Bizonyságtételek I. kötet - 6. bizonyságtétel - 39. A pangás feddése

6. bizonyságtétel (1861)

39. A pangás feddése

Kedves testvéreim. Irgalmában az Úr újra meglátogatott a gyász és szenvedés időszakában. 1860. december 23-án látomásba ragadott el, s egyének ügyünkre kiható hibáit láttam. Nem merem elhallgatni a gyülekezet előtt a bizonyságtételt csak azért, hogy némelyek érzékenységét kíméljem.

Láttam Isten népének erőtlen állapotát. Láttam, hogy nem Isten hagyta el őket, hanem ők hagyták el Istent, váltak langymeleggé. Náluk az igazság elmélete, mégis hiányzik belőlük üdvözítő, megmentő hatalma. Amint közeledünk az idők végéhez, az ördög nagy haraggal száll le közénk, mert tudja, hogy kevés ideje van. Különösen a maradék ellen fordítja hatalmát. Hadat visel ellenük, megosztásukra és széthúzásokra fog törekedni, hogy legyöngüljenek, s le tudja győzni őket. Isten népe viselkedjék körültekintőn, húzzák az igát egyesült erővel. Legyenek egy akaraton, egy véleményen, akkor igyekezetük nem tékozol, hanem erőteljesen láthatóvá válik. Építeni fogják a jelen igazság ügyét. Rendet kell tartanunk, és közösen kell rendet tartanunk, máskülönben Sátán kihasználja a lehetőséget.

Láttam, hogy az ellenség minden elképzelhető módon beözönlik elcsüggeszteni Isten népét, megzavarni, gyötörni őket. Viselkedjenek értelmesen, készüljenek Sátán támadásaira. Nem szabad rendezetlenül hagynunk a gyülekezet ügyeit. Tegyünk lépéseket, hogy ingatlanokat biztosítsunk Isten ügye számára, hogy a munka ne veszítse el lendületét, s az Isten ügyének szentelt összegek ne kerüljenek az ellenség kezébe. Láttam, hogy Isten népének okosan kell cselekednie, és mindent elkövetni a gyülekezet biztos alapokra helyezéséért. Miután mindent megtettek, bízzanak az Úrban, hogy gyakorolja értük hatalmát, nehogy Sátán kihasználja Isten maradék népét. Ez az idő Sátán tevékenységének az ideje. Viharos jövő előtt állunk. A gyülekezet legyen ébren, tegyen megelőző lépéseket, hogy biztosan álljon Sátán tervei ellen. Ideje a tettek mezejére lépnünk. Istennek nem tetszik, ha népe rendezetlenül hagyja a gyülekezet ügyeit, ha megtűri, hogy az ellenségé legyen minden előny, és úgy intézze az ügyüket, ahogy neki a legjobban tetszik.

Az Úr megmutatta B. testvérnek a Szemlében az egyházszervezet kérdésében elfoglalt helytelen álláspontját, s annak romboló hatását. Nem fontolta meg eléggé a dolgot. Cikkei tökéletesen kiszámítottak voltak a rendszertelenség előmozdítására. Helytelen következtetésekre vezetnek, és sokakat megerősítenek Isten ügye igazgatásáról alkotott lanyha elképzeléseikben. Akik nem érzik át az ügy felelősségét, nem tartják szükségesnek, hogy megalapozzák a gyülekezet rendjét. A felelősséget régóta hordozók előre tekintenek, megfontolják a dolgokat. Meggyőződésük, hogy lépéseket kell tennünk, biztosabb mederbe terelnünk a gyülekezet ügyeit. Ezzel kirekesztjük Sátánt, és nem hagyjuk, hogy kihasználja a helyzetet. B. atyafi cikkei arra késztetik a rendtől félőket, hogy bizalmatlanul fogadják azok javaslatait, akiket a gyülekezet fontos ügyei felől Isten gondviselése ihlet. Mikor látta, hogy álláspontja tarthatatlan, nem ismerte be nyíltan tévedését, s nem törekedett helyrehozni a rossz benyomást.

Láttam, hogy világi ügyekben B. testvér hanyag. Nem igyekvő; erénynek tartja, ha az Úrra hagyja, amit az Úr őrá hagyott. Az Úr csak nagy szükség idején avatkozik értünk a dolgok menetébe. Dolgoznunk kell. Terheket és felelősségeket kell viselnünk, így tapasztalatra teszünk szert. B. testvér olyan jellemű lelki dolgokban, mint világi ügyeiben. Hiányzik belőle a lendület és a lelkiismeretesség az alapos munkához. Isten dolgaiban legyünk megfontoltabbak és okosabbak, mint világi ügyekben, világi előnyök elnyeréséért.

Isten népe helyesen jár el, ha törvényes keretek között ingatlant biztosít a gyülekezetnek, mégis óvakodjunk; őrizzük meg ennek különleges, szent jellegét. Láttam, hogy meg nem szentelt emberek ki fogják használni a gyülekezet álláspontját. Át fogják lépni a határokat, végletekig vinni a dolgokat, és megsebzik Isten ügyét. Egyesek balgák és meggondolatlanok lesznek, elkerülhető perekbe keverednek, elegyednek a világgal, részt vesznek lelkületében, és másokat is példájuk követésére késztetnek. Egyetlen meggondolatlan keresztény súlyos kárt okozhat a jelen igazság ügyének. A rossz sokkal gyorsabban gyökeret ver, mint a jó, és virágzik ott, ahol – ha nem gondozzák figyelmesen –, a jó és a helyes csak fonnyadozik.

A múltra irányították figyelmemet. Láttam, hogy minden fontos lépésnél, minden határozatnál, minden előretörésnél Isten népe közt akadt, aki végletekig vitte a dolgot, szertelen lépéseket tett, így megbotránkoztatta a hitetleneket, szomorúságot okozott Isten népének, és rossz hírét keltette Isten ügyének. A népet, melyet eme utolsó napokban Isten vezet, épp ilyen ügyek fogják nyugtalanítani. Ám sok kellemetlenséget elkerülhetünk, ha Krisztus lelkipásztorai egy akaraton lesznek, együtt terveznek, és együtt is dolgoznak. Ha közös álláspontra helyezkednek, ha támogatják egymást, ha megalkuvás nélkül feddik s visszautasítják a rosszat, hamarosan elfojtják azt. Eddig azonban nagyon Sátán ellenőrzése alatt álltak az ügyek. Egyháztagok, sőt lelkészek is rokonszenveznek velük, s megosztottság lett a következmény. Aki kimerészkedett és eleget tett kellemetlen kötelességének, hűen szembeszállva a helytelenséggel, szomorú és megsebzett, mert nem részesül lelkésztestvérei teljes támogatásában. Csüggedtté s levertté válik a fájdalmas kötelességek teljesítésétől, leteszi keresztjét, s visszatartja a szigorú bizonyságtételt. Lelke sötétbe zárkózik, s a gyülekezet szenved épp ama bizonyságok hiányától, melyeknek Isten terve szerint élnie kell népe körében. Sátán elérte célját, mikor a hű bizonyságtételt elfojtják. Akik készek egyetérteni a helytelenséggel, erénynek tartva azt; nem értik meg, hogy tékozló, szétszóró hatást gyakorolnak, s maguk is elősegítik a Sátán céljait.

Láttam, hogy testvéreik sok lelket elpusztítottak dőre sajnálkozásukkal, mikor egyetlen reményük az, ha magukra hagyják őket, hogy belássák helytelenségük teljes mértékét. De amikor mohón elfogadják meggondolatlan testvéreik rokonszenvét, az a gondolat születik bennünk, hogy félremagyarázzák őket, és ha igyekeznek is visszatérni, csak félszívvel teszik. Bűnös hajlamaik szerint fogják fel az ügyeket, és a megrovót hibáztatják, ezzel elkenik az ügyet. Nem hatolnak a mélyére, nem gyógyulnak meg, s ugyanabba a hibába esnek, mert nem hagyják nekik megérteni tévedésük mértékét, hogy megalázkodjanak Isten előtt, és Isten felépítse őket. A hamis együttérzők homlokegyenest Krisztus és szolgáló angyalainak tervei ellen dolgoznak.

Krisztus lelkipásztorai ébredjenek fel, és minden erejükkel végezzék Isten munkáját. Isten szolgáinak nincs mentségük, ha kitérnek a félreérthetetlen bizonyságtevés elől. Meg kell róniuk, helyteleníteniük, ha testvérük vétkezik. 

Idézem a C. testvérhez írt egyik levél részletét:

„Néhány dolgot feltártak előttem felőled. Láttam, hogy eltiporjátok a gyülekezetben az életerős, félreérthetetlen bizonyságtevést. Nem álltok összhangban a szókimondó bizonyságtétellel. Kitértek az elől, hogy egyenesen a helytelenségek velejére tapintsatok, és terhetekre vannak, akik mulaszthatatlan kötelességüknek tartják azt. Rokonszenveztek az elhidegültekkel. Ennek hatására lettél gyönge. Nem értettél egyet az egyértelmű, éles bizonyságtevéssel, melyek egyéneknek lettek küldve.

Isten szolgáinak nincs mentségük, ha kitérnek a szókimondó bizonyságtevés elől. Feltétlen meg kell inteniük, meg kell róniuk a helytelenséget. Nem szabad eltűrniük testvérük bűnét. Gyakran kinyújtottátok kezeteket, hogy védjétek testvéreiteket a megérdemelt bírálattól, és a helyesbítéstől, amit Isten küldött nekik. Ha ezek nem újulnak meg, a ti számlátokra róják fel hibájukat. Ahelyett, hogy őrködnétek a fenyegető veszély felett és figyelmeztetnétek őket rájuk, azok ellen vetitek latba tekintélyeteket, akik megtették kötelességüket, megrótták és figyelmeztették a tévelygőt.

Veszélyes idők járnak Isten egyházára, és a legnagyobb veszély most az önámítás. Vannak, akik vallják az igazságot, de vakok, ha az ő veszélyükről és hibáikról van szó. Noha elérik az istenfélelemnek azt a mértékét, melyet barátaikkal állítottak fel, közösségben élnek testvéreikkel, elégedettek, de ugyanakkor egyáltalán nem ütik meg az isteni Urunk által felállított mértéket. Ha szívükben gonoszság lakik, nem hallgatja meg őket az Úr. Némelyeknek nemcsak szívében lakik gonoszság, hanem nyíltan hordozzák életükben is. Sok esetben a tévelygők még megrovásban sem részesülnek.

Emlékezetem visszaterelték ...-hoz. Elgondolásaid helytelenek voltak e helyen. Vállvetve kellett volna D. vén mellett állnod, tisztító munkát végezned, megragadnod és megrónod az egyének helytelenségeit. A terhet, amit D. vénre vetettél, magad érdemelted meg, mert hiányzott belőled az erkölcsi bátorság, hogy a hibára tapints. Ezzel másokra is rosszul hatottál. Nem végezted el a jó munkát, melyet Isten tervezett bizonyos emberek számára, és azok most Sátán bujtogatására felfuvalkodtak. Ha akkor Isten tanácsa szerint viselkedtél volna, befolyásod szilárdsága Isten ügyének javát szolgálta volna. Megszomorítottátok a Szentlelket, és a közös arcvonal hiánya elcsüggeszti azokat, akikre Isten a megrovás terhét helyezte.

Láttam, hogy nem volt igazad, amikor E-vel rokonszenveztél. Vele kapcsolatban elfoglalt álláspontod csökkentette tekintélyedet, és igen megsebezte Isten ügyét. Lehetetlen befogadnunk E-t Isten egyházába. Oda helyezkedett, ahol elállja a világosságot és az igazságot. Csökönyösen a maga útját választja, s nem hajlandó meghallgatni a megrovást. Követte romlott szívének hajlamait, megsértette Isten szent törvényét, s meggyalázta a jelen igazság ügyét. Ha mégoly szívből jövőn is tart bűnbánatot, a gyülekezetnek távol kell maradnia tőle. Ha a mennybe megy, egyedül kell mennie, a gyülekezet közössége nélkül. Érvényét nem veszítő megrovásnak kell nyugodnia rajta Istentől és a gyülekezettől, hogy az erkölcsiség mértéke ne zülljön le teljesen a porig. Az Úrnak nem tetszik a dolog ilyetén menete.

Megsebezted Isten ügyét. Konok utad sérti Isten népének szívét. Példád bátorítja a lazaságot a gyülekezetben. Erőteljes, félreérthetetlen bizonyságot kell hordoznod. Állj félre Isten munkájának útjából. Ne állj Isten és népe közé. Túl sokáig palástoltad el az éles bizonyságtételt, s álltál ellene a szigorú bírálatnak, melyet Isten ró az egyéni tévelygésekre. Ő helyesbíti, próbálja s tisztogatja népét. Állj félre az útból, ne akadályozd Isten munkáját. A tetszetős bizonyságtevést Isten nem fogadja el. A lelkészek teli torokból kiáltsanak, ne kíméljék hangjukat. Az Úr, a gyülekezet megerősítésére és a hitetlenek felrázására hivatott hatalmas bizonyságtételt adott neked. De ezeket a dolgokat, melyekben tökéletlen vagy, helyre kell hoznod, másképp bizonyságod erejét veszíti, tekintélyed sérteni fogja Isten ügyét. Az emberek tőled várják a példaadást. Ne vezesd félre őket. Tekintélyed helyesbítse a hibákat családodban és a gyülekezetben.”

Láttam, hogy az Úr megújítja az életerős, félreérthetetlen bizonyságtevést. Ez majd fejleszti a jellemet, s megtisztítja a gyülekezeteit. Isten parancsára el kell különülnünk a világtól, mégsem kell faragatlanná és durvává válnunk, közönséges beszédig süllyednünk, s a lehető legneveletlenebbé tennünk megjegyzéseinket. Az igazság célja, hogy felemelje befogadóját, finomítsa ízlését és megszentelje gondolatait. Szüntelen törekednünk kell példaképül vennünk a közösséget, melyhez rövidesen csatlakozni szeretnénk, vagyis Isten angyalait, akik soha bűnbe nem estek. Jellemünk legyen szent, modorunk nyájas, szavaink egyenesek. így kell haladnunk lépésről-lépésre, míg el nem készülünk az elváltozásra.

Number Six—Testimony for the Church

Chapter 39—Slackness Reproved

[Appendix.]

Dear Brethren and Sisters,

The Lord has again visited me in mercy, in a time of bereavement and great affliction. December 23, 1860, I was taken off in vision, and was shown the wrongs of individuals which have affected the cause. I dare not withhold the testimony from the church to spare the feelings of individuals. {1T 210.1}

I was shown the low state of God’s people; that God had not departed from them, but that they had departed from Him, and had become lukewarm. They possess the theory of the truth, but lack its saving power. As we near the close of time, Satan comes down with great power, knowing that his time is short. Especially will his power be exercised upon the remnant. He will war against them, and seek to divide and scatter them, that they may grow weak and be overthrown. The people of God should move understandingly, and should be united in their efforts. They should be of the same mind, of the same judgment; then their efforts will not be scattered, but will tell forcibly in the upbuilding of the cause of present truth. Order must be observed, and there must be union in maintaining order, or Satan will take the advantage. {1T 210.2}

I saw that the enemy would come in every way possible to dishearten the people of God and perplex and trouble them, and that they should move understandingly, and prepare themselves for the attacks of Satan. Matters pertaining to the church should not be left in an unsettled condition. Steps should be taken to secure church property for the cause of God, that the work may not be retarded in its progress, and that the means which persons wish to dedicate to God’s cause may not slip into the enemy’s ranks. I saw that God’s people should act wisely, and leave nothing undone on their part to place the business of the church in a secure state. Then after all is done that they can do, they should trust the Lord to overrule these things for them, that Satan take no advantage of God’s remnant people. It is Satan’s time to work. A stormy future is before us; and the church should be awake to make an advance move that they may stand securely against his plans. It is time that something was done. God is not pleased to have His people leave the matters of the church at loose ends, and suffer the enemy to have the whole advantage and control affairs as best pleases him.  {1T 210.3}

I was shown the wrong stand taken by Brother B in the Review in regard to organization, and the distracting influence he exerted. He did not sufficiently weigh the matter. His articles were perfectly calculated to have a scattering influence, to lead minds to wrong conclusions, and to encourage many in their slack ideas of managing matters relating to the cause of God. Those who do not feel the weight of this cause upon them do not feel the necessity of anything being done to establish church order. Those who have long borne the burden look to the future and weigh matters. They are convinced that steps must be taken to place the matters of the church in a more secure position, where Satan cannot come in and take advantage. Brother B’s articles caused those who fear order to look with suspicion upon the suggestions of those who by the special providence of God move out in the important matters of the church. And when he saw that his position would not bear, he failed to frankly acknowledge his error, and labor to efface the wrong impression he had made.  {1T 211.1}

I saw that in temporal matters Brother B was too easy and negligent. He has lacked energy, considering it a virtue to leave to the Lord that which the Lord has left to him. It is only in cases of great emergency that the Lord interposes for us. We have a work to do, burdens and responsibilities to bear, and in thus doing we obtain an experience. Brother B manifests the same character in spiritual matters as in his temporal affairs. There is a lack of zeal and earnestness to make thorough work. All should act with more discretion and wisdom in regard to the things of God than they manifest in temporal things to secure an earthly possession. {1T 212.1}

But while God’s people are justified in securing church property in a lawful manner, they should be careful to maintain their peculiar and holy character. I saw that unconsecrated persons would take advantage of the position which the church has recently taken, and would overstep the bounds, carry matters to extremes, and wound the cause of God. Some will move without wisdom or judgment, engage in lawsuits that might be avoided, mingle with the world, partake of its spirit, and influence others to follow their example. One professed Christian who moves unadvisedly does much harm to the cause of present truth. Evil takes root much more readily than good, and flourishes when good and right languish unless carefully nourished. {1T 212.2}

I was pointed back, and saw that in every important move, every decision made or point gained by God’s people, some have arisen to carry matters to extremes, and to move in an extravagant manner, which has disgusted unbelievers, distressed God’s people, and brought the cause of God into disrepute. The people whom God is leading out in these last days, will be troubled with just such things. But much evil will be avoided if the ministers of Christ will be of one mind, united in their plans of action, and united in effort. If they will stand together, sustain one another, and faithfully reprove and rebuke wrong, they will soon cause it to wither. But Satan has controlled these matters very much. Private members and even preachers have sympathized with disaffected ones who have been reproved for their wrongs, and division of feeling has been the result. The one who has ventured out and discharged his disagreeable duty by faithfully meeting error and wrong, is grieved and wounded that he receives not the fullest sympathy of his preaching brethren. He becomes discouraged in discharging these painful duties, lays down the cross, and withholds the pointed testimony. His soul is shut up in darkness, and the church suffer for the lack of the very testimony which God designed should live among His people. Satan’s object is gained when the faithful testimony is suppressed. Those who so readily sympathize with the wrong consider it a virtue; but they realize not that they are exerting a scattering influence, and that they themselves help to carry out Satan’s plans.  {1T 212.3}

I saw that many souls have been destroyed by their brethren unwisely sympathizing with them, when their only hope was to be left to see and realize the full extent of their wrongs. But as they eagerly accept the sympathy of unwise brethren, they receive the idea that they are abused; and if they attempt to retrace their steps, they make halfhearted work. They divide the matter to suit their natural feelings, lay blame upon the reprover, and so patch up the matter. It is not probed to the bottom, and is not healed, and they again fall into the same wrong, because they were not left to feel the extent of their wrong, and humble themselves before God, and let Him build them up. False sympathizers have worked in direct opposition to the mind of Christ and ministering angels. {1T 213.1}

Ministers of Christ should arise and engage in the work of God with all their energies. God’s servants are not excused if they shun pointed testimony. They should reprove and rebuke wrong, and not suffer sin upon a brother. I must here introduce a portion of a letter addressed to Brother C:  {1T 213.2}

“I was shown some things in regard to you. I saw that the living, pointed testimony had been crushed in the church. You have not been in harmony with the straight testimony. You have shunned to lay your hand decidedly upon wrong, and you have been tried with those who felt compelled to do so. Disaffected ones have had your sympathy. This has had a tendency to make you a weak man. You have not been in union with pointed, cutting testimony which has been sent home to the individual. {1T 214.1}

“God’s servants are not excused if they shun pointed testimony. They must reprove and rebuke wrong, and not suffer sin upon a brother. You have often stretched out your hands to shield persons from the censure which they deserved, and the correction which the Lord designed they should have. If these persons fail to reform, their lack is set to your account. Instead of watching for their danger, and warning them of it, you have cast your influence against those who have followed the convictions of duty, and reproved and warned the erring. {1T 214.2}

“These are perilous times for the church of God, and the greatest danger now is that of self-deception. Individuals professing to believe the truth are blind to their own danger and wrongs. They reach the standard of piety which has been set up by their friends and themselves, they are fellowshiped by their brethren, and are satisfied, while they entirely fail to reach the gospel standard set up by our divine Lord. If they regard iniquity in their hearts, the Lord will not hear them. But with many it is not only regarded in the heart, but openly carried out in the life; yet in many cases the wrongdoers receive no rebuke. {1T 214.3}

“I was pointed back to -----. Your feelings were wrong there. You should have stood side by side with Elder D and made straight work, taken hold of and reproved individual wrongs. The burden you cast upon Elder D you deserved yourself, for your lack of moral courage to lay your hand upon wrong. You influenced others. The good work which God designed should be accomplished for certain ones was not accomplished, and they have been puffed up by Satan. If you had stood in the counsel of God at that time, an influence would have been cast which would have told upon the cause of God. The Spirit of the Lord was grieved. And this lack of union discourages those upon whom God lays the burden of reproof.  {1T 214.4}

“I was shown that you had been wrong in sympathizing with E. The course you have taken in regard to him has injured your influence, and has greatly injured the cause of God. It is impossible for E to be fellowshiped by the church of God. He has placed himself where he cannot be helped by the church, where he can have no communion with nor voice in the church. He has placed himself there in the face of light and truth. He has stubbornly chosen his own course, and refused to listen to reproof. He has followed the inclinations of his corrupt heart, has violated the holy law of God, and has disgraced the cause of present truth. If he repents ever so heartily, the church must let his case alone. If he goes to heaven, it must be alone, without the fellowship of the church. A standing rebuke from God and the church must ever rest upon him, that the standard of morality be not lowered to the very dust. The Lord is displeased with your course in these things. {1T 215.1}

“You have injured the cause of God; your willful course has wounded the hearts of God’s people. Your influence encourages a slack state of things in the church. You should bear a living, pointed testimony. Stand out of the way of the work of God, step not in between God and His people. You have too long wrapped up the sharp testimony, and stood opposed to the severe censure which God lays upon individual wrongs. God is correcting, and proving, and purifying His people. Stand out of the way that His work be not hindered. He will not accept a smooth testimony. Ministers must cry aloud, and spare not. The Lord has given you a powerful testimony, calculated to strengthen the church and arouse unbelievers. But these things wherein you lack must be corrected, or your testimony will become powerless, and your influence injure the cause of God. The people look to you for an example. Do not mislead them. Let your influence be to correct wrongs in your family and in the church.”  {1T 215.2}

I have been shown that the Lord is reviving the living, pointed testimony, which will develop character and purify the church. But while we are commanded to separate from the world, it is not necessary that we become coarse and rough, and descend to common expressions, and make our remarks as rude as possible. The truth is designed to elevate the receiver, to refine his taste and sanctify his judgment. There should be a continual effort to imitate the society we expect soon to join; namely, angels of God who have never fallen by sin. The character should be holy, the manners comely, the words without guile, and thus should we follow on step by step until we are fitted for translation. {1T 216.1}

*****