„És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon." (ApCsel 4:33)
Krisztus keresztre feszítése után a tanítványok gyámoltalan, bátortalan közösséget alkottak, mint a pásztor nélküli juhok. Mesterüket megvetették, elítélték és a megszégyenítő keresztre szegezték. A zsidó papok és vezetők megvetően jelentették ki: „Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki." (Mt 27:42)
De a kereszt, a szégyen és gyötrelem eszköze reményt és megváltást hozott a világnak. A tanítványok összegyűltek és reménytelenségük, gyámoltalanságuk megszűnt. Jellemük megváltozott és Krisztus szeretetének köteléke egyesítette őket. Vagyon és fegyver nélküli férfiak voltak ugyan, de velük volt Isten Lelke és szava, a zsidók viszont csak egyszerű halászokként tartották számon őket. Ők azonban Krisztus erejével haladtak előre, hogy bizonyságot tegyenek az igazságról, s hogy diadalmaskodjanak minden ellenállás felett. Felöltözték az isteni „vértezetet" és hirdették a jászol és a kereszt csodálatos történetét. Minden földi tisztelet és elismerés nélkül a hit hősei voltak. Ajkaikról az isteni ékesszólás hangzott, amely megrázta a világot.
Azok, akik elvetették és megfeszítették a Megváltót, azt várták, hogy a tanítványok elbátortalanodnak és elcsüggednek, készen arra, hogy megtagadják Urukat. Meglepve hallgatták az apostolok tiszta és bátor bizonyságtételét, ahogy a Szentlélek ereje által szóltak. A tanítványok úgy munkálkodtak és beszéltek, ahogy Mesterük tette, és akik hallották őket, ezt mondták: "Ezek Jézussal voltak és Tőle tanultak."
Ahogy az apostolok Jézust hirdetve haladtak előre, sok olyan dolgot tettek, amit a zsidó vezetők nem helyeseltek. A nép hozzájuk hozta a betegeket, a tisztátalan lelkektől megzavartakat; tömeg gyűlt köréjük, és akik meggyógyultak, hangosan dicsérték Istent és dicsőítették annak nevét, akit a zsidók elítéltek, tövissel koronáztak meg, megkorbácsoltattak és megfeszíttettek.
De a kereszt, a szégyen és gyötrelem eszköze reményt és megváltást hozott a világnak. A tanítványok összegyűltek és reménytelenségük, gyámoltalanságuk megszűnt. Jellemük megváltozott és Krisztus szeretetének köteléke egyesítette őket. Vagyon és fegyver nélküli férfiak voltak ugyan, de velük volt Isten Lelke és szava, a zsidók viszont csak egyszerű halászokként tartották számon őket. Ők azonban Krisztus erejével haladtak előre, hogy bizonyságot tegyenek az igazságról, s hogy diadalmaskodjanak minden ellenállás felett. Felöltözték az isteni „vértezetet" és hirdették a jászol és a kereszt csodálatos történetét. Minden földi tisztelet és elismerés nélkül a hit hősei voltak. Ajkaikról az isteni ékesszólás hangzott, amely megrázta a világot.
Azok, akik elvetették és megfeszítették a Megváltót, azt várták, hogy a tanítványok elbátortalanodnak és elcsüggednek, készen arra, hogy megtagadják Urukat. Meglepve hallgatták az apostolok tiszta és bátor bizonyságtételét, ahogy a Szentlélek ereje által szóltak. A tanítványok úgy munkálkodtak és beszéltek, ahogy Mesterük tette, és akik hallották őket, ezt mondták: "Ezek Jézussal voltak és Tőle tanultak."
Ahogy az apostolok Jézust hirdetve haladtak előre, sok olyan dolgot tettek, amit a zsidó vezetők nem helyeseltek. A nép hozzájuk hozta a betegeket, a tisztátalan lelkektől megzavartakat; tömeg gyűlt köréjük, és akik meggyógyultak, hangosan dicsérték Istent és dicsőítették annak nevét, akit a zsidók elítéltek, tövissel koronáztak meg, megkorbácsoltattak és megfeszíttettek.
(Signs of the Times, 1899. szeptember 20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése