cause of God. They make the excuse that they have a duty to their children. This may be right, but their first duty is to God. Render unto Caesar the things that are Caesar’s, and to God the things that are God’s. Rob not God by withholding from Him your tithes and offerings. It is the first sacred duty to render to God a suitable proportion. Let no one throw in his claims and lead you to rob God. Let not your children steal your offering from God’s altar for their own benefit. {1T 220.3}
I saw that anciently the covetousness of some led them to withhold a suitable proportion; they made their offering stinted. This was recorded in heaven, and they were cursed in their harvest and their flocks just as they withheld. Some were visited with affliction in their families. God would not accept a lame offering. It must be without blemish, the best of their flocks, and the best fruits of their fields. And it must be a freewill offering, if they would have the blessing of the Lord rest upon their families and their possessions. {1T 221.1}
The case of Ananias and Sapphira was presented before me to illustrate the course of those who put down their property below its value. They pretended to make a freewill offering of their possessions to the Lord. Said Peter: “Tell me whether ye sold the land for so much?” The answer was: “Yea, for so much.” Some in this evil age would not consider that a lie. But the Lord regarded it thus. They had sold it for so much, and much more. They had professed to consecrate all to God. To Him they had dissembled, and their retribution lingered not. {1T 221.2}
I saw that in the arrangement of systematic benevolence, hearts will be tested and proved. It is a constant, living test. It brings one to understand his own heart, to see whether the truth or the love of the world predominates. Here is a test for the naturally selfish and covetous. They will put down their possessions at very low figures. Here they dissemble. Said the angel: “Cursed be he that doeth the work of the Lord deceitfully.” Angels are watching the development of character, and the acts of such are carried to heaven by the heavenly messengers. Some will be visited of God for these things, and their increase will be brought down to their figures. “There is that scattereth, and yet increaseth; and there is that withholdeth more than is meet, but it tendeth to poverty. The liberal soul shall be made fat: and he that watereth shall be watered also himself.” Proverbs 11:24, 25. {1T 221.3}
All are required to have an interest in this work. Those who use tobacco, tea, and coffee should lay aside those idols, and put their cost into the treasury of the Lord. Some have never made a sacrifice for the cause of God, and are asleep as to what God requires of them. Some of the very poorest will have the greatest struggle to deny themselves of these stimulants. This individual sacrifice is not required because the cause of God is suffering for means. But every heart will be tested, every character developed. It is principle that God’s people must act upon. The living principle must be carried out in the life. {1T 222.1}
“Will a man rob God? Yet ye have robbed Me. But ye say, Wherein have we robbed Thee? In tithes and offerings. Ye are cursed with a curse: for ye have robbed Me, even this whole nation. Bring ye all the tithes into the storehouse, that there may be meat in Mine house, and prove Me now herewith, saith the Lord of hosts, if I will not open you the windows of heaven, and pour you out a blessing, that there shall not be room enough to receive it. And I will rebuke the devourer for your sakes, and he shall not destroy the fruits of your ground; neither shall your vine cast her fruit before the time in the field, saith the Lord of hosts.” I saw that this scripture has been misapplied to speaking and praying in meeting. The prophecy has a special application to the last days, and teaches God’s people their duty to bring a proportion of their substance as a freewill offering to the Lord. {1T 222.2}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése