(Mt. 10:32–33)
„Aki vallást akar tenni Krisztusról, annak a szívében ő kell, hogy lakozzék... Tanítványai hirdethetik tanításait fényes ékesszólással, elismételhetik a kijelentéseit, de vallást csak akkor tesznek róla, ha az ő szelídsége és szeretete él bennük. A Krisztus lelkületével ellenkező lelkület megtagadja őt... Megtagadhatjuk Krisztust gonosz, balga beszéddel, hazug, szívtelen szavakkal. Megtagadhatjuk őt azzal is, ha kerüljük az élet terheinek hordozását, ha bűnös élvezeteket keresünk. Megtagadhatjuk őt azzal, ha alkalmazkodunk a világhoz, ha udvariatlanul viselkedünk, ha a saját véleményünket túlbecsüljük, ha önigazultak vagyunk, ha kételyeket ápolunk, ha vélt bajoktól félünk, ha a sötétségben járunk. Mindebből nyilvánvaló, hogy Krisztus nem él bennünk.
Az Üdvözítő óva intette tanítványait az olyan hiú reménytől, hogy az evangélium valaha is legyőzné a világ gyűlöletét, hogy idővel megszűnnék a világ ellenkezése... De nem az evangélium hatása vagy munkája szítja fel ezt a viszályt, hanem az ellene irányuló gyűlölet az ok. Minden üldöztetés közül a család viszálya, a jóbarátok elidegenedése viselhető el a legnehezebben. Az Üdvözítő azonban kijelenti: »Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám. Aki fel nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, az nem méltó énhozzám«.”
(Jézus élete, Az első evangélisták c. fejezetből)
